Kedves Olvasó!
Már korábban is szemeztem az írónő könyveivel, ezért a Voxa Útlevél kihívására ezt a kötetet is beválasztottam. Barta Ágnes hangját különösen szerettem hallgatni, szerintem nagyon illett a történet hangulatához.
A regény két magányos ember történetét meséli el, akik egészen más okból, de egyaránt nehezen tudnak kapcsolódni a külvilághoz. Az egyik főszereplő egy ógörögöt tanító férfi, aki fokozatosan elveszíti a látását, a másik pedig egy nő, aki egy trauma következtben elveszíti a beszéd képességét. A görög nyelv tanulása közben mégis közelebb kerülnek egymáshoz, miközben mindketten próbálják megtalálni a saját kapaszkodóikat.
Nagyon érdekesnek találtam, ahogyan az írónő a nyelven keresztül mutatja be a magányt, a veszteséget és az emberi kapcsolatok nehézségeit. Különösen tetszett a keleti és a nyugati kultúra találkozása, valamint az, hogy egy több ezer éves nyelv hogyan teremthet kapcsolatot ennyire különböző emberek között. A nyelv ugyanis egyszerre lehet kapaszkodó és eszköz az önkifejezésre, ugyanakkor korlát is, hiszen nem mindig találjuk meg a megfelelő szavakat arra, amit érzünk, és vannak dolgok, amelyeket talán nem is tudunk kimondani.
A történet lassú és elgondolkodtató, ezért nem feltétlenül való azoknak, akik egy pörgős, eseménydús olvasmányra vágynak. Itt sokkal inkább az apró részleteken, az érzéseken és a kimondatlan gondolatokon van a hangsúly. Bevallom, nekem most nem sikerült igazán elmerülnöm benne, de ettől függetlenül érdekesnek találtam. A jövőben biztos szeretnék még az írónőtől olvasni.
Értékelésem: ✯✯✯✯
(4/5)
A könyv adatai:
Kiadó: Jelenkor Kiadó
Legutóbbi megjelenés: 2025
Oldalszám: 176
Fordította: Kiss Marcell
Felolvasta: Barta Ágnes
Felolvasás időtartama: 4 óra 30 perc
Fülszöveg:
2024 irodalmi Nobel-díjas szerzője, Han Kang új regénye.
A férfi ógörög szavakat rajzol a táblára, ügyesen leplezve, hogy szinte csak foltokat lát: egy örökletes betegség miatt hamarosan megvakul. A nő szorgalmasan jegyzetel, és senki nem sejti, hogy képtelen megszólalni: miután elvesztette édesanyját és a kisfia feletti felügyeleti jogot, fájdalmában megnémult. Mindketten azért vannak ebben a szöuli tanteremben, hogy egy holt nyelv szépségében leljenek vigaszra, ami végül nemcsak túlélni segíti, de egymás karjába is sodorja őket – együtt talán visszatalálnak a hanghoz és a fényhez.
Az irodalmi Nobel-díjas Han Kang harmadik magyarul megjelent regényében két folyton szemlélődő, magányos ember csendes kitartással igyekszik feldolgozni az őket ért veszteségeket. A Görög leckék egyedülálló és érzéki mű, mely az emberi élet alighanem legfontosabb kérdéseire keres választ: hogy bírjuk el a lét súlyát, meg tudjuk-e magunkat értetni szóval vagy anélkül, és tudunk-e igazán kapcsolódni egymáshoz? A regény líraian elmosódó képek sora, és néma szóáradat, amely még sokáig visszhangzik az olvasóban.
„Az arc, amit életünk során a leggyakrabban elképzelünk, a sajátunk.”