A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 14., péntek

Maggie Doyne: Ég alatt, hegy fölött

 

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a Partvonal Kiadónak a lehetőséget!

"Aki megment egy gyermeket, 
a világot menti meg"

Nagyon megérintett ez a könyv. Maggie Doyne főiskola előtt, úgy döntött elutazik egy évre világot látni, de útja során valami megváltozik a szemléletmódjában. Nepál vonzza magához és végül úgy dönt, hogy az egy év helyett oda költözik és egy gyermekotthont fog felépíteni. Számomra elképesztő, ahogy a szülei hagyták, hogy a főiskolára félretett pénzét kivegye és Nepálban használja fel, ahonnan folyamatosan érkeztek a lázadással kapcsolatos hírek. Nepál minden volt csak biztonságos nem egy kívülálló, fiatal lány számára. Maggie mégis szerencsés volt, hiszen olyan emberekkel ismerkedett meg útja során, akik által végül az otthont elkezdheti felépíteni, akik végig mellette álltak és segítették az álmai megvalósításában. 

Nepálban a nőkkel és lányokkal szemben elkövetett erőszak, bántalmazás, gyilkosság mindennapos. Bár vannak törvények a régi bevett rossz szokások ellen senki nem tartja be vagy tartatja be, ezért is sok a halál esett. Óriási arányban vannak írás és olvasás tudatlan emberek, ugyanis még a kicsi gyerekeket is az iskola helyett nehéz fizikai munkára kötelezik a megélhetésért, vagy a kislányokat kiházasítják, vagyis eladják őket. Maggie mély szegénységgel, betegséggel, erőszakkal találkozik Nepálban, még fel se fogja milyen nehézségek is várják, de egyúttal megtalálta az életcélját. 

Maggie szinte gyerekként határozza el, hogy felépíti a Kopila-völgyben a gyermekotthont. A könyv során az ő szemszögéből olvastam, ahogy érett nővé válik, ahogy tanul a környezetében lévő felnőttektől és az otthonba fogadott gyerekektől. Később pedig elindítja a BlinkNow Alapítványt, majd a gyermekeit ért iskolai bántalmazásokat halva felmerül egy iskola alapításának a lehetősége is. Később a Kopila-völgy Női Központ is felépül, ami a bántalmazott nőknek és lányoknak próbál segítséget nyújtani, valamint egy egészségügyi központ is.  Nemes célok, de a könyvből derül ki mennyi szorongással, stresszel, idegeskedéssel, veszéllyel jártak. Ugyanakkor Maggie el is hozta a változást Nepálba. Amit szeretett volna, hogy az ott élők akarjanak cselekedni a könyv vége felé tökéletesen kibontakozik. Felnőtt egy generáció, akiket ő és a csoportja támogatott, nevelt és ez fantasztikus hatással lesz a jövőre. 

Bevallom a könyv végét végig zokogtam. Maggie vesztesége és gyásza mélyen megérintett. 

Érzelemdús igaz történet. Csak ajánlani tudom!

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Köszönöm, hogy időt szán arra, hogy a saját élete helyett kicsit az én történetem részese is legyen. Lehet, hogy nem tűnik nagy dolognak, de a támogatása, az érdeklődése és a szeretete többet jelent, mint gondolná.
Eleinte a Kopila-völgyben, a Bimbók völgyében", még a megbízható wifi, sőt az elektromos áram bevezetése előtt, a könyvek nyújtották a legnagyobb vigaszt számomra, ők voltak a legjobb barátaim, ők biztosították számomra a legerősebb kapcsolatot a világ többi részével. Ha a következő oldalak bátorítást vagy reményt adnak, s ennek hatására csupán egy pillanatra is tisztábban látja önmagát vagy a családját, akkor a könyvemet máris hatalmas sikernek tekintem."
(Kedves Olvasó!, 7.oldal)

"Ez a kötet több mint egy évtizedet ölel fel, amely idő alatt Nepálba költöztem, felépítettem egy otthon, neveltem ötven gyermeket, értek traumák, és átéltem az elképzelhető legerősebb szeretetet." (8.oldal)

"Az anya ringó léptekkel halad tovább. A mozdulatra az én csípőm is mindig emlékezni fog. Mögöttem a kis felüljárón biciklivel, pici autókban emberek sietnek, közben vagy délre bámulnak, a végtelen rizsföldekre, vagy északra, a hegyekre. A felhőpamacsok és a fehéren izzó nap alatt, a Himalája hegyeinek ölelésében nincs szebb látvány számomra, mint egy gyermekét szerető anya." (12. oldal)

"Mit kellene csinálnom? Itt, most, ebben a pillanatban, ebben az életben? Mit kellene csinálnunk, mivé kellene lennünk nekünk, akik mind az emberek családjához tartozunk? 
Ledobja a kalapácsát, én pedig úgy nézek rá, mintha ő tudná megadni a választ. Rám néz, s rájövök: ő a válasz."
(16. oldal)

"Nem én vagyok az első fiatal fehér lány, aki egy hátizsákkal kel át az óceánon, hogy egy hegyen (vagy a közelében) találja meg önmagát. Olvastam az Ízek, imák, szerelmek című könyvet. Figyelmesen elolvastam. Én nem azért mentem el otthonról, hogy megmentsem, hanem csak hogy felfedezzem a világot - és talán hogy felfedezzem és tisztán lássam magamat is. De meglehet, minden azzal kezdődik, hogy milyennek látod önmagad." (22. oldal)

"A halálról másképp gondolkodnak ott, ahol nincs mód rá, hogy megelőzzék, ahol földcsuszamlások és leopárdok vannak, orvosok viszont nincsenek. Az egészség szinte teljesen elválik a halandóságtól." (76. oldal)

"Kezdek kevesebbet aggódni azért, mi mindent kellene tanulniuk, és többet foglalkozni azzal, mi mindent kell nekem megtanulnom." (98. oldal)

"A szomszédunk mondását visszhangozva felsóhajt: - Ne azt kérdezd, mikor lesz sztrájk Nepálban. Azt kérdezd, mikor nem lesz!" (106. oldal)

"Amiről azt gondoltam, ez lesz a halálom, kiderült, hogy az keltett életre. A hegyek átöleltek, mikor gyerekként játszottam közöttük, sima, vese formájú kavicsokat dobálva a szakadékokba és a patakokba. A hegyek meggyógyítottak, amikor feltört lábamat a hideg vízbe dugtam. A hegyek vezették utamat a nővé váláshoz, egyik reszketeg léptemmel a másik után az ég végtelensége alatt. Nepálba születtek meg gyönyörű gyermekeim. Nepál tett igazi anyává." (138. oldal)

"A domboldalon, egy rakás gazellalábú tinédzserrel körülvéve újból adja magát a lecke, amelyet a tíz év alatt, amióta rohammal bevettem Nepált, újra és újra megtanultam: a változás nem arról szól, hogy valami elől vagy valami felé futsz; a változás arról szól, hogy egy célért futsz. Lehetsz lassú. Lehetsz ügyetlen. Hibázhatsz. De rakd egyik lábad a másik elé! Tanulj! Tanulj többet! Aztán még többet! S egy nap, amikor körülnézel, örülhetsz, ha észreveszed, hogy már nem egyedül futsz. Meglehet, azt is látni fogod, hogy már nem te vagy az élen, de ennek is lehet örülni. Nepál kezd megváltozni. Nem külső kényszer hatására, hanem belülről." (155. oldal)

"Már értem, hogy az a valami a szeretet volt. A bánat, a gyász nem azért jelentkezik, mert eltűnt a szeretet. Pont azért érezzük, mert a szeretet ott van mindenütt; mert rendkívüli dolog; egy óriás, mely az égig ér. Nem a szeretet ellentéte, hanem annak a következménye. A gyász a világ legnagyobb csodája által vetett árnyék. Ha ránk vetül, szenvedésünk során csak annyit tehetünk, hogy feltekintünk az égre, várva, hogy változzanak a fények, és a csoda újra láthatóvá váljon." (220.oldal)

"- Az első baba?
Soha nem fogom tudni, mit kellene erre válaszolnom. Néha azt mondtam: "Biológiailag ő az első, de van több gyerekem." - Néha csak nemet mondtam. A legtöbben annyiban is hagyták, páran azonban tovább faggatóztak. 
- És hol járnak iskolába? Pasadenában? Altadenában? 
- Nepálban - mosolygok.
Időnként ezek után még megkapom: 
- Ó, az meg hol van?
Nem is olyan régen még én sem tudtam, hol van Nepál."
(248. oldal)


A könyv adatai:

Kiadó:                         Partvonal Kiadó

Megjelenés:                    2022

Oldalszám:                   286

Borítóterv                  V. Csatáry Tünde

Megvásárolható:           Partvonal Kiadó


Fülszöveg:

Egy ​fiatal nő igaz története reményről, anyaságról és tenni akarásról, Maggie Doyne inspiráló, bensőséges írása a felnőtté válás során megtapasztalt szeretet, veszteség, talpra állás és remény igaz története. Az Ég alatt, hegy fölött reményt sugároz. Megmutatja, mi történhet, ha egyetlen személy komolyan elhatározza, hogy segít valakin, és ezzel ezrek életét változtatja meg – köztük a sajátját is.
A memoár New Jersey egyik kertvárosában kezdődik: a középosztálybeli családban felnőtt fiatal lány úgy dönt, hogy a főiskolai tanulmányok megkezdése előtt kihagy egy évet, és inkább világot lát. Az utazásai alatt azonban az elképzelései drámai módon megváltoznak, amikor Nepálban összetalálkozik egy kőtörő kislánnyal. Maggie elhatározza: a továbbtanulására gyűjtött összes pénzét, mind az ötezer dollárt arra fordítja, hogy vegyen egy telket Nepálban, és a helyi közösség segítségével gyermekotthont és iskolát építsen fel az árván maradt gyerekek számára.
Maggie, Toupi Malla és a BlinkNow csapata világszerte elismerést vívott ki a helyi közösségekre épülő, fenntartható fejlődést biztosító úttörő kezdeményezésével. Ez a könyv azonban nem útmutatónak készült kezdő filantrópok és nonprofit szervezetek alapítói számára. A fiatal lányt váratlan döntése több mint egy évtizede tartó érzelmi utazáson indította el, melynek során asszonyokkal, gyermekekkel dolgozott együtt, és két világ között egyensúlyozva nézett szembe legnagyobb félelmeivel, kérdéseivel és szívszaggató fájdalmával.
„Míg mások a szegénységet és igazságtalanságot látva elfordítják fejüket, vagy kilátástalan kétségbeesésben magukba zárkóznak, Maggie nekigyürkőzik, hogy életeket mentsen – egyenként, egyszerre mindig csak egy gyermekét. Bárcsak olyan ember lehetnék, mint ő! Bárcsak valamennyien olyan emberek lehetnénk, mint ő! A története ezreket inspirált, és ideje, hogy a világ olvasson róla.”
Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek című könyv szerzője

2023. április 29., szombat

Avni Doshi: Égett cukor

 


Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Békési Anitának és a Park Kiadónak az ajánlást és a lehetőséget!

Bevallom először Elizabeth Gilbert Ízek, imák, szerelmek című könyv szerzőjének ajánlása keltette fel a figyelmemet a borítón. Miután olvastam a könyvét elkezdett érdekelni vajon milyen regényeket ajánl. 

A borító azonnal megmutatja hol játszódik a kötet és a főszereplőnőt is. Nagyon tetszik a letisztultsága, mégis az apró utalások a történetre. 

A kötet kiindulási pontja, hogy egy lány elviszi orvoshoz az édesanyukáját, ugyanis észrevette rajta a felejtés, a demencia jeleit. A történet pikantériája, hogy amíg az édesanya egyre inkább elfelejti a múltat a lány annál inkább ragaszkodik hozzá, ezért miközben a jelen feltárul az olvasó előtt, addig fejezetről fejezetre visszaugrunk a kapcsolatuk kezdetére. Végig veszi édesanyja házasságát, annak nehézségeit és a szökését egy ásramba, ahova magával viszi a lányát is, ugyanakkor ott idegennek gondjaira bízza őt, majd innen is tovább állnak. Egy ideig az utcán koldulnak, majd visszatérnek a nagyszülői házba és ismét külön költöznek, hogy az anya megtalálja a szerelmet, aki idővel szintén elpárolog. Már a kötet elején kikristályosodik rossz anya-lánya kapcsolat, mely egyre inkább durvábbá válik, lelki és fizikai bántalmazás is felelevenedik az emlékekben. Mégis vagy pont emiatt Antárát az élet minden területén befolyásolja az anyjával való kapcsolata, legyen szó a világ szemléletéről, a gondolatairól, a félelmeiről. 

A könyv helyszíne India, így az ottani kultúra és történelem folyamatosan megjelenik a lapokon. Bár a téma nem egyszerű, lehangoló tud lenni, mégis az írónő íróistílusa, a fordító csodás munkája miatt egyszerűen faltam az oldalakat és mindig vártam, hogy legyen egy aprócska idő, amit olvasással tudtam tölteni. 

Van ebben a könyvben egy olyasfajta keserédesség, mint az égett cukor. 

Számomra érdekes és különleges kötet volt. Csak ajánlani tudom. 

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Hazudnék, ha azt állítanám, hogy anyám nyomorúságos állapotában soha nem leltem örömet.
Gyermekkoromban épp elég szenvedést okozott nekem ahhoz, hogy bármely későbbi fájdalomra, ami kijutott neki, úgy tekintsek, mint valamiféle törlesztésre, aminek nyomán helyrebillen a világegyetem egyensúlya, visszaáll ok és okozat racionális rendje. 
De a kettőnk közötti tartozik-követel kiegyenlítése nem lehetséges többé. 
Egészen egyszerűen azért, mert az anyám felejt, és ez ellen az égvilágon semmit nem tehetek." (9. oldal)

"Mindig azt mondja, nem járt különösebb változással, amikor odaköltöztem hozzá, az éltem forradásmentesen simult az övébe.
A felfordulástól való félelme tudatában óvatosan láttam neki a változtatásoknak, és először azokat a lepedőket, törülközőket cseréltem le, amiket más nők is használhattak. Aztán azok a könyvek és ruhadarabok következtek, amelyeket ajándékba kaphatott tőlük." (39.oldal)

"Egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy ez a felejtés egészen kényelmes dolog, hogy Anyu nem akar emlékezni rá, miket mondott és tett. Igazságtalannak érzem, hogy ő egyszerűen félresöpri a múltat, nekem viszont a múlttal telnek a napjaim. Papírokat, fiókokat, egész szobákat töltök meg feljegyzésekkel, jegyzetekkel, gondolatokkal, ő meg napról napra egyre nagyobb homályban él." (80.oldal)

"Azt mondta, ez mindig különbség lesz közöttünk - bizonyos módon az amerikaiak soha nem viselkednek. Erre megkértem, hogy ne istenítse gyermekkora udvarias csomagolását, mindenki tudja, mire képesek valójában az amerikaiak." (135. oldal)

"Tudja, az emlékeket aktívan állítjuk elő. És együtt állítjuk elő őket. Az emlékeket azokban a képekben is újraalkotjuk, amelyekre mások emlékeznek." (252.oldal)

A könyv adatai:

Kiadó:                         Park Kiadó

Megjelenés:                   2023

Oldalszám:                   328

Fordító                    Nagy Mónika Zsuzsanna

Borítóterv                Féder Márta

Megvásárolható:           Park Kiadó


Fülszöveg:

A ​múlt emlékét Tárá is őrzi valamiképp, Antárá is, de máshogyan. Mindketten állhatatosan nyalogatják az egymástól kapott sebeiket.

Tárá zűrös lány volt annak idején. Szerelem nélküli házasságából előbb egy ásramba menekült, aztán egy ideig koldusként tengődött, hogy jómódú szüleit bosszantsa, majd éveken át futott egy toprongyos, hajléktalan művész után – és közben végig ott volt vele a kislánya. Most azonban utolérte a demencia, kétszer ad fizetést a bejárónőnek, és egész éjszakára nyitva felejti a csapot. Antárára vár a feladat, hogy gondoskodjon az anyjáról, aki soha nem gondoskodott róla.

Az Égett cukor emlékekről és mítoszokról szól, arról, hogy a saját magunknak mesélt történetek miképp válnak valóságosabbá a tükörképünknél is. Féltékenység, megszállottság, árulás témáit járja körül. Éleslátó szarkazmus szövi át, és arra keresi a választ, hogy vajon mennyire ismerjük a hozzánk legközelebb állókat és végső soron saját magunkat.

„Hazudnék, ha azt állítanám, hogy anyám nyomorúságos állapotában soha nem leltem örömet.”

Avni Doshi (1982, New Jersey) brit regényíró. Az Égett cukor az első könyve, amely felkerült a Booker- és a Pen Hemingway-díj rövid listájára. Indiában White Cotton címen jelent meg. A szerző jelenleg Dubajban él.

2023. január 24., kedd

Friedrik Backman: Hétköznapi szorongások

Kedves Olvasó!

Először is szeretném megemlíteni a fantasztikus magyar borítótervet. 

Az ajánló és a köszönet nyilvánítást is elolvastam. Egyiken mosolyogtam, másik meglepett. Érdemes mind a kettőt elolvasni a történet mellett. 

Van egy bankrablónk, aki végső elkeseredésében rabolni szeretne, csakhogy ez se sikerül neki. Menekülés közben egy lakásbemutatóba csöppen bele, mely túszdrámába csap át. Szegény rablónak ezután sem lesz szerencsés, ugyanis a túszok elég nehéz természetűek, mindenbe beleszólnak, ők persze mindent is jobban tudnak. Ezek a jelenetek adják az igazi humorát a történetnek, ugyanakkor komoly történeteket tár fel fejezetről fejezetre az író. Megismertem a rabló nehézségeit, a rendőrök történetét, túszok problémáit. Öngyilkosság, gyász, megcsalás, megélhetési nehézségek, nyugdíjazási probléma, öregedés, bűntudat, depresszió mind megjelennek a könyvben. 

Néha fárasztóak a szereplők, de mégis szerethetőek. 

Fredrik Backman nagyon jól csavarta a történetet. Felüdülés volt ezzel a könyvvel kezdeni az évet. Csak ajánlani tudom!

Moziban már meg is néztem Az ember, akit Ottonak hívnak című filmet, amit szintén nagyon megszerettem. Ezért is a következőnek biztos, hogy Az ember, akit Ovénak hívnak című kötetet választom. 


Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek:

"Ezt a könyvet a fejemben levő hangoknak ajánlom, ők a legkülönlegesebb barátaim. Valamint a feleségemnek, aki együtt él velünk." ajánló

"Ez a történet sok mindenről szól, de leginkább idiótákról. Már most érdemes leszögezni, hogy nagyon egyszerű leidiótázni más embereket, kiváltképp akkor, ha sikerül elfelejteni, milyen embertelenül nehéz embernek lenni. Különösen, ha vannak az életünkben más emberek, akiknek a kedvéért próbálunk jók lenni." (7.oldal)

"A fiatal vízért jött be, az idős kávézik. A kapcsolatuk bonyolult, mint a különböző generációk beli rendőröké általában. Az ember a karrierje végén a dolgok értelmét keresi, az elején pedig a célját." (22.oldal)

"(...) mennyivel egyszerűbb a saját szorongásainkat elfogadni, ha tudjuk, hogy más sem boldog." (50.oldal)

"Ez az egész egy bonyolult, valószerűtlen történet. Talán azért, mert a történetek általában nem arról szólnak, amire mi gondolunk. Ez például egyáltalán nem egy bankrablásról, egy lakásbemutatóról vagy egy túszdrámáról szól. Még az is lehet, hogy nem is idiótákról. 
Egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a történet egy hídról szól." (117.oldal)

"Zara ezt el is mondhatta volna az ingatlanügynöknek, ha az ingatlanügynök nem ember lett volna, ugyanis Zara utálta az embereket. Különösen, ha beszéltek." (119.oldal)

"- Gyerekzsúrokat is vállalok. Már ha az ember nem szereti a gyerekeit." (170.oldal)

"Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám." Aztán azt mondja, hogy amit a legkisebbek közül eggyel teszük, azt vele tesszük. A feleségem pedig hajlamos volt mindent szó szerint értelmezni. Ezért keveredett vitákba egyfolytában. (320.oldal)

"Azt mondják, az ember személyisége a tapasztalatainak összessége. De ez nem igaz, legalábbis nem teljesen, mert ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal. Meg kell győznünk magunkat, hogy többek vagyunk a tegnapi hibáinknál. Hogy a jövőbeli választásaink is mi vagyunk, a holnapok is mi vagyunk." (353.oldal)


A könyv adatai:

Kiadó:                         Animus Kiadó

Megjelenés:                   2021 

Oldalszám:                   372

Megvásárolható:           Animus Kiadó

Fordító:                       Bándi Eszter

Borítóterv                 Csernák Ákos 


Fülszöveg:

Szilveszter előtti nap egy svéd kisvárosban. Egy ingatlanügynök úgy véli, ez megfelelő időpont egy lakásbemutatóra, ám nagyobbat téved, mint azt elsőre gondolnánk. Egy kudarcot vallott bankrabló ugyanis menekülés közben beront az épületbe, és túszul ejti az összes érdeklődőt: két megkeseredett IKEA-függőt, egy mogorva bankigazgatót, egy szomorú nénit, egy terhes nőt a párjával, egy nyúlfejet viselő ismeretlent, no meg magát a túlbuzgó ingatlanost. A rendőrség körülveszi a házat, és ahogy telik az idő, a nyolc összezárt – és egyáltalán nem túszhoz méltóan viselkedő – idegen lassan összeismerkedik, és kiderül, hogy sokkal több a közös bennük, mint hitték volna. A rabló viszont két rossz lehetőség közül választhat: rendőrkézre adja magát, vagy ott marad a lakásban ezzel a sok lehetetlen, ingerült emberrel, akikre mindannyian hasonlítunk kissé…

2022. november 1., kedd

2022. október

Lucy Foley: Lakás Párizsban

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Pannának és a 21. Század Kiadónak a lehetőséget, hogy újabb Lucy Foley regényt olvashattam el!

Idén sikerült elolvasnom a Vendéglista című könyvet, nagy mérföldkő lett a számomra, ugyanis onnantól fogva elkezdtem nyitni a krimi, thriller műfajú regények felé is. Egyszerűen imádtam azt a kötetet, ahogy az írónő megírta, felépítette, a feszültséget. Ezzel együtt fel is keltette a kíváncsiságomat a többi könyve iránt is. 

Lakás Párizsban című regénye ahogy elindult úgy éreztem talán még a Vendéglistánál is jobb lesz. Nos, a végére ez a véleményem megváltozott, úgy tűnik egyelőre egyik könyv sem tudja lelökni az első helyről a Vendéglistát. 

Lucy Foley ebben a kötetében egy nagy házba "zárja" a szereplőit. Néha bepillantást mutat a párizsi életbe, ami épp forrong, de a cselekmény főként a villában történik. Egy zárt közegbe érkezik Jess a főszereplőnő, a bátyjához. Csakhogy fivére rejtélyes módon eltűnt, vért talál a macskán és azt a medált is megtalálja, amit Ben sosem vett le a nyakából. Jess ahelyett, hogy elhagyná a furcsa házat, a benne élő rideg lakóival, ott marad és nyomozni kezd. Ahogy azt már megszoktam Lucy Foley-től egyik szereplő sem az, akinek mutatja magát. Meglepő fordulatokban bővelkedik ez a kötete is. 

Csak ajánlani tudom a thriller, krimi kedvelőinek!

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek: 

"- Hogy érti ezt? 
- Sehogy, csak azon morfondíroztam, vajon ismeri-e bárki is az igazi Benjamin Danielst?"

"- Mégis merre jártak? - tudakoltam.
- Mindenfelé - válaszolja. - Egyik nap Prágában éjszakáztunk, másnap már Bécsben, pár nappal később meg Budapesten. De volt úgy is, hogy egy egész hétig csak a  strandon lógtunk, esténként meg a klubokat jártuk - mint például Barcelonában. Isztambulban meg ételmérgezést kaptunk, ráment az egész hétvégénk."

"Valahol azt olvastam, hogy az emberek hatvan százaléka tíz percnél tovább nem bírja ki, hogy legalább egy aprót ne füllentsen. Átmeneti, ideiglenes jellemhiba: szeretnénk a partnerünk szemében okosabbnak, vonzóbbnak látszani. Máskor meg ártatlan hazugságot mondunk pusztán tapintatból - nem akarjuk megbántani a másikat."


A könyv adatai:

Kiadó:                         21. Század Kiadó

Megjelenés:                   2022

Oldalszám:                   416

Megvásárolható:          21. Század Kiadó

Fordította:                    Gömöri Péter


Fülszöveg:

Nyiss ​be

Nálad van a rejtély kulcsa

Jessnek mindent újra kell kezdenie, nulláról. Le van robbanva anyagilag, nincs senkije, az utolsó munkahelyéről enyhén szólva nem ideális körülmények között távozott. A féltestvére, Ben se valami lelkes, amikor a lány rákérdez, lakhat-e nála kis ideig. De Ben nem mond nemet, és Jess Párizsban biztos mindent jobb színben lát majd. Viszont amikor bejut a lakásba – hű, nagyon puccos lakás, Bennek vajon honnan van rá pénze? –, Bent éppenséggel nem találja.

Jess a féltestvére távollétében próbálja kiismerni magát Ben ügyei közt, de egyre több a kérdése. A szomszédok különös figurák, nem túlzottan barátságosak. Jess a múltja elől menekült, így került Párizsba, de mi a helyzet Ben jövőjével?

A bulizós

A jó fej

Az alkoholista

A krízisbe jutott lány

A concierge

Ebben az épületben mindenki szomszéd. És mindenki gyanús. Mindenki tisztában van azzal, hogy a többiek titkolnak valamit.

Lucy Foley angol irodalmat tanult a Durham Universityn és a londoni University College-on, aztán évekig a könyvkiadásban dolgozott. Londonban él. Ez a harmadik thrillere.

Nagyon fifikás. Egész éjjel fentmaradsz, hogy kiolvashasd.

Erin Kelly

Pengeéles atmoszféra.

Alex Michaelides

Mesterien kimunkált.

Louise Candlish

Brutálisan csavaros.

Ruth Ware

Egész végig nem fogod tudni, mi lesz.

Daily Mail


2022. október 17., hétfő

2022. október

Gáncs Kristóf: Lajos kutya buszra száll

Kedves Olvasó!

Lajos kutya megérkezik című aranyos könyvet egyszerűen imádtam. Azóta, hogy elolvastam az első kötetet, meghallgattam Szabados Ági beszélgetését Gáncs Kristóffal az új könyves podcaste-ben, most már a második kötet is megjelent. Lajos kutya buszra száll szintén négy szívmelengető történetet mutat be Lajos kutya életéből. Ebben a kötetben Lajos kutya már nem csak a család, hanem a falu, a környezetében lévő emberek életének a részévé is vált. A humor és a fantasztikus rajzok ebben a kötetben is levettek a lábamról. 

Nagyon tetszett, hogy a könyv végén van kép az eredeti Lajos kutyáról is, sőt még Wolf Kati dalát is meghallgathatja az olvasó, hála egy QR kódnak. 

Mind a könyveket, mind a podcaste adást csak ajánlani tudom! 

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Lajos kutya gyors nyújtózkodás után a nagykapuhoz sietett, és elkezdte kipasszírozni magát azon a titkos alagúton, amit éppen a napokban kapart ki újra. Mivel a passzírozás igen lassan ment, közben Lajos kutyának többször is volt ideje megfogadni, hogy felhagy az olyan esti lakomákkal, amikor addig eszik, amíg lát. Főleg mostanság, amikor is még elég sokáig van világos."

"Kíváncsian a hosszú járgány hátuljához lopódzott, és felszökdécselt a lépcsőn. Még éppen az utolsó pillanatban, mert az ajtók máris hatalmas szisszenéssel záródtak. Kezdetét vette Lajos kutya életének eddigi legnagyobb kalandja."

"Lajos kutya kikukucskált az abrosz alól, és a táncparkett túloldalán elnyúló asztalon megpillantotta azt, akinek ő is azonnali örök hűséget fogadott volna: egy hatalmas tál sült kolbászt!"

"Mint minden rendes kutya, akinek az ereiben tacskóvér csörgedezik, Lajos kutya is szenvedélyesen szeretett ásni."


A könyv adatai:

Kiadó:                         Libertine Kiadó

Megjelenés:                   2022

Oldalszám:                   56

Megvásárolható:          Libertine Kiadó

Illusztrálta:                    Bertóthy Ágnes


Fülszöveg:

Alighogy megérkezett, máris felforgatta a kis falu életét Lajos kutya, akit nyughatatlan és kolbászkedvelő természete újabb kalandokba sodor. Ő a legtáncosabb négylábú, a legfürgébb iskolai szökevény, a legelszántabb kincskereső és a legkíváncsibb potyautas. Lajos kutya ugyanis meg sem áll a nagyvárosig, ahol a kutyák furcsa ruhákban járnak, és bizony nem terem minden asztal alatt valami finomság.

Gáncs Kristóf gyermekkori kiskutyáját teremtette újra mesehősként. Lajos kutya megérkezik című első mesekönyve sokak kedvencévé vált, a falusi tacskó várva várt újabb történeteiben pedig ismét lesz min mulatni.

A kötetet augusztus 26-tól tudod megvásárolni a Libertine Könyvesboltban és online.

2022. október 12., szerda

2022. október

Sara Nisha Adams: A könyvlista

Kedves Olvasó!

Különleges ez a kötet, hiszen a Libertine Kiadó első fordítása és a borító is saját tervezés. Ezeken kívül még a Nincs időm olvasni kihívás októberi közös könyve is lett. 

Először arra gondoltam, hogy egy könyv, amiben könyvekről van szó, ez igazán nekem való, ide vele! 😄 Kíváncsian vágtam bele, hiszen tavaly A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei című könyv egyik nagy kedvencem lett. Nos, A könyvlista című regényt imádom! 

Mukesh története szívszorító, ahogy elveszítette szeretett feleségét és ahogy a három lánya kezelte a kialakult helyzetet. Szomorú, hogy már csak később jött rá mennyi mindent adhatott volna a kapcsolatuknak az olvasás, a könyvek szeretete. Aztán Mukesh találkozik Aleisha-val, aki a könyvtárban dolgozik, de igazából csak a pénz miatt semmi kedve nem volt ott lenni. A tinédzser lány karaktere először nekem nagyon unszimpatikus volt, de ahogy tovább olvastam meglepett mennyire sokrétű, mennyire képes változni. És persze ott van még a rejtélyes könyvlista, melyről apró morzsákat tudtam meg szépen lassan, hogy a végén összeálljon a csodálatos kép. 

Voltak aranyos, humoros, ugyanakkor szomorú részek is, kész érzelmi hullámvasút volt olvasni ezt a regényt és emiatt is nagyon megszerettem. A szereplők, akiket az írónő megalkotott szerethetőek voltak, kíváncsi voltam a sorsukra, a jellemfejlődésükre. 

Eddig úgy gondoltam, hogy Az időutazó feleségét, mint sorozatot talán egyszer megnézem, de A könyvlista után tuti biztos, hogy el fogom olvasni, ahogy a Ne bántsátok a feketerigót!, a Papírsárkányok és A Manderley-ház asszonya című könyvekhez is meghozta a kedvemet. Sara Nisha Adams pont annyit mutatott ezekből a regényekből, hogy ne lője le a fontos eseményeket, mégis felkeltse az olvasó kíváncsiságát.

Egy szó, mint száz nagyon megszerettem ezt a könyvet és csak ajánlani tudom, hogy kedves olvasó Te is elolvasd! 💖   

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Néha mindenkinek szüksége van segítségre, Mukesh."

"Tudom, hogy általában nem ilyesmit olvasol, de én magam 21 éves koromban olvastam a Ne bántsátok a feketerigót! című könyvet, éppen egy nehéz időszakon mentem keresztül. Akkoriban nagyon sokat tanultam belőle, segített abban, hogy ismét gyermeki szemmel tekintsek a világra: a jóra és a rosszra is. Olyan volt számomra, mint egy menekülési útvonal: belevetettem magam a könyv világába, az igazságtalanságokba, a szereplők életébe, és annyira elkezdtem törődni mások sorsával, hogy sikerült egy kis távolságot tartanom a sajátomtól. Remélem, hogy neked is segít egy kicsit elmenekülni, szünetet tartani. A könyvek néha eléggé kiszakítanak a valóságból ahhoz, hogy mire visszatérünk, új nézőpontból tekinthessünk az életünkre."

"Neki szánták ezt a listát. Tudta.
Elgondolkodott a cetlire írt üzenet első során: Ha esetleg szükséged lenne rá. Úgy érezte, soha semmire nem volt ennél nagyobb szüksége." 

"A nap megvilágította a Ne bántsátok a feketerigót! oldalait. Ha már úgy döntött, belevág, ez tűnt a megfelelő pozíciónak, a megfelelő kilátásnak és a megfelelő környezetnek ahhoz, hogy az első fejezethez lapozzon, és elkezdje az olvasást."

"- Ha tetszik ajánld neki is. Ennyire egyszerű. Olvass egy könyvet! Ajánlj egy könyvet! Sőt, tudod mit? Ajánld neki akkor is, ha te utáltad. Mindenkinek más az ízlése, és ahogy a nagyanyám mondja: éhes ember nem válogat."

"Mukesh azt kívánta, bárcsak ahelyett, hogy a recsegő ízületek és a romló látás kínozná, először inkább a hallását veszítené el. Az igazán kapóra jött volna neki ebben a családban, ahol mindegyik lánya a normálisnál nagyjából ezer decibellel hangosabban beszélt."

"Aleisha nem is tudta pontosan, miért jegyeztette elő a könyvet az idős férfinak, de amint befejezte a Ne bántsátok a feketerigót!, szeretett volna beszélgetni róla valakivel, a férfi meg éppen olvasmányt keresett. És ki tudja - gondolta -, talán többet akar egy puszta történetnél. Lehet, hogy neki is szüksége van egy barátra, egy beszélgetőtársra."

"Furcsa volt belegondolni, hogy ez a könyv nemcsak az övé, hanem mindenki másé is. Hányan kikölcsönözték már előtte, és még hányan fogják utána... Lehet, hogy a strandon olvasták, a vonaton, a buszon, a parkban, a nappalijukban. Vagy tán a vécén ülve? Remélte, hogy nem! Bizonyos értelemben minden olvasó akarva-akaratlanul kapcsolódott egymáshoz. Mostantól ő is része lesz a láncnak."

"- Jaj, Aleisha! Ez a könyv borzasztóan nyomasztó, tudsz róla?
- Hát, az életem is eléggé az. Tizenhét éves vagyok, és a negyvenéves kollégám megy Ayia Napára helyettem.
- Sajnálom, nyuszikám. Egyszer fent, egyszer lent - mondta Benny, majd boldogan kilépett az ajtón."

"Indira egész életében kutatta a jeleket. Bár a könyvlista először nem tűnt annak, a nő azon kapta magát, hogy folyton visszakúszik a gondolatai közé, mintha fel akarná hívni magára a figyelmet. És ma éppen akkor került a kezébe, amikor arra volt szüksége, hogy elterelje a gondolatait."

"(...) Szóval, akár szeretni fogja a könyvet, akár nem, mindig akad valaki, aki egyetért majd önnel. És jó alkalom arra is, hogy kapcsolatot teremtsünk másokkal."

"El akarta mondani a feleségének, hogy az olvasás segített neki abban, hogy könnyebbnek érezze az idő múlását, hogy kapcsolatot teremtsen másokkal, és megmutatta neki, hogy érdemes kikelni az ágyból, és kimerészkedni otthonról."

"- Aleisha - mondta Mukesh kedvesen. - Kérem, próbálja meg észben tartani, hogy a könyvek nem mindig menekülési útvonalak: néha tanítanak is nekünk valamit. Megmutatják nekünk a világot, nem elrejtik előlünk."

"Ehhez mindig is értett Aidan: összehozta az embereket. Az egész életében ezt csinálta. Segített másoknak, hogy ne érezzék magukat olyan egyedül."


A könyv adatai:

Kiadó:                         Libertine Kiadó

Megjelenés:                   2022

Oldalszám:                   440

Megvásárolható:          Libertine Kiadó

Fordította:                    Höhn Darinka

Borító terv:                 Hlatki Dorottya

Felelős szerkesztő:         Németh Luca Anna


Fülszöveg:

Ha ​esetleg szükséged lenne rá – így kezdődik az a titokzatos könyvlista, amely sokkal több mint olvasnivalók gyűjteménye. Elveszett, magányos, tanácstalan lelkek megmentője és összekötője az a nyolc történet, amely szerepel rajta.

Ki ne érezte volna már, hogy megértésre, szeretetre, elfogadásra vágyik vagy éppen arra, hogy kiszakadhasson a valóságból? Így van ezzel a nemrég megözvegyült Mukesh, aki kétségbeesetten igyekszik felvenni az élete fonalát, szeretett felesége halála után, és kapcsolatot teremteni könyvmoly kisunokájával; és így érzi Aleisha, a céltudatos, ám szorongással teli fiatal lány is aki nem élheti kortársai megszokott életét.

Aleisha egy nap a könyvtárban egy titokzatos könyvlistára bukkan. Ki írhatta? S milyen célból? Vajon mi köti össze a listán szereplő könyveket? Kiváncsiságból belefog az egyik kötetbe, az oldalakat falva pedig rájön, hogy a történet segít enyhíteni a fájdalmán. Amikor a könyvtárba tétován betoppanó Mukeshnek is a kezébe adja a könyvet, varázslat mintha megsokszorozódna.

Miközben sorra olvassák a történeteket, lassan ráébrednek, mi mindent tanulhatnak a regényekből, és mennyi mindent köszönhetnek nekik. A könyvlista megváltoztatja az életüket. És nem csak az övéket…

AZ EDDIGI LEGKÜLÖNLEGESEBB NIOK KÖZÖS KÖNYV!

Ez a könyv túlmutat önmagán, ez a könyv fontos mérföldkő a Libertine életében! Egy különleges regény az olvasás meg- és összetartó erejéről, a történetekről, amelyek átjárják a mindennapjainkat, amelyek a legnehezebb élethelyzeteken is átsegítenek…

2022. szeptember 7., szerda

2022. augusztus

Gáncs Kristóf: Lajos kutya megérkezik



Kedves Olvasó!

Szerintem kicsiknek és nagyoknak is jót tesznek a mesekönyvek. Ezért is szoktam időről időre én is elolvasni egy-egy aranyos mesét. Ez a könyv azonnal megfogott, mondjuk mivel egy tacskó a főszereplő másképp nem is történhetett. 

Imádtam ezt a mesekönyvet, melengette a szívemet. Négy apró történet szerepel a kötetben, melyek bemutatják hogyan épül be a család életébe a tacsi megérkezése, hogyan válik családtaggá, hogyan védi meg szeretteit. Nagyon jól szórakoztam az olvasásakor, a Lajos kutya és a szúnyog című fejezetnél hangosan nevettem.  Mind a történet, mind a rajzok nagyon tetszettek! 

Csak ajánlani tudom kicsiknek és nagyoknak! 

Az első kötethez matrica is vásárolható, imádom! 

Ami még az olvasásélményhez ad, az ha meghallgatjátok Szabados Ági podcastjét, amit Gáncs Kristóffal, az íróval készített. Az egyik kedvenc epizódom, nézzétek meg youtube-on, beszúrom lentre a videót. 💖

A második kötet már elérhető, mind a boltban, mind a webshopban. Nagyon várom, hogy az új részt is elolvassam! 

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Bár a gyerekek - különösen is Öcsi - addig csakis németjuhászt szerettek volna, akivel rendőröset lehet játszani; most gyorsan megállapodtak, hogy Lajos kutyából is kitűnő nyomozó válhat. A családi kupaktanács egyhangúlag úgy döntött: Lajos kutyát befogadják."

"Lajos kutya a szúnyogot egészen a konyha ablakáig üldözte, ott azonban megtorpant. Még jól emlékezett, mit kapott legutóbb, amikor engedély nélkül ment be a konyhába. Pedig akkor, jól nevelt ebhez méltón, az ajtón keresztül ugrott be némi frissen főtt virsliért...
Egy szempillantás múlva aztán eszébe jutott, hogy a gazdáinak védelme minden szabálynál előrébb való."

A könyv adatai:

Kiadó:                         Libertine Kiadó

Megjelenés:                   2021

Oldalszám:                   46

Borító:                        Keményfedeles

Megvásárolható:          Libertine Kiadó

Illusztrátor::                   Bertóthy Ágnes

Fülszöveg:

Kezdetben olyan apró, hogy egy kabátzsebben is elfér, ám hamarosan már az egész világ körülötte forog. Ő Lajos kutya, aki megérkezik, és mindent a feje tetejére állít! Hősies szúnyogvadász, nyomozónak sem utolsó, és a fociban is remekel, csak aztán fürödni ne kelljen… Kalandjai faluszerte híresek, és Lajos kutya legnagyobb megelégedésére mindig jut bennük hely egy nagy szelet sonkának vagy kolbászos szendvicsnek is.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervet kommunikációs igazgatója és két kisgyermek édesapja, aki esti mesemondásai során teremtette újra mesehősként gyerekkori kedvencét, Lajos kutyát.
Mulatságos történetei egy olyan gyerekparadicsomba repítenek, ahol kisgyereknél csak kiskutyának lenni jobb.