2020. december 16., szerda

2020. január

 Jennifer Niven: All the Bright Places / Veled minden hely ragyogó


Kedves Olvasó!

Sikerült még egy kemény történetet beszereznem és egymás után elolvasnom. 😄
Szomorú történet, ami a gyászról és mentális betegségről szól, ugyanakkor reménykeltő is. Egy csomag zsepi ajánlott a könyv olvasása közben megfelelő távolságra tartani. 

Az utolsó fejezeteket végig sírtam. Bár nagyon meg tudott érinteni mégis maradt egy kis hiányérzetem. Sajnos az angol tudásom nem volt elég Finch monológjaihoz, így sokszor nem értettem a gondolkodás módját, beszélgetéseit. Ahogy az írónő zárja a könyvet, vagyis ahogy leírja a saját tapasztalatait, a saját történetét még jobban megrázott. Ez a történet azoknak szól, akik már gondoltak arra, hogy véget vetnének az életüknek, de ugyanúgy azoknak is, akik elveszítették egy szerettüket a depresszió miatt. 
Elgondolkodtatja az embert saját életén, döntésein. Nem szabad félni segítséget kérni, amikor már úgy érezük, hogy nem megy tovább, elakadtunk, sötétnek, lehetetlennek látjuk a jövőt, egy adott helyzetet. 

Ebből a szempontból szeretném, ha 2021 az újra olvasások éve is lenne és az elsők között ezt a könyvet is újra olvasnám, csak most már magyarul. 

Az eredeti borító nekem azonnal megtetszett és szerintem igazán illik is a történethez. A filmet még nem néztem meg, talán majd miután elolvastam magyarul is a könyvet, utána sort kerítek rá. 



Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Te vagy a szivárvány összes színe a vakító fehérségben."

"Arra jövök rá, hogy nem az számít, mit hozol el magaddal, hanem, hogy mit hagysz ott magadból."

"Anne Brontë-val szakítottam, eldöntöttem, hogy számomra csak Emily létezik – a szabálytalan, világra dühös Emily."

"– Azért mondtam el, mert így érzek most. Mintha a Jupiter és a Plútó együtt állna a Földdel, én meg lebegnék.
Egypercnyi hallgatás után megszólal:
– Annyira fura alak vagy, Finch. De ez a legszebb dolog, amit valaha mondtak nekem."

"A po­zi­tí­vak men­nek fel a fal­ra, a ne­ga­tí­vak ide, a pad­ló­ra. – Egy ku­pac össze­té­pett fec­ni­re mu­tat. – Fon­tos eze­ket le­jegy­ze­tel­ni, de nem kell, hogy utá­na is lásd őket. A sza­vak ölni tud­nak."

"Az óratorony tetőpárkányán állni nem arról szól, hogy meg akarok halni. Hanem arról, hogy szeretném uralni a saját sorsomat."

Fülszöveg:

Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat- és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése