Kedves Olvasó!
Egy újabb hangoskönyv, amit imádtam. Elsőre azt gondoltam, hogy én ehhez egy picit prűd vagyok, de ahogy haladtam előre a történetben, egyre jobban hajtott a kíváncsiság, hogy vajon hova fog ez az egész kifutni.
Először TikTokon láttam egy jelenetet a belőle készült sorozatból, és emiatt lettem egyre kíváncsibb a történetre. Aztán előfizettem a Prime Videóra, és kiderült, hogy már ez a sorozat sincs fent. (Igen, egy másik sorozattal is így jártam. 😂) Így végül maradt a hangoskönyv, amibe aztán egészen könnyen belefeledkeztem.
Margo húszévesen hagyja abba az iskolát, miután a tanára, akinek ráadásul felesége és két gyereke van, kikezd vele, majd teherbe ejti. A kialakult helyzet miatt Margo otthagyja az iskolát, és onnantól kezdve egyáltalán nem egyszerű az élete. Moly.hu-n a rendhagyó család címkét kapta a könyv, ami szerintem nagyon jól illik hozzá. Margo maga is egy félrelépésből született, az anyjára pedig nem igazán számíthat, így amikor megszületik a kisbabája, gyakorlatilag egyedül marad a helyzettel.
Egy albérletben lakik még három lakótárssal, akik közül ketten nem veszik jó néven az újszülött érkezését, és egy átsírt éjszaka után közlik is Margóval, hogy inkább elhagyják a süllyedő hajót. Innentől nemcsak a saját lakbérét kell valahogy előteremtenie, hanem az utánuk kieső összeget is. Margo ezért felkeresi gyermeke édesapját, hogy támogatást kérjen, de végül nem ő, hanem az édesapa anyja rendezi el a dolgot egy titoktartási szerződéssel és egy szép összeggel.
Ez azonban csak az egyik problémát oldja meg, hiszen Margo továbbra is munkanélküli. A megoldás végül meglepő helyről érkezik: az apjától, aki a válása után beköltözik hozzájuk. Az ex-pankrátor így végre megismerheti a lányát, és az unokája életéből is kiveheti a maga részét. Egyik este közösen pankrátorműsorokat néznek, amikor Jinx mesél Margónak egy pankrátornőről, aki előtt hatalmas karrierlehetőség állt, de a WWE nem fogadta el, hogy OnlyFans-oldalon is szerepel.
Margo ettől kezdve elkezdi beleásni magát az OnlyFans világába. Szinte úgy járta körbe a témát, mintha egy iskolai feladatot kapott volna több oldalra is előfizetett, figyelte, hogy mások hogyan csinálják, próbálta megtalálni a saját lehetőségeit, közben pedig a marketinges oldalát is felfedezte. Nagyon tetszett, hogy a könyv ezt nem egyszerűen egy meghökkentő ötletként kezelte, hanem azt is megmutatta, hogyan próbál Margo a saját helyzetéből kiutat találni, és közben hogyan ismeri meg ezt az egész új világot.
Persze a bonyodalmak csak ezután érkeznek, amikor Margo gyermekének apja ismét visszatér a képbe, és kizárólagos felügyeletet akar. Ráadásul valaki még a gyámhatóságnál is feljelenti. Margo azonban nem adja könnyen magát, és a nehézségek ellenére is próbál erős és pozitív maradni.
Szóval nagyon érdekes volt az autóban, a dugó kellős közepén dákómustrás szövegeket hallgatni. 😂 De az biztos, hogy csak ajánlani tudom ezt a könyvet. Kikapcsol, szórakoztat, nagyon mai, és sokkal többet adott, mint amire az elején számítottam. És ha lesz folytatása, akkor remélem, Erdős Borcsa az újabb könyvet is fel fogja olvasni, mert az ő előadásában még jobban magával ragadott a történet.
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
A könyv adatai:
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2025
Oldalszám: 408
Fordította: Palásthy Ágnes
Felolvasta: Erdős Borcsa
Felolvasás időtartama: 10 óra 56 perc
Fülszöveg:
Margo Millet húszéves, épp csak elkezdte a főiskolát, amikor viszonyba bonyolódik az irodalomtanárával, és azonnal teherbe esik. Eddig sem vetette fel a pénz, most azonban a pincérnői mellékállását is elveszíti. A családjára sem számíthat, a gyerek apja pedig hallani sem akar arról, hogy Margo megtartsa a babát.
Margo azonban úgy dönt, hogy ha az élet már volt olyan kedves, és citromot adott neki, ő bizony limonádét készít belőle. Vagy legalábbis létrehoz egy OnlyFans-oldalt, ahová erotikus tartalmakat készít, és ebből keres nem kevés pénzt. Elég rendhagyó elképzelés, de ez sem nagyobb őrültség, mint húszévesen egyedül gyereket nevelni. Főleg, hogy segítsége is akad: az apja, az egykori pankrátor, aki éppen a drogfüggőségéből igyekszik kigyógyulni…
A Margo bajban van borzasztóan okos, egyszersmind szórakoztató regény arról, mi a valódi, és mi a hamis, hogyan lát minket a világ, hogyan látjuk mi magunkat, és mit jelent, ha megpróbáljuk irányítani a rólunk szóló narratívát.