2021. december

Bauer Barbara: Az aranyműves fia

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a Jaffa Kiadónak és Mörk Leonórának a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt az érdekes, misztikus könyvet!

Nagyon szeretem Bauer Barbara regényeit, mivel a múltba repítenek és tudásra is szert tehetek olvasás közben. Ebben a könyvben viszont a történelmi tényeknél, az emberi sorsoknál több szerepelt. 

A lapokon megelevenedik Dalnok Erika és Szentesi Zoltán tragédiái, melyek a történet során végül keresztezik egymást. Erika kevesebb mint egy évvel a történet kezdete előtt elveszítette szeretett férjét, gyászában munkájába temetkezik. Zoltán fiatalon hirtelen veszítette el az édesapját, amit még felnőtt korában sem képes feldolgozni. A regényt ekét szomorú múltú szereplő fűzi össze, ők a főszereplők. Ugyanakkor a misztikus részében a Szent Korona legendája elevenedik meg. Daru és az édesapja Ákus elvállásának fájdalma, több mint a könyv feléig végig követi a szereplőket. Zoltán és Daru mind a ketten bár más körülmények között, több ezer éves távolságban, de ugyanúgy megtapasztalják az apukájuk hiányát. Kettejük és Ákus szemén keresztül láthatja az olvasó hogyan készült el a Szent Korona. A könyv fennmaradó részében a misztikus elemekben gazdag, a korona hiányzó részére vonatkozó keresés zajlott. 

Örültem annak, ahogy lezárult ez a könyv, annyira szép, hogy ezt a regényt Bauer Barbara a férjének, a szerelmével együtt írta. 

Az írónő írásmódja itt is azonnal magával ragadott, ugyanakkor a vége felé már soknak éreztem a misztikumokat, a véletlen egybeeséseket. 

Bár nem Etyeken játszódott a történet, mégis Barbara szép leírásainak köszönhetően mindig úgy éreztem, mintha a szereplők mellett én is ott lennék a helyszíneken. 

Kerek történet, érdekes karakterek, misztikum, szerelem, történelem mind ebben a könyvben megtalálható és örülök, hogy most már egyre bővül a gyűjteményem. Remélem jövőre az írónő többi könyvét is el tudom majd olvasni. 😊

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek: 

"Igazi bölcsész, irodalmár, aki éppen azokat az intellektuális csemegéket szerette, amelyekből egy kiadó biztosan nem tud megélni. Viszont idejekorán felismerte, hogy ha ínyenc akar maradni, és az ízlését meg akarja mutatni annak a néhány száz irodalmi gourmet-nak, akik hasonlóképpen gondokodnak, mint ő, akkor bizony ki kell szolgálni - ahogy fogalmaz - a nyaraláskor a televíziós szappanoperákat könyvre cserélő háziasszonyokat is."

"Valahogy minid úgy éreztem, ha vele beszélgetek, résen kell lennem. Folyton kevesebbet mondott, mint amire utalt."

"Az operát különösen nem szerette. Azt mondják, ezt a műfajt az érti igazán, aki képes látni a zenét. Zoltán nem látta. Ahogy szerinte az anyja sem. Talán az apja igen. Ő mindig csukott szemmel merült el a muzsikában, és az egész teste figyelt a lüktetésre, minden egyes ütemre és minden egyes képre, amit a zene vetített elé. Az anyja ezeket a képeket kereste."

"- Sosem tudhatod, meddig tart. Meddig tart az élet, meddig tart a szerelem - lépett hátrébb, miközben mélyen a szemembe nézett. Komoly volt, és a hátamon a hideg futkosott. - Nem akarok folyton várni a megfelelő alkalomra, amikor a megfelelő alkalom itt van. Itt és most. Nem holnap, vagy a jövő héten vagy a jövő hónapban, amiről azt sem tudod, lesz-e egyáltalán. 
- Miért ne lenne? - makacskodtam. 
- Mert csak a most a biztos. A következő pillanat csak megjósolható - hajolt közelebb, és hogy mondandójának élét elvegye, az utolsó szavakat úgy mondta, mintha varázsolna közben, és nevetett."

"Daru életében a hangok többet jelentettek, mint máséban a képek. Hangok, amiket nemcsak a fülében hallott, hanem a bőrén érzett, a szemhéján várt, amit ízlelt, tapintott, vagy talán nem tudta, honnan érkeznek. Nem csak a madarak dalát ismerte. Másként szólt a lépés, ha az anyja közeledett, másként, amikor az apja. Szerette a fény táncát, a sötétség ölelését, az együttlét sűrűségét. Ismerte az összes fa melegét, az arany hűs tapintását, a kövek keménységét. Íze volt a félelemnek, vibrált a fájdalom, remegett a bizonytalanság. Dallama volt a szélnek, hangjátéka a patak vizének. Darut nem lehetett becsapni."

"- A liliom volt a kedvenc virága. Én is mindig azt kaptam tőle.
- Hit, erő, szeretet.
Erika döbbenten nézett a férfira.
- Igen, ezt mondta ő is. A liliom három szirma ezt szimbolizálja."

"Azt is mondta, hogy a gondolataimért se legyen soha lelkiismeret-furdalásom. Legalább magam előtt vállaljam mindig őket. Legyen az harag vagy valami szégyenletesnek hitt elképzelés, engedjem kibontakozni. Éljem meg, de aztán eresszem el. Ha elfojtom, azzal nem oldozom fel. Ha szembenézek vele, akkor el tudom dönteni, mi legyen a sorsa."

"(...) Évszázadok hagyománya, ami apáról fiúra szállt, hőstettek és botlások, nyertes és vesztes csaták, virágzás és hanyatlás, költészet, muzsika, ízek és - felnevetett - imák. Lehet, hogy kis ország vagyunk, lehet, hogy nem vagyunk sokan. De a miénk Ady, Feszty Árpád vagy Kodály. Itt élt Deák és Kossuth. Nekünk mondta Berzsenyi, hogy "Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat", és írta Eszterházy, hogy "A kokárda helye a szív fölött van kijelölve". Nekünk van nemzeti Egerünk, és legyőzhetetlen Csodakancánk. Nekünk írt mesét Benedek Elek. A mi földünket védte Zrínyi, Hunyadi és Dobó."

"- Nem az a fontos, hogy hol van az országhatár, nem a vallás vagy politikai nézet határozza meg, hogy kik vagyunk. Hogy ki a magyar, az itt dől el - tette Zoltán a szívére a kezét. - Élhetsz bárhol, tarthatsz bármerre, ha a hátadat képes vagy a másik hátának vetve küzdeni, ha büszke vagy arra, ahonnan jöttél, ha óvod, amit az őseid örökül hagytak, ha hagyod, hogy a káprázat aranykupolája feletted legyen, akkor tudod, hogy ki vagy. - Zoltán a pulpitushoz lépett, leakasztotta a szelencét és magasra emelte. - Legyen itt, legyen a Szent Koronán, vagy legyen bárhol a világban. Lehet egy kavics, vagy maga a liliomos kereszt. A hit, az erő és a szeretet önökben van. Köszönöm a figyelmüket!"

Fülszöveg:

Dalnok ​Erika szerkesztőként dolgozik egy könyvkiadóban. Férjét néhány hónapja veszítette el, és most a munkájába menekül. Egy nap különös kéziratra bukkan, amely azonnal megragadja a képzeletét, s némi fáradsággal sikerül is kiderítenie az álnéven beküldött írás szerzőjének kilétét. A neves történész azonban már nem él, így Erika az özvegyét és a fiát keresi fel, hogy engedélyt kérjen a kiadásra. Ám a mű nem teljes: a messzi múltban játszódó, különös, sejtelmes mesének csak az első része készült el. Hiányzik a mese vége, a magyar Szent Korona elkészítésével megbízott aranyműves fiának története.

Amikor Erika megtudja, hogy a szerző fia, Szentesi Zoltán a jogi diploma megszerzése után kitanulta az ötvösmesterséget is, megpróbálja rávenni, hogy írja meg a fiú történetét. Fejezze be ő azt a mesét, amelyet annak idején az édesapja mondott esténként az ötéves Zolikának. Ám a férfi, aki még mindig úgy érzi, fiatalon elhunyt apja cserben hagyta és elárulta őt, nem akar kötélnek állni. Pedig ő maga is éppen azzal a tűzzománc képpel vesződik, amelyikkel apja meséjének hőse a világtól elzárt kolostorban. És úgy is él, akár egy szerzetes. Ideje nagy részét a munkaasztalánál tölti, megszállottan dolgozik, ám Szent Bertalan portréja minden igyekezete és mesterségbeli tudása ellenére csak nem készül el.

Vajon Zoltán a csalódottságon, haragon túllépve, a megbocsátás és a szerelem erejével képes lesz befejezni a szent portréját, és megírni a mese végét? Visszatalálhat-e az édesapjához úgy, ahogyan az 1500 évvel ezelőtti történet kisfiú hőse? És vajon Erika el tudja engedni a múlt fájóan szép, bénító emlékeit, hogy újrakezdhesse az életét másvalakinek az oldalán?

BAUER BARBARA misztikus elemekkel gazdagított, finoman hangolt új regénye apa és fia története a jelenben, illetve a mesék, legendák ködébe vesző távoli múltban. Négy, keresztutakkal és tévelygésekkel sújtott élet históriája, amely az elszakadásról és az újbóli egymásra találásról szól. A folytonosságról, az apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre hagyományozott örökségről: a hit, erő, szeretet hármas parancsáról, amelynél nincs nagyobb hatalom.