Jonathan Freedland: A szabadulóművész

 Az ember, aki megszökött Auschwitzból, és beszélt róla a világnak

Nagyon szépen köszönöm Kardos Lászlónak és az Athenaeum Kiadónak a meghívást a kötet sajtóbemutatójára és, hogy elolvashattam ezt a különleges könyvet.

A sajtó bemutatóról itt írtam: Freedland: A szabadulóművész – Az ember, aki megszökött Auschwitzból, és beszélt róla a világnak című könyv sajtóesemény

Ez a kötet nemcsak Walter Roosenberg, később Rudolf Vrba szenvedéseit, küzdelmeit tárja fel. Nemcsak Auschwitz borzalmairól szól. És nem csak egy lehetetlennek tűnő szőkést mutat be. Hanem az első kézzel fogható bizonyíték megszületésének körülményeit és utóéletét tárja fel. Walter Roosenber alig 17 évesen felmérte, hogy rossz irányba mozdulnak az események. Az egyre több szankciók láttán, mielőtt deportálhatnák Walter megvalósítja élete első szőkését. Tervei szerint Budapesten keresztül Nagy-Britanniába emigrál. Kalandos úton, de végül vissza kell térni Szlovákiába a kontinens elhagyása helyett. A halál lehetősége már ekkor többször megérinti. Szlovákiában rögtön munkatáborba viszik, ahonnan ismét megszökik. Végül a legborzalmásabb munkatáborba szállítják, majd az utolsó állomás Auschwitz volt. Walter mindent megtapasztalt. Szinte halálra dolgoztatták, kapcsolatokat tudott kiépíteni, amik segítették a túlélését. 

A könyv feltárja Walter küzdelmét és pontosan leírja hogyan változott meg a nézőpontja, hogyan kezdi felépíteni a szökésüket. A jegyzőkönyv, melyet szinte azonnal tollbamondtak, ahogy megérkeztek Szlovákiába, hiányos lett. A zsidó közösség vezetői hibákkal, és minden érzelmet nélkülöző leírással, sok eseményt, köztük a magyar zsidó közösség fogadására tett utalásokat, konkrétumokat kihagyták, mégis feltárta Walter és Fred tapasztalatait. 

Számomra a legborzalmasabb részek a holokauszthoz kapcsolódtak, ugyanakkor a jegyzőkönyv utóélete megdöbbentett és dühös is lettem.

Jonathan Freedland ebben a könyvében emléket állít Walter Roosenbergnek, Frednek, a társaiknak és feledhetetlenné teszi magát a jegyzőkönyvet. Ugyanakkor én vádiratnak is érzem. A kötet vádolja a nácikat a borzalomért  amit létrehoztak, a politikusokat mind a két oldalról, akik pontosan tudatában voltak a borzalmaknak, mégis hagyták, hogy több millió embert módszeresen megöljenek és a bizonyítékokat eltűntessenek. Vádolja a zsidó vezetőket, akikben a leginkább bíztak az emberek és mégsem tárták fel a többi zsidónak mi vár rájuk. 

Felejthetetlen ez a könyv. Hosszan a gondolatainm között maradt.

Csak ajánlani tudom!

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Annak idején azzal a meggyződéssel jöttem ki a moziból, hogy Rudolf Vrba nevének Anne Franké, Oskar Schindleré és Primo Levié mellett a helye, a soá krónikáinak első sorában. Lehet, hogy sosem jön el a nap, amikor majd odakerül. De az is lehet, hogy ennek a könyvnek a segítségével Rudolf Vrba végrehajt még egy utolsó szökést, és megmenekül a feledéstől." (11. oldal)

"Több nap halogatás, több hét megszállott felkészülés, mások sikertelen próbálkozásainak többhavi és az ember lealacsonyodásának kétévi  megfigyelése után végre eljött a pillanat. Ideje volt megszökni." (19.oldal)

"Így aztán végrehajtotta a szökést visszafelé is. Csakhogy ezúttal, amikor visszatért volna Szlovákiába, két magyar határőr megállította és fegyvert fogott rá. Az ösztön futásra késztette - amíg lövést nem hallott, és egy másik ösztön meg nem állította." (46.oldal)

"- És ne felejtsétek - tette hozzá -, hogy szökéssel próbálkozni teljesen hiábavaló.

Walternek persze ettől még inkább ezen járt az esze. Amint a marhavagon ajtaját rájuk zárták, és a vonat elindult, ő máris a réseket kezdte keresgélni az ellenséges biztonsági rendszeren. És ahogy korábban, miközben felterelték őket a vagonba, máris nekiállt lehetséges segítőtársak után kutatni." (71. oldal)

""A munka szabaddá tesz". Hát ha itt dolgozni kell, ám legyen. Fiatal volt és erős; persze hogy tudott dolgozni. Hála az égnek, nem fogadta meg a tanácsot, hogy maradjon Majdanekben és ne jöjjön ide. Itt ugyanis a jelek szerint rámosolygott a szerencse.

1942. június 30-at mutatott a naptár, és este kilenc óra volt. Walter Rosenberg megérkezett Auschwitzba." (73.oldal)

"A közép-európai képzeletben Kanada a mítoszok és az elmondhatatlan gazdagság földjének számított." (97.oldal)

"Íme, amit Walter nem tudott, sőt el sem bírt képzelni.

Auschwitz eredetileg nem a gyilkolás és a halál szinonimájának épült. Walter 1942-es nyáresti érkezését megelőző hónapokban elsődlegesen más célt szolgált, egy olyan tervet, amelynek halvány körvanalait a fiú még az ideérkezése előtt megsejtette, amikor a pokol egy külsőbb körében, Majdanekben járt." (102. oldal)

"Ahogy múltak az éjszakák, a napokból hetek, majd hónapok lettek, miközben elvonultak előtte az arcok tízezrei, a szökésről szőtt régi álom nem foszlott szét. De megváltozott. Elszántabb lett és élesebb képekkel teli, már nem a remény táplálta, hanem a konokság. És már nemcsak róla szólt, hanem valami többről." (127.oldal)

"A Bunánál és a sóderbányában Walter olyan munkát végzett, ami egy fiatal férfi testét is képes volt megtörni. Ez a munka itt a szívét törte össze. A vakító fényben, a hangzavar és a káosz, a sikolyok és a könnyek közepette közelről láthatta a pusztulásra ítéltek arcát, és sokat, nagyon sok ilyen embert látott. Még mindig tizenévesen közvetlen közelről kellett végignéznie anyák és fiaik, apák és lányaik végső búcsúját, mielőtt a halálba indultak volna." (132. oldal)

"A legnehezebb az édesanyáknak odavetett tanács volt: Hagyja a gyerekeket! Bízza őket az idősekre! Mit érthetett ebből egy szülő? Hogyan is foghatta volna fel, hogy a tanács valójában ezt jelenti: a gyerekeid úgyis meghalnak, legalább magadat mentsd!" (137. oldal)

"Walter megértette, a nácik azt akarják, hogy valamennyi rab számára teljesen lehetetlen dolognak tűnjön a szökés, amivel hiábavaló próbálkozni. Ő azonban mindebből egészen más, a maga számára nyilvánvaló következtetést vont le. Nem az a veszélyes, állapította meg, ha valaki szökni próbál, hanem ha sikertelenül próbálkozik." (180. oldal)

"Aztán beszélt Auschwitzról. Olyan rövidre fogta, amilyenre csak bírta, de Pollack így is elsápadt, és remegni kezdett. Walter értette, hogy miért. A sír küldötte volt. Az első az 1942 márciusa és októbere között Szlovákiából - felerészben Auschwitzba - deportált hatvanezer zsidó közül, aki visszatért az országba, azzal az iszonytató hírrel, hogy ebből a sok ezer emberből összesen hatvanhét szlovák zsidó férfi és négyszáz szlovák zsidó nő él még Auschwitzban." (237. oldal)

"Az meg sem fordult a fejében, hogy talán így képes a kamasz Vrba szembenézni a borzalmakkal, mint ahogy az sem, hogy ez talán annak az embernek a keserű, cinikus mosolya, akit az emberség minden illúziójától megfosztottak." (270. oldal)

"Rudolf Vrba és Fred Wetzler szavai végül hivatalosan és teljes terjedelmükben csak egy 1944. november 25-ei washingtoni sajtótájékoztatón jelentek meg angolul, pontosan hét hónappal azután, hogy a két szökevény elmesélt mindent Krasňanskýnak abban a kis zsolnai szobában. Annyira későn, hogy ugyanezen a napon a nácik már a II-es krematórium és a hozzá tartozó gázkamra lerombolásával voltak elfoglalva, miután végeztek az itt utolsóként legyilkolt tizenhárom emberrel." (279. oldal)

"Akár tényleg hitt Kasztner abban, hogy a tárgyalásai az SS-szel megmenthetik a magyarországi zsidókat, akár csak azért fogadta el a nácik ajánlatát, hogy kimenekítse azt a néhány válogatott barátot, rokont és "prominens" személyt - cserben hagyva a többséget, hogy a keveseket megvédhesse -, az eredmény ugyanaz lett. Míg ő Eichmann-nal alkudozott, a nácik a valódi árat elhallgatva végrehajtották legnagyobb és leggyorsabb deportáló akciójukat: (...)" (291. oldal)

"Hegyeken és folyókon keltek át, rejtőztek és éheztek, szembeszálltak a halállal és a legádázabb ellenséggel, akit valaha látott a világ. Szavaikat kétségbe vonták, semmibe vették vagy elhallgatták. De most végre sikerült elérniük azt, amiért küzdöttek. Rudolf Vrba és Fred Wetzler kétszázezer ember életét mentette meg." (300. oldal)

"A jeruzsálemi rágalmazási per olyan fórummá vált, ahol a még gyermek Izrael szembenézhetett azzal, amit Hannah Arendt német zsidó politológus később "az egész sötét történet legsötétebb fejezeteként" emlegetett: a Kasztnerhez hasonló zsidó vezetők szerepével, akiket azzal vádoltak meg, hogy segédkeztek népük kiirtásában."

A per során több változatban is felmerült ugyanaz a sarkalatos kérdés: mit tudott Kasztner, és pontosan mikor tudta meg? és a kérdés körüli vitában központi szerepet kapott a Fred Wetzler és Rudolf Vrba által írt jegyzőkönyv." (321. oldal)

"Miután tanúja volt a cseh családok táborában élők sorsának, és a minden bizonyítékkal dacoló rendíthetetlen hitüknek abban, hogy őket valamiért majd megkímélik, megértett egy összetettebb igazságot: az információ természetesen szükséges, de sohasem elégséges. Az információt el is kell hinni, különösen, ha halálos veszélyről van szó. Ha másban nem is, legalább ebben egyetértettek Jehuda Bauerrel: az információ csak elfogadva válik tudássá. És csak a tudás eredményez cselekvést." (368. oldal)

"A zsidó hagyomány úgy mondja, hogy aki egy életet megment, az egész világot menti meg." (372. oldal)

"Rosenber is szabadulóművész volt. Kiszabadult Auschwitzból, megszabadult a múltjától, de még a nevétől is. Megszökött a hazájából, a választott hazájából, és egy következő országból is. A szökések és szabadulások sora folytatódott - de sosem tudott egészen megszabadulni attól a borzalomtól, amit átélt és látott, amit a világ elé tárt." (373. oldal.)

A könyv adatai:

Kiadó:               Athenaeum Kiadó

Megjelenés:         2023

Oldalszám:         448

Fordító:             Torma Péter 

Megvásárolható:  Athenaeum Kiadó

Fülszöveg:

1944 ​áprilisában Rudolf Vrba egyike volt azon keveseknek, akiknek sikerült megszökniük Auschwitzból. A szabadulás mellett az volt a célja, hogy a világ elé tárja az igazságot a haláltáborról, és figyelmeztesse az európai zsidókat – leginkább a magyarokat – arra, hogy mi vár rájuk a vasútvonal másik végén. Fogolytársával, Fred Wetzlerrel részletesen kidolgozták a szökést, hegyeket másztak meg, folyókon keltek át, németek golyói elől menekültek, míg végül Szlovákiában tollba mondták a leleplező igazságot Auschwitzról: egy minden részletre kiterjedő jegyzőkönyvet, amely végül Franklin Roosevelt, Winston Churchill, sőt magának a pápának is a kezébe került.

Mégis csupán alig néhányan hallgattak a figyelmeztetésre, melyet Vrba – mindössze tizenkilenc évesen – élete kockáztatásával tárt eléjük. Egyesek képtelenek voltak elhinni a benne leírt borzalmakat. Mások jobbnak láttak hallgatni. Vrba kétszázezer zsidó megmentésében működött közre – de haláláig hitte, hogy ez a szám lehetett volna sokkal több is.

Jonathan Freedland elismert újságíró és bestsellerszerző Rudolf Vrba, egy zseniális, de zaklatott elméjű ember, egy tehetséges „szabadulóművész” történetét meséli el, aki már tizenévesen megértette, hogy az igazság és hazugság közötti különbség életet vagy halált jelenthet. Rudolf Vrbának Anne Frank, Oskar Schindler és Primo Levi mellett a helye, olyanok között, akiknek története alapvetően formálta azt, ahogyan ma a holokausztot látjuk.

Jonathan Freedland a Guardian publicistája és korábbi külföldi tudósítója. A BBC Radio 4 kortárs történelmi sorozata, a The Long View műsorvezetője, közéleti podcastokat vezet, 2014-ben elnyerte az újságírók Orwell-díját. Tizenkét könyv szerzője, kilenc ezekből thriller, amelyeket nagyrészt Sam Bourne álnéven jegyez.

Bagó Tünde: Ella háborúja

 

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Pannának az ajánlást és a 21. Század Kiadónak a lehetőséget!

A Kiadó által rendezett könyveseseményen még a kötet elolvasása előtt nagyon sok érdekes információt hallottam. Nagy élmény volt hallgatni az írónőt és Finy Petrát ahogy a regényről beszélgettek, ezért is most ide másolom az általam kiírt interjút: 
    Németországban él jelenleg az írónő, és mindig is érdekelte, hogy egy társadalom hogyan dolgozza fel a II. világháborút, a diktatúrát. Félve, ugyanakkor izgatottan is beszélgetett Dél-Németországban az ott élőkkel. Más nézőpontokat ismert meg, megoldásokat hallott az ellenállásra, hogyan maradtak a legnagyobb szörnyűség közepette is emberek. Foglalkoztatja a civil lakosság által elkövetett bűnök miatt vajon hányan érezhettek bűntudatot, lelkiismeretfurdalást. A történetben a pilóta valós alak, Bagó Tünde még egy amerikai újságban lehozott interjúban olvasott róla. Maga a kötet fikció és tények keveredéséből áll. A főszereplőnő egy múzeumban restaurátorként dolgozott, amit a háború kitörése miatt bezártak. Finy Petra megkérdezte miért ezt a foglalkozást választotta az írónő Ellának. A válasz, mert a történelemhez kapcsolódik, és korábban érdekelte ez a szakma az írónőt is, valamint a restaurátorok az eredeti állapotot őrzik meg. Bagó Tünde történelmet tanít, így fontosnak tartja, hogy a történelmet ne csak megtanuljuk, hanem tanuljunk is belőle. Érzékenyítő és lélekemelő könyv.

Most, pedig kicsit írok az olvasás élményemről is. 😊

Ella karaktere érdekes volt a számomra, a lázadó szemléletmódja, a művészet és a történelem iránti szenvedélye nagyon tetszett, ugyanakkor egy ponton túl úgy megráztam volna több okból kifolyólag is. Ella struccpolitikát folytatott a könyv nagy részében, elvonult a saját világában a szörnyű háború elől és kivonta magát minden munka alól. Egyik, másik kijelentésével folyamatos veszélynek tette ki önmagát és a férjét is. Mindennek ellenére Lukas nemhogy rávilágított volna a helyzetük súlyoságára, inkább támogatta Ella dolgait, óvta a külvilágtól, a diktatúrától, amiért ő maga nagy árat fizetett. Párosukban az olvasó megismerheti az elveiket és vívódásaikat, valamint azt is, hogy mennyire másként látták a túlélésük zálogát. Lukas által olyan nézőpontot is megismertem, amilyet még nem olvastam II. világháborús könyvekben. 

Tetszett az amerikai vonal is, sőt még olvastam volna Mark-ról és arról, hogy az ő története később hogyan alakul. Jó volt az utószóban megtudni, hogy a nagyapja karakterét egy valós személy ihlette. Ahogy a kötet végén azt is megtudtam mi volt valós és mi fikció a könyvben. Nagyon szeretem azon regényeket, ahol a történelem felsejlik, ahol többet tudhatok meg a múltról és ez a kötet pont ilyen. Elgondolkodtatott az emberi természetről, a cselekedeteink miben létéről és még adott szituációkban eltöprengtem vajon én hogyan cselekedtem volna. 

Maga a II. világháború a katonák életéért folytatott harcban, a Gestapo rajtaütéseiben, és a nagypapa történetének felkutatásában sejlett fel. A kötet nagyobb részt viszont inkább a karakterek gondolkodás módját tárta fel, különböző szemléletüket.  

Imádtam a köszönetnyilvánítást elolvasni. Szerintem nagyon illik a borító a történethez és a belső dizájn is. 

Csak ajánlani tudom és már nagyon várom, hogy lássam milyen új történeteket ír Bagó Tünde! 

 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"- A nagy szart - káromkodott Kevin, s a hangja megkeményedett. - A hadsereget nem érdekli a civilek élete, az már ötven éve is így volt, és most is így van. Csak kihasználnak, elhitetik veled, hogy az emberiségért dolgozol, de szó sincs erről. Hidd el, sok olyan barátom van a mozgalomban, akik bevették ezt a dumát, és súlyos árat fizettek érte. Felejtsd el a hadsereget, Mark!" (32.oldal)

"- Emberek milliói élnek ott lent, ezt sohasem szabad elfelejtened. A hadseregben megpróbálták ezt kiverni a pilóták fejéből. Bevettük. Magabiztosan ültünk be a gépeinkbe, elhittük, hogy csak a táj, az üres építmények felett repülünk. Az emberiségért szálltunk fel, miközben élő emberek laktak a városokban, amelyeket bombáztunk. Megmenteni jöttünk, csak előtte a halálba küldtünk mindenkit." (33.oldal)

"- A tárgyakat elvehetik tőlünk, hogy megsemmisítsék, de a tettek olyanok, mint a fába vert szög, örökre nyomot hagynak maguk után. A jók erősítik a fát, a rosszakat meg hiába húzzuk ki egy harapófogóval, ott marad a nyomuk, ami örökké meglátszik majd. A világot a cselekedeteinkkel formáljuk." (43. oldal)

"Őrizd meg a jelent, s hozd el a múltat a jövőnek!" (53. oldal)

"- (...) A világ olyan rövidlátó! Ott pörög egy régi film a szeme előtt, és nem veszi észre, hogy ez a film nemcsak a múltról, hanem a jelenről is szól. 

- A történelem, mint egy távoli rokon - csúszott ki Mark száján." (77.oldal)

"Olyan témák, amelyek nem személyesek, és kellő távolságban vannak a lelküktől. Ezeken az estéken egy távoli világban utazgattak, ahol az érzelmek tabunak számítottak, viszont menedéket épített föléjük az értelem."(182. oldal)

"Köszönet mindazoknak, akik kutatják, feltárják, tanítják, vagy csak befogadják a történelmet, mert általuk nem felejtjük el, kik vagyunk, honnan jövünk és hová tartunk." (287. oldal, Köszönetnyilvánítás)

A könyv adatai:

Kiadó:                         21. Század Kiadó

Megjelenés:                  2023

Oldalszám:                   286

Szerkesztette:                Tegyi Timea            

Megvásárolható:           21. Század Kiadó

Fülszöveg:

Történelem és szerelem a Bodeni-tó mellett.

A restaurátor Ella és orvos férje 1944 tavaszán a svájci határ mellett fekvő német kisvárosba, Singenbe költöznek. Lukas a kórházi munkát választotta a frontvonal helyett.

Ellát kétségek gyötrik, tétován botorkál a Gestapo fenyegetésében élő város feszült csendjében.

A háború és a diktatúra éveiben elveszítette munkáját, családját, barátait. Úgy érzi, Lukas cserbenhagyta azzal, hogy belépett a náci pártba és kiszolgálja a politikai hatalmat.

Villájuk teraszáról kilátás nyílik a Hohentwiel várának romjaira. Ella itt üldögélve várja a férjét esténként. A hegytetőn egy nap különös fény villan. A nő a nyomába ered, ezzel olyan kalandba keveredik, amely az egész életét megváltoztatja.

Ella menekül válságba jutott élete és a háború zűrzavarából. Hova vezet az útja ebben a bénult, pusztulásra ítélt világban?

2022. december

Mala Kacenberg: Mala és a remény macskája
Igaz történet egy kislányról, aki túlélte a holokausztot

Kedves Olvasó!

Pár napja néztem meg újra A hölgy aranyban című fantasztikus filmet. Elhangzik benne egy nagyon durva mondat, mely valahogy így hangzott: 

"- Miért nem hagyja a múltat? Maguk sosem adják fel? Nem minden a holokausztról szól."

Hogy miért is hoztam fel ezt a szöveget? Mert úgy érzem mi nem gondolkodhatunk így, emlékezni kell a múlt sötét eseményeire is. 

Az elmúlt években rengeteg holokauszttal kapcsolatos könyv jelent meg. Mégis mindegyik más, a nácik különböző kegyetlenségeire mindig újabb és újabb bizonyítékok kerülnek elő. Amiért pedig végképp érdemes elolvasni ezeket a könyveket, hogy tanuljunk mások hogyan élik túl a kríziseket, a traumákat, a lehetetlen helyzeteket. 

Mala megírta a saját küzdelmeit, a saját túlélés történetét. Még csak tizenkét éves volt, szeretett iskolába járni, imádta, hogy dolgokat tanulhat, tervei, jövő képe volt, de mindennek véget vetett a Náci Birodalom lengyelországi megszállása. A nácik szisztematikusan kiéheztették a zsidókat, miközben folyamatosan hamis ígéretekkel elvették ékszereiket. Kínozták őket, a brutalitásnak nem volt határa. Mala-nak hamar felkellett nőnie, miután mellette lőtték szíven a fivérét. Bár mindössze tizenkét éves, ő válik a család létfenntartójává, kiszökik a gettóból és ahová el tud sétálni ott koldul. Egyetlen hű társa és védőangyala a macskája Malach. 

A történet erős, egyszerűen leírhatatlan az a szörnyűség, amit ember ember ellen elkövetett. Közben viszont néha túlontúl misztikusnak éreztem a macska jelenlétét és rideg, távolságtartónak, tömörnek a szöveget. Ugyanakkor szerintem nem lehet felróni a stílust, amikor egy túlélő írja meg a saját történetét.  

Csak ajánlani tudom ezt a könyvet!

(U.I.: szerintem jobb lett a magyar cím, mint az eredeti :) ) 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek:

"Amikor újra éber vagyok, feltörnek bennem az emlékek, és elhatározom, hogy megírom a történetem - nemcsak szeretett és elveszett, elpusztított családom és barátaim, hanem az egész világ kedvéért, hogy ők is emlékezzenek, és ne hagyják, hogy elhalványodjanak ezek a rettenetes emlékek, mint a feledéssé porladó őszi falevelek."

"Az egyre romló gazdasági helyzetben a helyi válság hirtelen csúf zsidóellenes érzelmeket korbácsolt, ami hullámokban érte el az összes zsidó közösséget Lengyelországban. (...) Továbbra is boldogan éltünk, hiszen túl fiatalok voltunk ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzunk."

" Történelmi tanulmányaimból csak annyit tudtam, hogy a háborúban rengeteg katona meghal. Álmomban sem gondoltam volna, hogy sok millió ártatlan embert és gyereket mészárolnak le csak azért, mert más a vallásuk, vagy más a kulturális örökségük."

"Olyan magányos voltam, hogy kezdtem azt hinni, a kedves tekintetű macska átérzi a szenvedéseimet. Malachnak neveztem el, ami héberül angyalt jelent, és azt képzeltem, igazi angyal, aki vigyáz rám."

"Hittem benne (és a mai napig hiszek), hogy azért maradtam életben, hogy táplálékkal lássam el a többieket, és hogy ők voltak a kiváló emberek, nem én."

A könyv adatai:

Kiadó:                         Libri Kiadó

Megjelenés:                   2022 

Oldalszám:                   348

Megvásárolható:           Libri Kiadó

Fordító:                       Alexovics Ingrid

Fülszöveg:

Ribono ​Shel Olam, helf shoin mir,
Ich hof tzi kainem nisht, nor tzi dir,
Die hilf is doch fin kainem nisht, nor fin dir,
Ribono Shel Olam, helf shoin mir.

Mindenség Ura, kérlek, segíts nekem,
Kérlek, segíts nekem, csak Tehozzád imádkozom,
A segítség csak Tőled jön,
Mindenség Ura, kérlek, segíts nekem.

Jiddis ima, amit Mala az édesanyjától tanult.

Figyelemre méltó igaz történet egy kislány és egy macska hihetetlen barátságáról és arról, hogyan élték túl együtt a holokauszt borzalmait.

1939, Lengyelország. A tizenkét éves Mala a vidéki kislányok gondtalan életét éli, mit sem sejtve az életét hamarosan alapjaiban felforgató szörnyűségekről. A náci invázió azonban szülőfaluját is eléri, és a gettóvá alakított Tarnagródban mindenkit éhhalál fenyeget. Mala éppen élelmiszer-koldulásból tér haza, ám csak az üres lakás várja: családját elhurcolták, ő pedig teljesen magára maradt.

Túlélése érdekében az erdőbe menekül, ahol egyetlen társa egy macska, Malach, aki őrző angyalaként mindenhová elkíséri. A kétségek, a rettegés és a magány óráiban a kislány számára ez a hűséges élőlény jelenti az egyetlen reménysugarat, a túlélés zálogát. Együtt sikerülhet átvészelniük a legsötétebb, legnehezebb időket is, és túlélhetik a II. világháború borzalmait.

„…elhatározom, hogy megírom a történetem – nemcsak szeretett és elveszett, elpusztított családom és barátaim, hanem az egész világ kedvéért, hogy ők is emlékezzenek, és ne hagyják, hogy elhalványodjanak ezek a rettenetes emlékek, mint a feledéssé porladó őszi falevelek.”

2022. november

 Katherine Kressman Taylor: Címzett ismeretlen

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Finy Petrának és a 21. Század Kiadónak a lehetőséget, hogy ezt a fantasztikus könyvet elolvashattam!

Mondják ne ítélj könyvet a borítója alapján, de lássuk be olyan szép ez a borító is, annyira illik a történethez! Éreztem, ahogy megláttam ezt a könyvet, hogy nekem való. 

A regényben két barát, üzlettárs levélváltásait követi nyomon az olvasó. Az egyikük zsidó származású és Amerikából figyeli a történelem eseményeit az 1930-as években. A másik szereplő visszaköltözik családjával Németországba, ahol hamar átveszik Hitler eszméit. A levelek pedig eszerint változnak, a hangnem a stílus annyira érzékelteti mennyire képes megváltoztatni egy embert és annak kapcsolatait egy szörnyű idea. 

A történet 77 oldalig tart, utána további tizenhat oldalon megtudtam mi inspirálta az írónőt, hogy megírja ezt a könyv, a regény pályafutását és utóéletét. Ezek a plusz információk és maga a történet nekem nagyon tetszett. A Címzett ismeretlen először 1938-ban a Story újságban jelent meg. Óriási szenzáció övezte. A New York Times ezt írta róla: "Maga a tökéletesség, a lehatásosabb vádirat a nácizmus ellen, ami valaha irodalmi műben megjelent."  

Bár sok ország le akarta fordítani saját nyelvére a második világháború keresztezte ezeket a terveket. Lassan a feledés homályába veszett, egészen a koncentrációstáborok felszabadításának ötvenedik évfordulójáig, amikor is végre egy könyv formában kiadták. Ezek a plusz információkon kívül maga az írónő életét is megismertem az utószóból. 

Nagyon tetszett a regény kialakítása, az írónő stílusa és az utószó! Csak ajánlani tudom! Az év egyik kedvenc könyvem lett. Miután befejeztem még sokáig velem maradt, a gondolataimban. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"(...) És a szörnyű Madonna elkelt! Igen, Mrs. Fleshman megvette. Én csak hüledeztem, hogy mennyire jó szemmel vette észre az értékét, és vonakodtam árat szabni rá! Arra gyanakodott, hogy van másik vevőm, én meg szemérmetlen összeget mondtam."

"De van egy másik világ, ahol mindig találunk valami értékeset, a barátunk otthona, ahol levethetjük önhittségünk, és melegséget és megértést találunk, ahol az apró önzések fel sem merülhetnek, és ahol a bor, a könyvek, a beszélgetés más értelmet adnak létünknek. Ott létrehoztunk valamit, amihez nem érhet hamisság. Otthon vagyunk."

"Talán sikerül véget vetni ennek a szegénységnek is. Valami, nem tudom micsoda, de történni fog. Vezért találtunk! De én óvatosan azt kérdezem magamtól, hova vezeti az országot a vezér? A legyőzött kétségbeesés gyakran őrült irányokba vihet minket. Nyilvánosan, természetesen, nem adok hangot kétségeimnek. Most már hivatali ember vagyok, az új rezsim munkása, és igen hangosan örvendezek."

"Hát így élünk, barátom, lehet, hogy nagy események részesei leszünk, lehet, hogy csak egyszerű családi életé, de soha nem felejtenénk el azt az igazi barátságot, amelyről olyan megindítóan beszélsz. Hozzád száll a szívünk a széles óceán túloldalára, és amikor tele a poharunk, "Max bácsira" emeljük."

"Lehetetlen számomra, hogy egy zsidóval kommunikálja, akkor is az lenne, ha nem lennék közszereplő. Ha szükség van kommunikációra, kérlek, a csekk mellé tedd a levelet, és ne írj többet az otthoni címemre. Ami a komoly lépéseket illeti, amelyek annyira aggasztanak téged, azokat én sem helyeseltem eleinte, de mostanra átlátom kínos szükségességüket. A zsidó faj fájó pont minden nemzetnek, ahol megtelepedett. (...) Sajnálom, Max, tudom, hogy ez fájni fog neked, de tudomásul kell venned az igazságot. Vannak mozgalmak, amelyek sokkal nagyobbak, mint az emberek, akik alkotják. Ami engem illet, én a mozgalom része vagyok."

A könyv adatai:

Kiadó:                         21. Század Kiadó

Megjelenés:                   2022

Oldalszám:                   96

Megvásárolható:          21. Század Kiadó

Fordította:                    Katona Ágnes

Fülszöveg:

„Az én nemzedékem ismeri ezt a történetet. Nekünk olyan ez a könyv a második világháború idejéről, mint a Tamás bátya kunyhója volt az amerikai polgárháború generációjának.”- Kurt Vonnegut

„Maga a tökéletesség, a leghatásosabb vádirat a nácizmus ellen, ami valaha irodalmi műben megjelent.”

- New York Times Book Review

Az itt olvasható történet először az amerikai Story magazinban jelent meg 1938-ban, majd hamarosan átvette a Reader’s Digest, hogy aztán következő évben a Simon & Schuster könyv alakban is kiadja. A fiktív levélváltás azonnal irodalmi szenzáció lett, és társadalmi vitát váltott ki. A náci Németországban betiltották, az Egyesült Államokban és egy sor európai országban a legnagyobb dicséret hangjain méltatták.

A Címzett ismeretlen egy levélváltás egy San Franciscóban élő zsidó műkereskedő és korábbi üzleti partnere között, aki visszatért Németországba. Nyomasztó történet, amely hatása alá vonja az olvasót, és nem engedi el.

2022. augusztus

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

Kedves Olvasó! 

Nagyon szépen köszönöm Pál Andrásnak és a Helikon Kiadónak a lehetőséget!

A Rém hangosan és irtó közel című film volt az első, amit a 2001.09.11-ei terrortámadással kapcsolatosan láttam. Nagyon sok év eltelt, de mégis rengeteg jelenetre emlékeztem és egy idézet kimondottan megmaradt bennem. "Ha a nap felrobbanna, észre sem vennénk 8 percig. Mert annyi ideig tart, amíg a fény elér hozzánk. Nyolc percig az élet még mindig csodás volna és még mindig meleg lenne. Egy éve, hogy apám meghalt, és úgy éreztem, hogy a vele töltött nyolc percemnek lassan vége."

Amikor láttam, hogy a kiadó gondozásában meg fog jeleni ez a könyv, úgy éreztem nem hagyhatom ki és most végre el fogom olvasni. Aztán persze jött a meglepetés. Ahogy az gyakran lenni szokott a film nagyon sok részletben eltért az eredeti műtől. Míg a film alapvetően Oskar köré, az ő nyomozása, gyásza és fájdalma köré épült, addig a könyv sokkal több rétű volt. Mindazonáltal továbbra is úgy gondolom, hogy mind a regényt érdemes elolvasni, mind a filmet érdemes megnézni. 

De akkor inkább bele is vágok a könyv értékelésébe. 

Rém hangosan és irtó közel című kötet tramuákról szól, középpontba állít egy kisfiút, aki elveszítette az édesapját a 9/11-ei terrortámadásban. Értelmetlen halál és a veszteség leírhatatlan. Oskar számára az apukája volt a nap, a játékaik, a kitalált történetek, ahogy sohasem kezelte gyerekként mind egy szempillantás alatt eltűntek. Nincs könnyű élete, hiszen az osztálytársai kinevetik, csúfolják, számukra ő furcsa, mert annyi mindent megjegyez és annyi minden érdekli, ami a kortársait nem. Egy nap azonban egy kulcsot talál egy vázában, úgy érzi ez lesz apukája utolsó játéka és ha megtalálja a kulcshoz tartozó zárat, akkor közelebb kerülhet az édesapukájához. Ehhez viszont fel kell keresnie az összes Black családnevű embert New York-ban. Lehetetlennek tűnő feladat, de Oscar mégis neki vág és utazása közben a sok félelmét és fóbiáját leküzdi. Megismer embereket, sorsokat, melyek őt is formálják.  Szívszorító történet. 

A másik történet egy férfié, aki túlélte a drezdai bombázásokat és lassan árulja el kilétét. Eleinte csak annyi derül ki, hogy néma, elmeséli hogyan veszítette el a szavait, majd mesél fiatal koráról, az első szerelemről. Közben viszont a felesége levelei is megjelennek a történetben világosabb képet adva a helyzetükről, nehézségeikről. Ezek a részek szóltak a leginkább a fel nem dolgozott traumákról, hogyan teszi tönkre a család életét, amikor nem beszélnek a múltról, érzelmekről, gondolatokról. 

Felkavaró történetek, míg a film szinte minden jelenetén sírni tudtam, addig a könyv inkább elgondolkodtatott. Az utolsó jelenetek a filmben nekem jobban tetszett. Csak ajánlani tudom!

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Szuper játék volt a Felderítő Expedíció, amit vasárnaponként néha a papával játszottunk. Néha rém egyszerű volt a felderítés, például amikor azt a feladatot kaptam, hogy hozzak vissza valamit a huszadik század mindegyik évtizedéből - volt annyi eszem, hogy egy követ hoztam vissza -, néha viszont rémesen bonyolult, és néhány hétig is eltartott."

"- Maga Frazer vagy a Fia?
- Valójában az Unoka vagyok. A nagyapám alapította az üzletet.
- Szuper.
- De azt hiszem, Fia is vagyok, mivel míg élt, az apám vezette a boltot. És azt hiszem, Frazer is vagyok, mert nyaranta az én fiam is itt dolgozik."

"- Te optimista vagy, vagy pesszimista? - kérdeztem vissza.
Az órájára nézett, és közölte:
- Optimista vagyok. 
- Ez esetben rossz hírem van, ugyanis az emberek el fogják pusztítani egymást, mihelyt könnyedén megtehetik, vagyis hamarosan. 
- És a szép daloktól miért vagy szomorú? 
- Mert nem igazak. 
- Soha? 
- Semmi sem szép és igaz. - A mama mosolygott, de az minden volt, csak boldog mosoly nem, és azt mondta:
- Pont úgy beszélsz, mint a papa."

"Aznap este, fenn a színpadon, a koponyán belül hihetetlenül közel éreztem magam a világegyetemhez, mégis rettentő magányos voltam. Életemben először tettem föl magamnak a kérdést, vajon az élet megéri-e a sok strapát, amit az éleben maradásért tenni kell."

"Az ember nem védekezhet a szomorúság ellen anélkül, hogy a boldogság ellen is ne védekezne."

"Most már megértem a gyerekkorom tragédiáját. Nem a bombázás volt. Az volt, hogy soha semmilyen fénykép nem tetszett magamról. Nem tetszhetett."

"Annyira félek, hogy elveszítek valamit, amit szeretek, hogy ezért semmit se vagyok hajlandó szeretni", talán az lehetővé tette volna a lehetetlent. Talán, de nem bírtam megtenni, túl sokat és túl mélyen temettem el magamban."

A könyv adatai:

Kiadó:                         Helikon Kiadó

Megjelenés:                   2022

Oldalszám:                   432

Borító:                        Puhatáblás

Megvásárolható:          Kossuth Kiadó

Fordító::                          Dezsényi Katalin

Fülszöveg:

Ha ​netán az ember egy lángoló felhőkarcolóból kényszerül kiugrani, nem árt, ha aznap a madáreledeles trikóját viseli, mert akkor a madarak rászállnak, és a levegőben tartják. Ugyancsak életet menthet az olyan toronyház, amely képes liftként a földbe süllyedni, hogy még akkor is épségben le lehessen jutni a legfelső emeletéről, ha nekirepül egy utasszállító. Ha pedig mégis bekövetkezne a legrosszabb, hasznos lehet egy speciális csatornarendszer, amely a párnákból egy hatalmas víztározóba vezetné a könnyeket, mert akkor a rádióban beolvasott vízállás alapján mindenki tudná, hányan sírták álomba magukat bánatukban.

Talán nem véletlen, hogy ilyen egyszerre mesébe illő és baljóslatú találmányokról ábrándozik Oskar Schell, a Rém hangosan és irtó közel kilencéves főszereplője, aki a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el imádott édesapját. De mi mást tehetne egy szülőjének hiányával küszködő, fékezhetetlen fantáziájú kisfiú? Nos, például nagyszabású nyomozásba kezdhet: mert miután Oskar apja holmijai között egy „Black” feliratú borítékra bukkan, benne egy kulccsal, elhatározza, hogy felkeresi New York összes Black családnevű lakóját, és kideríti, miféle titkot őriz a kulcshoz tartozó zár.

Jonathan Safran Foer világszerte nagy sikert aratott, generációkon átívelő regénye kreatív ötletek és fantasztikus fordulatok egyedülálló gyűjteménye – magával ragadó történet sorsfordító találkozásokról és tragikus elválásokról, szeretetről és gyászról, az elveszett gyermekkori biztonság újrateremtésének vágyáról és a felnőtt élettel járó veszteségek elkerülhetetlenségéről.

JONATHAN SAFRAN FOER (sz. 1977) amerikai író. Felsőfokú tanulmányait a Princetoni Egyetemen végezte filozófia szakirányon, jelenleg a New York-i Egyetemen tanít kreatív írást.

2022. május

Mary Ann Shaffer · Annie Barrows: Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság

Kedves Olvasó!

Először a filmet láttam, amit nem volt egyszerű megtalálni, hiába Netflixes. 

A film szinte mindenben eltér a könyvtől, így inkább két különböző műként él a fejemben. Valószínűleg azért szeretem mégis a filmet már az első pillanattól fogva, mert több a Downton Abbey-ben játszó színész megjelent a képernyőn (Lily James, Jessica Brown Findlay, Penelope Wilton, Matthew Goode 💖). Óriási kedvencem lett idén az a sorozat, de most visszatérek a Krumplihéjpite Irodalmi Társasághoz. Szerettem a színészek játékát, akik sikeresen hozták a könyvbeli karakterek viselkedését. A képivilág és a film hangulata is elnyerte a tetszésemet. 

 A regény levélregény, így a bevezetésben nincsenek bemutatva a szereplők. Mivel előbb láttam a filmet, emiatt nekem nem okozott problémát ennek hiánya. 

Két évvel ezelőtt a Nincs időm olvasni kihívás közös könyve volt és azóta motoszkált a fejemben, hogy nekem is el kell olvasnom ezt a regényt, csak valahogy nem jutottam el idáig. Tavaly viszont A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei című könyv után úgy éreztem idén egy hozzá hasonló regényt szeretnék olvasni, és ekkor jött velem szembe ismét a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság. Visszagondolva a legjobb pillanatban érkezett az életembe, mert olyan hangulatban ért, amivel a legnagyobb élvezetet okozta az olvasása. 

Kikapcsolt a Juliet levelezésének olvasása, voltak persze levelek, amik megnevetettek, és voltak szomorúak is, hiszen a történet a második világháború után nem sokkal játszódik. 

Nagyon jó volt olvasni erről az irodalmi társaságról, ahogy különböző olvasmányaikat megosztották egymással, majd Juliet-tel is. Azt éreztem olyan jó lenne egy ilyen társasághoz tartozni. Összeülni, megbeszélni az olvasásélményeket, támogatni, átsegíteni egymást a nehéz időkön. Izgalmas rész volt, muszáj kiemelnem, mert kimaradt a filmből, hogy Isola nagymamája lehet, hogy Oscar Wild-tól kapott leveleket, ez pedig a könyvre jellemző aranyos, humoros jelenetek által derült ki. Persze megindul a szereplők nyomozása az igazság után, de nem árulom el hogyan zárul le ez az ügy. Ezt a részét a történetnek még izgalmasabbá tették az írónők, és nem tudtam letenni a könyvet. 

Úgy gondolom végre egy könyv, amiben Anne Brontë-ra is felhívják a figyelmet, imádtam azokat a részeket, mind a regényben, mind a filmben!

A karakterek szerethetőek, más aspektusból mutatták be a történelmet, egy tényleg létező szigeten. Szívmelengető volt olvasni, ahogy guernsey-i lakosai megnyíltak Juliet-nek leveleiken keresztül, később pedig ahogy befogadták őt, mintha mindig is közöttük élt volna. Juliet pedig felnőtt az új helyzethez.

Egy szó, mint száz, imádtam ezt a könyvet! És csak bíztatni tudlak kedves Olvasó, Te is olvasd el! 

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Ui.: A Megaláztatás völgyében éneklő pásztorfiút nem a közönséghez vágtam, hanem a beszédtanárnőmhöz. A lába elé céloztam, de elhibáztam."

"Kedves uram!

Az Oakley utcából már elköltöztem, de igazán örülök, hogy a levele éppúgy megtalált, mint ahogy a könyvem megtalálta önt. Szívszorító érzés volt megválni Elia válogatott esszéitől, de két példányom volt belőle, és a könyvespolcomon kitört a helyhiány. Mégis árulásnak éreztem, hogy eladtam, de ön megnyugtatta a lelkiismeretem.

Kíváncsi lennék, hogy került a könyv Guernsey-re. Lehet, hogy a könyvekben valamilyen fészekrakó ösztön munkál, amely igazi olvasóikhoz vezérli őket. Milyen szép volna, ha ez igaz volna!"

"Évek óta járok hozzájuk, és mindig megtaláltam azt a könyvet, amelyik éppen kellett - és még további hármat, amelyekről nem tudtam, hogy kellenek."

"Az irodalmi társaságok terén egyikünknek sem voltak tapasztalatai, így magunk alkottuk meg a szabályainkat. Felváltva számoltunk be az elolvasott könyveikről. Eleinte higgadtságra és tárgyilagosságra törekedtünk, de ezzel hamar felhagytunk; a felszólalók célja ettől kezdve az lett, hogy kedvet csináljanak a többieknek a szóban forgó könyv elolvasásához. Ha ugyanazt a könyvet már ketten olvasták, vitatkozhattak róla; ez volt az egyik legfőbb mulatságunk. Faltuk a könyveket, beszélgettünk és vitatkoztunk róluk, és eközben egyre közelebb kerültünk egymáshoz. A sziget többi lakosa közül is jó néhányan jelentkeztek tagnak, és így a közösen töltött esték egyre élénkebbé és örömtelibbé váltak; időnként már-már megfeledkeztünk a kinti sötétségről. Még most is összejövünk minden második héten."

"Mindketten a tenger partján lakunk. Én sok mindent termelek, és nevelem a tyúkjaimat meg az Ariel nevű kecskémet. Van egy papagájom is, Zenobiának hívják, és nem szereti a férfiakat."

"Szomszédnőmnek, Evangeline Smythe-nek júniusban ikrei lesznek. Nem valami boldog tőlük, úgyhogy majd megkérem adja nekem az egyiket."

"Azok a derék fiúk megetettek, takarókat adtak, kórházba vittek minket. És egy hónappal később porig égették Belsent - áldassék a nevük érte. Az újságból tudom, hogy most új tábort építettek a helyén, háborús menekülteknek. A hideg futkároz a hátamon, hogy új barakkok kerülnek a régiek helyébe, még akkor is, ha nemes célra. Énszerintem azt a területet örökre parlagon kellene hagyni. Nem írok erről többet, és remélem, megérti, miért nem akarok beszélni róla. Ahogy Seneca mondja: "A könnyű bánat sokat fecseg, de a nagy bánat néma.""

"Úgy volt, hogy a társaság tegnap esti ülésén Isola tart előadást a Büszkeség és balítéletről, ám vacsora előtt Ariel felfalta a jegyzeteit. Ezért kapkodó sietséggel felmarkolt Jane Austen helyett néhány levelet, amelyeket Pheen nagymamájának (a név a Josephine becéző formája) címeztek hajdanán. A levelekből valamiféle történet állt össze."

A könyv adatai:

Kiadó:                         Park Kiadó

Utolsó kiadás ideje:       2022

Oldalszám:                     372

Borító:                        Puha

Fülszöveg:

1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.

„A szerzőpáros magával ragadó, ugyanakkor szívbe markoló könyvet írt – Jane Austen-i hangulatú, történelmi tanmesét. A leveleket nem az olvasónak címezték, mégis neki szólnak.”
Sarah Addison Allen

„Soha nem akartam annyira egy könyvklubhoz tartozni, mint a Krumplihéjpite olvasása közben. A regény minden lapjáról sugárzik a szeretet.”
The Christian Science Monitor

„Hihetetlen szerelmi történet, mely egyben a túlélésről és a hősiességről is szól, emléket állítva egy kis közösségnek, melyet a könyvek szeretete kovácsolt eggyé.”
The Charlotte Observer