A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 19.század. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 19.század. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. szeptember 11., vasárnap

2022. szeptember

Láng-Kovács Éva: Festők a szabadban

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Romics Viviennek és a Fekete Sas Kiadónak, hogy elolvashattam ezt a fantasztikus könyvet!

Nagyon tetszik a borító, a belső borítókon megjelenő képek, illetve a könyvben szereplő skiccek és festményekről készült képek. Hozzá tettek az olvasásélményhez. Sokszor gondoltam arra, de jó lenne, ha itt a közelemben is lenne egy olyan elhivatott, remek tanár, mint az Öreg, aki megtanít festeni és látni a csodákat. Meghozta a kedvemet ez a könyv a festéshez. 

Na, de miről is szól? A kötet elején megismertem Hollósy Simont, aki bár nagy tehetség, mégis napról napra él, gyakran éhezik. Csak 28 éves, mégis mindenki Öregnek nevezi és bevallom lelki szemeim előtt kicsit öregebb férfit képzeltem el. Rajta kívül még baráti társaságát is megismertem, valamint a szerelmének alakulását. Münchenben, 1886-ban járunk, a híres Képzőművészeti Akadémiával szemben elégedetlen Hollósy nyit egy iskolát, ahová a diákok bejelentkezhetnek tanulni, illetve felkészülni az Akadémiai felvételire. Sokkal több nézőpontot mutat, mint a begyepesedett Akadémia tanárai, ezért természetesen hamar híre megy a festők, festő növendékek körében. Aztán szóba jön, hogy Nagybányán is tarthatnának nyári iskolát. 
A könyv oldalain megjelentek híres festők, festményeik, munkálataik, kiállítások és rivalizálások. A továbbiakért olvassátok el a könyvet!

Nagyon tetszett az az óriási kutatómunka, amit az írónő ebbe a könyvbe belefektetett. Ahogy számomra is ismert festők is visszaköszöntek az oldalakról, sőt még több művészt is megismertem a könyv által. 

Láng-Kovács Éva örök emléket állított ezzel a könyvével! Csak ajánlani tudom!

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"- Évekig dolgozott rajta. Eleinte teljesen egyedül festette, de olyan óriási a kék égbolt és a rengeteg felhő, hogy Mednyánszky, Spányi Béla és Újváry Ignác is besegített - mesélte Réti.
- Sőt, még a felesége is ecsetet fogott fakanál helyett - viccelődött Thorma."
(Magyarok bejövetele Feszty-körkép)

"Egy szempillantás alatt felülkerekedett különc, felforgató természete, nagyot legyintett.
- Ha a münchenieknek megfelel, a magyar uraknak is jó lesz! - mondta, majd csapatával benyomult az Abbáziába."

"A művészek az ablakok elé zsúfolódtak, s ámulva nézték a peront betöltő tömeget. A vadszőlővel benőtt indóházon Nagybánya zászlója lobogott. Integető, éljenző urak, hölgyek és gyerekek népes csoportja várta a festők érkezését. Üzletük fellendülését remélték a kereskedők, a vendéglősök, a szabók és a borbélyok, no meg a festőkellékeket árusító papírboltosok. Az eladósorban lévő kisasszonyok pedig titkon azt remélték, a vendégek között akad egy-két férjnek való, snájdig fiatalember."

"- Látom, a rajztudásával nincs gond, Hollósy mesternél alaposan elsajátította a legfontosabbakat - mondta Szinyei. 
- Köszönöm, viszont a színérzékemet sajnos elég bizonytalannak vélem. Előfordul, hogy egy órán át csak a festéket kevergetem, míg a végén az egész egy nagy szürke katyvasz lesz. 
- Ilyen esetekben az a legcélravezetőbb, ha a zavarba jött festő belemerül a természet megfigyelésébe, s nem foglalkozik semmi mással, csak az erdő, a mező fényeit, színeit vizsgálja - javasolta Szinyei."


A könyv adatai:

Kiadó:                         Fekete Sas Kiadó

Megjelenés:                   2021

Oldalszám:                   378

Borító:                        Puha, kihajlítható borító

Megvásárolható:          Fekete Sas Kiadó


Fülszöveg:

1886-ban ​járunk. A különleges tehetséggel megáldott festőművész, Hollósy Simon nyomorúságos körülmények között tengődik a műkereskedések európai fellegvárában, Münchenben. Ám szerelméről, Käti Wallace-ról festett portréjával átütő sikert arat a Kunstverein kiállításán, és miután barátai unszolására megnyitja magániskoláját, hamarosan a bajor főváros egyik legfelkapottabb mesterévé válik. A nemes egyszerűséggel „Öreg”-nek becézett, ám mindössze 28 éves művész és tanítványai nyíltan szemben állnak a müncheni Képzőművészeti Akadémia merev oktatási rendszerével, a művészet szabadságát hirdetik. Két nagybányai növendéke, Réti István és Thorma János rábeszéli Hollósyt, hogy iskolájával szülővárosukban töltse az 1896-os nyarat. Számos, pályája kezdetén álló festő, többek között Ferenczy Károly, Grünwald Béla, Glatz Oszkár és Csók István is csatlakozik hozzájuk. A francia barbizonihoz hasonló festőiskola megalapításával nem kevesebbre tesznek kísérletet, mint a magyar művészet felszabadítására…

Láng-Kovács Éva művészettörténész, kulturális antropológus közel száz könyvtári és levéltári forrásra támaszkodva dolgozta fel Hollósy Simon és a nagybányai festőifjak életét. A tudományos igényű, fordulatokban gazdag regény lapjain hitelesen elevenednek meg a századforduló eseményei. Bepillantást kapunk az egymással is rivalizáló festők magánéletébe, alkotási folyamatába, a kiállítások körüli bonyodalmakba, s mindeközben úgy érezhetjük, mintha egy asztalnál ülnénk a korszak legendás alakjaival, együtt idéznénk fel a millenniumi időket Bródy Sándorral, Czóbel Minkával, Feszty Árpáddal, Görgey Artúrral, Hock Jánossal, Kiss Józseffel, Kossuth Lujzával, Jókai Mórral, Pósa Lajossal, Révai Ödönnel, Szinyei Merse Pállal és Wlassics Gyulával is.

2022. július 20., szerda

2022. július

Bauer Barbara: A leggazdagabb árva

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Mörk Leonórának és a Jaffa Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a könyvet!

Tavalyi évem egyik kedvenc olvasmányom volt A fényfestő és sokan ajánlották Bauer Barbarától A leggazdagabb árva című könyvet. Fülszöveg elolvasása után úgy éreztem el kell olvasnom ezt a kötetet is, hiszen nagyon szeretem az igaz történeteket. 

A cím utal a főszereplőnőre Wenckheim Krisztina grófnőre, akinek az édesapukájáról mintázta Jókai Mór az Egy magyar nábob főhősét. Krisztina még kisgyermek volt, amikor elveszítette az édesanyját, s nem sokra rá hőn szeretett édesapja is eltávozott. A kislánynak meg kell őriznie az örökségét és Antal József, az apja nyomdokaiba lépnie. Ez a kötet szól egy lány felnövéséről, egy különleges hölgy útkereséséről, ugyanakkor szerelemről, barátságról, hűségről és veszteségről. Kedves történet, mely megőrzi a múltat, visszaröpít egészen 19. század második felébe, a gazdag leírások által. 

Bauer Barbara rajongóknak kötelező darab. 


Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5)

Idézetek: 

"- Krisztinának gyermektársaságra van szüksége, nem csak nevelőkre, csúnya papokra - mutatott magára - és olyan öregasszonyokra, mint kegyed.
- Vigyázzon a szájára, atyám! - nevetett Katalin, noha pontosan tudta, mennyire igaza van a plébánosnak."

"Krisztina egész nap Selymessel, a kiscicával játszott. Szegény jószágnak odakint lett volna a helye, mert a betyároknak és az állatoknak kívül tágasabb, de az ítéletidő és a kislány könnyei még az oly szigorú nagymama szívét is meglágyították."

"- Rendben. De ígérj meg nekem valamit! - nyúlt a lánya álla alá a gróf. - Ne várj rám! Játssz, tanulj, nevess sokat, de ne várj! Jövök, amint tudok. Ne vedd el magadtól az időt várakozással."

"- Papbácsi - szólalt meg. - Ha Isten ilyen gondos, hogy méheket adott az embereknek, és csodával határos módon megóvta Ambrus életét, akkor az én szüleimet miért nem védte meg? És miért hagyta, hogy árva legyek? - majd megállt, és könnyes szemmel feltett még egy kérdést. - Ki vagyok én nélkülük?"

"- Ez a Jókai írt egy regényt. A nábobról. Tudja, kiről mintázta a főurat, aki úgy élt birtokán, mint egy indiai fejedelem?  
- Kiről? 
- Aki egy hiú és nagyravágyó polgárlányt vett feleségül? Aki öreg férjével roppant gazdagságot és nagy nevet kapott? És mit gondol, Benedek atya, mit kapott a bolondos öreg gróf nászajándékba az egyik rokonától? 
- Ha jól sejtem, egy koporsót - felelte a plébános rosszat sejtve."

"- Tudja, adni abból, ami felesleges, az szép, de nem érdem. Adni a szükségesből, amennyi csak telik, az nemes cselekedet. Kegyed édesanyja ilyen volt, akkor is adott, amikor még nem volt semmije. És a gróf úr is ilyen volt. Erején felül is adott. És kegyed is ilyen. Éppen olyan jó, mint a szülei. Hát persze hogy az ő gyermekük! Az ő szerelmük nemes szívű gyermeke!"



A könyv adatai:

Kiadó:                           Jaffa Kiadó

Megjelenés:                     2017.

Megvásárolható:              Jaffa Kiadó

Oldalszám:                     338

Borító:                          Puhatáblás


Fülszöveg:

A ​leggazdagabb árva egy kislány története, aki születésekor mesés gazdagságot, grófi címet és a fényűző élet ígéretét kapja. Egy kislányé, aki születése után nem sokkal elveszíti az édesanyját, elveszíti azt az embert, aki a legtöbbet adhatná neki.
Krisztina édesapja az ország egyik legtekintélyesebb főura, a kígyósi uradalom gazdája, aki súlyos betegségéből csodával határos módon felépül, így nem halálhíréről értesül a rokonsága, hanem esküvői meghívót kaphat kézhez. Az édesapa feleségül veszi kulcsárnője lányát, amivel megbotránkoztatja az örökségre ácsingózó rokonságot. Az esküvő napján hatlovas hintó érkezik a kastély elé, benne a nászajándékkal: egy fekete koporsóval.
Amikor aztán Krisztina háromévesen árván marad, nemcsak a családi viszályok nehezítik meg az életét, de a gonosz pletykákat terjesztő rosszakarók is. Bár szerető nagymamája és gondoskodó gyámja mindenben támogatják, Krisztina sokáig hiába keresi a helyét. Kérdések és kételyek gyötrik: ki is ő valójában, és mi dolga a világban?
Vajon megtalálja-e Krisztina a saját útját és a belső békéjét? És a szerelmet, azt a férfit, akinek megnyithatja szívét, és nem kell azon gyötrődnie, hogy vajon őt magát, vagy csak a vagyonát akarja?

Bauer Barbara új regényének központi alakja a műveltségéről és jótékonykodásáról ismert Wenckheim Krisztina grófnő, Sisi császárné palotahölgye. Wenckheim Krisztina édesapjáról, Antal József grófról mintázta Jókai Mór az Egy magyar nábob főhősét. A magával ragadó regényben a 19. század második felének Magyarországa színes, érzékletes világa tárul elénk: megelevenednek előttünk a nemesi uradalmak hétköznapjai és fényűző ünnepei, a kiegyezés korabeli Pest-Buda mozgalmas élete.

2022. június 16., csütörtök

2022. június

Bauer Barbara: A szív szabadságharcosai

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Mörk Leonórának és a Jaffa Kiadónak a lehetőséget, hogy egy újabb Bauer Barbara könyvet olvashattam!

A borító és a fülszöveg azonnal megfogott és nagyon vártam a regény megjelenését. Nagyon tetszett, hogy a szép védőborítót levéve egy kokárda szerepelt a keményfedelen. Tavalyi évem egyik nagy kedvence volt A fényfestő, ami után az összes Bauer Barbara könyvét el szeretném olvasni. 

Kíváncsian kezdtem bele ebbe a történetbe is. Nagyon szeretem a történelmi könyveket és Barbara annyira jól el tud repíteni a különböző korokba. 

A korszak izgalmas és érdekes. Lili egy év alatt szeleburdi kislányból, komoly felnőtt nővé érik a forradalom és szabadságharc árnyékában. De bármennyire is akartam szeretni, ez a könyve most nem érte el a várt hatást. Sajnos számomra nem derült ki a fülszöveg alapján Bálint és Lili szerelmi története mennyire plátói és milyen következményekkel jár. Mivel ezt már csak spoileresen tudnám kifejteni, így inkább nem folytatom a gondolataimat. Az ő történetük így nem ért el hozzám, nem tudtam őket megszeretni. 

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5)

Idézetek: 

"(...) a szeretet nem a megbocsátásról, hanem a megértésről szól."


A könyv adatai:

Kiadó:                           Jaffa Kiadó

Megjelenés:                     2022.

Megvásárolható:              Jaffa Kiadó

Oldalszám:                     272

Borító:                          Keménytáblás védőborítóval


Fülszöveg:

Lili és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk?
Ahogy 1848 tavaszán szerte Európában a hangjukat hallatják a szabadságharcosok, úgy érti meg Lili is elfojtott vágyait.

„Bele akartam bújni egy szárnyait bontogató fiatal lány bőrébe. Érezni akartam, ahogyan felismeri, mit is jelent az igazi szabadság. Ott akartam lenni, amikor először megdobban a szíve, felpezsdül a vére, szóra nyílik a lelke. Ehhez nem is találhattam volna alkalmasabb színteret, mint a szabadságharcot, és benne egy forradalmárt, aki talán sokkal többet jelent a lány életében, mint önmagában a szerelem.
Imádtam írni, Lilivel együtt átélni a fiatalságot, szabadságot, kibontakozó szerelmet!”
Bauer Barbara

BAUER BARBARA 1974-ben született, azóta él Etyeken. Írói pályáját újságíróként, televíziós szerkesztőként kezdte, mára hazánk egyik legtermékenyebb írója. 2012-ben jelent meg első regénye, a Légikisasszonyok, majd a sorozat további kötetei, a Két út között és a Magánutak. A Vakrepülés és az Elsuttogom százszor után megírta nagy sikerű történelmi regényeit, a Porlik, mint a sziklát, Az élet hangját, a Még látlak odafennt, a Kétszáz éves szerelmet, Az aranyműves fiát, A fényfestőt, A fekete rózsát. Írt életregényeket, köztük gróf Wenckheim Krisztina történetét, A leggazdagabb árvát; Demján Sándor gyermekkora nyomán a Messziről jött fiút és Máté Péter életregényét, Most élsz címmel.

2021. szeptember 28., kedd

2021. szeptember

Oscar Wild: A boldog herceg


Kedves Olvasó!

Oscar Wild személye és könyvei már egy ideje érdekelnek. Dorian Gray arcképe című könyvének a filmadaptációját pár éve elkezdtem nézni, de végül nem sikerült végig néznem. Idén szerettem volna Wild két legismertebb művét elolvasni, ezt a sort pedig szeptemberben el is kezdtem A boldog herceg novellás kötettel. 😊 

Az első történet rögtön a címadó is volt. Aranyos, megérintett és összetörte a szívemet, ezt végül is az összes további történetekről elmondhatnám. Mindegyik tanmese, személyiségváltozás, önfeláldozás megjelenik a novellákban. Fontosak és tanulságosak, mégis a könyv közepetájékán már nagyon lenyomta a hangulatomat, hogy a főszereplők, akik sok mindenen keresztül mennek, szenvednek, változnak és sokkal jobbá válnak, végül mégis mindegyikük meghal. 

Moly.hu-n sokan írták, hogy ez a könyv igazából mesék felnőtteknek, amivel teljesen egyet tudok érteni. A történetekben a jó és rossz párhuzama is megjelenik, a változó, önfeláldozó főszereplő kontra kapzsi, ostoba emberekkel. 

Tanulságos történetek voltak és bár csak ajánlani tudom Wild eme könyvét, mégis óvva intelek kedves olvasó nyugodt, kiegyensúlyozott lelki állapotban kezdj ezekhez a történetekhez. 

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5)

Idézetek: 

"– Hozd el nekem a városból azt a két dolgot, ami a legértékesebb- mondotta az Úr egyik angyalának, és az angyal elhozta az ólomszívet és a holt madarat.
– Jól választottál- szólt az Isten-, mert ez a kismadár örökké énekelni fog az én paradicsomkertemben, és a boldog herceg az én aranyvárosomban dicsőít majd engemet."

"Bizony, csodálatos a szerelem. Értékesebb a smaragdnál, drágább a drága opálnál. Gyöngyön és gránátalmán meg nem vásárolható, nem is árulják a vásártereken. Nem kapható a kereskedőknél, nem is lehet lemérni az aranymérlegen."

Fülszöveg:

Oscar Wilde, „az élet királya” – ahogy magát nevezte – könyörületesebb volt az országló, a valóságos királyoknál. Meséi alapgondolatát a részvét ihlette; részvét a szegények, a nyomorékok, a szerelem áldozatai iránt. S a mesék tájai, a városok, a királyságok, a mágusok és kereskedők – mintha az Ezeregyéjszaka világa kelne új életre a múlt századvégi angol író tollán. Szánalom és áldozat, keleti egzotikum, gazdagság, szemkápráztató ékszerek – ebben a sokszor túldíszített keretben ad szívig ható képet Wilde az emberi lélek legbenső csodáiról.

2021. június 28., hétfő

2021. június

 Tóth Gábor Ákos: Balatoni futár

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!💖Finy Petra ajánlása keltette fel az érdeklődésemet ez a könyv iránt és nagyon hálás vagyok Neki, ezért is!

A történet főleg Balaton-Füreden játszódik és a millenniumot megelőző évtől követheti nyomon az olvasó, egy fiatal pesti újságíró mindennapjait. Csengődi megszenvedi először a száműzetését a Balatonhoz, hiába nyári szezonba érkezik meg, neki a nyüzsgő pesti forgatag, a kocsmák, a dekoratív hölgyek társasága kellene, nem a nyugodt még nem annyira felkapott Füred. 

A borító egy nagy szerelemről árulkodik, de a történetben nem kap akkora szerepet. Vágyódás, csalódás persze szerepel benne, mégsem annyira fontos részét teszi ki a könyvnek. Inkább a Balaton megismerése, ahogy az újságíró szép lassan beleszeret Füredbe lesz lényegesebb a történet szemszögéből. A nehéz múlttal rendelkező Csengődi sokszor inkább nyafog és sodródik az árral eleinte, de szép személyiség fejlődésen megy keresztül a könyv végére. Kapcsolata a Strum házaspárral nagyon tetszett, főleg az adok-kapok szó csatái Strumnéval. 

A Jókai szálról bár a fülszövegben már olvastam mégis meglepett a története. Az író különlegesen szővi össze a valós szálakat a fikcióval, ami kimondottan tetszett.  

Miközben nyaraltam fantasztikus élményt jelentett a könyv olvasása, nem hittem volna, de közelebb hozta Tóth Gábor Ákos a Balatont, a szívemhez. 

Csak ajánlani tudom ezt a könyvet is. 💖



Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek: 

"- És mégis mi volna az?
- Mindaz, amit mi nem szeretnénk. A carpe diem életérzést nem a mi férfiembereinknek találták ki.
  Leesett az állam. Fogunk még franciául is társalogni, vagy maradunk a latinnál?"

"- Lettem volna én buldogtermészetű oknyomozó, de hamar letörték a szarvamat - magyaráztam a bizonyítványom. Megfenyegetett tejszínű mártástól maszatos ujjával:
- Én nem úgy hallottam, fiacskám. Egyesek szerint maga kifejezetten lusta. Nem is értem, hogy aki a carpe diem szerint él, nem tart attól, hogy délelőtt tizenegy óráig lemarad valamiről?
Elképesztő ez az asszony! Mi lesz a világgal, ha már a szakácsnők is filozofálnak?"

"Náluk hangosabbak csak azok az undok sirályok voltak: ezek az élő szirénák sokszor zavarták meg Duna-parti semmittevésemet, kicsit az olaszokra emlékeztettek, akikről bármikor képzelhetjük azt, hogy veszekednek, miközben vélhetően csak az időjárás szeleburdiságát tárgyalják ki."

"Nekünk béke kell, meg tele bölcső. Mi vagyunk az egyetlen megmaradt, keletről nyugatra indult nép. Maradványok vagyunk, egy valaha volt hatalmas sztyeppei világ utolsó maradványai, akik bejelentkeztek a túlélésre." 

Fülszöveg:

Három évvel vagyunk az utolsó magyarországi kolerajárvány után. Egy évvel az egész országot (sőt még a császárt is) megmozgató millenniumi ünnepségek előtt. Egy fiatal újságírót a rossz magaviselete miatt úgymond száműznek Balaton-Füredre…

Az országos történésektől mentes kis település lakói, de a fővárosi zaj elől idemenekülő nyaralóvendégek is csak egy különc, fura szerzetet látnak benne… Ám vannak, akik mégis kíváncsiak az ő belső világára: a Jókai villát felépítő mester, a füredi társaságot elkápráztató szakácsnő, a szeretetotthont igazgató „svájci” fantaszta, az egyik első hazai női fotós, az egyik utolsó bakonyi betyár, és nem utolsósorban Eötvös Károly, a Balatoni utazás című könyv szerzője…

Mindez akár idilli végkifejletet is jelenthetne, ha… a Balatoni Futár alapító-főszerkesztője nem botlana bele abba az eltűntnek hitt szerelmi levelezésbe, amelyet a házas Jókai folytatott a tizennyolc éves gyámleányával…

Az Édesvízi mediterrán sorozat szerzője ezúttal a 19. század végi Balaton partra kalauzolja el az Olvasót, ahol együtt talán felfedezhetjük azokat az ízeket, illatokat, mámorokat, amik után titkon mindig is vágyakoztunk…

2021. január 13., szerda

2021. január

Charles Dickens: Karácsonyi történetek


Kedves Olvasó!

Bár elmúlt karácsony ezt a könyvet jó lehet előtte és utána is olvasni. Előtte segít ráhangolódni az ünnepekre, utána pedig levezetni. 

Öt történetből áll a könyv és mindegyik magában hordoz egy-egy tanulságot, egy szívet melengető történetet. A legjobban a Karácsonyi ének, a Házi tücsök és Az élet csatája című történet tetszett. A történetekben fizikai és szellemi gazdagság kerül szembe egymással, a "rosszakból" válhat jó is a történet végére. Igaz szerelmek szövődnek a könyvben és minden nehézségeken át kitartanak egymás mellett.

Lassabban haladtam vele a hosszú leírások miatt, de megérte az aranyos happy end végek miatt. A borítója nagyon tetszik, örülök, hogy a polcomat dísziti. 



Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Az író a Karácsony Szellemét hívja segítségül ebben az öt mosolyos-könnyes történetben ahhoz, hogy tülekedő, egymást taposó embertársaival megértesse: az ember fogalma a jóságot, a közösséggel való törődést jelenti.
A történetek erkölcsi tanulsága illuzórikus, hiszen Dickens társadalmában: az imperialista Angliában szükségszerűen uralkodik a farkasok törvénye, de realista az a kép, amellyel az író a korabeli Londont, a nyüzsgő, bűnös, emberi szenvedélyekkel teli nagyvárost helyenként a humor, helyenként pedig a pátosz eszközeivel megeleveníti.
A kötetet az eredeti kiadások illusztrációi díszítik.

2020. december 29., kedd

2020. december

 Louisa May Alcott: Kisasszonyok


Kedves Olvasó!

Először a filmet láttam, ami rögtön magával ragadt és onnantól nem volt megállás, be kellett szereznem a könyvet is. A borítója nagyon tetszik, különleges.

A történet négy kisasszonyról és az anyukájukról szól. Bár nem gazdagok, de nem is szegények. A történetben gyakran előkerül a különböző nézőpontok észrevétele. Ahelyett, hogy más dolgok iránt vágyakoznánk, örüljünk azoknak a dolgoknak, amik már meg vannak. És hasonló gondolatok jelennek meg a könyvben, nagyon aranyos történetekbe csomagolva. Az anyukájuk egész könyv alatt okítja, terelgeti a lányait. Nagyon tetszett, hogy mindegyik lánynak meg volt a maga különlegesége.

Mivel a filmet hamarabb láttam, így nem tudtam nem párhuzamot vonni a könyv vs film között. A Kisasszonyok végén olvastam, hogy a Jó feleségekkel gyakran összemosódik a két történet, és bár a Manó könyvkiadó két kötetben hozta ki, a film a két könyvet dolgozta fel. Nekem ez nem okozott problémát, sőt nagyon is tetszik a két szép borító. Ahogy az is, hogy a film nem sokban tér el alapvetően a könyvtől. Bár a történet a könyvekben lineárisan zajlik, addig a film ugrál a múlt és a jelen között.
A film miatt tudom, hogyan fog zárulni a Jó feleségek, de ettől még jövőre szeretném majd beszerezni. 😊

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

2020. december

 Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért


Kedves Olvasó!

Ezt a könyvet ismét a csajokkal beszéltük meg instagramon, hogy közösen elolvassuk. @konyvespolcom_rejteke választotta ezt a könyvet. 

Már az elején sejtettem, hogy lelkileg nehéz regényt kezdtem el olvasni. Főleg, hogy igaz történet alapján, Dániában az utolsó halálra ítélt asszony került a középpontba. A története nagyon felkavart, így teljes egészében nem is sikerült elolvasnom. Végül valahol a közepe táján éreztem úgy, hogy ez jelenleg túl sok nekem, nagyon lenyomta a hangulatomat és most alapvetően feszült vagyok, szóval elég erős kombó lett a végén.

Mivel minden félbe hagyott könyv végét elolvasom (ne kérdezzétek miért 😅 ), így tudom, hogy csak még jobban ki lettem volna, ha elejétől végéig olvastam volna. Moly.hu-n félbehagyottnak jelöltem, így az év végi összes könyvben nem is fog szerepelni.
Viszont érdemes erről a könyvről beszélni / írni. A karakterek szép jellem fejlődésen esnek át. Maga a történet rengeteg kutatómunkával járt és részlet gazdagon lett felépítve mind a történet, mind a szereplők. Összeségében csak ajánlani tudnám.
A jövőben biztosan el fogom olvasni, elejétől a végéig! ❤️

Fülszöveg:

Izland rideg északi partvidékén járunk, 1829-ben.
Agnes Magnúsdóttir megöli a szeretőjét, ezért halálra ítélik és a kivégzésig egy család gondjaira bízzák. Lelkészt is rendelnek mellé, hogy feloldozza bűnei alól.
Az elítélt lassan megnyílik a tisztelendőnek, elmeséli neki az életét és a gyilkosság előzményeit. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy semmi sem az, aminek látszik, de az idő vészesen fogy – közeleg a tél, és vele a kivégzés napja.
Egyedül Agnes tudhatja a teljes igazságot. Ez az ő története.

2020. december 25., péntek

2020. augusztus

 Jane Austen összes regénye 1. 

Kedves Olvasó!

Ebben a Jane Austen válogatásban az írónő a szerény, visszahúzódó, okos, de kiszolgáltatott helyzetben lévő főszereplőnőket állitja szembe a gonosz, sekélyes emberekkel, akik gyakran a rokonaik. A történetekben a jók elnyerék küzdelmükért a boldogságot, a jó, gazdag férjet. Aranyos kis történetek, amik melengetik a szívet. Itt olvasható az Értelem és érzelem, A mansfieldi kastély, és a Meggyőző érvek. Ez a három történet közül nekem a kedvencem a Meggyőző érvek című volt. Mégis számomra a Büszkeség és balítélet a kedvencem.

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszövegek:

É𝖗𝖙𝖊𝖑𝖊𝖒 é𝖘 é𝖗𝖟𝖊𝖑𝖊𝖒:
A ​romantikus történet középpontjában a két Dashwood nővér, Elinor és Marianne áll, a regény címe kettejük ellentétes természetére utal. Az értelmet Elinor testesíti meg, tetteit a józan ész és a megfontolás irányítja, mindent logikusan végiggondol, mielőtt határoz vagy cselekszik. Vele szemben áll húga, ő gyakorta esik a romantikus szerelem és szenvedély túlzásaiba, érzelmi válságaitól és csalódásaitól pedig mélyen és látványosan szenved. Austen a két lány sorsát és szerelmük alakulását mutatja be az 1800-as évek Angliájában. Mindketten a boldog házasságot és az igaz szerelmet keresik – de vajon megtalálják-e?


𝔸 𝕞𝕒𝕟𝕤𝕗𝕚𝕖𝕝𝕕𝕚 𝕜𝕒𝕤𝕥é𝕝𝕪:
A Ward nővérek sorsforduló előtt állnak: Maria, Sir Thomas Bertram felesége és a mansfieldi kastély úrnője; nővére a helybeli lelkész neje; a legfiatalabb, Frances, egy nagytermészetű, de kis jövedelmű tengerésztiszt feleségeként kilenc gyermek anyja. Legnagyobb leányát, Fanny Price-t az a szerencse éri, hogy a mansfieldi kastély fényűző környezetében „szegény rokonként" nevelkedhet. Hogyan lesz a szépséges lányból sok-sok könnyes éjszaka után egy csélcsap úriember szerelme, s vajon sikerül-e annyi megpróbáltatás után végre révbe érnie? Egy újabb éles eszű Austen-hősnő, akit nem felejtünk el egykönnyen.

 
Mҽɠɠყőȥő éɾʋҽƙ:
Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül. Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet – csak Anne Elliot nem…
A Meggyõzõ érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.

2020. december 21., hétfő

2020. április

 Háy János: Kik vagytok ti? 


Kedves Olvasó!

Ezzel a poszttal zárom is az áprilisi olvasmányaimat. 

Háy Jánostól tavaly már olvastam a Sztreccs című novellaválogatást, akkor eldöntöttem, hogy még több könyvét szeretném elolvasni. Így 2019-ben meg is vettem a Kik vagytok ti? című könyvét és érettségi előtt el is olvastam. Ugyanis a könyv íróinkat és költőinket szeretné még közelebb hozni az olvasókhoz. 

Voltak részek, amik újdonságot jelentettek számomra és olyanok is amik nem, de Háy János írása, nyelvezete még emlékezetesebbé tette az adott írót, illetve költőt. Ugyanakkor voltak olyan részek is, amik kimondottan nem tetszettek. Valószínűleg nem mindig értettem meg mit is szeretett volna igazán közölni az író. Érdekes könyv, ezt meg kell hagyni. 

Ajánlom azoknak, akik szeretnének íróinkról, költőinkről olvasni, de a tankönyvektől teljesen eltérő nyelvezettel és tartalommal. 



Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5) 

Fülszöveg:

„Író vagyok, nem akartam más írókat szobornak látni, nem akartam szobrok közt élni. Ki akartam szabadítani őket ebből a fogságból, mert a vaspáncél csak a középkori lovagoknak áll jól, az íróknak nem. Azt akartam, hogy legyenek újra érinthetők, közvetlenek és megszólíthatók. Hogy olyanok legyenek, mint a barátaink, a rokonaink, az osztálytársaink. Hogy embernek látszódjanak, nagyszerűeknek és esendőeknek, olyanoknak, akikre lehet haragudni, és olyanoknak, akiket lehet szeretni. Hogy minden olvasó érezze, ők még mindig hozzánk beszélnek, és rólunk beszélnek, a mi sorsunkhoz szólnak hozzá. Elevenséget akartam, mert az irodalom nem múzeumi tárgy. Ott van az életünkben, ha akarjuk, hogy ott legyen." (Háy János)

2020. december 20., vasárnap

2020. április

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 1. ; 2. kötet



Kedves Olvasó!

A szüleimtől kaptam ezt a két könyvet születésnapi ajándékként. Megleptek vele, ugyanis korábban még nem olvastam az írótól. Csak néha láttam, hogy az irodalom tanárom megosztja Nyáry Krisztián bejegyzéseit facebookon. Ezek a bejegyzések nagyon tetszettek. 

Nagyon szeretem, ahogy Nyáry Krisztián ír. Rengeteg kutató munka érződik mindegyik fejezeten és bejegyzésén. Nagyon sok új információt kaptam tőle. Képekkel és részletekkel, idézetekkel díszitett mind két kötet belseje. A borítók gyönyörűek, mind két könyvet csak ajánlani tudom! ❤️

Tavaly volt szerencsém a Müpában Nyáry Krisztián, Rudolf Péter, Nagy-Kalóczy Eszter, Simon Kornél és Gryllus Dorka előadásában látni az Így szerettek ők könyv bemutatóját. Felejthetetlen és fantasztikus élmény volt. (Anyukámmal volt szerencsénk hátra menni és az íróval és a színészekkel is aláírattam a könyveket, az első dedikált könyveim! 😍)
Mind a könyveket, mind az előadást csak ajánlani tudom!


Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Nyáry ​Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.

2020. április

Kötelező olvasmányok II. 

Jókai Mór: Az arany ember ; Puskin: Anyegin


Kedves Olvasó!

Ebben a posztban további kötelező olvasmányokról fogok írni. Rögtön magukra a könyvekre is terelem a szót. 😀

Jókai Mór: Az arany ember

Jókai regényei híresek a már nehezen értelmezhető, olvasható szövegekről, elég hosszú történetekről. Nehezen is szántam rá magam, hogy el kezdjem olvasni. 

A történet lassan indul be. Hosszú leírások, nyelvezete régies, így először próbáltam utána olvasni. Véleményeket olvastam és még a filmet is elkezdtem megnézni. Ezek után már kíváncsian haladtam a történetben. De még így is a közepe táján inkább a youtube-on hangoskönyv formában is el kezdtem hallgatni. Így három féleképpen végeztem ki a történetet, könyv, hangoskönyv és filmben szakaszonként egy-egy téren haladtam. 

Végül mégsem a nyelvezete vagy a történet hossza akasztott ki, hanem Timea sorsa. Nem tartom fairnek, ahogy szegény lánnyal elbánt az író, miközben nem volt egy gonosz karakter. Mihálynak pedig megadta a boldog befejezést, holott ő nem volt a megtestesült jóság. 

A végén mégis mosolyogva csuktam be a könyvet, ugyanis nagyon tetszett, ahogy utószóként Jókai Mór leírta miért volt ez a könyv a legkedvesebb számára és mennyi mindent a valóságból merített a megírásához. 

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5)

Fülszöveg:

A ​regény a magyar kapitalizmus keletkezéstörténetének egyik sikeres és közismert szépirodalmi dokumentuma. Hőse egy üzletember, akit szegény hajóbiztosként a véletlen, saját vakmerősége és nem utolsósorban ügyeskedése hatalmas vagyonhoz juttat. Zsákba rejtett kincse egy szultán üldözte török úrtól származik, az ő lánya megnyeréséért hozza fel a Dunába süllyedt hajóból és tartja meg magának Tímár Mihály. A mesés vagyon birtokosaként üzletelni kezd gabonával, telekkel, földbérlettel, és az arany még több arannyá változik kezében. Az arany ember már milliomosként kéri meg a „szegény” török lány, Timea kezét. A lány hálából igent mond, de kiderül, hogy csak a kezét nyújtja kérőjének, szerelmet nem kaphat tőle Tímár. „Alabástrom szobor” felesége és az üzleti pálya ridegsége meghasonlásra kényszerítik a férfit, és elmenekül oda, ahol nem a pénzt, hanem az embert nézik. Ezt találja meg a térképen még nem jelölt helyen, a Senki-szigetén, Noémi mellett. A főhős kettős életét több szereplő köti össze, véletlenek és törvényszerű találkozások, társadalmi összefüggések alakítják sorsukat. A regény kitűnően ábrázolja az akkori Komárom kereskedőrétegének spekulációit, tájleírásai (a Vaskapu, a téli Balaton) gyönyörködtetőek.


Alekszandr Szergejevics Puskin: Jevgenyij Anyegin


Már másodszor futottam ennek a könyvnek. Valahogy az orosz irodalom soha nem került hozzám közel. Eddig egyedül Lev Tolsztoj Anna Karenina című könyve keltette fel a figyelmemet, bár csak a két részes filmet és Sophie Marceau főszereplésében láttam a jövőben egyszer szeretném elolvasni. 

Nem véletlenül gyötrőm magam, ezzel a könyvvel. Ugyanis vannak, akik szerint, ahol véget ér az Anyegin, ott kezdődik az Anna Karenina. 

És bár Puskin Anyegin című könyvének a története nagyon érdekes, tanulni róla szerettem, a könyvvel mégsem voltam kibékülve. Versregény formája lévén rövid tagoltsága miatt gyorsan lehet vele haladni. Mégis én inkább úgy éreztem, hogy folyamatosan megtöri az olvasásomat,  nehezítve a haladást. A másik nehezítés a nyelvezete. Sajnos hiába futottam neki másodszor is, csak szenvedésnek éltem meg. Remélem, ha még várok pár évet, akkor a következő újra olvasásnál már más lesz a véleményem.

Értékelésem: ✯✯✯

                              (3/5) 

Fülszöveg:

A ​szentimentális regényeket olvasgató, önmagát regényhősnők helyébe képzelő Tatyjána beleszeret a távoli fővárosból érkező Anyeginbe. A világirodalom egyik leghíresebb levelében szerelmet vall neki, a férfi azonban visszautasítja. Aztán a regény végén a két főhős újra találkozik: ekkor a nagyvilági férjes asszony, Tatyjána kap szerelmes levelet Anyegintől, és ő utasítja vissza a férfit. Bár van még a regényben névnapi ünnepség, rejtélyes álom, tragédiába torkolló férfibarátság, halálos kimenetelű párbaj, mégis egyszerű cselekmény ez. A varázs azonban évszázadok óta tart. Ahogy a magyar irodalom egyik legnagyobb Anyegin-rajongója, Kosztolányi Dezső írta: „Ott áll Tatjána, Olga, Anyegin és Lenszkij, mint egy örökkévaló álomban, mozognak, sírnak és teáznak, egymásra merednek, s úgy rémlik, nem is múlnak el soha.”

2020. december 17., csütörtök

2020. március

 Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes Tanulmányok vérvörösben 


Kedves Olvasó!

Be kell valljam Sherlock Holmes könyvet nem igazán szerettem volna olvasni. Korábban az egyik angol tanárom az egyik könyv fejezeteit kellett lefordítanom, majd belőlük a szavakat meg kellett tanulnom és nagy keményen visszakérdezte. Nem származott valami jó emlékem ebből az időszakból, így természetesen ha nincs az érettségi tételben biztos, hogy soha újra hozzá sem nyúltam volna Sherlock Holmes történeteihez. 

Jól választottam ezt a történetet, ugyanis ebben a könyvben találkozik Doktor Watson Sherlock Homes-szal. Az író Watson szemén keresztül mutatja be az eseményeket és a szereplőket. Amikor Watson leírja Sherlock-ot akkor Edgar Allen Poe Dophin-jához hasonlítja. Nekem jobban tetszett, ahogy Poe ír, ugyanakkor örülök, hogy egy új stílust ismertem meg. Talán a jövőben mind két írótól fogok még olvasni. 


Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5)

Fülszöveg:

A rendőrség egy férfi holttestére bukkan egy elhagyatott londoni házban. A halál oka ismeretlen, az áldozaton semmiféle sérülés nem található, ám az arca rettenetes grimaszba torzult. A nyomozás hamar zsákutcába fut, így a Scotland Yard kénytelen a híres detektív, Sherlock Holmes segítségét kérni. A szálak azonban messzire vezetnek: vajon valóban egy világméretű politikai összeesküvés áll a gyilkosság hátterében? Jelen könyvünk Sir Arthur Conan Doyle első Sherlock Holmes története, mely önálló regényként 1888-ben jelent meg először Angliában. Itt lép színre a viktoriánus London később világhírűvé vált nyomozópárosa: Sherlock Holmes, a csalhatatlan logikájú mesterdetektív és hű krónikása, Dr. Watson. Ebben az elbeszélésben ismerkedik meg és költözik a Baker Street 221B szám alá a két legendás figura, hogy hamarosan egy csavaros bűntény kellős közepébe csöppenjenek.