2022. június 18., szombat

2022. június

Lisa Jewell: Az éjjel, amikor eltűnt

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Finy Petrának és a 21. Század Kiadónak a bizalmukat!

Idén egyre több thriller krimit olvasok és örülök, hogy a Vendéglista című könyvvel kiléptem a komfortzónából az év elején, ami elindított ezen az úton. 

Az éjjel, amikor eltűnt című kötet több szálon fut, megmutatja a jelent, és a múltat, de több szemszögből is. Megismertem Tallulah a fiatal anyuka történetét, aki egy esti randevúra ment párjával, majd sokáig rejtély övezi, hogyan kerültek át a Sötétházba, egy buliba, aztán mind a ketten nyom nélkül eltűntek. Az incidens után egy évvel érkezett Sophie, aki a jelenben krimiíró és párjával épp beköltöztek az iskola által szolgáltatott házban, aminek a kertjében egy selytelmes üzenet várja őket "Itt áss". Végül pedig ott van Kim, Tallulah anyukája aki összeköti a múltat a jelennel. 

Számomra izgalmas volt, teli fordulatokkal. Az elején már éreztem, hogy valami nem stimmel Scarlettel, de (spoiler: az anyja milyen őrült, az nagyon meglepett). A szereplők komplikáltak és meglepetéseket rejtenek egészen a történet végéig.

Egyedül az nem tetszett, hogy az összes csodálkozást, meglepetést jelző mondat úgy kezdődött, hogy istenkém. Szegény írónőnek ez nagyon beragadt. Az volt az érzésem, mintha Lisa Jewell erőltette volna a fiatalok szlengjét, ami nálam visszájára sült el. 

Ez a könyv igazából azt mutatta be, hogy emberek mire képesek az úgy nevezett szerelemért, még ha az nincs is viszonozva. Megdöbbentő, végig fenntartja az érdeklődést ez a könyv és thriller rajongoknak csak ajánlani tudom, jó olvasmány akár most nyáron is. 

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek: 

"Amint kilép a kertből és megáll, hogy ráfordítsa a reteszt a hátsó ajtóra, a szeme megakad valamin, amit a fakerítésre szögeztek.
Egy kartontábla, egy doboz letépett füle lehet.
Filccel írtak rá, egy nyíl mutat a földre, és fölötte a szavak: "Itt áss".
Egy pillanatig értetlenül mered rá."


A könyv adatai:

Kiadó:                           21. Század Kiadó

Fordító                        Katona Ágnes 

Megjelenés:                     2022.

Megvásárolható:              21. Század Kiadó

Oldalszám:                     336

Borító:                          Keményfedeles, védőborítóval 

Fülszöveg:

Anyu, itt vannak páran a suliból, és meghívtak magukhoz. Egy óra. Oké?
2017, Szent Iván-éj: Tallulah, a tizenéves leányanya randizni megy, kisbabájára otthon a fiatal nagymama, Kim vigyáz.
Este tizenegykor Tallulah küld egy sms-t Kimnek. Hajnalban, fél ötkor Kim arra ébred, hogy Tallulah még mindig nem ért haza.
A lány ismerősei azt mondják Kimnek, hogy látták Tallulah-t: egy medencés partira tartott az erdőbe, egy Sötét Ház nevű helyre, ami nincs is messze.
Tallulah soha többet nem megy haza.
2018: Sophie az erdőben sétál egy bentlakásos iskola mögött, ahol a barátja nemrég állt munkába mint vezető tanár. Meglát egy kerítéshez szögelt kartont, amin az áll: ÁSS ITT.
Megoldatlan ügy.
Kihalt ház.
Egy család borzalmas titkot rejteget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése