Kedves Olvasó!
2024 júliusában kezdtem el olvasni ezt a könyvet, de akkor mindössze néhány oldalig jutottam. Egyszerűen nem tudtam igazán ráhangolódni, aztán a vizsgák is közbeszóltak, így végül félretettem, és egészen mostanáig nem vettem újra a kezembe. Kicsivel több mint két évvel később viszont szinte azonnal magával ragadott a történet, és örülök, hogy végül adtam neki még egy esélyt.
Amikor elkezdtem olvasni, azt hittem, hogy a történet valamennyire hasonlítani fog a Ha ölni kell című filmre, amit nagyon szeretek. Már nem is emlékszem pontosan, miért alakult ki bennem ez a párhuzam, de végig reménykedtem egy ahhoz hasonló végkifejletben. Ehhez képest a történet egészen más irányt vett, így több fordulat is meglepett.
Az egész regényt Fürkész (Scout), egy nyolcéves kislány szemszögéből ismerhetjük meg. Szerintem ez különösen érdekes módja annak, hogy az írónő bemutassa az akkori Amerika társadalmát, az emberek gondolkodását és az előítéleteket. Fürkész még gyerek, így sok mindent nem ért abból, ami körülötte történik, az olvasó viszont a gyermeki kíváncsiságán és őszinte reakcióin keresztül egy egészen másfajta nézőpontot kap. Miközben a bátyja, Jem lassan a kamaszkor küszöbére lép, Fürkész megkezdi az iskolát, barátokat szerez, és egyre többet tapasztal meg a felnőttek világából. Közben azt is hallania kell, mit gondolnak az emberek az édesapjáról, Atticus Finchről, és arról, ahogyan a gyerekeit neveli.
Atticus ügyvédként egy olyan ügyet vállal el, amely miatt a város lakói közül sokan ellene fordulnak, egy fekete férfit véd, akit egy fehér nő megerőszakolásával vádolnak. Az ügyön keresztül nagyon erősen megmutatkozik a társadalomban jelen lévő rasszizmus és igazságtalanság. Különösen érdekes volt látni, hogyan próbálja Atticus átadni a gyerekeinek a saját értékrendjét, és megtanítani nekik, hogy ne mások véleménye, származása vagy társadalmi helyzete alapján ítéljék meg az embereket. Miközben a környezetük gyakran kegyetlenül szókimondó, és sokan gondolkodás nélkül ragaszkodnak az előítéleteikhez, Atticus igyekszik megmutatni, hogy létezik egy másik út is.
A gyerekek világának ugyanakkor megvan a maga rejtélye is, még pedig a szomszédjuk, Boo Radley személyében, akiről rengeteg történet és pletyka kering. Fürkész és Jem képzeletét is megmozgatja a férfi, akit valójában nem ismernek, nem is találkoztak vele, mégis számtalan elképzelést szőnek róla. Nagyon tetszett ez a szál, mert jól megmutatja, milyen könnyen alakítunk ki véleményt valakiről úgy, hogy közben fogalmunk sincs az igazságról. Különösen örültem annak, hogy Boo története a regény végére fontos szerepet kapott.
Örülök, hogy végre elolvastam ezt a könyvet. Tetszett, ahogyan az írónő egy gyermek szemén keresztül mutatja meg a felnőttek világának igazságtalanságait, és azt is, hogyan formálódik a gyerekek gondolkodása a körülöttük történtek hatására. Bár elsőre nem talált meg a történet, másodjára már egészen magával ragadott, és megértettem, miért olyan sokak számára meghatározó olvasmány.
Először örömmel láttam, hogy a könyvnek van egy második része is, de miután elolvastam a fülszövegét, úgy éreztem, számomra az első kötet önmagában is kerek egészet alkot. Egyelőre ezért úgy döntöttem, nem olvasom el a folytatást.
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
A könyv adatai:
Kiadó: Geopen Kiadó
Legutóbbi megjelenés: 2026
Oldalszám: 432
Fordította: Pordán Ferenc
Fülszöveg:
A Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.