2020. december 25., péntek

2020. október

 Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok ; Beretva és tőr


Kedves Olvasó!

Ebben a posztban folytatom az Ambrózy báró esetei című sorozatot. Az első kötet a Leányrablás Budapesten volt, a második kötet pedig nagyon jó folytatása lett. Viszont van egy kiegészítő kötet is, amiről szintén ebben a posztban fogok írni. 

A Rudnay-gyilkosságok

Imádom Milit! 

Böszörményi Gyula nagyon élvezhetően írta meg a könyveit és karaktereit. Könnyű volt azonosulni velük. A korhű leírások és lábjegyzetek még mindig a kedvenceim.

Izgalomban és nyomozásban most sem volt hiány.
Ahogy elkezdtem már az első fejezetnél volt egy "aha" élményem. Örültem, hogy vissza-vissza kapcsolt az író az előző kötethez és közben tovább építette Mili és Ambrózy báró kapcsolatát. Nagyon tetszett, ahogy Mili időről időre Mórc bárónak hívta Richárdot. És azt is nagyon élveztem olvasni, ahogy a férfi egyre jobban nyit Mili felé, tanítgatja. A végén pedig az izgalmas fordulatnak köszönhetően rögtön a következő kötet után nyúltam.

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"-Ezek szerint minderről egyetlen szót sem szólt Rudnaynak?
– Miért tenném? A főkapitány azonnal letartóztatná az egész családot, majd addig pofoztatná Lovich apósát és sógorát, míg azok azt is hajlandóak lesznek bevallani, hogy ők döfték le Julius Caesart."

"– A nehezén már túl vagyunk, főkapitány úr – nyugtatta meg őt Zsarnay –, akinek pedig élni kell, annak szerencsére mind ver a szíve. Sőt úgy látom, egyeseké még hevesebben is, mint kellene."

 

"Miután kocsira szállt, az én olykor kelekótya báróm hirtelen észbe kapott, és Istivel megüzente, hogy a nekem szóló gyors jegyzeteket az asztalán találom, félúton a kávésbögre és a megrágcsált cipó között."

"Richárd nem felelt, csak állt, engem nézett és… És mosolygott!"

"– Lépned kell, Mili – szólt rám Renée. – Bár meglehet, hogy máris elkéstél.
– Lépnem? – néztem rá bánatosan. – És ugyan merre, amikor még én magam sem tudom, hová szeretnék eljutni?"

"– Hangay kisasszony az én hiányzó jobb karom – közölte vele Ambrózy báró, engem is meglepve ezzel a kissé morbid hasonlattal."

Fülszöveg:

1900 ​ősze.

Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki.

Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: számos olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

Leányrablás Budapesten című, nagy sikerű regény folytatásában a szerző tíz valóban megtörtént, a korabeli sajtó által dokumentált esetre igyekszik fényt deríteni, miközben e szép, izgalmas, békebeli korban valóban élt személyek és valós helyszínek sorát szerepelteti. A nyomozás csak most veszi igazán kezdetét!

Beretva és tőr

Aranyos kis kiegészítő történet volt. 

Imádtam, ahogy Mili ismét bebizonyította, hogy őt nem lehet csak úgy félreállítani, ő igen is nyomozni fog a saját módszereivel. A II. kötet ezzel a történettel kezdődik, de ebben a kötetben bontakozik ki az egész story, így szerintem nem okoz problémát, ha 2.kötet előtt vagy után olvassa az ember. Ebben a kicsi történetben csak a perzsa uralkodó rejtéjével foglalkoznak, nem volt annyi fordulat, meglepetés, de ez is tetszett. Levezetésnek nagyon jó volt.

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

1900 ​verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre.

Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog?

Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak – pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik!

Egy újabb, megtörtént eseményeken alapuló Ambrózy-ügy, ami A Rudnay-gyilkosságokban épp csak említésre került, ám most végre elmeséltetik!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése