Laura Agustí: Egy macska története
Kedves Olvasó!
Nagyon szépen köszönöm Pál Andrásnak és a Helikon Kiadónak a lehetőséget, hogy ezt a csodálatos könyvet elolvashattam!
Laura Agustí grafikus, sok csodálatos borítót tervezett már, most viszont saját történetét írta meg, és illusztrálta. Fantasztikus rajzai megfogják az olvasó tekintetét, úgy éreztem a története megelevenedik a lapokon.
Laura egészen a gyerekkorától kezdi elmesélni életét. Milyen szabályok szerint élt a nővérével, az anyukájával együtt a nagyszülői házban. Az utcájukat is megrajzolta, ahol a barátnőivel beszélgettek. Bemutatta mennyire színes volt a gyerekkora, és hogy már a kezdetektől fogva állatok vették körbe. Aztán felnőtt és a gonosz albérleti rendeletek miatt sokáig nem tarthatott állatot. Ahogy elköltözött a párjával természetesen csak akkor válhatott az otthonává a hely, amikor egy gyönyörű cica is lakótársuk lett. Ezzel megpecsételődött mind a kettőjük sorsa.
Nagyon tetszett, ahogy az írónő beleszőtte nagy szenvedélyét a művészetet a történetébe. Nagyon jó volt, ahogy bemutatta hogyan jelentek meg a macskák a különböző kultúrákban, festményekben.
A végét végig sírtam. Amikor családunkba fogadunk egy állatot valószínűleg (jó esetben) mi leszünk az egyedüli gazdája, ez óriási felelőséget jelent. Érzelmileg elkezdünk kötődni hozzá és az évek alatt elkísérjük egymást jóban, rosszban, egészen az utolsó búcsúig.
Laura nem csak egy macska történetét mutatja be ebben a könyvében, hanem minden állattartó történetét. Szeretet, humor, együttélés, a búcsú, a gyász és az újra kezdés mind megjelent ebbe a történetben.
Nekem az év egyik nagy kedvence lett ez a könyv. Csak ajánlani tudom!
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
Idézetek:
"Sohasem szerettem, ha címkézik az embereket, mert úgy érzem, ezzel egészen apróvá változtatják őket, mintha egyik pillanatról a másikra bekerülnének egy antik szekrény ezernyi fiókjának egyikébe - mint a rövidáruüzletben, ahová kiskoromban gyakran benéztem az anyukámmal és a húgommal tanítás után."
"A tiltó 7-es számú záradék felébresztette bennem a vágyat, hogy macskaféléket keressek minden olyan műalkotásban és festményben, amely művészettörténeti tanulmányaim alatt a szemem elé került. Arra a következtetésre jutottam, hogy a macskák évszázadok óta a világon mindenhol megihletik és csábítják a művészeket - az ókori Egyiptomtól kezdve, ahol istenek megtestesülésének tartották őket, egészen napjainkig, amikor is mi, földi haladók továbbra is ugyanolyan csodálattal tekintünk rájuk."
"Japán azokhoz az országokhoz tartozik, ahol a legmélyebb tisztelet övezi a macskákat, a macskás képeknek pedig szerencsehozó hatást tulajdonít a néphiedelem."
"Leonardo da Vinci - neki tulajdonítjuk a mondást, amely szerint "Már a legkisebb macska is valóságos műalkotás" - egyike volt a macskák első nagy csodálóinak. Az állatokról készített vázlatok segítségével tanulmányozta az érzelmek fizikai kifejeződését - ennek példája a Macskák és sárkányok (1513), amely rajzokon keresztül hasonlítja össze a két állat mozgását."
"Hékásnak neveztem el, hátha így nagyobb eséllyel figyel majd rám, ha kimondom a nevét, de jól tudtam, hogy ez inkább vágy, mintsem valós lehetőség. A macskák nagy részének ugyanis - a kifejezetten fejlett fülük ellenére - különösen szelektív a hallása: csak azt hallják meg és arra figyelnek, ami felkelti az érdeklődésüket."
"Aznap, amikor először hallottam a "macskaterápiának" nevezett dologról, megértettem azt a kiegyensúlyozottságot, amelyet a Hékással való kapcsolatom hozott az életembe. Attól, hogy nálam lakott, testileg és mentálisan is jobban éreztem magam (...)"
"Amikor egy állat az életed szerves részévé válik, a végsőkig elkísér téged, és amikor már nincs többé, a pigment, amely örökre a bőröd alá ivódott, jelenlétté változtatja a hiányát. Ez sokakkal megtörténik - és en sem vagyok kivétel."
"Mi, akik annyira szerencsések vagyunk, hogy állatokkal lakhatunk együtt, tudjuk, hogy ők választanak ki minket. Nevezhetjük ezt köteléknek, energiának, szeretetnek, címkézhetjük bárhogy - pontosan ismerjük az érzést."
"A spanyol kiadást Madridban nyomtatták 2022 áprilisában, épp aznap, amikor Hékás tizenkilenc éves lett volna."
Fülszöveg:
„Állítólag az állatok érzékelik, ha nem vagyunk jól, ilyenkor ösztönösen a nyomunkban maradnak, hogy megvédjenek minket, és ez a macskákra hatványozottan igaz. Ahányszor csak megbetegedtem, Hékás nem mozdult mellőlem. Ha pedig szomorú voltam és kicsordult a könnyem, Hékás sietve lenyalogatta az arcomról a bánatot, mert tudta: rózsaszín, érdes nyelve elég ahhoz, hogy egy pillanatra megfeledkezzem a világról.”
Vajon mi teszi olyan különlegessé a macskákat? Miért nyűgöz le annyi embert eleganciájuk, közömbösségük és gőgös viselkedésük? És hogyan képesek segíteni nekünk, embereknek megküzdeni a szorongással, a magánnyal és a szomorúsággal?
Laura Agustí spanyol grafikus meseszép illusztrációkkal teli könyvében saját élettörténetét mondja el, amelyben gyermekkorától kezdve kitüntetett szerep jutott az állatoknak – különösen a macskáknak. Laura Barcelonába költözve vette magához Hékást, a nehéz természetű sziámi macskát, akivel tizennyolc éven át osztotta meg az életét. S miközben különleges és érzelmes kapcsolatukról mesél, Laura elénk tárja a macskákról szerzett gazdag tudását is: kiderül, miért ihlettek meg annyi művészt az ókori Egyiptomtól kezdve a modern festészetig, hasznos tanácsokkal szolgál a macskatartásról, és azt is megtudhatjuk, miként dolgozható fel szeretett állatunk elvesztése.
Kötelező olvasmány a macskák szerelmeseinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése