Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?
Kedves Olvasó!
Ezzel a poszttal zárom is az augusztusi olvasmányaimat.
Ez egy memoár, így a futás fontosságán kívül bepillantást nyerünk Murakami Haruki életébe, gondolkodásába és megismerjük látásmódját. Érdekes, ahogy a japán szemléletmód és a nyugati világ találkozik.
Tetszett, hogy nem csak arról szól milyen jó futni, mekkora dicsőség egy maratonon részt venni, hanem az árnyoldalit is bemutatja. Például akik rendszeresen futnak és versenyeken vesznek részt, még nekik is vannak olyan napjaik, hogy semmi kedvük edzeni.
Szeretnék a jövőben még Harukitól olvasni.
Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretnek futni, vagy inspirációt keresnek hozzá.
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
Fülszöveg:
Murakami Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett. Egy évvel később már végigfutotta az Athén-Marathon távot, és ma, számtalan triatlonnal, versennyel, tucatnyi regénnyel a háta mögött, érzi, hogy a sport legalább olyan hatással van írói munkásságára, mint az erőnlétére.
A feljegyzésekből, beszámolókból, elmélkedésekből és visszaemlékezésekből álló naplóból megtudhatjuk, hogyan készült négy hónapon át a világhírű japán író a 2005-ös New York City maratonra, hogyan került a tokiói Jingu Gaien parkból a bostoni Charles River partjára, ahol nem tudta felvenni a versenyt a fiatal lányokkal. A rendszeres sport ürügyén nincs hiány témában: felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítmény, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy. Az egyszerre szellemes, humoros, komoly és bölcs memoár igazi meglepetéseket tartogat nem csak a szerző regényeiért rajongó olvasóknak, de még a hosszútávfutás profi bajnokainak is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése