2022. augusztus

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

Kedves Olvasó! 

Nagyon szépen köszönöm Pál Andrásnak és a Helikon Kiadónak a lehetőséget!

A Rém hangosan és irtó közel című film volt az első, amit a 2001.09.11-ei terrortámadással kapcsolatosan láttam. Nagyon sok év eltelt, de mégis rengeteg jelenetre emlékeztem és egy idézet kimondottan megmaradt bennem. "Ha a nap felrobbanna, észre sem vennénk 8 percig. Mert annyi ideig tart, amíg a fény elér hozzánk. Nyolc percig az élet még mindig csodás volna és még mindig meleg lenne. Egy éve, hogy apám meghalt, és úgy éreztem, hogy a vele töltött nyolc percemnek lassan vége."

Amikor láttam, hogy a kiadó gondozásában meg fog jeleni ez a könyv, úgy éreztem nem hagyhatom ki és most végre el fogom olvasni. Aztán persze jött a meglepetés. Ahogy az gyakran lenni szokott a film nagyon sok részletben eltért az eredeti műtől. Míg a film alapvetően Oskar köré, az ő nyomozása, gyásza és fájdalma köré épült, addig a könyv sokkal több rétű volt. Mindazonáltal továbbra is úgy gondolom, hogy mind a regényt érdemes elolvasni, mind a filmet érdemes megnézni. 

De akkor inkább bele is vágok a könyv értékelésébe. 

Rém hangosan és irtó közel című kötet tramuákról szól, középpontba állít egy kisfiút, aki elveszítette az édesapját a 9/11-ei terrortámadásban. Értelmetlen halál és a veszteség leírhatatlan. Oskar számára az apukája volt a nap, a játékaik, a kitalált történetek, ahogy sohasem kezelte gyerekként mind egy szempillantás alatt eltűntek. Nincs könnyű élete, hiszen az osztálytársai kinevetik, csúfolják, számukra ő furcsa, mert annyi mindent megjegyez és annyi minden érdekli, ami a kortársait nem. Egy nap azonban egy kulcsot talál egy vázában, úgy érzi ez lesz apukája utolsó játéka és ha megtalálja a kulcshoz tartozó zárat, akkor közelebb kerülhet az édesapukájához. Ehhez viszont fel kell keresnie az összes Black családnevű embert New York-ban. Lehetetlennek tűnő feladat, de Oscar mégis neki vág és utazása közben a sok félelmét és fóbiáját leküzdi. Megismer embereket, sorsokat, melyek őt is formálják.  Szívszorító történet. 

A másik történet egy férfié, aki túlélte a drezdai bombázásokat és lassan árulja el kilétét. Eleinte csak annyi derül ki, hogy néma, elmeséli hogyan veszítette el a szavait, majd mesél fiatal koráról, az első szerelemről. Közben viszont a felesége levelei is megjelennek a történetben világosabb képet adva a helyzetükről, nehézségeikről. Ezek a részek szóltak a leginkább a fel nem dolgozott traumákról, hogyan teszi tönkre a család életét, amikor nem beszélnek a múltról, érzelmekről, gondolatokról. 

Felkavaró történetek, míg a film szinte minden jelenetén sírni tudtam, addig a könyv inkább elgondolkodtatott. Az utolsó jelenetek a filmben nekem jobban tetszett. Csak ajánlani tudom!

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Szuper játék volt a Felderítő Expedíció, amit vasárnaponként néha a papával játszottunk. Néha rém egyszerű volt a felderítés, például amikor azt a feladatot kaptam, hogy hozzak vissza valamit a huszadik század mindegyik évtizedéből - volt annyi eszem, hogy egy követ hoztam vissza -, néha viszont rémesen bonyolult, és néhány hétig is eltartott."

"- Maga Frazer vagy a Fia?
- Valójában az Unoka vagyok. A nagyapám alapította az üzletet.
- Szuper.
- De azt hiszem, Fia is vagyok, mivel míg élt, az apám vezette a boltot. És azt hiszem, Frazer is vagyok, mert nyaranta az én fiam is itt dolgozik."

"- Te optimista vagy, vagy pesszimista? - kérdeztem vissza.
Az órájára nézett, és közölte:
- Optimista vagyok. 
- Ez esetben rossz hírem van, ugyanis az emberek el fogják pusztítani egymást, mihelyt könnyedén megtehetik, vagyis hamarosan. 
- És a szép daloktól miért vagy szomorú? 
- Mert nem igazak. 
- Soha? 
- Semmi sem szép és igaz. - A mama mosolygott, de az minden volt, csak boldog mosoly nem, és azt mondta:
- Pont úgy beszélsz, mint a papa."

"Aznap este, fenn a színpadon, a koponyán belül hihetetlenül közel éreztem magam a világegyetemhez, mégis rettentő magányos voltam. Életemben először tettem föl magamnak a kérdést, vajon az élet megéri-e a sok strapát, amit az éleben maradásért tenni kell."

"Az ember nem védekezhet a szomorúság ellen anélkül, hogy a boldogság ellen is ne védekezne."

"Most már megértem a gyerekkorom tragédiáját. Nem a bombázás volt. Az volt, hogy soha semmilyen fénykép nem tetszett magamról. Nem tetszhetett."

"Annyira félek, hogy elveszítek valamit, amit szeretek, hogy ezért semmit se vagyok hajlandó szeretni", talán az lehetővé tette volna a lehetetlent. Talán, de nem bírtam megtenni, túl sokat és túl mélyen temettem el magamban."

A könyv adatai:

Kiadó:                         Helikon Kiadó

Megjelenés:                   2022

Oldalszám:                   432

Borító:                        Puhatáblás

Megvásárolható:          Kossuth Kiadó

Fordító::                          Dezsényi Katalin

Fülszöveg:

Ha ​netán az ember egy lángoló felhőkarcolóból kényszerül kiugrani, nem árt, ha aznap a madáreledeles trikóját viseli, mert akkor a madarak rászállnak, és a levegőben tartják. Ugyancsak életet menthet az olyan toronyház, amely képes liftként a földbe süllyedni, hogy még akkor is épségben le lehessen jutni a legfelső emeletéről, ha nekirepül egy utasszállító. Ha pedig mégis bekövetkezne a legrosszabb, hasznos lehet egy speciális csatornarendszer, amely a párnákból egy hatalmas víztározóba vezetné a könnyeket, mert akkor a rádióban beolvasott vízállás alapján mindenki tudná, hányan sírták álomba magukat bánatukban.

Talán nem véletlen, hogy ilyen egyszerre mesébe illő és baljóslatú találmányokról ábrándozik Oskar Schell, a Rém hangosan és irtó közel kilencéves főszereplője, aki a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el imádott édesapját. De mi mást tehetne egy szülőjének hiányával küszködő, fékezhetetlen fantáziájú kisfiú? Nos, például nagyszabású nyomozásba kezdhet: mert miután Oskar apja holmijai között egy „Black” feliratú borítékra bukkan, benne egy kulccsal, elhatározza, hogy felkeresi New York összes Black családnevű lakóját, és kideríti, miféle titkot őriz a kulcshoz tartozó zár.

Jonathan Safran Foer világszerte nagy sikert aratott, generációkon átívelő regénye kreatív ötletek és fantasztikus fordulatok egyedülálló gyűjteménye – magával ragadó történet sorsfordító találkozásokról és tragikus elválásokról, szeretetről és gyászról, az elveszett gyermekkori biztonság újrateremtésének vágyáról és a felnőtt élettel járó veszteségek elkerülhetetlenségéről.

JONATHAN SAFRAN FOER (sz. 1977) amerikai író. Felsőfokú tanulmányait a Princetoni Egyetemen végezte filozófia szakirányon, jelenleg a New York-i Egyetemen tanít kreatív írást.

2022. május

 T. J. Newman: Zuhanás

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Finy Petrának és a 21. Század Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a izgalmas könyvet. 

Már az első mondat meglepett és utána csak faltam a sorokat. 

Megismertem az összes főszereplő múltját, indítékait, döntéseit. Váltott szemszögbe mutatta be az írónő a pilóta versenyfutását az idővel és a terroristákkal, a felesége és az egyik támadó beszélgetéseit. Meglepett a beépített ember személye, drukkoltam a légiutaskísérőknek, akik az utolsó pillanatig védték a repülőt, az FBI-nak, hogy végre megtalálják a családot. 

Az indíték tetszett, főleg azután, hogy tavaly elolvastam a Kobani lányai című kötetet. Jó volt, hogy beleszőtte az írónő a valós tényeket, eseményeket. Természetesen az egész történet a könyvben helytállt, de a való életben nem értenék egyet egy ennyire radikális cselekedettel. Az írónő jól felépítette a történetet, megmutatva azt, hogy az amerikaiak mennyire nem tudják mi folyik a világban, vagy egyáltalán az elnökük döntéseinek hatásáról sem értesülnek. 

Csak ajánlani tudom ezt az elgondolkodtató, izgalmas könyvet. 

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek: 

"A nő ölébe pottyanó cipőben még benne volt a láb."

"- Csak látni akarom, mit lép egy derék ember, egy derék amerikai egy eleve vesztes helyzetben. Mit tesz egy magafajta, amikor választásra kényszerül. Egy repülőgép tele idegenekkel. Vagy a családja. Látja, Bill, ez a választásról szól. És magáról. Aki eldönti, hogy ki fogja túlélni. Ez az, amit akarok."

"- Úgy érti, hogy intéztem el, hogy biztosan maga vezesse a gépet? - így Sam. - Kiderült, hogy a főpilótája, Walt O'Malley egy kis perverz. Gond nélkül garantálta nekem, hogy maga lesz a kapitány, amíg nem kerülnek nyilvánosságra a merevlemezén szereplő kisfiúfotók.
Billnek összefacsarodott a szíve a szörnyűség hallatán. A főnöke, kollégája. A barátja. Huszonhárom éve dolgoztak együtt. Rohadt volt az egész rendszer, a főpilótát is beleértve."

"- Nagyképű fasz. Azt hiszi, hogy ez személyes? Maga csak eszköz.

A gépen utazó 149 ártatlan ember, akiket meg akar ölni, nagyon is személyesnek fogja érezni. 

- Naná. A halál mindig személyes érzés, Bill. Kurvára személyesnek érződik. De tudja, mi a legbetegebb dolog a halálban, Bill? Az, hogy nem személyes. Mindenki meghal. Senki sem ússza meg. Ez az egyetlen igazságos dolog a világon. Van, akit fiatal, van, aki öreg, néha rászolgál az ember, néha meg nem. De mit számít ez egyáltalán? A halál nem csak a "rosszakkal" esik meg, a halál pont leszarja ezt."

"(...) Tanultak a különféle tüzekről, amelyekkel különbözőképpen kell felvenni a harcot. Veszélyes anyagok, szívrohamok, gépeltérítések. Szövetségi előírások és szövetségi légi marsallok. Turbulencia. Terroristák. Mindez egy nyomás alatt lévő fémcsőben, harmincnyolcezer lábbal a föld fölött, hatszáz mérföldes óránkénti sebességnél. Az öt héten át tartó képzés során mindössze egyetlen napon foglalkoztak az ételekkel-italokkal, felszolgálással."

"- Oké - mondta, amikor újból kinyitotta a szemét. - Annyit mondhatok, ha egyszer vége lesz ennek az egésznek, és épségben leszálltunk a Kennedyn, valakinek hoznia kell majd a bőröndömet, mert én azt a nagyfiút fogom legurítani a gépről - nyomatékosan az italoskocsi felé bökött az ujjával -, és meg se állok majd vele a hotelszobámig."

"- Én nem ismertem ezt a szabályt. De ha ezt írja elő, akkor nyilván...
- Csak kitalálta - mondta Jo.
Big Daddy pukedlizett.
- Hazudni akar nekik? - így Kellie. 
- Mint mindig - felelte Daddy. - Mindjárt gondoltam, hogy ez még mindig nem a tananyag része a képzésen."

Fülszöveg: 

„Nem hagyom, hogy lezuhanjon a gép, és nem hagyom, hogy maguk megöljék a családomat.”

Most szálltál fel egy New Yorkba tartó repülőgépre.
Rajtad kívül még 143 utas van a fedélzeten.
De nem tudod, hogy harminc perce rabolták el a járat kapitányának családját.
Ahhoz, hogy a pilóta családja életben maradjon, mindenkinek meg kell halnia a gépen.
A családja csak akkor élheti túl, ha a pilóta követi az emberrablók utasításait, és szántszándékkal hagyja lezuhanni a repülőt.
Kellemes utat.
T.J. Newman könyvesbolti eladóból lett légikísérő, a Virgin America és az Alaska Airlines légitársaságoknál dolgozott 2011-től 2021-ig. A Zuhanás nagy részét éjszakai repülőutakon írta, miközben az utasok aludtak. Az arizonai Phoenixben él.
Ne maradj le az év egyik legjobban várt thrilleréről, iratkozz fel az értesítőre!

2020. január

 Jill Santapolo: The light we lost / A fény, amit elvesztettünk

Kedves Olvasó!

Ezzel a poszttal nyitom meg a 2020-as olvasmányaimat. Erős kezdés volt. 

Még tavaly vettem meg ezt a könyvet, de valamiért az elolvasását mindig csak halogattam.  Voltak már előtte és utána vásárolt könyvek, amiket folyamatosan ez a könyv elé helyeztem. Aztán Szabados Ági blogján Órákig tartó zokogásra vágysz? címszó alatt találkoztam ismét Jill Santapolo könyvével, és ezután még inkább halogattam, mivel akkor még nem voltam olyan hangulatban, nem szerettem volna a sírós történeteket olvasni. 

Végül 2019 év vége felé hasonló témában kezdtem el olvasni, azok a könyvek pedig a kedvenceim között szerepelnek mai napig. Elérkezett az új év és úgy éreztem ennek a könyvnek is eljött az ideje. Így utólag úgy gondolom jól döntöttem és pont jókor olvastam el ezt a regényt. Megindító és elgondolkodtató történet a szerelemről, döntéshozatalról és sorsról. A történet végéhez viszont ajánlott minimum egy csomag zsebkendőt bekészíteni. 

Angolul olvastam, ugyanakkor könnyen megértettem és követni tudtam a történetet, a szereplők gondolatait, beszédét. Bár nagyon tetszett angolul és ajánlani is tudom, hogy eredeti nyelven olvasd el, mégis jövőre szeretném magyarul is elolvasni. 

Na, de a történet! A mozdító történelmi esemény az ikertornyok összedőlése volt. Az írónő  elég erősen mutatja be, hogy milyen hatással volt az emberekre a terrortámadás. Hogyan gondolják át életük értelmét és mit tehetnének a jövőjükért, az országukért. Ezek után elgondolkoztatja az olvasót is lehetőségekről és döntésekről. Szerintem Lucy és Gabe nem mindig hozták meg a megfelelő döntéseket, de pont ez mutatja be a legjobban milyen esendőek az emberek. Vajon létezik az örökké tartó szerelem, még ha a sors úgy tűnik mindig elszeparálja egymástól a két főszereplőt? Nagyon megfogott a történet, miután elolvastam még sokáig a gondolataim között maradtak a szereplők és szeretném, magyarul is újra olvasni. 

Csak ajánlani tudom ezt a könyvet! ❤️

   

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Van valami a halálban, amitől az emberek élni akarnak."

"Mert az igazi énünket csak azoknak mutatjuk meg, akik igazán fontosak számunkra."

"A szerelem ezt teszi. Végtelennek és legyőzhetetlennek érezzük tőle magunkat, mintha kitárulna előttünk az egész világ, bármit elérhetnénk, és minden nap csodákkal lenne tele."

"Mindent a saját vágyaink és megbánásaink, reményeink és félelmeink szemüvegén át látunk."

"Néha olyan döntést hozunk, ami az adott pillanatban helyesnek tűnik, de amikor később visszatekintünk, nyilvánvalóan hibásnak érezzük."

"– Komoly vagyok, mint a globális felmelegedés – válaszolta."

"De ami akkor is igaz volt, és azóta is, amióta csak ismerlek, hogy mindenütt megtalálod a szépséget. Észreveszel olyasmit, amit mások nem. Ezt mindig is csodáltam benned."

"Vannak pillanatok, amelyek megváltoztatják az életünk röppályáját. Sokunk számára, akik akkor New Yorkban éltünk, szeptember 11-e volt ez a pillanat. Bármi, ami aznap tettem, fontos lett, beleégett az elmémbe és szívembe. Nem tudom, miért éppen aznap ismertelek meg, de azt igen, hogy mivel így volt, örökre az életem történetének része maradtál."

Fülszöveg:

Két ​élet. Két szerelem. Egy választás.

Ő ihlette meg elsőként, ő indította meg és értette meg igazán. Ő lesz-e az utolsó is?

Lucy az életét megváltoztató döntés előtt áll. De mielőtt megtehetné, elölről kell elmesélnie a történetét, a közös történetüket.

Lucy és Gabe 2001. szeptember 11-én ismerkednek meg New York-ban, ahol végzősök a Columbia Egyetemen. Az a nap mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. Együtt döntik el, hogy azt szeretnék, ha az életük jelentene valamit, igazán számítana. Amikor egy évvel később megint találkoznak, mintha a sors akarná, hogy talán egymásban találják meg az élet értelmét. De aztán Gabe fotós-újságíró lesz a Közép-Keleten, Lucyt pedig New York-hoz köti a munkája. A következő tizenhárom évben közös útjuk álmokon, vágyakon, féltékenykedéseken, megcsalásokon vezet el végül a szerelemig. A sors sodorta-e egymáshoz őket? És az ő döntésük tartja-e távol őket egymástól? Hiába választják el kontinensek őket, mindig van helyük egymás szívében.

Jill Santopolo egyedülálló első regénye egy szerelmi történet, ami Lucy és Gabe életét követi nyomon. Az ikertornyok tragédiája megváltoztatja és árnyékba borítja az életüket. Hogy tudják összeegyeztetni a szenvedélyt és a biztonságot, az álmokat és a valóságot? Gyönyörű romantikus regény az első szerelem elpusztíthatatlan erejéről.

2019. december ; 2021. január

 Amy Harmon: Arctalan szerelem

Kedves Olvasó!

2019. novemberében már olvastam az írónőtől a Homokból és hamuból című könyvét. Ahogy abban a könyvben, úgy ebben is voltak történelmi, valós események. Nagyon megszerettem az írónő stílusát és történeteit.

Magával ragadó, megindító, ugyanakkor humorral és vicces jelenetekkel lazított az írónő a szomorú részeken. Miután az ikertornyok összedőltek a világ és főként az amerikaiak megváltoztak. Elvették az emberek biztonságérzetét és sokan úgy érezték valahogy erre válaszolniuk kell. Ebben a könyvben a főszereplő és barátai belépnek a katonaságba. Nagyon sok filmet láttam már az amerikai katonákról, mindegyiken sokáig gondolkodtam. Mennyit ér egy emberi élet? Mennyit ér a haza? Miért kell olyan háborút vívniuk, ami nem is róluk szól? Miért éri meg egyes embereknek ha háború van a világban?

Bár elég erős mozgatórúgója a történetnek a 2001.11.19-ei terrortámadás, mégsem innen indul a történet. Hanem egy gimnáziumból, ahová a két főszereplő jár. Váltott szemszögből olvashatja az olvasó ezt a könyvet, így mind a két szereplő nézőpontját, érzelmeit megismerheti. Ez nekem kimondottan tetszett. ❤️

Fern és Ambrose kapcsolata nem indul zökkenő mentesen, de végig szurkoltam, hogy sikerüljön egymásra találniuk. Nem spoiler, ugyanis a fülszövegben már előre jelezve van, hogy a baráti társaságából egyedül Ambrose éli túl az utolsó bevetésüket. Szörnyű lehetett számára egyedül és sérülten hazatérnie. Fern viszont nem adja fel és próbál segíteni a fiún. A játékuk nagyon tetszett, aranyos volt. 

A két főszereplőn kívül azonnal szívembe zártam Bailey-t, az egyik legjobban szerethető, vicces karakter volt. Mindenki megérdemel egy hozzá hasonló barátot!

Amy Harmon nagyon jó összefüggéseket írt, nagyon tetszett, ahogy a szereplők egymásra találtak és a végén, aki végig olvassa a könyvet rájöhet, hogy nem véletlenek a fejezet címek és mi közük lehet egy bizonyos kívánságlistához. Nem csalódtam az írónőben, ismét egy remek regényét olvastam el. Csak ajánlani tudom! ❤️💔 (de legyen a könyv vége felé egy csomag zsepi biztos közelben)

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"– Olvasás közben az lehetsz, aki csak akarsz. Egy időre elmenekülhetsz saját magad elől."

"A küzdelem maga a győzelem."

"– Ezt most úgy mondod, mintha a halál lenne a legrosszabb dolog a világon – vonta meg a vállát a másik.
– Miért nem az? (…)
– Szerintem nem. Meghalni könnyű. Az élet az, ami nehéz."

"Ha minden ember arcát Isten alkotta,
vajon nevetett, amikor az enyém került sorra?
Vajon ő teremti a lábakat, melyek nem tudnak járni,
és a szemeket, melyek nem látnak?
Vajon ő göndöríti be úgy a hajamat,
hogy ne tudjak mit kezdeni vele?
Vajon ő fogja be a süketek fülét,
és teszi őket kiszolgáltatottá?
Vajon színtiszta balszerencse, hogy így nézek ki,
vagy a sors keze van a dologban?
Ha ő teremtett ilyennek, jogom van hibáztatni őt
mindazért, amit utálok magamban?
A hibáimért, melyek minden alkalommal,
amikor belenézek a tükörbe, egyre súlyosabbnak tűnnek?
A csúfságomért, az undorért, a félelmért?
Vajon megvan az oka annak, hogy ilyenre formált minket?
Ha minden ember arcát Isten alkotta,
vajon nevetett, amikor az enyém került sorra?"

"Szerintem az emberek is olyanok, mint a festmények. Ha elég alaposan megnézed őket, már nem egy tökéletes orrot, vagy egy szabályos szájat fogsz látni. Nem a pattanások helyét fogod látni, és nem is gödröcskéket az arcon. Ezek fokozatosan elmosódnak, és hirtelen meglátod a színeket, az életet, és a szépség egészen új értelmet nyer."

"A szeptember 11-i terrortámadást követő napokban és hetekben az élet visszatért a megszokott kerékvágásba, mégsem volt rendben semmi. Olyan volt egy kicsit, mintha az ember kifordítva vette volna fel a kedvenc pólóját: fel lehet ismerni, hogy ugyanaz a póló, mégis dörzsöl, kilátszik a varrás, kilógnak a címkék, a színe halványabb, és a felirat is visszafelé van rajta. Csakhogy, szemben a pólóval, a világot nem lehet visszafordítani. Örökre így marad, míg végül mindenki megszokja."

"Felírtam a neved a szívembe
Hogy a szívünk együtt verjen
És amikor a legjobban hiányzol
Csak végighúzom az ujjam a betűkön."

"Olyan vagyok, mint azok a hópelyhek, amiket régen az iskolában csináltunk. Tudod, amikor összehajtogatsz egy papírlapot, és addig vagdosod, amíg ki nem jön egy ilyen hópehelyminta. Úgy nézek ki, mint egy ilyen papír hópehely, csak rajtam minden lyuknak neve van. És senki, se te, se én nem tudjuk befoltozni azokat, amiket valaki más hagyott maga után. Annyit tehetünk, hogy fogjuk egymás kezét, hogy ne essünk bele a lyukakba. Mert ha egyszer beleesünk, lehet, hogy soha többé nem tudunk kijönni."

"Azóta szeretlek, hogy Hamletet idéztél nekem, azóta, hogy azt írtad, jobban szereted az óriáskereket, mint a hullámvasutat, mert az életet nem szabad teljes sebességgel élni, hanem meg kell tanulni vágyakozni, és értékelni azt, amit a sorstól kapunk."

"Hisszük, hogy van cél. Hisszük, hogy a világ több, mint amit látunk belőle. Hisszük, hogy tanulhatunk a veszteségeinkből, hiszünk a szeretet erejében, és hiszünk abban, hogy ott rejtőzik a szépség, amely csodálatosabb annál, mint amit a szemünk képes meglátni."

"A valóság, ha jól éljük meg, mindig jobb, mint az ábrándozás."

"Az élet mindig a legmegfelelőbb pillanatban sodorja elénk a számunkra fontos embereket."

Fülszöveg:

Ambrose ​Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is