Kedves Olvasó!
A Manderley-ház asszonyával már többször is találkoztam az évek során, más könyvekben is ajánlották, ráadásul a történetből készült filmet is láttam, így idén nagy örömmel vetettem bele magam végre az olvasásba. Kíváncsi voltam, milyen élményt nyújt majd a könyv azok után, hogy a történet már valamennyire ismerős volt számomra.
A 2020-as filmváltozatot már kétszer is láttam, és mindkét alkalommal nagyon szerettem, ezért is éreztem úgy, hogy mindenképpen el kell olvasnom a könyvet. Egyáltalán nem bántam meg, hogy belevágtam, mert jó volt elmerülni ebben a különleges, izgalmas történetben. Ugyanakkor érdekes volt összehasonlítani a két változatot. A filmben úgy éreztem, hogy a második feleség sokkal látványosabb fejlődésen megy keresztül, a történet végére határozottabbá, bátrabbá és karakánabbá válik, és több fontos lépés is az ő kezébe kerül. A könyvben számomra más hangsúlyt kapott a karaktere, ezért kifejezetten érdekes volt látni, hogyan értelmezte újra a film a történet egyes részeit, és miként alakította át a befejezést.
Őszintén szólva nekem sokkal jobban tetszik a magyar cím, mint az eredeti Rebecca. Bár az egész történetet áthatja Rebecca jelenléte, és a halála után is szinte minden körülötte forog, szerintem legalább ennyire fontos a második feleség története is, akinek a szemszögéből megismerhetjük az eseményeket. Az ő érzéseit, félelmeit és bizonytalanságát követjük végig, miközben próbálja megtalálni a helyét egy olyan házban, ahol az előző feleség emléke még mindig mindent ural. Hiszen végül mindketten Manderley asszonyai voltak, még ha egészen másképp is.
Egy apró érdekességre csak akkor figyeltem fel, amikor elkezdtem megírni ezt a bejegyzést: a második feleség keresztnevét a történet során egyszer sem tudjuk meg. Az írónő végig Mrs. de Winterként hivatkozik rá, ami utólag belegondolva még különlegesebbé teszi a karakterét. Mintha a saját személyisége helyett folyamatosan a férjéhez és Rebecca emlékéhez való viszonyán keresztül határozná meg önmagát.
Ami különösen tetszett a regényben, az a folyamatos feszültség és Rebecca szinte mindent betöltő jelenléte. Annak ellenére, hogy már nincs életben, a ház lakóira és a mindennapokra gyakorolt hatása végig érezhető. A második feleségnek úgy kell eligazodnia ebben a világban, hogy közben óhatatlanul is összehasonlítja magát az elődjével. Ettől az egész történet kap egy nyugtalanító hangulatot, és olvasóként is kíváncsi voltam, mi rejtőzik a felszín alatt.
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
A könyv adatai:
Kiadó: GABO Kiadó
Legutóbbi megjelenés: 2023
Oldalszám: 448
Fordította: Ruzitska Mária
Fülszöveg:
Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián – ez Manderley. De baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása – ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások, séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra – ennyiből áll Manderley lakóinak élete, legalábbis a cselédség meg a garden party szerencsés meghívottai szemében. Ám a mindvégig névtelen főszereplő, az érzékeny idegrendszerű új úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott Rebecca kísértetétől – ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyre, és kiűzetik onnan. Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg – de lényegében ő is Manderleyt fél elveszteni, mint ahogy Manderley kedvéért tűrte oly soká, néma cinkosként, egy démoni asszony aljasságait. Sejti-e vajon, hogy – bár az igazságszolgáltatástól megmenekült – végül is ezért kell bűnhődnie, s éppen Manderley lángjainál – s vele együtt az ártatlanoknak is?
A Hitchcock-film alapjául szolgáló regény páratlan sikerét, a hátborzongatóan izgalmas cselekmény mellett, bizonyára az is magyarázza, hogy rendkívül finom pszichológiával érzékeltette a harmincas évek Európájának szorongásos életérzését, gyáva meghunyászkodását – s tette ezt 1938-ban, egy évvel a Manderleyk egész féltett világát felperzselő tűzvész előtt.