2022. május 19., csütörtök

2022. május

Mary Ann Shaffer · Annie Barrows: Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság

Kedves Olvasó!

Először a filmet láttam, amit nem volt egyszerű megtalálni, hiába Netflixes. 

A film szinte mindenben eltér a könyvtől, így inkább két különböző műként él a fejemben. Valószínűleg azért szeretem mégis a filmet már az első pillanattól fogva, mert több a Downton Abbey-ben játszó színész megjelent a képernyőn (Lily James, Jessica Brown Findlay, Penelope Wilton, Matthew Goode 💖). Óriási kedvencem lett idén az a sorozat, de most visszatérek a Krumplihéjpite Irodalmi Társasághoz. Szerettem a színészek játékát, akik sikeresen hozták a könyvbeli karakterek viselkedését. A képivilág és a film hangulata is elnyerte a tetszésemet. 

 A regény levélregény, így a bevezetésben nincsenek bemutatva a szereplők. Mivel előbb láttam a filmet, emiatt nekem nem okozott problémát ennek hiánya. 

Két évvel ezelőtt a Nincs időm olvasni kihívás közös könyve volt és azóta motoszkált a fejemben, hogy nekem is el kell olvasnom ezt a regényt, csak valahogy nem jutottam el idáig. Tavaly viszont A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei című könyv után úgy éreztem idén egy hozzá hasonló regényt szeretnék olvasni, és ekkor jött velem szembe ismét a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság. Visszagondolva a legjobb pillanatban érkezett az életembe, mert olyan hangulatban ért, amivel a legnagyobb élvezetet okozta az olvasása. 

Kikapcsolt a Juliet levelezésének olvasása, voltak persze levelek, amik megnevetettek, és voltak szomorúak is, hiszen a történet a második világháború után nem sokkal játszódik. 

Nagyon jó volt olvasni erről az irodalmi társaságról, ahogy különböző olvasmányaikat megosztották egymással, majd Juliet-tel is. Azt éreztem olyan jó lenne egy ilyen társasághoz tartozni. Összeülni, megbeszélni az olvasásélményeket, támogatni, átsegíteni egymást a nehéz időkön. Izgalmas rész volt, muszáj kiemelnem, mert kimaradt a filmből, hogy Isola nagymamája lehet, hogy Oscar Wild-tól kapott leveleket, ez pedig a könyvre jellemző aranyos, humoros jelenetek által derült ki. Persze megindul a szereplők nyomozása az igazság után, de nem árulom el hogyan zárul le ez az ügy. Ezt a részét a történetnek még izgalmasabbá tették az írónők, és nem tudtam letenni a könyvet. 

Úgy gondolom végre egy könyv, amiben Anne Brontë-ra is felhívják a figyelmet, imádtam azokat a részeket, mind a regényben, mind a filmben!

A karakterek szerethetőek, más aspektusból mutatták be a történelmet, egy tényleg létező szigeten. Szívmelengető volt olvasni, ahogy guernsey-i lakosai megnyíltak Juliet-nek leveleiken keresztül, később pedig ahogy befogadták őt, mintha mindig is közöttük élt volna. Juliet pedig felnőtt az új helyzethez.

Egy szó, mint száz, imádtam ezt a könyvet! És csak bíztatni tudlak kedves Olvasó, Te is olvasd el! 

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Ui.: A Megaláztatás völgyében éneklő pásztorfiút nem a közönséghez vágtam, hanem a beszédtanárnőmhöz. A lába elé céloztam, de elhibáztam."

"Kedves uram!
Az Oakley utcából már elköltöztem, de igazán örülök, hogy a levele éppúgy megtalált, mint ahogy a könyvem megtalálta önt. Szívszorító érzés volt megválni Elia válogatott esszéitől, de két példányom volt belőle, és a könyvespolcomon kitört a helyhiány. Mégis árulásnak éreztem, hogy eladtam, de ön megnyugtatta a lelkiismeretem.
Kíváncsi lennék, hogy került a könyv Guernsey-re. Lehet, hogy a könyvekben valamilyen fészekrakó ösztön munkál, amely igazi olvasóikhoz vezérli őket. Milyen szép volna, ha ez igaz volna!"

"Évek óta járok hozzájuk, és mindig megtaláltam azt a könyvet, amelyik éppen kellett - és még további hármat, amelyekről nem tudtam, hogy kellenek."

"Az irodalmi társaságok terén egyikünknek sem voltak tapasztalatai, így magunk alkottuk meg a szabályainkat. Felváltva számoltunk be az elolvasott könyveikről. Eleinte higgadtságra és tárgyilagosságra törekedtünk, de ezzel hamar felhagytunk; a felszólalók célja ettől kezdve az lett, hogy kedvet csináljanak a többieknek a szóban forgó könyv elolvasásához. Ha ugyanazt a könyvet már ketten olvasták, vitatkozhattak róla; ez volt az egyik legfőbb mulatságunk. Faltuk a könyveket, beszélgettünk és vitatkoztunk róluk, és eközben egyre közelebb kerültünk egymáshoz. A sziget többi lakosa közül is jó néhányan jelentkeztek tagnak, és így a közösen töltött esték egyre élénkebbé és örömtelibbé váltak; időnként már-már megfeledkeztünk a kinti sötétségről. Még most is összejövünk minden második héten."

"Mindketten a tenger partján lakunk. Én sok mindent termelek, és nevelem a tyúkjaimat meg az Ariel nevű kecskémet. Van egy papagájom is, Zenobiának hívják, és nem szereti a férfiakat."

"Szomszédnőmnek, Evangeline Smythe-nek júniusban ikrei lesznek. Nem valami boldog tőlük, úgyhogy majd megkérem adja nekem az egyiket."

"Azok a derék fiúk megetettek, takarókat adtak, kórházba vittek minket. És egy hónappal később porig égették Belsent - áldassék a nevük érte. Az újságból tudom, hogy most új tábort építettek a helyén, háborús menekülteknek. A hideg futkároz a hátamon, hogy új barakkok kerülnek a régiek helyébe, még akkor is, ha nemes célra. Énszerintem azt a területet örökre parlagon kellene hagyni. Nem írok erről többet, és remélem, megérti, miért nem akarok beszélni róla. Ahogy Seneca mondja: "A könnyű bánat sokat fecseg, de a nagy bánat néma.""

"Úgy volt, hogy a társaság tegnap esti ülésén Isola tart előadást a Büszkeség és balítéletről, ám vacsora előtt Ariel felfalta a jegyzeteit. Ezért kapkodó sietséggel felmarkolt Jane Austen helyett néhány levelet, amelyeket Pheen nagymamájának (a név a Josephine becéző formája) címeztek hajdanán. A levelekből valamiféle történet állt össze."

A könyv adatai:

Kiadó:                         Park Kiadó

Utolsó kiadás ideje:       2022

Oldalszám:                     372

Borító:                        Puha


Fülszöveg:

1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.

„A szerzőpáros magával ragadó, ugyanakkor szívbe markoló könyvet írt – Jane Austen-i hangulatú, történelmi tanmesét. A leveleket nem az olvasónak címezték, mégis neki szólnak.”
Sarah Addison Allen

„Soha nem akartam annyira egy könyvklubhoz tartozni, mint a Krumplihéjpite olvasása közben. A regény minden lapjáról sugárzik a szeretet.”
The Christian Science Monitor

„Hihetetlen szerelmi történet, mely egyben a túlélésről és a hősiességről is szól, emléket állítva egy kis közösségnek, melyet a könyvek szeretete kovácsolt eggyé.”
The Charlotte Observer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése