A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vöröspöttyös. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vöröspöttyös. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 24., hétfő

Sarah J. Maas: Throne of Glass - Üvegtrón

 


Kedves Olvasó!

Még középiskolában olvastam az Üvegtrón című könyvet. Akkor egy spoiler miatt nem folytattam, és bevallom azóta is szívfájdalmam, hogy a hetedik kötetet akkor nem szereztem be a különleges kiadásban. 

Idén a barátnőm felfigyelt TikTokon erre a sorozatra és megbeszéltük, hogy közösen végig olvassuk. Én időközben elkezdtem beszerezni a részeket, nemrég a negyedik kötet is a polcom lakója lett. 

Sarah J. Maas a Tüskék és rózsák udvara című könyvsorozatával belopta a szívembe magát. Az ACOTAR nagy kedvencem lett, és bár sokági mellőztem a fantasy műfajt, miatta újra kedvet kaptam hozzá. Furcsa volt visszatérni az első regényéhez. Úgy éreztem még nincs kiforrva, ami annyira nem meglepő, hiszen az Üvegtrón és a Tüskék és rózsák udvara kiadása között eltelt három év. 

Ha jól számolom 8 év telt el, mióta először elolvastam az Üvegtrónt. Az elejére és a végére szinte teljesen emlékeztem. 

Celena a híres, rettegett orvgyilkos, akit elárultak és örök kőfejtésre ítéltek egy kegyetlen föld alatti pokolba. Szőkésben nem reménykedhet, mégis egy napon nem várt vendég érkezik hozzá. Maga a koronaherceg és egy vissza nem utasítható ajánlatot tesz az orvgyilkosnak. Vele tart és a bajnoka lesz a király által megrendezett halálos versenyen vagy ott marad megrohadni a föld alatt. Celena természetesen a koronaherceggel tart, egy titkokkal, ármánnyal, veszéllyel tarkított úton. 

Örülök, hogy visszatértem ehhez a könyvsorozathoz és kíváncsian várom milyen kalandokba keveredik Celena a következő részekben.


Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4,5/5)

A könyv adatai:

Kiadó:                         Könyvmolyképző Kiadó

Legutolsó megjelenés:     2022

Oldalszám:                   544

Fordította                  Varga Csaba

Megvásárolható:           Könyvmolyképző Kiadó


Fülszöveg:

Az ​ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.

Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.

A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

2020. december 29., kedd

2020. november

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ


Kedves Olvasó!

Még a legrosszabb napomon is nevetésre sarkalt Márika csacsogása. Eddig is nagyon kedveltem a belevaló, cserfes tabáni zsebtolvajból lett "társalkodónő", és cseppet sem "komor" komornát, de ezzel a könyvvel végképp belopta magát a szívembe. A könyv végére Herrdoktort is megkedveltem. Mili és Richárd hiányzott egyedül a történetből.

A könyv, ahogy az előző kötetekben, úgy itt is izgalmas, pörgős volt. Letehetetlen! 

Tetszett, hogy bár Mili börtönbe kerül, még ott is kinyomoz egy gyilkosság tényleges tettesét.

Detrich pedig továbbra is egy pofozni való marha, akit eddig sem kedveltem.

Csak ajánlani tudom ezt a könyvsorozatot.

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"– Hörbölje szépen a báró úr! – mondam néki a grófnőmamától tanult szigorral. – Nincs az úgy jól, hogy fiatal férjként ezt az idegen ágyat nyomja, mikor a sajátjában is bőséggel volna dolga.Azt, hogy akkor az a három marha férfiember, a Rudnay, a Tarján, meg a Zsarnay min röhögtek annyira, még ma sem értem igazán, a mi bárónk viszont kanállal a kézben reám nézett, és csak annyit mondott:
– Köszönöm, Márika!
Sosem szólított még így, hát éppeg csak rám nem tört a csuklás. Mindjárt tudtam, hogy nem is a levesért, eszcájgért járt ez a két szó, inkább a Milikéért, akit végül mégis csak sikerült kihozni a sitiről.
– Semmi az – mondam csendesen, majd megemelve hangomat ismét a levesre böktem. – Tessen enni, különben úgy tetszik járni, mint a Horgony utcai Stürzmayer hentes!
– Miért, az hogy járt?
– Rosszul, mert lesovánkodott, és a népek girhes hentestől sosem vásárolnak.
Rudnayék erre már megint röhögtek, ami fényes bizonyítéka annak, hogy a férfiak semmit se képesek komolyan venni, amit egy leány mond."

"-Ez meg ki a lófara lehet? -könyökölt ki a számon tabáni neveltetésem, majd frissiben szerzett komornaságom sietve igyekezett javítani a dolgon, hozzátéve ama szót, amit a házban lakó francia kisasszonytól hallottam, mikor a korlátba akadva elszakadt neki a szoknyája, ő pedig ettől lelkileg felzakatolva így kiáltott: – Rongyő!"

"– Maga hülye, gyermekem?– Néhanapján – adtam néki igazat, majd mélyen a szemébe néztem, hogy lássam, hazudik-e."

"Ha kérdik, feleljék csak mindenkinek, hogy távoztomban még annyit sem mondtam: szer'usz, világ!"

 

Fülszöveg:

1901. ​márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese, Hangay Mili őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.
Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.
A rendkívül népszerű Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.

2020. december 28., hétfő

2020. november

Böszörményi Gyula: Nász és téboly

 


Kedves Olvasó!

Ez a könyv te jó ég! Nagyon jó, izgalmas volt! Az előző kötet borítói is nagyon tetszettek, de ennek a könyvnek a borítója lett a kedvencem.

A történet pedig magával ragadó, izgalmas és iszonyat jó volt. Végre kiderül, hogy vesztette el a karját Ambrózy báró és még egy esküvőre is sor kerül. Mili továbbra is a kedvenc női karakterem. Hangay kisasszony nagyon szépen fejlődött az első kötet óta és bár lassan felnőtt éles esze és remek megszólalásai megmaradtak. A könyv vége tetszett a legjobban és nagyon örültem az Epilógusnak, hiába csak két szóból állt, de így volt a legjobb. 

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a remek könyvsorozatot!❤️


Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"– Várunk – felelte az öreg gróf. – Az unokám életkereke lekapott az útról, de ki még nem siklott egészen. Ha most löködni, taszigálni kezdjük, sosem talál vissza a rendes vágatba, ezért hát azt mondom: türelem! A szállást, kosztot megleli nálunk, és ha nem züllik el végleg, akkor majd jó szót, tanácsot, ölelést is kap."

"– Az se nagy kunszt, hisz Mili kisasszony az Emmácska húga, ő pedig nekem testvéri barátném – okoskodott magabiztosan Márika, majd olyasmit tett, ami valószínűleg pukedli szeretett volna lenni, ám ahhoz sehogy sem sikerült hasonlítania."

"– Ha nem veszi szemtelenségnek a báró úr, szeretnék magam is a bakra ülni.
– Gáspár, maga mit szól ehhez? – nézett fel Richárd a bakra.
– Bőséggel elfér a hónom alatt, és ha mégsem, hát ráülök." 

"Tudja is egy férfi, hogy mi a szíve valódi vágya – legyintett indulatosan Renée. – Azt nekik mindig a nő sugallja, amióta világ a világ."

"Ami az egyik embernek bolondság, az a másiknak kulcs lehet az üdvösséghez."

Fülszöveg:

1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak.

1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel?

Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el.

A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.

2020. december 26., szombat

2020. november

 Katie McGarry: Szívkarambol  ;  Kísérj el!  ;  Vágyálmok 


Kedves Olvasó!

Ezzel a poszttal kezdem is a novemberi olvasmányaimat és folytatom a Feszülő húr sorozat véleményezését. 

Szívkarambol

Nagyon szerettem ezt a könyvet! ❤️

Issaih-t már az első kötettől fogva kedveltem, és ebben a kötetben végre megkapja Rachel-t. Mind ketten küzdenek a saját démonaikkal, azonnal egymásba szeretnek és bár mintha az egész világ ellenük lenne, ők együtt küzdenek, egymás mellett állva.

Autók, versenyzés, gonosz csávó, aki fenyegeti a főszereplőket, feszültség, szerelem, mi kell még? Pörgős történet, ami olvastatja magát. 

Az előző köteteket is nagyon szerettem, de ez A KÖNYV. Tetszett, ahogy összehozta az előző kötetek szereplőit. Valamint nagyon megkedveltem még Abby-t is. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Kirobbanó ​történet egy jó kislányról, aki vakmerőségre is hajlamos, egy dörzsölt srácról, akinek nincs vesztenivalója, és egy száguldó tempóban szövődő szerelemről.

Színjeles tanulmányi eredmény, dizájnerrucik, kifogástalan élet – ennyit várnak Rachel Youngtól. A magániskolába járó tizenegyedikes lány azonban titkol ezt-azt jómódú szülei meg basáskodó bátyjai elől… sőt, épp két újabb tétellel gyarapította a listát. Az egyik, hogy sötét országutakon szokott száguldozni vadidegenek társaságában a Mustangjával. Hát a másik? A tizenhét éves Isaiah Walker – egy nevelőszülőknél fölcseperedett, tetovált srác, akivel szóba állnia sem lenne szabad. Ám miután a szürke szemű, átható tekintetű fiú a segítségére siet, többé nem tudja kiverni a fejéből.
Isaiah is rejteget titkokat. A lakóhelyéről és Rachel iránti tényleges érzéseiről. Még csak az hiányozna, hogy belegabalyodjon egy gazdag csajba, aki nyilván csak a kaland kedvéért kívánkozik a város rossz hírű déli fertályára – még ha ránézésre valóságos angyal is ez a lány.
Amikor azonban közös szenvedélyük, az aszfalton száguldozás, mindkettejüket életveszélybe sodorja, hat hetük marad, hogy kiutat találjanak. Hat hét, hogy kiderítsék, meddig hajlandók elmenni egymás megmentéséért.




Kísérj el!

Nagyon szeretem ezt a könyvsorozatot, de sajnos ez a könyv nem érte el az előző részek szintjét. Nem tudtam annyira megszeretni. 

Természetesen érdemes elolvasni, hiszen West, Rachel egyik bátyja a főszereplő. Ketrecharc, izgalom, feszültség, kihívás és egy óriási titok is szerepel ebben a történetben. 

West anyukájának a titka egy ponton túl egyértelmű volt, mégis meglepett az előző kötet után. Haley vagány, harcos csajszi, mégis érzékeny. Tetszett a párosuk. A kötet vége meglepett, nem ezt vártam volna.

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Fülszöveg:

A múlton nem változtathat, de Haley jövőjén talán igen.

A kick-box bajnok Haley egy tragikus végű este után megesküdött, hogy többé be sem teszi a lábát a ringbe. Csakhogy a srác, akit képtelen kiverni a fejéből, éppen az ő becsülete védelmében fogad el kihívást egy vad mérkőzésre. Haley-nek muszáj edzenie West Younggal. A nehezen kezelhető West megtestesíti mindazt, amitől Haley mindig is óvakodott. A segítsége nélkül azonban a srác öt másodpercig sem maradna talpon a szorítóban.

West súlyos titkot őriz, elhallgatja Haley elől, kicsoda ő valójában. Azzal, hogy segít a lánynak – azaz megküzd érte –, esélyt kap a jóvátételre. Amire annál is inkább szüksége van, mert az ő hibájából hullik szét a családja.

Ki kell állnia – férfiként.

Haley és West megállapodnak, hogy a kapcsolatukat szigorúan a szorítóra korlátozzák. Vajon érzéseik rácáfolnak az elhatározásukra? Vajon érdemes harcolni a szerelemért?




Vágyálmok

Imádtam!

Magával ragadt, rengeteget nevettem, kicsit izgultam a szereplőkért.
Abby már az előző részekben megkedveltem, ebben a kötetben nem is okozott csalódást, vagány, erős, szerethető, kiscsajszi. Logan az őrült srác pedig bebizonyította mennyire érzelgős és szerethető karakter.

Egyedül az előző kötetek nőiszereplői hiányoztak ebből a könyvből. A vége, Abby problémáinak megoldása nagyon tetszett. 

Remek sorozat záró kötet volt! ❤️

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Meddig feszíthető még a húr?

A 17 éves Abby kemény, független lány. Alig akad néhány ember, akit közel enged magához. Lakóhelyén, a Kentucky állambeli kisvárosban mindenki tudja róla, hogy drogot árul, bár azt, hogy miért, még a legjobb barátai sem sejtik. Ám amikor egy üzlet balul sül el, Abby veszélybe kerül. Vonakodva ugyan, de kénytelen elfogadni a fenegyerek Logan segítségét, a srácét, aki épp olyan nyughatatlan slélek, mint ő maga.

Logannek is megvan az oka, miért keresi Abby társaságát. Arra azonban nem számított, hogy épp ennek a lánynak köszönheti, hogy képes lesz szembenézni a démonaival, amik elől oly régóta menekül.

Előttük a nagy döntés: hagyják, hogy a pillanatnyi helyzetük rátelepedjen az egész életükre… vagy küzdjenek egy jövőért, amiről most még úgy hiszik, számukra elérhetetlen.

A tökéletes lezárás.

Ne hagyd ki.



Összeségében nagyon szeretem ezt a könyvsorozatot és csak ajánlani tudom. ❤️



2020. október

 Katie McGarry: Feszülő húr  ; Szabályszegők   ;  Aki mer, az nyer


Kedves Olvasó!

Ebben a posztban zárom is az októberi olvasmányaimat. Ez a három könyv a Feszülő húr című sorozathoz tartoznak. A maradék három kötetet novemberben olvastam, így azokról a következő posztban fogok írni. Ezt a sorozatot évekkel ezelőtt már elolvastam, kivétel az utolsó kötetet, ami 2020-ban jelent meg végre magyarul. Már kezdetektől fogva nagy kedvenceim voltak ezek a könyvek és ez még most sem változott. ❤️

Feszülő húr

Két nehéz sorsú középiskolás próbálja túl élni az érettségiig vezető utat. Echo mind két karja tele van hegekkel, de nem tudja, hogy szerezte. Noah szülei meghaltak ő pedig a testvéreivel együtt bekerült a rendszerbe, amely elszakította őt a két öcsikéjétől.

Váltott szemszöggel íródott a könyv, így mind a kettejük nézőpontját megismerhettem. Bizalmatlanságuk fájdalmaik, félelmeik, de reményeik és küzdelmeik is valósághűen jelennek meg a lapokon.

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

ANNYIRA ​ELLENTÉTESEK…
ÉS MÉGIS MILYEN ÖSSZEILLŐK!

Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem emlékszik a teljes igazságra.
Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna.
Valószínűleg semmi közös nincs bennük. Mindketten olyan titkokat rejtegetnek, melyek lehetetlenné tehetik kettejük kapcsolatát. Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztatna azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI.




Szabályszegők

Noah és Echo története folytatódik! Bár ez egy kiegészítő kötet elég nagy terjedelmű lett. 

Az első kötetben a két főszereplő egymásba szeretett és elindult a happy end-hez vezető úton. Ebben a könyvben már végeztek az érettségivel és készen állnak a nagybetűs életre. A nyáron kapcsolatuk elmélyítésével elindulnak egy körutazásra, ám ahogy elhagyják az otthonukat a problémák csak tovább fokozódnak. A múlt sebei újra feltépődnek és talán már nem elég, hogy szeretik egymást.

A könyv elején hasonló problémákat vettem észre, mint az első kötetnél. A két főszereplő makacsul hallgat, arról, hogy mi nyomja a lelküket, mitől félnek és hasonlók. Pedig, ha az elejétől fogva nyíltan beszéltek volna... (nem lenne most ez a könyv 😂).
Kedveltem ezt a történetet is. Az egész sorozatot csak ajánlani tudom. ❤️

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Amikor ​a frissen érettségizett Echo Emerson nyári autós túrára indul a fiújával, szeretne kikapcsolódni, egy időre elfelejteni, hogy ő mitől annyira… más, mint a többiek. A kiruccanás során királyabbnál királyabb látnivalók várják, plusz az útba eső galériákban árulhatja az alkotásait. Na persze mindezt übereli, hogy majdnem három teljes hónapot kettesben tölthet Noah Hutchinsszal, a dögös, agyas, hányatott lelkű sráccal, aki mindig megérti őt. Echo és Noah mindent megosztanak egymással – kivéve egyvalamit, amire Echo egyelőre nem bírja rászánni magát.

Csakhogy amikor lidércnyomásainak okozója újból megjelenik az életében, a lánynak komoly döntéseket kell meghoznia, ráadásul legfőbb ideje, hogy rájöjjön, mit is akar igazából. Mindeközben a nevelőszülőknél felnőtt Noah még élő rokonai után folytatott kutatása arra kényszeríti őket, hogy szembenézzenek az élet, a szerelem és saját egyéniségük nyomasztó igazságaival.

Most, hogy már csak egy hét maradt hátra az egyetemi orientáció, a diákmunka és a nagybetűs élet kezdetéig, Echónak dűlőre kell jutnia magával: vajon Noah nem csak egy izgalmas rosszfiú, és ez az egész nem csak egy felelőtlen kaland, amitől mindenki óva intette? A fantasztikus túra utolsó állomásán nagyon is komolyra fordul a történet.




Aki mer, az nyer

Már az előző kötetekben megkedveltem Beth, a belevaló csajszit. Bár egy drogos, lezüllött lányként volt jelen, ebben a könyvben megkapja a főszerepet és bebizonyítja mennyire erős. Ryan a minta sportoló, akinek a szülei már előre eltervezik a jövőjét. 

Mind két szereplőnek rá kellett jönnie, hogy nem csak egy út létezik és keményen kell dolgozniuk egymás bizalmáért.

Tetszett, hogy végre a "rossz pasi", "jó kislány" felállás ebben a könyvben megcserélődött.
Jó volt olvasni a viccelődéseket, az adok-kapok játékokat. Gyorsan lehet olvasni, pörgős jelenetekkel volt teli. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

„FOGADJUNK!”

Ha ​kiderülne az igazság Beth Risk családi életéről, a tizenhét éves lány édesanyját börtönbe zárnák, ő maga meg ki tudja, hová kerülne. Mindenáron védeni igyekszik tehát az anyukáját, mígnem egy szép napon a nagybátyja beavatkozik, és választásra kényszeríti Bethet: az anyukája szabadsága vagy a saját boldogsága. Így találja a lány egy fedél alatt magát a nagybácsi feleségével, aki ki nem állhatja, és új iskolában, ahol senki sem érti meg. Egyetlen srác kivételével, akit viszont ő nem akar közel engedni magához, de hiába…
Ryan Stone a város büszkesége, népszerű baseballsztár – olyan titkokkal, melyekről mélyen hallgat. Még a barátai előtt is, akikkel pedig mindenben osztozik, például őrült fogadásokban. Vajon mi a legőrültebb fogadás tárgya? Randira hívni a deszkás csajt, aki fütyül rá.
A kifogástalan hírű fiú egyszeriben kockára teszi álmait – és az életét – a lányért, akibe szerelmes, a lány pedig, aki senkit sem enged igazán közel magához, immár saját meggyőződését vonja kétségbe…

2020. december 25., péntek

2020. augusztus

 Simone Elkeles: Tökéletes kémia sorozat


Kedves Olvasó!

Évekkel ezelőtt már elolvastam ezt a sorozatot, de idén újra olvastam. Már először is nagyon megkedveltem ezeket a könyveket, most pedig ismét nem csalódtam bennük. 


Tökéletes kémia

Ezt a könyvet még a könyvtárból kölcsönöztem ki évekkel ezelőtt. És ez volt az a könyv, ami után elhatároztam, hogy többet inkább nem megyek könyvtárba. Ugyanis a könyvben van, hogy spanyolul beszélnek a fordítás viszont az utolsó oldalakon szerepeltek. Ezeket az oldalakat viszont valaki kitépte. 

Szóval amikor végre megvettem és sikerült elolvasnom tisztábban értettem a történéseket. Pörgős, tipikus amerikai lányregény. Klasszikus rosszfiú - jó kislány egymásba szeretnek, banda háború, középiskola. Mégis különleges könyv volt. Rögtön magával ragadt a történet. 

A humoros, romantikus részek mellett komoly témákat is feszeget, például a szegénységet, a maffia világát, vagy, hogy milyen egy testi és szellemi sérült nővérrel való együttélés, miközben a gazdag szülők a tökéletesség látszatáért bármit megtennének.

Nekem az egyik kedvenc Könyvmolyképző Kiadó könyvem lett. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Chicagó ​külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek.
A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel.
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

"– Ellis kisasszony? Ön következik. Mutassa be Alexet az osztálynak!
– Ez itt Alejandro Fuentes. Ezen a nyáron, amikor éppen nem utcasarkokon lődörgött ártatlan embereket zaklatva, a város börtöneiben turnézott. Gondolom, mindenki érti, hogy mit akarok ezzel mondani. Van azonban egy titkos vágya, amit senki sem sejt róla… A titkos vágya… A titkos vágya az, hogy főiskolára mehessen, és kémiatanár legyen, mint ön, Mrs. Peterson.
Brittany diadalmas mosolyt villant felém, azt gondolja, hogy ezt a kört megnyerte. Azt te csak hiszed, gringa!
– Ő Brittany Ellis – mondom a szemek kereszttüzében. – Ezen a nyáron elment a bevásárlóközpontba, és új ruhákat vett, hogy felturbózza a ruhatárát, és apuci pénzén felkeresett egy plasztikai sebészt is, hogy felturbózza… izé… amit fel kell. Az ő titkos vágya pedig az, hogy egy mexicanóval randizhasson az érettségi előtt."

A játszma elkezdődött.


A vonzás szabályai


Megszerettem Carlos és Kiara történetét. Tetszett a játékuk és még olvastam volna hasonló adok-kapokról, mint amilyen a dupla csokis mágneses keksz volt.

Ebben a történetben több humor volt, mint az első kötetben, és ez kifejezetten pozitív élményt nyújtott nekem. Ugyanakkor a komoly témák itt is megjelentek. Nagyon tetszett az írónő stílusa, ahogy ír, a szereplők ábrázolása, maga a történet és, hogy az előző kötetek főszereplői ebben a kötetben is megjelentek. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

A szókimondó, és meglehetősen szabadszájú középső Fuentes testvér, Carlos, nem találja a helyét Mexikóban, ezért a család visszaküldi Amerikába Alex és Brittany közelébe, hogy távol tartsák a bajtól. Ami természetesen Coloradóban is rátalál. Már az első hetekben összeakasztja a bajszát a helyi kábítószer kereskedőkkel, ráadásul megismerkedik egy különös lánnyal, aki szabadidejében hegyet mászik, autót szerel, és meleg a legjobb barátja. Carlos úgy gondolja, hogy Kiara Westford túl jó hozzá, ezért igyekszik érzelmileg nem belebonyolódni a kapcsolatba. Kiarát viszont elvarázsolja az a néhány pillanat, amikor Carlos az igazi énjét mutatja meg. Szó szerint fájdalmas az egymás felé vezető út. Vajon mindketten túlélik a közeledést?


Láncreakció

Méltó lezárása a sorozatnak. Volt benne egy meglepő csavar, valamint szerelem, lövöldözés és egy bandával való konfliktus is.


Az összes kötet végén volt egy kitekintés a jövőbe, ami nagyon tetszett. Örültem, hogy mind a három könyvben szerepel a három testvér és az ő történetük is folytatódott. Jó lett volna, ha az írónő tovább írja még a történeteket, úgy olvastam volna még. ❤️

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

A ​legifjabb Fuentes testvér mindent elkövet, hogy a családját megvédje

Luis Fuentest mindig távol tartották a bandaháborúk erőszakos világától, amely a bátyjai életét megmérgezte. Luis így máshol kockáztatja az életét – hol hegyet mászik a Sziklás-hegységben, hol űrhajózásról álmodik. Mindegy, csak jöjjön az adrenalinlöket.
Nikki Cruz három szabályhoz tartja magát: minden fiú hazudik, hogy megkapja, amit akar, ne bízz olyan fiúban, aki azt mondja, hogy szeret, és soha, de soha ne randizz Fairfield déli részén élő fiúval. A szülei ugyan Mexikóból származnak, de orvosgyerekként inkább tartozik az előkelő északiakhoz, így az iskolában nem vállal közösséget a Latin Vér tagjaival. Aztán amikor Alex esküvőjén összefut Luis Fuentesszel, hirtelen kedve támad megszegni a maga által felállított szabályokat.
Luis számára először az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy elérje, Nikki újra esélyt adjon egy déli oldalon élő srácnak, de aztán felbukkan az életében Chuy Soto is, a Latin Vér új vezetője. Chuy egy igen kínos titkot tár fel Luis előtt a Fuentes családról, így a fiú kételkedni kezd mindenben, amit valaha hallott, tanult. A Nikki iránt érzett szerelme elég lesz-e ahhoz, hogy távol maradjon attól a sötét és kegyetlen világtól, amelynek a peremén pengeélen táncol?

2020. december 2., szerda

2019. augusztus

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában


Kedves Olvasó!

Ezzel a poszttal el is érkeztem az augusztusi olvasmányaimhoz. Mivel ebben a hónapban a legtöbb könyv két kötetes sorozat részként van meg, így róluk egy-egy blog bejegyzésben fogok írni. Remélem ezért nem haragszol meg és legközelebb is benézel a blogomra. 💗

Na, de most érkezzen is Ari és Dante története. Ez volt az első regény, amit olvastam és a főszereplők saját nemi identitásukra ébrednek rá. Cseppet sem volt tolakodó, vagy az olvasó arcába nyomó jelenetek. Nagyon aranyos történet volt. A fejezetek olykor nem tettek ki egy egész lapot, nagyon sok a párbeszéd, így gyorsan, gördülékenyen lehetett olvasni. Eleinte a két fiú megismerkedése és egy erős barátság kezdetét olvashattam, majd szépen elmélyült. A két fiú egymás ellentétei, míg Ari magába forduló, addig Dante egy nyitott személyiség, aki utálja a cipőket. Nagyon sok vicces, aranyos jelenetet írt ebbe a könyvbe az író, például amikor Dante cipő hajító versenyt rendez. Jó hatással vannak egymásra és arra is, ahogy próbálgatják szárnyaikat, keresik a saját útjukat. Tetszett, hogy sem a szülők, sem senki más nem bántotta őket, azért akik lettek. 

A borító gyönyörű, a történet letehetetlen, szerettem volna még többet róluk olvasni. A hangulata a könyvnek egyszerűen magával ragadja az olvasót. Bárkinek merem ajánlani ezt a könyvet. Ha még nem olvastál LMBTQ könyvet, akkor szerintem érdemes ezzel kezdeni, de ha már több könyvet is elolvastál ebben a témában akkor is szerintem kihagyhatatlan történet. 


Értékelésem: ✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Egyik nyári éjjelen úgy aludtam el, hogy abban reménykedtem, a világ más lesz, mire felébredek. Reggel, amikor kinyitottam a szememet, a világ ugyanolyan volt."

"Életem alapvető problémája az volt, hogy az tulajdonképpen valaki másnak az elképzelésein alapult."

"Úgy gondoltam, jó dolog lehet levegőnek lenni.
Egyszerre lehetek valami és semmi. Szükséges és láthatatlan. Mindenkinek szüksége lenne rám, de senki se látna."

"A világmindenség újabb titka: a fájdalom néha olyan, mint egy vihar, ami a semmiből bukkan fel. A legtisztább nyári reggel is végződhet égszakadással. Végződhet villámlással és mennydörgéssel."

"-Meglepett, hogy milyen jól bírtad a műtétet. És meglep, hogy milyen jól viseled most a helyzetet. Igazán lenyűgöző. 
- Csak a szerencse és a jó gének - feleltem. A géneket a szüleimnek köszönhetem. A szerencsémet pedig, hát az nem tudom, honnan van. Istentől, talán. 
- Hívő srác vagy? 
- Nem igazán. Az az anyám. 
- Ja, hát az anyák és Isten általában egész jól kijönnek egymással."

"A szüleim egymás kezét fogták. Eltűnődtem, vajon milyen lehet valakinek a kezét fogni. Gondolom, néha a világmindenség összes titkát meglelheted valaki másnak a kezében."

"Nem mehetesz egyszerre mindkét irányba egy egyirányú utcában."

"A viharoktól mindig olyan kicsinek érzem magam. Még ha a nyár többnyire napsütésből és hőségből állt is, számomra a viharokról szólt, amik csak jött és mentek. És a magány érzetét hagyták maguk után. Vajon minden fiú egyedül érzi magát? A nyári napsütés nem olyan fiúknak való, mint én. A hozzám hasonló fiúkhoz az eső illik."

Fülszöveg:

Dante ​tud úszni. Ari nem. Dante magabiztos és könnyen szavakba önti érzéseit. Ari nehezen boldogul a beszéddel és kétségektől szenved. Dante belemerül a költészetbe és a művészetekbe. Arit a börtönben lévő bátyjával kapcsolatos gondolatok nyomasztják. Dante világos bőrű. Ari árnyalatai sokkal sötétebbek.

Úgy tűnhet, mintha Dante lenne az utolsó ember, aki képes lebontani a falakat, amiket Ari maga köré emelt. Ám mindezek ellenére, mikor ők ketten találkoznak, különleges kötődés alakul ki közöttük. Rávilágít életük legfontosabb igazságaira, és segít rájönniük, milyen emberek akarnak lenni.

Azonban útjuk során hatalmas akadályokba ütköznek, és csak akkor tudnak megerősödve túljutni rajtuk, ha képesek hinni egymásban és a barátságuk erejében.


2020. november 28., szombat

2019. május

 Róbert Katalin: Szelídíts meg!


Kedves Olvasó!

Jöjjön most a májusi olvasmányaimból az első könyv, amit Róbert Katalintól olvastam, de nem az utolsó! 

A kis herceg című könyvet dolgozta fel az írónő, modern, a mai kor tinédzsereinek problémáit bemutatva. Nagyon tetszett ez a könyv és nem titok rögtön kedvencem is lett. 😊


Róka egy igazán vagány, szabad szájú csajszi, akinek viszont sok nehézsége akad. Kezdve azzal, hogy bukásra áll és a tanárok Kisherceget bízzák meg a korrepetálásával. Természetesen volt a történetnek egy mélyebb mondani valója is és komolyabb problémával is szembe kerül az olvasó. Ám ezt a súlyós titkot, amit Róka magában rejteget most nem árulom el, inkább olvasd el a könyvet, megéri. 

Nagyon tetszett az utalások, a párhuzamok A kis herceggel, mégis megmaradt a történet egyedisége. Tökéletesen bemutatta a kamaszok problémáit, az útkeresést, a szülők elvállását megélő tini nehézségeit. 

A borító pedig első pillanattól fogva megfogott. 


Értékelésem: ✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"– Ma nem olvasol? – Ez volt az első mondat, amit Róka intézett hozzá ma délután. (…)
Kisherceg lepillantott az asztal mellé állított táskájára. Hozott magával új könyvet, de valahogy nem vonzotta a gondolat, hogy belekezdjen. Képtelen volt maga mögött hagyni a kopár és néma észt tájat, ahol eddig kalandozott.
– Nem is tudom…
– Meguntad? – Róka nem nézett fel rá, de a keze megállt, Kisherceg észrevette, hogy megfeszül egy kicsit, amíg várja a választ. Megrázta a fejét, és valamiért biztos volt benne, hogy a lány akkor is észreveszi, ha nem néz közvetlenül rá. Azért természetesen válaszolt is:
– Befejeztem, és valahogy nincs kedvem másba kezdeni.
– Mert olyan, mintha benned maradt volna a történet, és nem tudnád elengedni. Vagy inkább az nem enged el téged."

"– Nem tudom, hogy mi érdekel igazán, mert annyira sok dolog érdekel. Félek attól, hogy ha találomra rámutatok valamire, rutinba fulladnak a hétköznapjaim, és a végén már arra sem fogok emlékezni, hogy miért választottam azt a szakmát. Mint… mint, mondjuk az a fásult ügyvéd, akivel beszéltem, vagy a marketinges, akinek csak a kötelező, jól bevált szlogenjei voltak mindenre. Én egyelőre színesebb akarok lenni."

"– Én nem akarom azt csinálni, amit ők. Nem akarok olyan lenni.
– Mármint milyen?
– Beszűkült. Kapkodó. Fáradt. Kedvetlen. Meggyötört. Beletörődő.
A Pilóta lassan bólogatott, ujjai a térdén doboltak, még mindig azzal a mindentudó tekintettel nézte Kisherceget.
– Felnőtt – tette hozzá Kisherceg hirtelen.
– Pardon?
– Nem akarok felnőtt lenni. Ha ez ilyen."

"Ugyan, miért egyeznél ki bármivel, ami átlagos?"

"A tejszínhabnak műanyag íze volt, a csoki meg leégette a nyelvét, de tulajdonképpen éppen ez volt az egésznek a lényege: hogy ne legyen giccsesen tökéletes, mert akkor legalább már nem lehet elrontani."
"Egy pillanatig úgy tűnt, minden tökéletes, mint a Disney filmekben,amikor megtörik az átok, és végre minden a helyére kerül."

Fülszöveg:

Róka ​kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.

Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból.

Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.

A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…

Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?