2021. július 13., kedd

2021. július

Beck Zoltán (szerk.) · Mucsi Zoltán (szerk.) · Vecsei H. Miklós (szerk.): Barátom, ​aki voltál


Kedves Olvasó!

Nagyon örülök a poket versantológia sorozatának, így még több verset ismerhetek meg. Úgy érzem kevés verssel foglalkozom az olvasmányaim mellett. 

Ebben a könyvben ismét nagyon sok olyan költővel és művével találkoztam, akikkel, amikkel az iskolapadban nem igazán volt szerencsém megismerkedni. Ugyanakkor nem csak a kortárs és kevésbé ismert költők művei, hanem a nagyok neveivel és verseivel is találkozhat az olvasó. 

Szeretem ezeket az antológiákat, bár nem mindegyik vers fog meg, mégis megismerhetek újabb és újabb műveket. Regények között, ebben a rohanó világban néha jó kicsit más stílusokat, műfajokat is olvasni. Minden évben lehetőséget adnak egy kis változatosságra ezek a poket zsebkönyvek, amiért hálás vagyok nekik. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Fülszöveg:

A POKET zsebkönyvsorozat harmadik versantológiáját tartod a kezedben. Az idei évben Beck Zoltán, Mucsi Zoltán és Vecsei H. Miklós válogatásában jelentetjük meg azokat a kortárs és klasszikus verseket, amelyek szerintük a legnagyobb hatással lehetnek generációinkra, és amelyek ki tudnak rántani minket a mókuskerékszerű mindennapokból, hogy akár csak egy pillanatra föleszméljünk, és rendbe tegyük az élet prioritásait. Az utóbbi, apokaliptikus hónapokban sokunkat elsodort egymás mellől az élet, de mi nagyon szeretnénk hinni, hogy a kényszerű távolság tapasztalata végül elmélyíti majd barátságainkat, kapcsolatainkat és az egymásra figyelést. Ennek a szándéknak afféle jelvényeként választottuk a „Barátom, aki voltál” címet, remélve, hogy ezekkel a bár sokszor magányos versekkel, de mégis újra meg tudjuk majd szorítani egymás kezét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése