2019. szeptember

 Szabó Magda: Az élet újrakezdhető

Kedves Olvasó!

Az élet újrakezdhető egy különleges könyv, ami interjúkból és vallomásokból áll, "Megmaradt Szabó Magdának". 

Az írónő levelei, a vele készült interjúk, beszélgetések kerültek bele ebbe a könyvbe. Még jobban megismerheti az olvasó Szabó Magdát, a kort, amibe beleszületett és felnőtt. A történelem ezzel a könyvvel került igazán közel hozzám, ugyanis rengeteg filmet lehet találni, arról ahogy a katonák megvívták a második világháborút, de azokról már kevesebb szó esik, akik a hátországban maradtak, rettegtek, próbáltak életben maradni. Durva volt arról olvasni, hogy Szabó Magda és a családja nem sokkal egy szőnyegbombázás előtt költöztek el, ami megmentette az életüket, ugyanis korábbi otthonukat egy bomba a földdel tett egyenlővé. 

Az interjúkban szóba került Szabó Magda családja, otthonai, férje, házassága, állatai, írói pályája, véleményei és látásmódja is. Szabó Magda sok mindent megélt, átélt, túlélt. Érdemes elolvasni! 💗

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Ki nem állhatom a verseit -mondta szelíden a szemembe -, nem is értem őket, ami nem jelent semmit, mert lehet én vagyok már öreg. De hogy tehetséges, azt tudom. Nem az én ízlésem szerint az, de az." Schöpflin

"Állat barátaim funkcionális szerepet kapnak a műveimben. Az őz figurája például számomra az elérhetetlen, a megfoghatatlan és a megtarthatatlan szépségnek a szimbóluma. Az őzben azt a boldogságot akartam megfogalmazni, amire egész éltünkben vágyunk, és csak egy pillanatig a miénk, tovább megy, eliramlik, eltűnik."

"[...] testem-lelkem az övé lett. Már szigligeti alkotóházba se szeretek menni, mert Szobotka meghalt, az egykor kedves külföldi helyeket se szeretem. Csak itthon kívánok lenni, mert itt tizenhat éve megállítottam az időt..."

Szabó Magdának hét élete van. Hétszer meghalt szeretteivel és hétszer újjászületett, kezdte előlről az életet. A mohácsi vész idején - mondja - az élethez hősiesség és bátorság kellett. Manapság egyetlen kötelességünk, hogy emberhez méltóan éljünk - ennek alapegysége a munka, ő ehhez tartja magát.

"A háború alatt egymástól függetlenül, egymást akkor még nem ismerve, megtanultunk szembenézni a naponta megújuló halálveszéllyel, mindannyiunknak voltak a frontok valamelyikén féltenivalója, a krízis mindannyian úgy éltük át, hogy valami mindörökre eltűnt belőlünk: a gyanútlanság. Az elvont főnevek hirtelen megteltek tartalommal, láttunk árulást, hőst, dicsőséget, bukást, térdre roskadni egy becsapott nemzetet. Nagyon fiatal voltam, és azok voltunk valamennyien egymástól függetlenül azonos riadalmat éreztünk (az Újhold körének minden tagja vallásos volt): nem értjük Isten, hogy tűrhette el mindazt az iszonyat, aminek tanúi voltunk, valamennyiünk bizalmát felkarcolták a tények. Ugyanakkor, megint csak ki Pesten, ki Debrecenben, ki máshol, azt éreztük, ha mi életben maradtunk, valami oka, célja lehet velünk Istennek, de akkor vállanunk kell a tanú felelősségét. Művelt, önmagához és mindenkihez szigorú baráti kör alakult az egyforma menatlitású fiatalokból."

"Az egész értékelést újra kellene kezdeni. Tankönyveinket én nem értem, nemhogy egy gyerek, optikánk a rendszerváltások miatt folyton változik, szerencsétlen Petőfit mindenki arra használja, amit momentán alá akar dúcolni, az esztétika riasztóan rugalmas. Mit csináltak Vörösmarty Mihályból? Engem is rosszul tanítottak irodalomra még csak nem is süket oktatók, s mint elődeim a katedrán, hittam az avas tanulmányoknak, s én is rosszul tanítottam. Az egész reformkort újra kell értékelni, megközelíteni."

"Ránk, öregekre, atompor hullt annak idején, minden ellenálláson kevés volt lemosására, az utánunk születettek talán megmenekülnek, ha maguk nem ütik fejükre azt, ami számunkra kikerülhetetlen, kivédhetetlen volt. Persze arra is gondolniuk kell, hogy a túlélésnek nem csak etikai, hanem geológiai következményei is vannak. Hogy kiáltotta a középkori kapuőr? Tűzre, vízre vigyázzatok! A talajra is. Én hiszek a hitben, amelynek sok neve és megfogalmazása van."

A pillanat című regényéből: " A hatalomban a gyilkosság a lépcső"
- Ezt így gondolja?
- Meri vitatni? Ebben a században éltem tömeggyilkosok, tömeggyilkosságok kortársa voltam. [...] Figyeltem politikusokat, figyeltem cselekedeteiket, életet és történelmet alakító eszközeiket. Ez nagyon sok mindenre megtanított. Elsirattam Európát, és elsirattam magunkat. Mert megrendítően kevés esélyt éreztem arra, hogy életben maradunk.

Pillanat című regényéből:
"Majd rájössz, hogy az egész emberiség szalma a történelem máglyája mellett."
Nem kiábrándultság ez, hanem valami szomorú horatiusi felismerés. Ha nem számít semmit az ember, ha hatalmi elképzelések megvalósítására van szó. Hatalom megszerzéséhez, a hatalom akaratának érvényesítéséhez legtöbbször a történelmet is fel kell fűteni. Ki tagadhatná, hogy az ember a legolcsóbb fűtőanyag?

"Én 43-44-ben hódmezővásárhelyi tanár voltam, megismertem a tanyavilágot, és egyáltalán közelebb kerültem az azóta agyonkoptatott szóhoz: magyar valóság. A Viharsarok közelében gyorsan felismeri az ember a magyar valóságot, .."

"… pontosan a közepes tanuló az, amelyiknek a legtöbb titka van. Mert ha ennyit elért, akkor miért nem jobb, illetve miért nem rosszabb? Hátha egyetlen lökés kellene neki, hogy megtalálja önmagát, de honnan, milyen irányból? És ki ítélhet felette joggal, hiszen attól, hogy abban a percben közepes, még megtalálhatja tíz évvel később a rák gyógyításának módját. Azt hiszem, a közepes gyerekeket mindig jobban szerettem, mint az igazán csillogókat. Azt képzeltem, ha nem figyeltek, akkor is figyelnek ezek a közepesek valamire, talán valami fontosabbra, mint amit a perc kíván, mondjuk arra, hogy mi a részleges hasonulás."

"Mindannyiunktól elvett valamit a párt, engem még meg is alázott azzal, hogy mikor osztálytanácsosi kinevezésem előestéjén felmondták állásomat a kultuszminisztériumban,közölték, hogy általános iskolában taníthatok, mert ott kevésbé veszélyeztetem az ifjúság politikai világképét. A férjem a rádió főtitkára volt, eleve gyanús személy, angol-német szakos, ő egyáltalán nem kapott állást, volt, hogy hatunkat tartottam el általános iskolai nevelő 630 forintos fizetésemből."

"(…) s ez a dacos düh vezette minden, a nyilvánosság előtt elhallgatott, fióknak dolgozó újholdas tollát. Mind mások voltunk, mind egyformák."

"Az én szememben amúgy sincsenek efféle kategóriák, hogy női vagy férfi író. Csak író."

"Szobotkába, ahogy először megpillantottam, beleszerettem."

Hesse azt mondta nekik, ha már megveszik Szabó asszonyt, vegyék meg mindenestül, azt is, amit ezután fog írni. 

"Különben is, hol vagyunk még attól, hogy megmondható volna, ki vagyok. Ahhoz az kell, hogy meghaljak, egy életműről nem dönthet a jelenkor, a kortárs, csak az, aki a halott vetését szedi számba."

"Húsz éve vesztettem el a férjemet, nem könnyű egy halott feleségének lenni. Ha kérdezed, felelek: nem hiszem, hogy tartoznak valakinek valamivel. Püspök úr elszomorodik, ha elolvassa: bizony, rossz keresztény vagyok, mert a megbocsátás nem azonos a feledéssel, én őrzök aranyat és sarat is, mikor kitől mi jut."

Előkerül egy kép is, amit férjétől kapott. Egy vándor van rajta, aki egyedül megy a sötét pusztában egy távoli, kivilágított ház felé.
"Ez vagyok én, amióta mindenkim meghalt - mondja Szabó Magda. - Megmondtam Géza keresztfiamnak, ezt a képet vigyék majd a koporsóm mögött. Aki tudja, mit jelent, tudja, aki nem, nem. De én biztosan tudom, hogy rám már várnak abban a házban.

Fülszöveg:

Mindazok, ​akik szeretik és olvassák Szabó Magda műveit, könnyen hihetnék, hogy mindent vagy majdnem mindent tudnak az írónőről és a világról, amelyben élt és alkotott. Hiszen regényei, novellái lapjain életre kelnek családtagjai, felidéződik gyerekkora és ifjúsága, házassága, a kényszerű hallgatás évei, majd sikerei, amelyek egészen a világhírig repítették.
Ám Az élet újrakezdhető című, interjúkat és vallomásokat tartalmazó kötetből kitűnik, hogy Szabó Magdának még maradtak megosztani való titkai, mert körülötte és vele „mindig történtek dolgok”, az ő élete „egy kész színdarab”. A neves újságírók, irodalmárok, kritikusok által készített, izgalmas kérdéseket feszegető interjúk hitelesen és érzékletesen rajzolják meg a portréját. Az emberét és az alkotóét, aki mindig azt írta, amit ő tudott, és aki azt hirdette, hogy az írónak soha nem szabad hazudni. Szabó Magda mindig felvállalta önmagát és értékeit. „Nem takarózom, lásson, aki látni akar” – mondta. És habozás nélkül felvállalta azt a nehéz küldetést, amit tehetsége és a környező valóság rótt rá. „Én nem vagyok civil, író vagyok” – vallotta.
Ugyanez a rendíthetetlen elkötelezettség sugárzik a kötet második részébe beválogatott levelekből, amelyeket Szabó Magda az olvasóinak írt. Valamennyi az írás, az irodalmi mű születésének a problematikáját elemzi, azt az egyszerre gyötrelmes és varázslatos folyamatot, míg az „író szóvá váltja önmagát és felismeréseit”. Egyfajta ars poetica ez, bevezetés az alkotás alkímiájába, amelynek egyik alaptétele, hogy nem csak az író választja meg, miről akar írni, a mű is kiválasztja magának az íróját.
Az élet újrakezdhető című válogatás ékesen bizonyítja, hogy Ágyai Szabó Mária Magdolna Lenke Alexia életében és műveiben is mindvégig megmaradt annak, aki volt. Megmaradt Szabó Magdának.