A következő címkéjű bejegyzések mutatása: váltott szemszög. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: váltott szemszög. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. május 20., hétfő

Christina Lauren: Kalandtúra ​Wilder-módra

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a 21. Század Kiadónak a lehetőséget!

Egyszerűen fantasztikus a kötet megjelenése! Imádom az éldekort és a színeit.

Bevallom régen nagyon sok romantikus könyvet olvastam, aztán elkezdtem kipróbálni más műfajokat is. Talán túl realista is lettem az elmúlt időben, ezért sem tudtam hihetetlenül egymásra találó szerelmesekről, mindent túlélő szerelemről, már a giccs határain is keresztülmenő romantikusokat olvasni. 

Ugyanakkor azt is hozzá kell fűznöm, hogy a két írónő korábbi történetei is elnyertek maguknak. Valahogy az a humor és könnyedség, amivel a történeteiket körbeszövik magával tudnak ragadni. És pár óra erejéig ki tudott ez a könyv is kapcsolni.

2024. április 19., péntek

Martta Kaukonen: Kövesd a pillangót!

 

Kedves Olvasó!

Köszönöm szépen a Partvonal Kiadónak a lehetőséget!

2022-ben olvastam A gesztenyeember című skandináv krimit, azóta bátrabban és kíváncsian vágok bele hasonló műfajú könyvek olvasásába. 

A Kövesd a pillangót! az ütős borítóhoz illően erősen nyit.

2023. május 18., csütörtök

Amy Harmon: Az ismeretlen kedves

 


Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Bálint Rékának és a Libri Kiadónak a lehetőséget!

"Képtelen meghalni, kit szeretnek,
mert a szerelem örök élet."
Emily Dickinson

Amy Harmon az egyik kedvenc írónőm. Eddig mindegyik magyarul megjelent könyvét elolvastam és nagyon szerettem. Természetesen a fordítónak is óriási szerepe volt abban, hogy ezek a könyvek ennyire magával ragadtak. A nyelvezet, a fantasztikus mondatok és történet vezetése, ahogy a történelmet beleszővi mindegyik könyvébe egyszerűen elképeszt.

Az ismeretlen kedves című könyvével most a szesztilalom utáni időbe, valamint a második világháború előtti feszült időszakba kalauzolja az olvasókat. Kingsbury Run őrült Mészáros néven elhíresült sorozatgyilkos utáni hajsza kellősközepébe csöppentem. A gyilkos módszereiről, az áldozatok szörnyű állapotáról részletes leírásokat ad az írónő. Maga az üldözés úgy tűnt sose ér véget, mert egy gyilkos aki olyan embereket öl és csonkít meg, akiknek nincs hozzátartozójuk, szeretteik, barátaik akik keresnék, nehézzé tette a rendőrségnek az áldozatok azonosítását. Ha nem tudják kik az áldozatok, nem tudják megismerni az utolsó óráikat, akkor magát a gyilkosságot, a gyilkosság helyszínét sem tudják felvázolni, érkezhet a kérdés mégis hogyan tudják elkapni az őrült Mészárost? Nos a választ erre nem adhatom meg, de az biztos, hogy az írónő fordulatos történettel fedi fel eme szörnyű időszakát Cleveland-nek. 

A szereplőket nagyon gyorsan a szívembe zártam és csak remélni tudom, hogy egyszer még Amy Harmon visszatér Dani és Malone történetéhez. Izgalmas, fordulatos, romantikus, helyenként humoros és egy csipetnyi misztikum is szerepelt kötetben. Ahogy az előző könyvei, úgy ez is azonnal magával ragadott. 

Imádom, hogy az írónő a kötetei végén elárulja az olvasóknak hogyan indult el a történet felépítésében, melyik elemek, szereplők voltak valósak, és hol élt az írói szabadságával. 

A borító ismét elnyerte a tetszésemet. 

Csak ajánlani tudom!

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"A halál könyörtelen. Annyira könyörtelen! Senkit sem ismert, aki onnan visszatért volna. A lélek gyorsan elszáll. Ha van is lélek - vagy legyen bármi is az a furcsa jelenség, amit tudatnak hívnak -, nem marad a testtel. Elillan. És a szürke arcú, bűzös halál azonnal magának követeli a testet." (17.oldal)

"- Ne kötekedj velem, Charles! Nekünk közös múltunk van. És igen, Charlesnak foglak hívni. A Charlie-t kinőtted." (61. oldal)

"- Senkit sem érdekelnek ezek az emberek... vagy a történetük - tette még hozzá. 
- Igen. Nos... mindenkinek megvan a feje. Az újságokat manapság már csak ez érdekli. Én arra lennék kíváncsi, hogy maga miért törődik velük? 
- Nem tudom. Talán... mert megtehetem. Ismeretlenekkel nehéz törődni. 
- És maga ismeri őket? 
- Annyira ismerem őket, amennyire lehet - vonta meg a vállát. 
Ez elhallgattatta a férfit. Majdnem meg is torpant. Mennyire szomorú ismeretlennek lenni." (131.oldal)

"- Nem érdekel John Philip Sousa meg a katonazenekarok, de izgatott leszek a vihar hangjaitól. Isten cintányérja, mondta mindig apán - tette hozzá Malone. 
- Kitűnő! - tapsikolt Lenka. - Még valami? 
- Szeretem az üres templomot és a nagy kutyákat. A kicsiket nem. A patkányokra emlékeztetnek, és azokat nem szeretem. A barna szempárt jobban kedvelem, mint a kéket, de ha mindkettőben lehet egy-egy, az még jobb. 
- Istenem! - kommentálta Lenka, és Dani érezte, hogy elvörösödik. A férfi bókolt neki, de az arca teljesen komoly maradt." (149.oldal)

"- A férjem harminc évvel volt idősebb nálam - mondta Lenka. 
Malone megint félrenyelt. Lenka megjegyzése félreérthetetlen volt.
- Az isten szerelmére, Mr. Malone! - dorgálta meg az asszony. - Lassabban egyen! Élvezze az ételt!" (157.oldal)

"Nem, a gyilkosság nem az áldozatkoról szólt. Malone meg volt róla győződve, hogy a gyilkosságok magáról a gyilkosról szólnak." (166. oldal)

"- Túl lágy a szíve, Dani Flanagan. 
- Hmm. Talán így van. De az is lehet, hogy a maga szíve túl kemény. - Halványan elmosolyodott, hogy elvegye a szavai élét. - Az az igazság, hogy minél keményebbek vagyunk annál könnyebben törünk össze. Szükség van némi lágyságra, hogy álljuk az élet csapásait." (246. oldal)

"Amikor minden választás rossz, csakis rosszul választhat az ember." (416. oldal)

"Mint oly sokszor megesik e történelmi utazások során, a történelem szomorúsága gyakran letaglóz, és azon tűnődöm, hogyan szolgáljak boldog véggel az olvasóim számára - vagy legalábbis a vég érzetével -, amikor a történelem zavaros, kíméletlen és gyakran szomorú. Ami feltűnik számomra az olyan emberekkel kapcsolatban, mint Eliot Ness, az az, hogy jó ember volt. Nem tökéletes. Semmiképpen sem. De jó. Próbálkozott. Jobbá akarta tenni a világot. Helyesen akart cselekedni, és annak ellenére, hogy voltak hibái és önző ambíciói, nem azok irányították. Talán ettől válnak a hétköznapi emberek hősökké." (A szerző megjegyzése, 499.oldal)


A könyv adatai:

Kiadó:                         Libri Kiadó

Megjelenés:                   2023

Oldalszám:                   508

Fordító                    Bosnyák Gabriella

Borítóterv                Oláh Gábor

Megvásárolható:           Libri Kiadó

Fülszöveg:

1938 ​- Néhány évvel vagyunk a szesztilalom és a nagy gazdasági világválság után. Az amerikai nagyvárosokban, így Clevelandben is emberek százezrei szegényedtek el. A nincstelenek között ráadásul brutális sorozatgyilkos szedi áldozatait. A város biztonságáért felelős Eliot Ness egykori szövetségi ügynök nem jut előrébb a nyomozással, így megkeresi régi barátját, Michael Malone-t, hogy segítsen kézre keríteni a tettest. Néhány évvel azelőtt Al Caponét is sikerült rács mögé juttatniuk, így bízik benne, hogy ezúttal is elkapják a tettest.

Malone szobát bérel Clevelandben, és beleveti magát a munkába, ám az adatgyűjtés és a jelentések elemzése nem sok eredménnyel kecsegtetnek. A kilátástalan helyzetben azonban nem várt helyről érkezik segítség: Malone rájön, hogy a fiatal varrónőnek, akitől a szobát bérli, különleges képessége van. Dani Flanagan egyfajta hatodik érzék, különleges intuíció birtokosa: a ruhadarabok, amelyeket megérint, „beszélnek” hozzá, fontos információkat mesélnek számára egykori viselőjükről.
Vajon ez segíthet a gyilkossági ügy megoldásában? Dani és Malone sötét titkokkal szembesülnek, és versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a Kingsbury Run őrült Mészárosát, mielőtt ők lesznek a következő áldozatok…

Amy Harmon kötete egyszerre izgalmas detektívregény és romantikus történet, amelyben végig izgulhatunk a szereplők sikeréért és azért, hogy ne csak az elkövető kilétére derüljön fény, de Dani és Malone is egymásra találjanak.

2023. február 6., hétfő

Sarah Adams: Csalóka ​szerelem

 

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Finy Petrának és a Next21 Kiadónak a lehetőséget, hogy ezt a könyvet is elolvashattam. 

Ahogy a kötet hátoldalán is látható a Tiktok oldalon vált igazán híressé ez a kötet, ami miután elolvastam kicsit sem lep meg. Igazán hangulat olvasmány volt a számomra. Semmi komoly, kis romantikus szál, vicces jelenetek, humoros mondatok jellemző a könyvre. Kikapcsolt és úgy érzem erre most igazán szükségem volt. 

Két jó barát története tárul az olvasó elé, akik vonzódnak egymáshoz mégse merik meglépni az első lépést. Aztán egy bulin Bree, a főszereplőnő alkoholtól befolyásolva olyat mondd az épp nem a legmegfelelőbb személynek, ami megváltoztatja a két jó barát kapcsolatát. Nathan az NFL sztár focistája, a világ figyeli minden mozdulatát és amikor megjelenik a TMZ-ben Bree részeg riportja a média lecsap rájuk. Mindenki számára egyértelmű mennyire szeretik egymást, hamarosan érkezik is a megkeresés, hogy legyenek reklám arcok. Természetesen a főszereplők beleegyeznek az álkapcsolatba és innen indul a bonyodalom. Vajon a két jó barát mennyire tudja eljátszani a szerelmes párt és mégis megtartani barátságukat. Vagy a színlelésen túl képesek lesznek bevallani egymásnak a valódi érzelmeiket? Nos, a könyv választ ad a kérdésekre. 

Romantikus könyvek kedvelőinek kihagyhatatlan regény! Ugyanakkor, ha szeretnél kikapcsolódni, jókat nevetni akkor is tudom ezt a kötetet ajánlani!  


Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4,5/5)


A könyv adatai:

Kiadó:                         Next21 Kiadó

Megjelenés:                   2022

Oldalszám:                   350

Megvásárolható:           Next21 Kiadó

Fordító:                       Nagy Marietta

Borító:                        puha kötés


Fülszöveg:

Barátokból ​lett szerelmesekről szóló TikTok-szenzáció, az év romkomja

Örökre barátok maradunk?

Bree Camden titkolja, hogy reménytelenül szerelmes legjobb barátjába, Nathan Donelsonba, aki mellesleg az NFL, az észak-amerikai futball liga legendás játékosa.
De ez Bree legkisebb problémája. Egy autóbaleset következtében már soha nem lehet belőle balerina, úgyhogy táncstúdiót nyitott – és továbbra is nyitva tartaná, ha sikerül kiköhögnie a bérleti díjat.
Amikor Nathan a segítségére siet, és megvásárolja az egész épületet, Bree örülhetne, de ő még mindig nem boldog. Felhajt egy-két tequilát – jó, talán többet, mint kettő –, és legmélyebb, legsötétebb titkait elkotyogja egy TMZ riporternek.
Miután a videó virális lett, az egész világ azt hiszi, Nathan és Bree egy párt alkotnak. Ők a tökéletes pár. És Nathan sajtósának támad egy ötlete, ami Bree-nek is anyagi biztonságot jelenthet.
Mi a bökkenő? Úgy kell tenniük, mintha szerelmesek lennének egymásba. Három. Teljes. Hétig.
Most van itt a pillanat, hogy Bree végre előálljon titkolt érzelmeivel?
Lehetséges, hogy Nathan is palástolt valamit?

2022. december 11., vasárnap

2022. december

 Szántó Dániel: Egy pap vallomása

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Takács Rékának és az Alexandra Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a könyvet is!

Idén egyre több krimi thrillert olvastam, de hiányzott, hogy magyar szerzőktől is olvassak. 

Szántó Dániel érdekesen kezdte el a regényét, alternatív Budapesten jártam. Teli a magyar valósággal, utalásokkal, görbetükörrel. Aztán belépett a történetbe Budai Viktor, aki az FBI profilozói kiképzésében vett részt, majd a Kiemelt Ügyek Főosztály vezetője lett. Vicces beszólásaival, különleges meglátásaival élből felkeltette a kíváncsiságomat. 

Szerencsére a címszereplő sem váratott sokáig magára. Mihály atya hamar belépett a történetbe a maga titokzatosságával, megfejthetetlenségével. Egyedül Viktornak hajlandó megvallani, hogy két ember eltűnéséért felelős és csakis rajtuk és persze Istenen múlik, hogy ki éli túl. Egy ártatlan, és egy kevésbé tiszta lélek életéért versenyt fut az idővel a magyar rendőrség legjobbjai, miközben a maffia kötelékébe is bepillantást kapunk egy rövid időre. 

Nyomozók közötti versengés, az emberek reakciói az eltűnt személyekre, az influenszer világ árnyoldalai, a riporterek kegyetlenségei mind megjelennek a könyvben. Letehetetlen ez a kötet!

Szántó Dániel ebben a történetében felépítette a karaktereket, több szálon futó cselekménnyel tartja fent az olvasó érdeklődését és olyan csavarokat tett a regénybe, hogy a végén azonnal kezdtem volna a második kötetet. Krimi kedvelőknek kihagyhatatlan olvasmány! Engem levett a lábamról, ezért csak ajánlani tudom! Muszáj még megemlítenem a borítót, ami nagyon tetszik, szerintem roppant jó lett a történethez!

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"- Nem hajlandó beszélni vele? 
- Szuper a hallásod, Viktor.
- Miért?
- A férfi egy pap - felelte a nyomozónő, és bájos arcán kárörvendő mosoly terül szét. - Te tudtad, hogy Botond retteg az egyházi személyektől? Amikor meglátta a fehér gallért a férfi nyaka körül, teljesen lefagyott, úgy dadogott, mint egy beszédhibás kisgyerek. Haha. Imádtad volna! De amúgy is felesleges tovább vesződni, mivel Mihály atya kifejezetten téged akar, csak veled hajlandó beszélni."

"Alex okos ember hírében állt. Viktor úgy tudta, hogy a férfi hat évig dolgozott fedett nyomozóként egy helyi drogbandában, ahol olyan ügyesen helyezkedett a bűnözök között, hogy végül őt szavazták meg a vezetőjüknek. Viktor később egy rendőrségi bulin rákérdezett, hogy mi volt a sikerének receptje. Alex vöröses szemekkel és egy félig üres pálinkásüveggel a kezében csak annyit válaszolt, hogy jó zeneszámot választott. Viktor pár héttel később megtudta, hogy mikor a bűnszervezet vezetője az utódlásról döntött, megkérdezte a jelöltektől, melyik dalt választanák, ha az életük hátralévő részében csak azt az egyet hallgathatnák. Alex a Bohém rapszódiát mondta, majd a kérdésre, hogy miért, csak annyit felelt, hogy ez egy hosszú szám, és nem szeretné feleslegesen arra pazarolni az idejét, hogy újra és újra megnyomja a lejátszás gombot."

"- Ez mesebeszéd - csattant fel Viktor, és az sem érdekelte, hogy a srác a bőgés határán táncol. - Az emberek ahhoz igazodnak, amit látnak, és nem fordítva. Ha a magadfajták lépten-nyomon az embertelenséget és butaságot terjesztik, akkor a nézők egy idő után alkalmazkodnak ehhez, és igényelni fogják azt a sok mocskot, amit rájuk zúdítasz. Ez a média gátlástalan hazugsága, hogy alátámassza a saját pénzsóvár eltorzulását, amit kiszolgálás címszó alatt művelnek."

"Sohasem voltam, mindig csak leszek. Nem látott senki, s nem is lehet. Mégis mindenki bennem bízik, aki csak a földön lehet. Mi vagyok én?"
A holnap


A könyv adatai:

Kiadó:                         Alexandra Kiadó

Megjelenés:                   2020 

Oldalszám:                   526

Megvásárolható:           Alexandra Kiadó (dedikált most)

Borítóterv:                   Tóth Gábor

Fülszöveg:

 „- Honnan értesült az emberrablásokról? – kérdezte kásás hangon.

Mihály atya felnevetett:
– Onnan, hogy én tüntettem el őket.
– Maga? – Viktor nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el.
– Én bizony. Elraboltam őket, koporsóba fektettem a testüket a föld alá valahol messze innen, és otthagytam őket. Van levegőjük, némi italuk és élelmük. Úgy számoltam, hogy nagyjából egy hétig húzzák. Persze csak ha elég kitartóak.”
Egy hitében megrendült katolikus pap.
Egy megszállott elme kísérlete, elevenen eltemetett kísérleti alanyokkal.
Egy őrült nyomozás, ahol nem az elkövetőt kell megtalálni, hanem az áldozatokat.
Egy kiégett nyomozó és egy törtető nyomozónő küzdelme, miközben az óra kérlelhetetlenül tovább ketyeg…

Szántó Dániel harmadik regénye egy elképesztően nyomasztó és izgalmas bűntény felderítésének magával ragadó története a koszos, maffiózók uralta, csodálatos Budapesten.

2022. november 20., vasárnap

2022. november

Søren Sveistrup: A ​gesztenyeember

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Csepregi Evelynnek és a Partvonal Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a borzongató könyvet!

Idén kezdtem el a krimi, thriller műfajban olvasni, mivel nagyon megkedveltem az eddigi olvasmányaimat, így természetes, hogy eljutottam a skandináv krimiig. Köszönöm Evelynnek, hogy ajánlotta nekem A gesztenyeembert!

Elolvastam a könyvet és megnéztem a Netflixen a sorozatot is. Borzongató élmény volt. Horrorisztikus elemeinek köszönhetően az esti kutya sétánál könnyen megijedtem a mögöttem futótól. 

Az első fejezet 1989-be repíti az olvasót, egy család kegyetlen kivégzésének helyszínére. Ezek után két szálon fut a cselekmény a jelenben. Thulin nyomozó egy társat kap, akit az Europol-tól küldtek Dániába. A két nyomozó viszonya hideg, egyik sem közelít a kezdetekben a másikhoz és az első élmény alapján vonják le következtetésüket a másikkal szemben. Ez persze idővel megváltozik. Thulin és Hess egy sorozatgyilkos nyomába ered, aki módszeresen megcsonkít és kivégez édesanyákat, a helyszínen pedig gesztenyeembereket hagy. A másik szál Rosa Hartung a szociális ügyekkel foglalkozó miniszteré. Rosa egy évvel korábban veszítette el a kislányát, bár a holtest sosem került elő egy férfi bevallotta a gyilkosságot. Mégis a gesztenyeembereken a kislány ujjlenyomatát azonosítják be. 

Ki lehet a gyilkos? Miért öli és csonkítja meg az áldozatait? Miért pont ezeket a nőket választja ki? Hogy kerül a gesztenyeemberekre a halott kislány ujjlenyomata? Ezekre a kérdésekre választad a könyv. 

A sorozat szerintem szinte teljesen lekövette a regény eseményeit, egyedül a végén bántak kicsit kedvesebben Rosa-val. 

Számomra nagyon kemény pszicho-thriller, krimi volt, mégis ha szereted ezt a műfajt ki ne hagyd! Így ősszel szerintem tökéletes borzongató történet. Folyamatosan fenntartja a feszültséget, izgalmas és kiszámíthatatlan. Csak ajánlani tudom!

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek: 

"Kozmopolitának látszott. Poggyász nélküli utazónak, akit már nem nyűgöznek le nagyvárosok és távoli tájak. Ha egyáltalán valaha lenyűgözték."

"Gesztenyeember, gyere be! Gesztenyeember, gyere be! Van nálad gesztenye? Köszönöm."

"- És ha tisztában volt azzal, mi történik, és talán még azt is tudta, hogy az anyja semmit sem vett észre, akkor miért őt ölte meg Hauge helyett? 
- Erre sem tudok válaszolni. De van egy tippem. Talán mert azt gondolta, hogy egy anyának tudnia kellene az ilyesmit. Vagy talán mert nem reagált a feljelentésre. Vagy legalábbis nem elég gyorsan. 
- Elég sok az elméletedben a "talán"."

A könyv adatai:

Kiadó:                         Partvonal Kiadó

Megjelenés:                   2022 

Oldalszám:                   466

Megvásárolható:          Partvonal Kiadó

Fordította:                    Sulyok Viktória


Fülszöveg:

Hátborzongató ​pszichothriller a GYILKOSSÁG – THE KILLING filmsorozat szerzőjétől

Koppenhága külvárosban egy csendes októberi reggel a rendőrség egy fiatal, egyedülálló anya holttestére bukkan, akit brutálisan meggyilkoltak és megcsonkítottak: a nőnek levágták az egyik kezét, és a feje fölé egy kis gesztenyéből készült babát lógattak.
Az ügyet Naia Thulin, az ambiciózus fiatal detektív kapja. A partnere Mark Hess, a lelkileg kiégett nyomozó, akit nemrég rúgtak ki az Europolból. A nyomozók felfigyelnek a titokzatos, gesztenyéből készült figurára, ami elvezeti őket egy korábban eltűnt személyhez: a megtalált holttest Rosa Hartung politikusnő tizenkét éves lánya. De a Hartung-ügyet már rég lezárták, a mentálisan beteg férfi, aki anno bevallotta a gyilkosságát, már rács mögött van.
Ám nem sokkal ezután egy másik nőt is meggyilkolnak, és a gyilkosság helyszínén ismét felbukkan a kis gesztenyeember. Thulin és Hess gyanítja, hogy kapcsolat van a Hartung-ügy és a meggyilkolt nők között. De mi lehet az? Nincs sok ideje a nyomozóknak, Thulin és Hess gyakorlatilag versenyt fut az idővel, mert egyre valószínűbb, hogy sorozatgyilkosról van szó, aki korántsem fejezte be ámokfutását…

2022. november 1., kedd

2022. október

Lucy Foley: Lakás Párizsban

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Pannának és a 21. Század Kiadónak a lehetőséget, hogy újabb Lucy Foley regényt olvashattam el!

Idén sikerült elolvasnom a Vendéglista című könyvet, nagy mérföldkő lett a számomra, ugyanis onnantól fogva elkezdtem nyitni a krimi, thriller műfajú regények felé is. Egyszerűen imádtam azt a kötetet, ahogy az írónő megírta, felépítette, a feszültséget. Ezzel együtt fel is keltette a kíváncsiságomat a többi könyve iránt is. 

Lakás Párizsban című regénye ahogy elindult úgy éreztem talán még a Vendéglistánál is jobb lesz. Nos, a végére ez a véleményem megváltozott, úgy tűnik egyelőre egyik könyv sem tudja lelökni az első helyről a Vendéglistát. 

Lucy Foley ebben a kötetében egy nagy házba "zárja" a szereplőit. Néha bepillantást mutat a párizsi életbe, ami épp forrong, de a cselekmény főként a villában történik. Egy zárt közegbe érkezik Jess a főszereplőnő, a bátyjához. Csakhogy fivére rejtélyes módon eltűnt, vért talál a macskán és azt a medált is megtalálja, amit Ben sosem vett le a nyakából. Jess ahelyett, hogy elhagyná a furcsa házat, a benne élő rideg lakóival, ott marad és nyomozni kezd. Ahogy azt már megszoktam Lucy Foley-től egyik szereplő sem az, akinek mutatja magát. Meglepő fordulatokban bővelkedik ez a kötete is. 

Csak ajánlani tudom a thriller, krimi kedvelőinek!

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek: 

"- Hogy érti ezt? 
- Sehogy, csak azon morfondíroztam, vajon ismeri-e bárki is az igazi Benjamin Danielst?"

"- Mégis merre jártak? - tudakoltam.
- Mindenfelé - válaszolja. - Egyik nap Prágában éjszakáztunk, másnap már Bécsben, pár nappal később meg Budapesten. De volt úgy is, hogy egy egész hétig csak a  strandon lógtunk, esténként meg a klubokat jártuk - mint például Barcelonában. Isztambulban meg ételmérgezést kaptunk, ráment az egész hétvégénk."

"Valahol azt olvastam, hogy az emberek hatvan százaléka tíz percnél tovább nem bírja ki, hogy legalább egy aprót ne füllentsen. Átmeneti, ideiglenes jellemhiba: szeretnénk a partnerünk szemében okosabbnak, vonzóbbnak látszani. Máskor meg ártatlan hazugságot mondunk pusztán tapintatból - nem akarjuk megbántani a másikat."


A könyv adatai:

Kiadó:                         21. Század Kiadó

Megjelenés:                   2022

Oldalszám:                   416

Megvásárolható:          21. Század Kiadó

Fordította:                    Gömöri Péter


Fülszöveg:

Nyiss ​be

Nálad van a rejtély kulcsa

Jessnek mindent újra kell kezdenie, nulláról. Le van robbanva anyagilag, nincs senkije, az utolsó munkahelyéről enyhén szólva nem ideális körülmények között távozott. A féltestvére, Ben se valami lelkes, amikor a lány rákérdez, lakhat-e nála kis ideig. De Ben nem mond nemet, és Jess Párizsban biztos mindent jobb színben lát majd. Viszont amikor bejut a lakásba – hű, nagyon puccos lakás, Bennek vajon honnan van rá pénze? –, Bent éppenséggel nem találja.

Jess a féltestvére távollétében próbálja kiismerni magát Ben ügyei közt, de egyre több a kérdése. A szomszédok különös figurák, nem túlzottan barátságosak. Jess a múltja elől menekült, így került Párizsba, de mi a helyzet Ben jövőjével?

A bulizós

A jó fej

Az alkoholista

A krízisbe jutott lány

A concierge

Ebben az épületben mindenki szomszéd. És mindenki gyanús. Mindenki tisztában van azzal, hogy a többiek titkolnak valamit.

Lucy Foley angol irodalmat tanult a Durham Universityn és a londoni University College-on, aztán évekig a könyvkiadásban dolgozott. Londonban él. Ez a harmadik thrillere.

Nagyon fifikás. Egész éjjel fentmaradsz, hogy kiolvashasd.

Erin Kelly

Pengeéles atmoszféra.

Alex Michaelides

Mesterien kimunkált.

Louise Candlish

Brutálisan csavaros.

Ruth Ware

Egész végig nem fogod tudni, mi lesz.

Daily Mail


2022. augusztus 18., csütörtök

2022. augusztus

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

Kedves Olvasó! 

Nagyon szépen köszönöm Pál Andrásnak és a Helikon Kiadónak a lehetőséget!

A Rém hangosan és irtó közel című film volt az első, amit a 2001.09.11-ei terrortámadással kapcsolatosan láttam. Nagyon sok év eltelt, de mégis rengeteg jelenetre emlékeztem és egy idézet kimondottan megmaradt bennem. "Ha a nap felrobbanna, észre sem vennénk 8 percig. Mert annyi ideig tart, amíg a fény elér hozzánk. Nyolc percig az élet még mindig csodás volna és még mindig meleg lenne. Egy éve, hogy apám meghalt, és úgy éreztem, hogy a vele töltött nyolc percemnek lassan vége."

Amikor láttam, hogy a kiadó gondozásában meg fog jeleni ez a könyv, úgy éreztem nem hagyhatom ki és most végre el fogom olvasni. Aztán persze jött a meglepetés. Ahogy az gyakran lenni szokott a film nagyon sok részletben eltért az eredeti műtől. Míg a film alapvetően Oskar köré, az ő nyomozása, gyásza és fájdalma köré épült, addig a könyv sokkal több rétű volt. Mindazonáltal továbbra is úgy gondolom, hogy mind a regényt érdemes elolvasni, mind a filmet érdemes megnézni. 

De akkor inkább bele is vágok a könyv értékelésébe. 

Rém hangosan és irtó közel című kötet tramuákról szól, középpontba állít egy kisfiút, aki elveszítette az édesapját a 9/11-ei terrortámadásban. Értelmetlen halál és a veszteség leírhatatlan. Oskar számára az apukája volt a nap, a játékaik, a kitalált történetek, ahogy sohasem kezelte gyerekként mind egy szempillantás alatt eltűntek. Nincs könnyű élete, hiszen az osztálytársai kinevetik, csúfolják, számukra ő furcsa, mert annyi mindent megjegyez és annyi minden érdekli, ami a kortársait nem. Egy nap azonban egy kulcsot talál egy vázában, úgy érzi ez lesz apukája utolsó játéka és ha megtalálja a kulcshoz tartozó zárat, akkor közelebb kerülhet az édesapukájához. Ehhez viszont fel kell keresnie az összes Black családnevű embert New York-ban. Lehetetlennek tűnő feladat, de Oscar mégis neki vág és utazása közben a sok félelmét és fóbiáját leküzdi. Megismer embereket, sorsokat, melyek őt is formálják.  Szívszorító történet. 

A másik történet egy férfié, aki túlélte a drezdai bombázásokat és lassan árulja el kilétét. Eleinte csak annyi derül ki, hogy néma, elmeséli hogyan veszítette el a szavait, majd mesél fiatal koráról, az első szerelemről. Közben viszont a felesége levelei is megjelennek a történetben világosabb képet adva a helyzetükről, nehézségeikről. Ezek a részek szóltak a leginkább a fel nem dolgozott traumákról, hogyan teszi tönkre a család életét, amikor nem beszélnek a múltról, érzelmekről, gondolatokról. 

Felkavaró történetek, míg a film szinte minden jelenetén sírni tudtam, addig a könyv inkább elgondolkodtatott. Az utolsó jelenetek a filmben nekem jobban tetszett. Csak ajánlani tudom!

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Szuper játék volt a Felderítő Expedíció, amit vasárnaponként néha a papával játszottunk. Néha rém egyszerű volt a felderítés, például amikor azt a feladatot kaptam, hogy hozzak vissza valamit a huszadik század mindegyik évtizedéből - volt annyi eszem, hogy egy követ hoztam vissza -, néha viszont rémesen bonyolult, és néhány hétig is eltartott."

"- Maga Frazer vagy a Fia?
- Valójában az Unoka vagyok. A nagyapám alapította az üzletet.
- Szuper.
- De azt hiszem, Fia is vagyok, mivel míg élt, az apám vezette a boltot. És azt hiszem, Frazer is vagyok, mert nyaranta az én fiam is itt dolgozik."

"- Te optimista vagy, vagy pesszimista? - kérdeztem vissza.
Az órájára nézett, és közölte:
- Optimista vagyok. 
- Ez esetben rossz hírem van, ugyanis az emberek el fogják pusztítani egymást, mihelyt könnyedén megtehetik, vagyis hamarosan. 
- És a szép daloktól miért vagy szomorú? 
- Mert nem igazak. 
- Soha? 
- Semmi sem szép és igaz. - A mama mosolygott, de az minden volt, csak boldog mosoly nem, és azt mondta:
- Pont úgy beszélsz, mint a papa."

"Aznap este, fenn a színpadon, a koponyán belül hihetetlenül közel éreztem magam a világegyetemhez, mégis rettentő magányos voltam. Életemben először tettem föl magamnak a kérdést, vajon az élet megéri-e a sok strapát, amit az éleben maradásért tenni kell."

"Az ember nem védekezhet a szomorúság ellen anélkül, hogy a boldogság ellen is ne védekezne."

"Most már megértem a gyerekkorom tragédiáját. Nem a bombázás volt. Az volt, hogy soha semmilyen fénykép nem tetszett magamról. Nem tetszhetett."

"Annyira félek, hogy elveszítek valamit, amit szeretek, hogy ezért semmit se vagyok hajlandó szeretni", talán az lehetővé tette volna a lehetetlent. Talán, de nem bírtam megtenni, túl sokat és túl mélyen temettem el magamban."


A könyv adatai:

Kiadó:                         Helikon Kiadó

Megjelenés:                   2022

Oldalszám:                   432

Borító:                        Puhatáblás

Megvásárolható:          Kossuth Kiadó

Fordító::                          Dezsényi Katalin


Fülszöveg:

Ha ​netán az ember egy lángoló felhőkarcolóból kényszerül kiugrani, nem árt, ha aznap a madáreledeles trikóját viseli, mert akkor a madarak rászállnak, és a levegőben tartják. Ugyancsak életet menthet az olyan toronyház, amely képes liftként a földbe süllyedni, hogy még akkor is épségben le lehessen jutni a legfelső emeletéről, ha nekirepül egy utasszállító. Ha pedig mégis bekövetkezne a legrosszabb, hasznos lehet egy speciális csatornarendszer, amely a párnákból egy hatalmas víztározóba vezetné a könnyeket, mert akkor a rádióban beolvasott vízállás alapján mindenki tudná, hányan sírták álomba magukat bánatukban.

Talán nem véletlen, hogy ilyen egyszerre mesébe illő és baljóslatú találmányokról ábrándozik Oskar Schell, a Rém hangosan és irtó közel kilencéves főszereplője, aki a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el imádott édesapját. De mi mást tehetne egy szülőjének hiányával küszködő, fékezhetetlen fantáziájú kisfiú? Nos, például nagyszabású nyomozásba kezdhet: mert miután Oskar apja holmijai között egy „Black” feliratú borítékra bukkan, benne egy kulccsal, elhatározza, hogy felkeresi New York összes Black családnevű lakóját, és kideríti, miféle titkot őriz a kulcshoz tartozó zár.

Jonathan Safran Foer világszerte nagy sikert aratott, generációkon átívelő regénye kreatív ötletek és fantasztikus fordulatok egyedülálló gyűjteménye – magával ragadó történet sorsfordító találkozásokról és tragikus elválásokról, szeretetről és gyászról, az elveszett gyermekkori biztonság újrateremtésének vágyáról és a felnőtt élettel járó veszteségek elkerülhetetlenségéről.

JONATHAN SAFRAN FOER (sz. 1977) amerikai író. Felsőfokú tanulmányait a Princetoni Egyetemen végezte filozófia szakirányon, jelenleg a New York-i Egyetemen tanít kreatív írást.

2022. augusztus 16., kedd

2022. augusztus

Moskát Anita: Irha és bőr

Kedves Olvasó!

Bevallom, hogy ha a Nincs időm olvasni kihíváshoz most nem ez lett volna a közös könyv még jó darabig nem vettem volna a kezembe az Irha és bőr című kötetet. A fülszövege alapján nem én lennék a célközönsége, a horrort és állatkínzásokat messzire elkerültem eddig. Szóval ez most az idei évben a leginkább komfortzónán kívüli olvasmányom volt. 

Miközben voltak jelenetek, amik nagyon megfeküdték a gyomromat, addig meg tudom érteni másoknak miért tetszett igazán ez a könyv. Hiszen bár egy elképzelt disztópikus világról van szó a fajzatok problémáiban bármelyik mai magyar társadalmi problémákat fel lehet bennük ismerni. 

A három főszereplő három kritikus helyzetet mutat be. Kirill, aki bloggol és bemutatja a fajzatok szomorú, gyötrelmes történeteit. Keresi létük okát, ki hozhatta őket létre és pont emiatt talál rá a fanatikus, szektára és annak vezetőjére. August, aki a népszavazásra készül gőzerővel, tipikus politikus, aki manipulál és kihasznál másokat, és minden helyzetből a legjobban próbál kijönni. Végül pedig az ártatlan Pilar, aki színésznő szeretne lenni, tökéletesen bemutatja mennyire ártó lehet a média. 

Nagyon sok meglepő fordulat szerepel benne, így bár hatszáz oldalas ha az olvasót igazán beszippantja gyorsan ki tudja olvasni. Kíváncsi voltam a lezárásra, ami nekem talán az egész könyvbe a leginkább tetszett. Ugyanakkor az is minduntalan eszembe jutott, hogy vajon mégis mi vagy ki inspirálta az írónőt erre a könyvre. Szerencsére Moskát Anitának van egy blogja, ami végig kísérhetjük a könyv alakulását és sok kérdésemre választ is kaptam. Ide be is szúrom a számomra érdekes posztokat, ha van egy kis időtök szerintem ne hagyjátok ki és olvassátok el Ti is  💖 

A fantasy lelkiismerete, avagy a következmény nélküli erőszakról 
Mitől félnek az írók? - Az Irha és bőr születéséről 
Te mit tennél, ha a kutyád emberi jogokat követelne? – Az Irha és bőr világáról 1.
Kész az új regény! - Öt infó az Irha és bőrről 
Sorok mögött: Állatok a regényekben, avagy mesélek az Irha és bőrről

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5)

Idézetek: 

"Az egyházon belül vitatkoztak az elméletről, ami néhány zsinat után szakadáshoz vezetett: a "kárpótláshívőkkkel" szemben a "bűnös emberiség" pártiak szerint a fajzatok keletkezése figyelmeztető csapás, amely után csak vezekléssel, böjttel és önostorozással engesztelhetik ki Istent." 

"- Igen, igen, én is tudom. Viszont el szeretném kerülni, hogy bárki az alapján ítéljen meg, mi voltam azelőtt, így ezt nem árulhatom el. Ítéljenek meg az alapján, aki most vagyok."

"- Tudom, tudom, hogy sokat vártatok erre - folytatta a Bárány. - De ígérem, hogy a várakozás meghozza gyümölcsét. A teremtő annyira szeret benneteket, hogy fogta a ványadt állattesteteket, és a legszebb dolgot ajándékozta nektek, amit adni lehet. Szabadon dönthettek. Dönthettek, kivé akartok válni, és erre ott van a bizonyítékként a patajel a karotokon."


A könyv adatai:

Kiadó:                         GABO Kiadó

Megjelenés:                   2019

Oldalszám:                   608

Borító:                        Puhatáblás, Libertine könyvesboltban most dedikált


Fülszöveg:

Alig ​két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan.
Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.