A következő címkéjű bejegyzések mutatása: varázslat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: varázslat. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 24., hétfő

Amy Harmon: The Queen and the Cure - A királyné és a gyógyír

 

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a lehetőséget!

Amy Harmon az egyik kedvenc írónőm. Eddig mindegyik magyarul megjelent könyvét elolvastam és nagyon szerettem. Természetesen a fordítónak is óriási szerepe volt abban, hogy ezek a könyvek ennyire magával ragadtak. A nyelvezet, a fantasztikus mondatok és történet vezetése egyszerűen elképeszt. A kiadónál korábban megjelent kötetéről készült blog bejegyzésem itt található: 

Amy Harmon első fantasy duólogiája A madár és a kard volt. Imádtam azt a könyvet és bár tudtam, hogy a főszereplők a második kötetben már mások lesznek nagyon vártam, hogy megjelenjen A királyné és a gyógyír. Egyszerűen fantasztikus lett a második kötetnek a borítója!

Bár a főszereplők megváltoztak a két kötet összefügg, így érdemes A madár és a kard című kötettel kezdeni. 

Ebben a részben Kjell kerül főszerepbe, aki épp keresi önmagát. Katona, de egyúttal gyógyító is. Különleges képessége és a korábbi élete úgy érzi nem fér meg egymás mellett. Nem találja a helyét az új világban, ezért továbbra is volgárokra vadászik, akik félig ember félig madár szörnyek és a múltban embereket öltek. Kjell kutatása során akad egy lányra, Sasha-ra, aki nem emlékszik a múltjára, de a jövőbe lát. Képességétől az emberek félnek, ő mégis a sok rossz után is segíteni szeretne a környezetében lévőknek. Miután Kjell megmenti Sasha-t kettejük élete gyökerestül megváltozik és sorsuk összefonódik. De vajon mit rejt a lány múltja? És a történetei, amiket mindenki szeret hallgatni mennyire tükrözik a mesék világát és mennyire a valóságot? 

Fordulatos, lenyűgöző, magával ragadó történet. Nagyon tetszett, ahogy az írónő felépítette ezt a különleges világot. Örültem, hogy az első kötet főszereplői Lark és Tiras is visszatértek egy-egy jelenet erejéig. A mondatok gördülékenyek, magával ragadják az olvasót. Alig tudtam letenni a könyvet, annyira kíváncsi voltam a végére. Ez a két kötet nagy kedvencem lett. 

Csak ajánlani tudom őket!


Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"- Az Alakváltó, a Fonó, a Gyógyító és az Ékesszóló sokáig élt, és sok gyermekük született. De az élet még áldott szavakkal és lenyűgöző képeségekkel is veszélyes volt, és nehéz. A fű gyakran hasznosabbnak bizonyult az aranynál. Az emberi alak érdemesebbnek az állatinál. Az esély csábítóbbnak a tudásnál. Az örök élet pedig teljesen értelmetlennek a szeretet ereje nélkül." (17. oldal)

"- Azt is tudod, hogyan kell gyűlölni? - kérdezte Kjell éllel, hangja visszapattant a szoba falairól. - Ha nem tudod, hogyan kell gyűlölni, honnan tudhatnád, hogyan kell szeretni? 
- Nem kell tudnom, hogyan kell meghalni, ahhoz, hogy tudjam hogyan kell élni - felelte a lány magától értetődően, és erre Kjell már nem tudott mit mondani." (105. oldal)



A könyv adatai:

Kiadó:                         Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés:                    2023

Oldalszám:                   392

Fordította                  Benedek Dorottya

Megvásárolható:           Könyvmolyképző Kiadó


Fülszöveg:

„De ​csata közeleg. És óvnod kell a szívedet.”

Kjell korábban sosem kételkedett a hovatartozásában. Sosem irigyelte a bátyját, és nem akart király lenni. A néhai Zoltev király és egy szolgálólány fattyaként jött a világra, de születésének szégyenteljes volta sosem zavarta.

Azonban egy embert nem csak a származása határoz meg. Nem csak a pengéje, a termete és a képességei. Minden, amiben Kjell korábban biztos volt, most felborul és megváltozik. Már nem pusztán jerui Kjell, a koronát védő harcos. Hanem Gyógyító, egy az Igézők közül, aki nehezen boldogul az erejével.

Amikor meg kell szabadítania a királyságot a volgárok csapatainak maradékától, a sors egy olyan nőt sodor az útjába, aki aggasztó képeket lát a jövőről, de a múltra nem emlékszik. A nem kívánt adományával felvértezett, bűntudattól szenvedő Kjell kelletlen megváltóvá válik, miközben régi ellenségekkel és új elvárásokkal kell megküzdenie.

Sashával együtt olyan utazásra indul, ahol nagy próbatétel várja. Vajon megtalálható benne az a férfi, akinek a nő hiszi?

Hagyd, hogy elbűvöljön!

2021. február 8., hétfő

2021. február

 Stephanie Garber: Caraval


Kedves Olvasó!

Már tavaly beszereztem ezt a könyvet, de valahogy mindig valamelyik másik könyvem került elé az olvasási listámon. Lehet, hogy sokkal tovább húztam volna a többi rész beszerzését (bár nagy hiba lett volna 😉), ha nem olvastam volna Moly.hu-n, hogy a kötetek mostantól már csak puha kötéssel kerülnek ki a nyomdából. Én pedig lássuk be, erre érzékeny vagyok, ha már az első kötet kemény fedeles borítóval van meg, akkor a többi is úgy legyen.😀 Egy szó, mint száz, rögtön beszereztem a második és harmadik kötetet, utána pedig bele is vetettem magam a történetbe. 

"Soha ne feledd: ez az egész csak játék!"

Na persze! Ahogy Scarlett sem tudott különbséget tenni valóság és a játék között, úgy nekem sem sikerült. Azonnal beszippantott a könyv világa, és izgatottan olvastam az oldalakat egymás után. Az írónő csodálatos, misztikus és varázslatos világot teremtett, aminek az olvasó könnyen a rabja lehet. Nagyon tetszett, ahogy a színekhez társított leírásokat, érzéseket, sokkal különlegesebbé tették a történetet. Scarlett ruhája, ahogy külön életet élt, mégis a viselője hangulatához igazodott felkeltette a kíváncsiságomat, ha lehetne, biztos kipróbálnám. 

A szereplők közül hamar megkedveltem Scarlett-et és Julian-t, tetszett a párosuk és a titkok amik végül kiderültek. Sajnos Tella karaktere ebben a kötetben még nem annyira  jött át nekem. Legend alakjára már nagyon kíváncsi vagyok, így, ahogy befejeztem ennek a könyvnek az olvasását rögtön nyúltam is a második kötet után. 

Fordulatban és sejtelmes titkokban gazdag könyv. Csak ajánlani tudom! ❤️

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Sok mindent lehet a Caravalról hallani, de semmiféle szóbeszéd nem ér fel a valósággal. A Caraval jóval több, mint holmi játék vagy színielőadás. Leginkább varázslat, amit az ember már nem is igen remél fellelni ezen a világon – (...)" 
– Ha hátat fordítasz nekem, mindketten nyugodtan átöltözhetünk – javasolta végül a fiúnak.– Mindketten nyugodtan átöltözhetünk úgy is, ha szembe fordulunk egymással – Julian hangjában nevetés bujkált." 
"Amint Te sorsnak gondolsz, az csak a múltra vonatkozik. A jövőnk csak annyira megjósolható, amennyiben mi magunk, mint e világ teremtményei, előre meghatározhatóak vagyunk. Gondolj a macskára meg az egérre. A macska ahányszor meglát egy egeret, mindig a nyomába ered, és addig üldözi, míg el nem kapja. Hacsak nem jön valami nagyobb állat, netán kutya, amelyik elkergeti a macskát. Nagyjából mi is így működünk. A jövő tudja mire áhítozunk, de ezt a célt csak addig űzzük, míg nem áll valami sokkal nagyobb az utunkba, ami elriaszt tőle." 
"A szerelem dús rubinvörösébe, ami a játék során tört föl benne, a sértettség és csalódás indigókékje keveredett, amitől minden, ha csak halványan is, de lila árnyalatban kezdett játszani Scarlett szeme előtt." 
"Mindig magadhoz rántasz, ahányszor csak attól tartasz, hogy elveszíthetsz, de amint túl közel kerülök hozzád, megint ellöksz." 
"Te mindig csak azt nézed, mit veszíthetsz, azt sosem, hogy mit nyerhetsz? Vannak dolgok, amiket bármi áron érdemes megszerezni." 
"(…) egyetlenegyszer az életben mindenki kívánhat valami lehetetlent, és ha az illető ezt az egyet mindennél jobban akarja, s ha szerezni tud némi varázserőt is hozzá támaszul, akkor teljesül a kívánsága."

Fülszöveg:

Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat.
Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja.
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból.
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!

2020. december 21., hétfő

2020. június

 Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány


Kedves Olvasó!

Elindult a Poket zsebkönyvek újabb sorozta, amiben most meséket jelentetnek meg. Nagyon tetszik ez a kezdeményezés az új külsője ezeknek a poketeknek. A történet ráébresztett, hogy néha igen is jó meséket olvasni, hiába nőtt fel közben az ember. 

Aranyos könyv. Kikapcsolt, megnevettetett. Örülök,  hogy elolvastam! ❤️

Az biztos, hogy Laci Pál utcai fiúk változatát sokkal szívesebben olvastam volna el. A legfontosabb, amit a könyvtől kaptam, hogy minden rosszból ki lehet hozni valami jót, csak használni kell a fantáziát. És persze olvasni a legjobb dolog! 😊

Csak ajánlani tudom ezt a könyvet, mind gyerekeknek, mind felnőtteknek egyaránt. 


Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Én nagyon kedvelem a kutyákat, a vizslákat főként. De ha valaki énutánam vizslat, azt rühellem!"

"(…) – Tudod is te, mi az a hexensussz!
– Valami köze van a versekhez, ugye?
– Az a hexameter, te aszaltszilva-agyú! A hexensussz magyarul boszorkánylövés.
– Grimm-mese? – próbálkozott Laci.
– Micsoda tökkelütött ez a gyerek! – cüccögött a könyvtáros, bár azt nem tudta eldönteni, ezúttal sütőtökre vagy tökfőzeléknek való tökre gondoljon. – A nagymamádnak nem szokott hexensussza lenni? Olyankor az embernek úgy fáj a dereka, hogy napokig nem tud fölegyenesedni. Mit gondolsz, miért járok úgy, mint a derékszögű vonalzó? Derékon lőtt egy boszorka."

"Tényleg nem magyaráztam el Neked, mitől olyan különleges ez az épület. Jártál már a Budapesti Állatkertben? Reméltem. Nem, nem állatok járnak a Békés Utcai Általános Iskolába.

(Persze itt is akad beképzelt majom, üvöltő sakál s feleléskor hallgató sült hal is, és van, akinek a padja kész disznóól, de mindez nem zoológiai értelemben.)" 


Fülszöveg:

A Békés Utcai Általános Iskola elhagyatott könyvtárában különös dolgok történnek. A csúf és undok könyvtáros nénit, Morcz Arankát sokan igazi boszorkánynak tartják. De Laci meg az ikerlányok, Sári és Dóri szerencsére nem ijedősek. Na, és persze nem is minden az, mint aminek látszik…