2022. április

Koniorczyk Borbála · Merker Dávid: Hosszúlépés ​Budapesten
Séták, titkok, történetek

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Finy Petrának és a 21. Század Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a fantasztikus könyvet!

Egyszerűen imádom! Petra korábbi beszélgetésünk során Nyáry Krisztiánhoz hasonlította az íróistílust, és ezzel azonnal felkeltette a kíváncsiságomat. A hasonlóságot én is tapasztaltam, és nagyon tetszett. 

Ez a könyv tökéletes arra, hogy megismerjük Budapestet,  általa bejárjuk a várost, ellátogassunk nevezetes helyszínekre akár a kanapénkon ülve is. Részletes leírásokban gazdag, a történelmi háttereket tökéletesen kidolgozott regényt fogtam a kezemben. Imádtam megismerni Budapestet a Hosszúlépés. Járunk? szervezői által. Korabeli könyvekből és újságcikkekből való idézeteknek, valamint a sok fotónak köszönhetően képzeletben együtt sétáltam a szerzőkkel.   

Ez a könyv nem csak a sétákról, a különleges helyszínekről szól, hanem az egykor élt híres emberekről, régi rendszerekről, valamint Budapest jelenéről és múltjáról. Nagyon tetszett a Gellért Szálló története, a Corvin Áruház bemutatása vagy, az hogy megtudtam a Kosztolányi házaspárt a szomszédjukban lakó gyermek, Ottlik Géza megfigyelt, aki már akkor Kosztolányi rajongó volt. A történetek sokszor mosolyra fakasztottak, de volt, amin meglepődtem, például a Goldberger család története. Az akkori rendszer elüldözte a családot, megfosztotta őket a gyáruktól, vagyonuktól, az életüktől, majd a hírneves leszármazott, aki azzal a céllal jött volna haza, hogy felélessze a textilgyárat, az állam súlyosan gátolta benne. Nagyon sok érdekes történet került bele, amiket csak kevesen ismernek, de Koniorczyk Borbála és Merker Dávid feltárja a titkokat az olvasók előtt. 

Nagyon várom, hogy a körutakról készült könyvük is megjelenjen, egészen biztos, hogy elolvasom. Neked, kedves Olvasó csak ajánlani tudom a  Hosszúlépés Budapesten című könyvet, mert biztos vagyok benne, hogy Téged is elvarázsol és magával ragad.  

A borító pedig egyszerűen nagyszerű, varázslatos, ahogy kidomborodik Budapest térképe. 💖

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"A tizenkilencedik század végén mindennek a presztízsét épületben mérték. Minél monumentálisabb, díszesebb, annál jobb - a nemzet nagyságát kővel, téglával és szobrokkal szerették volna kifejezni. Emiatt épült fel Budapesten a kontinens legnagyobb Parlamentje, ezért került villamos helyett a Millenniumi Földalatti Vasút az Andrássy út alá, és ehhez szerette volna hozzátenni a magáét a Pesti Izraelita Hitközöség is, amelynél több tagot tömörítő zsidó szervezet nem létezett a világon."

"A gyárat romjaiból építette újra akkori férjével lánya, Friderika, ám elismerés helyett elvették tőlük a családi vállalkozást és a nevüket is. A Goldberger a szocializmus idején Golivá torzult, ezen a becenéven emlegették az államosított textilüzemet, míg a család Nyugat-Európában kisemmizve kezdte újra az életét. Friderika világszerte elismert textilipari szakember lett, aki a rendszerváltás után felajánlotta tudását és tapasztalatát az eddigre a csőd szélén tántorgó üzem megmentéséhez. Ekkor játszódott le a következő jelent, ahogy azt Friderika egy vele készített interjúban elmondta: "Elmentem az akkori illetékes miniszterhez (...) Azt válaszolta nekem a miniszter, hogy hozzak 1 millió dollárt és azután azt csinálhatok a vállalattal, amit akarok. Ez képtelenség. Még én fektessek be pénzt? Én, akitől mindent elvettek?" Így ért végett itthon a Goldberger család története, Friderika pedig százkét éves koráig élt boldogan, családja körében - Párizsban."

"Azt az olvasó fantáziájára bízzuk, mennyit hisz el a fenti történetből, mindenesetre akár isteni szerencsével, akár kérdésesebb módszerekkel, de Tarján elég tőkét kártyázott össze ahhoz, hogy társaival megvásárolja a New York kávéházat. Újságíróból vendéglátós lett, abból is a legjobbak közül az egyik."

"Az itt élők éppolyan büszkék otthonukra, mint építtetőik voltak annak idején. Ha kellően hosszan szemlélődünk egy-egy utcában, mindig felbukkan valaki, aki mesélni kezd a környékről, az épületek múltjáról, sőt akár még be is hívhatnak bennünket, hogy megmutassák a házukat. Ilyen, amikor az örökség nem levéltárakban porosodik, hanem megelevenedik, és igazi közösséggé tesz bennünket, városlakókat. Így is lehet élni."

"Az épület sorsa rengeteget elmond az elmúlt néhány évtized Budapestjéről, az örökös újrakezdésről, a túlélésről és a velünk élő örökségünkről, amely - akár szeretnénk, akár nem - meghatározza jelenünket is."

"A magyar fájdalom szobrai a nép soha el nem múló gyötrelmét kifejező férfiak és nők, akik tovább szaporították az indokolatlanul meztelenül ábrázolt szobrok sorát országszerte. Az egyébként végtelenségig prűd Horthy-rendszer semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy az össznemzeti gyászt sokszor kifejezetten erotikus hangulatú alkotások tartsák életben - hasonlóan a néhány évtizeddel korábbi viktoriánus Angliához, ahol a szigorú erkölcsök mellett előszeretettel dekoráltak mindent meztelen ókori istenekkel és istennőkkel. Nyilván abból a meggondolásból, hogy az a meztelenség, ami hazaszeretetből fakad, vagy nagyon régen volt, nem árt senkinek." 

"A szovjetek bevonulását attól függően tekintjük megszállásnak vagy felszabadulásnak, hogy melyik nagymama vacsoraasztalához ülünk le. Akiket gettóba zártak és éheztettek, értelemszerűen felszabadulásként élték meg a pillanatot, nehéz lenne azonban elvárni ugyanennek a nézőpontnak a kritikátlan elfogadását egy málenkij robotra hurcolt férfi vagy megerőszakolt asszony leszármazottaitól."

"A Corvin története azon budapesti épülethistóriák egyike, ahol a helyszín viszontagságosan ugyan, de átvészelte a huszadik század viharait, és más-más funkciókat felvéve kiszolgálta a nagymamát és az unokát is. Csillogó polgári nagyáruház, szolid szocialista vágyakat kielégítő pléhdoboz, a budapesti underground egyik központja: a Corvin változik, mint a város és a városlakók körülötte."

Fülszöveg:

Tudjuk ​hol lakott itt Vörösmarty Mihály. És Littmann Pepi, az ortodox zsidó férfiimitátor, a pesti orfeumok sztárja. És hogy kik faragták Budapestet márványból és koszlott Trabant-ülésből. Kik voltak a szerencselovagok, hivatásos bajkeverők, hazafiaskodó zsidók és sóletzabáló fajvédők, a megalomániások, a minden rendszerhez ügyesen simulók, a házat a lakók kényelme elé helyező Bauhaus-hívek és a stukkóleverős IKV-szakik, akik megformálták a budapesti utcákat és azok látszólag értelmetlen kiszélesedéseit, az értéktelen homlokzatok mögé dugott értékes házakat, a budai villák és a pesti kapualjak párhuzamos világait. 8 éve sétálunk hivatásból Budapesten, a városban, amit a legjobban szeretünk. Első könyvünk, a Hosszúlépés Budapesten négy, fotelből és valóságban is bejárható sétával vezet keresztül a fővároson, hogy megismertessük azokat a tarkabarka, nagyon vidám vagy nagyon szomorú, cigaretta-, vágott liba, parfüm és pincedoh, de legfőképp összetéveszthetetlenül Budapest-szagú sztorikat és (anti)hősöket, amelyektől Budapest az ami.

Koniorczyk Borbála és Merker Dávid. Mi a közös bennük? Közös élet, közös kislány, Vilma, közös cég, a népszerű városi séta-szervező hosszúlépés.járunk? Mindkettejüket az urbanisztika, a szociológia érdekelte, ezt tanulták belföldön és külföldön, és kamatoztatták itthon, egyetemi katedrától az önkormányzati szféráig. Együtt alapítottak városi sétaszervező céget 2013-ban. A hosszúlépés.járunk? közel nyolcezer sétájából több százat vezettek már. Rendszeresen írnak, nyilatkoznak, szakértenek a főváros múltjáról, jelenéről, híres nőiről. A „város a vérükben van”: első közös könyvük, a Hosszúlépés Budapesten oldalairól visszaköszön a közös évek tapasztalata és tudása, és rajongásuk közös tárgya, Budapest színes-szagos világa.

2022. április

Claudia Hochbrunn · Andrea Bottlinger: Pszichiáter ​látott már?
Zűrös hősök analízisben

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak és Mosolygó Miklósnak!

Fantasztikus címével azonnal felhívta a figyelmemet ez a könyv magára. Miután kezembe vettem kiderült, hogy Claudia pszichiáter, míg Andrea irodalmár, így a kettőjük szakmai tapasztalatát és szemléletmódját is megismerhettem az olvasás során. Nagyon jó írói stílusuk miatt gyorsan haladtam, a végeredmény pedig üdítő volt. 

A könyvben a két hölgy az irodalmi korokat vette át egy-egy fontos művet elemezve. De először magának a kornak, korszaknak a jelentőségét mutatták be, majd a választott művet és végül egy pszichiáter szemével a főbb karaktereket. Annyit, de annyit nevettem a történeteken, előfordult, hogy a villamoson utazva. 

Egyedül azt sajnálom, hogy nem korábban jelent meg, mert igazán vicces lett volna ha még a középsuliban megvillantom az ebből a könyvből megismert látásmódot. Kíváncsi lennék, hogyan vélekedett volna az irodalomtanárom, ha az egyik órán Oidipusz családi analízisét feltárom, vagy Rómeó nárcisztikus jelleméről magyarázok.

Nagyon tetszett ez a fajta új látásmód, ahogy a könyveket, a koroknak az embereit is analizálják a különböző szakemberek. Remélem lesz még folytatás, mert nagyon szívesen olvasnék más régi remek művekről, ahogyan az irodalmár összefoglalja a történetet és ahogyan egy pszichiáter látja a zűrös karaktereket.   

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Ebben a könyvben az irodalmár-pszichiáter szerzőpáros sorra vesz néhány híres fiktív irodalmi szereplőt, képzeletbeli díványára fekteti és sok humorral kielemzi őket, hogy alaposan feltárja, mi lett volna, ha a nevezett hősök időben pszichiáterhez fordulnak. Más lett volna bármi? Minden a szereplőkön múlott, vagy inkább a környezetükön? 
    Ha szereted az irodalmat, és a pszichológia is érdekel, akkor kísérj el bennünket erre a szórakoztató világirodalmi utazásra, és kövesd végig, ahogy pimaszul megvizsgáljuk néhány híres irodalmi hős elmeállapotát..."

"OIDIPUSZ KIRÁLY

- avagy hogyan képes egy függő személyiségtípus egy egész családot a szakadékba taszítani"

"A történet így foglalható össze: Egy történet a szülői kudarcról és az önbeteljesítő jóslatokról."

"Tehát azt mondhatjuk, hogy az Artúr-monda anyaga még mindig formálódik. Folyamatosan újabb és újabb kiegészítésekkel gazdagodik, amelyek minden esetben az adott kort tükrözik vissza."

"Az Artúr-monda példájából végül jól látható, mennyire fontos, hogy komolyan vegyük a kisgyermekeket és jó példát mutassunk nekik, mivel így már egészen korán megtanulják, hogyan kell alakítani a kapcsolataikat. Ezzel akár egész asztaltársaságokat meg lehetne menteni."

"Azért csodáljuk a mai napig e két fiatal szerelmét, mert az illúziót gyakran előnyben részesítjük a valósággal szemben. Rómeó és Júlia szerelme igazából nem azért volt szerencsétlen, mert végül az életüket adták érte, hanem azért, mert a két fiatal nem egymást szerette, hanem egy elérhetetlen eszményképet hajszoltak. Ennek tudatában az embernek óvakodnia kellene attól, hogy saját szeremét Rómeó és Júlia szerelmével hasonlítsa össze, mivel az nem mély, nemes és a halálig tartó szerelem volt, hanem csupán a szerelem illúzióját megteremtő szerelmi fellángolás."

"Az egyik legérdekesebb dolog Karl Mayjal kapcsolatban, hogy a vadnyugatról írt, miközben sohasem járt Amerikában. Az sem meglepő, hogy ez egész meggyőzően sikerült neki. May élete első felében ugyanis trükkös csalóként és szélhámosként tevékenykedett, így volt némi tapasztalata arról, hogy kell úgy tenni, mintha értene bizonyos dolgokhoz, amelyekről egyébként halvány fogalma sincs. "    

"Korábban a vámpírok a mondák és a legendák világának hátborzongató élőhalottjai voltak, akik ki akarták szívni az élő emberek vérét. Bram Stoker művének diadalmenete után az emberek elkezdtek tragikus alakokat látni bennük. Még mindig vitathatatlanul szörnyetegek, de már emberi gyengeségekkel rendelkeznek. Bárhogy fanyalognak is az Alkonyat kritikusai, hogy Stephenie Meyer tönkretett egy tisztességes horrorfilm-szörnyet, amikor egy szerelmes történetbe kényszerítette, ez eredetileg nem is az ő ötlete volt."    

"A lecsengő 20. és a kezdődő 21. században az emberek egy jobb világban szeretnének élni. És hol találják meg ezt a jobb világot? A képzeletükben. Nem véletlen, hogy éppen egy varázslótanonc hódítja meg a világot - itt az ember végre ismét harcba szállhat a gonosszal, és közben még élvezheti is. Emellett azt is megtanuljuk, hogy teljesen mindegy, ki honnan jön, kicsoda vagy micsoda, az embert csak a tettei minősítik."

"Továbbra is izgalmas lesz az irodalom szemüvegén át követni a világtörténelem alakulását, hiszen minden irodalmi mű a saját keletkezésének korát tükrözi vissza, és ebben az összefüggésben is kell tisztelni az alkotásokat."

Fülszöveg:

Vizsgáljunk ​csak meg néhány híres irodalmi alakot – egy pszichiáter szemével! Meglepő következtetésekre jutunk…
A szórakoztató ismeretterjesztő mű szerzői, a pszichiáter Claudia Hochbrunn és az irodalmár Andrea Bottlinger elképzelte, mi lett volna, ha a mitológiai történetekből (Oidipusz király), a fantasy világából (Alkonyat-sorozat) és korunk emblematikus regényeiből (Harry Potter-sorozat, A szürke ötven árnyalata) előlépő hősök pszichiáterhez mennek, aki kianalizálja őket gyerekkorról, álmaikról, terveikről és erotikus fantáziáikról. A vegyes pacientúra eseteiből kiviláglik: nem is biztos, hogy jól tették volna, ha időben pszichiáterhez fordulnak, mert akkor biztosan nem futják be irodalomtörténeti pályájukat.
A szerzők amellett, hogy felelevenítik és értelmezik a legendás hősök kalandjait, pontos látleletet adnak Artúr király, Merlin, Rómeó és Júlia, Harisnyás Pippi, Drakula vagy éppen Winnetou tetteinek lélektani mozgatóiról – s így talán az olvasó is talál magának fogódzókat saját életének útvesztőiben.

2022. április

Rahaf Mohammed: A lázadó
Menekülésem Szaúd-Arábiából a szabadságba

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Finy Petrának és a 21. Század Kiadónak a lehetőséget, hogy ezt a hihetetlen könyvet is elolvashattam!

Először is szeretném megemlíteni, hogy nemrég láttam az eredeti borítót és szerintem a hazai a jobb. A magyar borítón nem csak egy hölgy sziluettje látszik, hanem Sophie McNeill ausztrál újságírónő - a Human Rights Watch kutatója- és emberi jogi aktivista idézete is felkerült rá: „Remegni fogsz a dühtől, aztán együttérzően szorítasz Rahafnak.” Teljes mértékben ezt éltem át olvasás közben.

Rahaf megszökik a családjától, de Thaiföldön elveszik az útlevelét és úgy tűnik minden elveszett, vissza fogják toloncolni Szaúd-Arábiába, ahol megölik őt. Ott a nők erénye és a család becsülete mindenek felett áll, ezért a férfiak bármikor megölhetik a nőket, vagy a világ legszigorúbb börtönébe küldhetik őket, ahol sokkterápiát alkalmaznak, gyógyszerekkel pumpálják tele, majd megerőszakolják őket. Nem túl rózsás kilátások, míg maga a szökés is életveszélyes, nem meglepő, ha inkább beletörődnek sorsukba és mint eldobható tárgyak élik végig bántalmazott életüket. 

Nem derül ki azonnal Rahaf hogyan tud megmenekülni a visszatoloncolástól, helyette visszaugrunk a múltba, ahol megismerve a családját és az ottani törvényeket. A könyv mindenki számára jól láthatóan, a teljes valójával mutatja be a szaúd-arábiai társadalmat.

A mesékbe folyamatosan olyan elemeket használnak, ahol a nők rosszak, az igazszerelem pedig ártó dolog. Az előre elrendezett házasságok elfogadottak, ha pedig a férfi megunja a nőt - akinek sosem szabad nemet mondania és csak szülnie lehet -, akkor újra házasodhat. Szaúd-Arábiában megengedett a többnejűség, ugyanakkor válni csak a férfi akarata szerint lehet, ha ez bekövetkezik a volt feleség onnantól értéktelenné válik és a gyerekei felett is elveszíti a szülői jogokat. Az abúzus mindennapos jelenség, az apa, fivér, férj, fiú gyermek, vagy fiú unoka bármikor bántalmazhatja fegyelmezés címszó alatt a nőt.  Igazából a férfiaságukat akarják ezzel bizonyítani, ami kétségbeejtő. Ez a könyv által tudtam meg, hogy korábban még a háborúk idejében túl sok őzvegy lett, ezért engedélyezték a többnejűséget, hogy a család vigyázhasson rájuk, természetesen csak abban az esetben, ha a férfi egyenlően tudja megosztani a pénzét, az idejét a feleségek és a gyerekek között. Ez persze mára átalakult presztízskérdéssé, mindig van egy fiatalabb feleség és a pénz egyáltalán nem oszlik meg egyenlően. De a jó feleség még ezt a helyzetet is elviseli. 

A lányoknak 12 éves koruktól takarniuk kell magukat, az iskolákban pedig unalomig tanítják nekik a jó feleség kliséket. Kérdéseket feltenni nem engedélyezett, ahogy az sem, hogy fiús ruhákat hordjanak, mert a fiús ruhák viselésével a lányok fiúsak lesznek, vagyis leszbikusok, ami egyenlő a terroristákkal. Hihetetlen ez a kifogás, ugye?! 

Rahaf már kicsiként sem értette ezeket a szabályokat, kíváncsi volt és kérdezett, de igazi válaszokat sosem kapott, így más forrásokat keresett az interneten. Egy új világ nyílt ki számára, ami ugyanakkor rengeteg veszéllyel járt együtt. Rahaf tudta, hogy az életét veszélyezteti, ugyanis a fivérei bármikor bemehettek a szobájába és belenézhettek a telefonjába. 

Szaúd-Arábiában a tanórákon folyamatosan elhangzik mennyire irigykedik a világ rájuk az olajuk és a gazdagságuk miatt. Nos, nem csak én gondolom, hogy ez egy eléggé megkérdőjelezhető állítás. Ugyanis Szaúd-Arábia bár fejlett gazdasággal rendelkezik, a törvényei mind elavultak és szörnyűek. Végig fogtam a fejem, hihetetlen, hogy a 21. században így uralkodnak, elnyomják a női nemet és ostobaságok miatt akadályozzák szabadságukban őket. Néhány abszurd szokás példaként, Rahaf sohasem biciklizhetett, hiába szeretett volna a fivéreihez hasonlóan az utcán kerékpározni az anyja nem engedte, a magyarázat pedig az volt, hogy ha sportol akkor elveszítheti a szüzességét. A nő erénye Szaúd-Arábiában az egyetlen kincse, így azt a végletekig védelmeznie kell. Nem mehetnek ki az utcára férfi kísérő nélkül, a testüket és az arcukat el kell takarniuk, de ennek ellenére ha mégis megkívánja őket egy férfi, az nő hibája, gonosz csábítóként tűntetik fel őt, és ezért az életével is fizethet. 

Rahaf bemutatja a családja történetét, hogyan csalódott az édesanyjában, aki sosem támogatta őt, sőt inkább az őt terrorizáló fivérei mellé állt és még szította is közöttük az ellentéteket, kiemelve fivérei hatalmát, majd megtudjuk Rahaf, hogyan próbálja megtalálni saját hangját és hogyan kezdi el tervezni a szőkésé, és hogyan hajtja azt sikeresen végre. 

Zárásként már csak arról szeretnék mesélni Neked, kedves Olvasó, hogy a világ hogyan nézi végig ahogy a Közel-Keleten semmibe veszik az emberi jogokat. Rahaf szökési tervében sokan segítettek az online térben, olyan emberek, akik már korábban megszöktek, így fontos tanácsokkal tudták ellátni. Például, ha Ausztráliában egy szaúd-arábiai nő kísérő nélkül érkezik meg, akkor a repülőtéren az édesapját vagy a gondviselőjét felhívják, és ha kiderül a család nem tud az utazásról, akkor hazatoloncolják a lányt, akire egyértelműen szörnyű halál vár. 

Azért fontos ez a könyv, mert a valóságot mutatja be, máz és lágyság nélkül. Az igazságot pedig ismernünk kell, mert ki tudja egyszer lehet hozzánk fut egy menekülő lány segítséget kérve. Rahaf a thaiföldi repülőtéren próbált segítséget kérni, amikor úgy tűnt a hatóságok az apja oldalán állnak és hihetetlen, amit ott tapasztalt. Nem egy lányt toloncoltak vissza már a repülőterekről. Ma viszont a modern világban, ahol élőben látjuk az eseményeket, a médiának óriási szerepe van, ezért nem csak tétlen szemtanúk lehetünk. Erre Rahaf a legjobb példa. 

Egy szó, mint  száz csak ajánlani tudom ezt a könyvet elolvasásra!

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Körülöttem a szobám falai üresek voltak, semmi sem árulkodott arról, hogy egy fiatal nő lakott itt. Ebben a szigorú társadalomban nem volt halal - engedélyezett -, hogy életre utaló jelek legyenek a szobád falán. Az harám - vagyis tiltott. Emlékszem a plüssmackóra, amely kislánykoromban az ágyamon ült, de elvitték, mert harám volt - csak a prófétát lehet fényképen vagy más formában ábrázolni."

"Olyan családban nőttem föl, amelynek tagjai elzárkóztak attól, hogy megbeszéljék a problémákat, amelyekben nem egykönnyen fogadták el egymást a tagok - ebben a családban feltételekhez kötötték a szeretetet. Most azt kellett megszoknom, hogy láthatatlanná váljak. Mi jöhet még?"

"A tanórákon egyértelmű üzeneteket kaptunk: a nők kevesebbet érnek, mint a férfiak, a nőket azért teremtette Isten, hogy engedelmeskedjenek a férfiaknak, kiszolgálják őket, és nemi kielégülést nyújtsanak a számukra."

"Nem volt szabad az árusnak pénzt adnom, és el sem vehettem tőle a zacskóba csomagolt árut. Hasonló jelenet zajlott le az orvosi rendelőben is: ha az orvos megkérdezte, miért kerestem föl, vagy mi a bajom van, apán vagy a bátyám válaszolt helyettem, ők mondták el, hogy érzem magam. (...) Az efféle esetek miatt támadt az az érzésem, hogy egy rémálomban élek. Bárki is komolyan gondolja, hogy egy lány nem tudja elmondani a tüneteit az orvosnak, és az apjának kell megválaszolnia az orvos kérdéseit - amit az orvos persze maga is hall - , hogy az apja legyen a hangja? Ilyen alkalmakor csak ültem, és ez járt a fejemben: Most ki őrült meg - ők vagy én?"

"Szerettem volna többet megtudni az ország életéről, ezért tiltott könyveket és cikkeket kutattam föl az interneten, ezekből megtudtam, hogy a hazám a 149-ből a 141. helyen áll a nemek közötti egyenlőséget vizsgáló jelentés, a Global Gender Gap Index szerint. Az emberi jogok terén a legrosszabbak között vagyunk a világon, és nálunk a legszigorúbbak  a nők életére vonatkozó szabályok."

"Tizennégy lány halt meg a tűzben. Több mint ötven megsérült. Beleborzongok, valahányszor eszembe jut ez az iszonyatos történet, és megkérdezem magamtól, micsoda barbár eszme az, amelynek szabályait érvényesítve nem engedélyezik, hogy ártatlan lányok kimeneküljenek egy égő épületből."

"Lány vagy. Hallgass! Légy engedelmes! Ne kérdezősködj annyit!" 

"Ezt posztoltam a Twitteren:

Rahaf Mohammed vagyok. 18 éves. Semmit sem tehetek, mert elvették az útlevelemet. Holnap erőszakkal visszaküldenek Kuvaitba. Félek. Kérlek benneteket, segítsetek! Meg fognak ölni."

"Összetörhetném a fürdőszobai tükröt és elvághatnám a csuklómat, vagy tüzet gyújthatnék a nálam lévő öngyújtóval, hogy aztán mindannyian odavesszünk a tűzben... Szavakkal le sem tudom írni, mit érez az ember, amikor tudja, milyen sors vár rá, és hamarosan üt az utolsó órája. Emésztett a gondolat, hogy ilyen sors jut a lányoknak és asszonyoknak - mi alkotjuk a világ lakosságának felét, mégsem jelentünk semmit azoknak, akik a világon uralkodnak."

Fülszöveg:

Memoár bátorságról és áldozathozatalról, egy fiatal nő tollából, aki elmenekült bántalmazó családjától és Szaúd-Arábia elnyomó közegéből – és akinek menekülését lélegzet-visszafojtva figyelte az egész világ.

2019 elején, több mint egy éven át tartó gondos tervezés után Rahaf Mohammed végre elmenekült Szaúd-Arábiából, bántalmazó családjától – de csak Bangkokig jutott, ahol elvették az útlevelét. Ha kényszerűségből hazatér, biztos volt benne, hogy meggyilkolják, ahogy ez a többi lázadó nővel is történni szokott Rahaf hazájában. Üldözői a szállodai szoba ajtaján dörömböltek, amikor regisztrált a Twitterre. A tizenéves lány a világtól kért segítséget, és a világ válaszolt: egy nap alatt negyvenötezer követője lett, és a követői elintézték, hogy Nyugaton kapjon menedékjogot.

Rahaf Mohammed most elmondja történetét, amelyből kiderül, hogyan nevelkednek a fiatal nők ebben a zárt királyságban, miközben férfi gondviselőjük markukban tartják őket. Rahaf hihetetlen jómódban élt, de alá kellett vetnie magát a férfi családtagok – köztük a nagyhatalmú politikus édesapa – akaratának. Gyermekkorában mindennapos volt a bántalmazás, félrevezetés, elnyomás.

A lázadó bemutatja kezdeti tapogatózását a szaúdi menekültek online hálózatában, akik titkos kódokkal kommunikálnak, és egymás segítik abban, hogyan jussanak ki hazájukból, majd rátér arra, hogy Rahafnak hogyan sikerült egymágában Kanadában menekülnie. A kezünkben tartott kötet egy nő harcának krónikája, aki nem nyugodott, amíg ki nem vívta vágyott szabadságát.

2022. április

Mario Escobar: Saint-Malo ​könyvtárosa

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak és Orosz Andreának! Valamint Noéminak a közös olvasást! Noémi véleményét már olvashatjátok a moly.hu oldalon ide be is linkelem: https://moly.hu/ertekelesek/5286842

Sok könyvet olvastam már a második világháborúról és érdekesnek tartom minél több szemszögből megismerni a történelmet. Jocelyn a főszereplőnő által ismét Franciaországba jutottam el, csak a korábbi Coco Chanel (Párizs királynője) történettel ellentétben nem Párizsban, hanem Saint-Malo-ban ért el a náci megszállás. Szerintem nagyon jól megmutatta mennyire más volt a fővárossal szemben egy kisebb kikötő város megszállása. 

Na, de nagyon előre szaladtam! A történet elején maga az író kapcsolódását olvastam el, honnan jött számára az ihlet ehhez a könyvhöz. Majd Jocelyn levele következett, aki egy bizonyos Marcel Zolának írta meg a történetét, remélve az író megírja a múltat, megőrizve azt a következő nemzedékeknek is. Meglepett ez a bevezetés, mivel nagyon azt a hatást keltette, mintha egy igaz történetet olvastam volna. Bár voltak elemek, amiket Mario Escobar a múltból emelt a könyvébe, de hogy pontosan melyek voltak ezek az elemek nem fogom elárulni. 

Elsőnek  magát Jocelyn-t és a vőlegényéhez fűződő kapcsolatát ismertem meg. A háború kitörése előtt nem sokkal esküdtek, sajnos Jocelyn megbetegszik, így a háború és betegség árnyékában a friss házasok élete nem túl felhőtlen. Sokat kell szenvedniük és mire Jocelyn jobban lesz, addigra a férje bevonul katonának. Majd még a férfi távol van a nácik bemasíroznak Párizsba és nem sokra rá már Saint-Malo-t is elérik. Jocelyn, mint a könyvtárvezetője elég hamar konfrontálódik a megszállókkal, akik híresek az értékes tárgyak elkobzásáról vagy épp a könyvek elégetéséről. Ráadásul a legbunkóbb, legtahóbb SS tisztet kell befogadnia egyedül élő nőként, amit persze kicsit sem tartottam fair-nek, de az akkori rendszert hűen ábrázolta mennyire nem érdekelték a megszállt területen élők sorsa a megszállókat. Ugyanakkor ebben a könyvben nem csak a gonosz, megszálló és pusztító nácikról olvastam, hanem ellensúlyként jelen volt Hermann von Choltiz német tiszt, aki a könyvek megóvásáért, felméréséért érkezett Saint-Malo-ba. Hermann kezdetektől fogva szimpatikus, kedves műértőként volt jelen a könyvben és persze azonnal érződött vonzalma Jocelyn iránt. A szerelmi háromszögről sokat nem mesélnék, mert még a végén lelőném a legérdekesebb részeket. 

Az író a főszereplőnőt a könyv elejétől esetlen, beteges gyenge nőként ábrázolja, ugyanakkor a háború alatt nagyon sok bátor, ám de életveszélyes és már-már meggondolatlan döntést hozott meg főként a könyvtára és szerettei megóvása érdekében. Jocelyn mellé az író folyamatosan kedves, segítő, támogató embereket helyezett, akikről a végén kiderült, hogy valós vagy fikciós karakterek voltak. Egy kedvelt szereplő számomra Denis volt, a zsidó könyvkereskedő, aki bátran támogatja Jocelyn-t. Kettejük között erős barátság alakult ki, de semmi több nem lesz belőle, ugyanis Denis gyerekkorától fogva jóbarátja Antoine-nak, Jocelyn férjének. Denis volt, hogy a humort próbálta belecsempészni a történetbe, már persze amennyire egy második világháborús könyvbe egyáltalán lehet nevetést csempészni. 

A könyvben még megjelentek, bár nem akkora hangsúllyal a titkos röpiratok, azoknak a terjesztése. Az író bemutatta azt is, hogy bár sok náci elvakultan hit a megtisztításban, hogy a német a fensőbb faj és nekik kell uralkodni, ugyanakkor sokan a háború végére megcsömörlöttek, már inkább békét akartak, ezért pedig akár a franciák oldalára is hajlandók voltak átállni. 

Érdekes könyv volt és örülök, hogy elolvastam. Amikor véget ért a történet és végre a könnyeimen túl is láttam a Fehér rózsa című kötet jutott eszembe, a hangulata miatt. Szóval, ha szereted a második világháborús történeteket, vagy épp a korábban említett könyveket, akkor szerintem nyugodtan vedd a kezedbe ezt a regényt is kedves Olvasó!

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek: 

"A tiszta szívnek még a legsötétebb pillanatokban is ragyognia kell."

"- A Champs - Élysées a görög világ erényes lelkeinek fenntartott hely - mondta Denis, miután segített beemelni a bőröndjeinket a vagonba. Mindig efféle művelt megjegyzéseket tett; mintha az élet és az irodalom oly elválaszthatatlanok volnának, akár a horizonton találkozó óceán és égbolt."

"- Maga nem harcolt abban a háborúban; valóságos mészárlás folyt, és a végén győztünk ugyan, de igen magas árat fizettünk, egy egész generáció odaveszett. Most más a helyzet, és ez a háború még keményebb is lehet. Katona vagyok, de biztosíthatom, nincs még egy ember a földön, aki ennyire gyűlöli a harcot. Nagyon sajnálom a fiatalokat, mert a háborút rendre mi, öregek robbantjuk ki, mégis a fiatalok halnak bele."

"- A város olyan, mint egy nő - jegyeztem meg.

- Mire gondolsz? - kérdezte Denis a homlokát ráncolva.

- Mindenki meg akarja hódítani, ő azonban ellenáll. Az utcáit talán elfoglalják, ám a lelkét sosem. Saint-Malo mindig szabad marad, s tüze mindörökre a szívünkben ég."

"- Neked nincs mit elégetned? - kérdezte Denis.

Megráztam a fejem, aztán az ablakokra néztem; sok lakásból szállt ki füst. Azon a júniusi délutánon mindenki begyújtotta a kandallót, nem mintha fáztak volna. Sok ezer ember élete vált hamuvá azokban a percekben. Családi fotók, címek, kompromittáló dokumentumok és emlékek váltak a tűz martalékává. A franciák el akarták törölni a múltjukat; mintha a németek beérték volna azzal, hogy megfosszanak az emlékeinktől! Már éreztük, hogy hamarosan lelkünkhöz is hozzáférnek."

"(...) És akkor már tudtam, hogy ezt a történetet Önnek kell megszerkesztenie, Zola úr, mert én sosem lennék rá képes. A szavak hatalma nem a történetben rejlik, amit elmesélünk, hanem abban a képességben, hogy rácsatlakozzunk az olvasóink szívére."

"A könyveim gyorsan égtek. Mindaz a tudásanyag, generációk tucatjainak emlékezete szállt fel füstként aznap a szeptemberi kék égbolt felé, miközben a világ egyre őrültebbé vált. A teljes összeomlás szélén álltunk."

Fülszöveg:

Saint-Malo, ​Franciaország, 1939.: Jocelyn, Saint-Malo könyvtárosa ekkor írja első titkos levelét Marcel Zolának, a híres párizsi írónak. A levelekben beszámol a német megszállás sújtotta francia város mindennapjairól, a hétköznapi ember szenvedéseiről, az ellenállók önfeláldozó bátorságáról, és hogy milyen döbbenetes üldöztetést jelentett a háború a kultúra és a könyvek számára.

Jocelyn és Antoine a háború kitörésekor kötnek házasságot, azonban a férfit hamarosan besorozzák. A háború kegyetlenségével szemben a magára maradt Jocelyn a könyvekkel igyekszik vigasztalni és bátorítani közösségét és önmagát. Elkeseredett harcot vív a nácik által halálra ítélt könyvek, s ezzel együtt a felbecsülhetetlen értékű emberi kultúra és tudás megmentéséért. A letartóztatást, sőt az életét is kockáztatva sikerül elrejtenie néhány könyvet, miközben kétségbeesetten várja, hogy híreket kapjon férjétől, Antoine-tól, aki egy német tábor fogolya. Eközben különös kapcsolat bontakozik ki a fiatal nő és Hermann von Choltiz, a könyvtár állományának felmérésére és a veszélyes könyvek elkobzására kirendelt német tiszt között.

Mario Escobar elsöprő erejű romantikus prózában kelti életre a megszállt várost, s újrateremti azoknak a történetét, akik mindent feláldoztak azért, hogy gondoskodjanak szeretteikről.

2022. április

 Tomaji Attila: Pentimento

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Fekete Sas Kiadónak!

Tomaji Attiláról korábbi bejegyzésemben itt írtam: https://biankakincsei.blogspot.com/2022/04/2022-aprilis.html

Ebben a kötetben novellákon kívül kisebb versek is helyt kaptak. Szentendre, a Dunakanyar, az élet és a halál ebben a könyvben is megjelentek, ahogy a szerelem, az erdő, a világ is. Egyszerre egyszerű szövegek, mégis művésziek. Érett gondolkodás, a múltba merengés mind elvon a mindennapok problémáitól, kikapcsol és a szövegekre vezeti a figyelmet. A két vers, amivel Tomaji Attila megfogott lentebb idézem is. Remélem kedves Olvasó ezek után Te is elcsábulsz és utána nézel ezeknek a köteteknek. 

A két könyv közül nekem ez a kötet jobban tetszett. A borítót ismét imádom. A könyv, bár nagy a vékonyabb lapok miatt könnyebb volt lapozni. 

Kortárs szépirodalom kedvelőinek csak ajánlani tudom! Ha lehet ilyet írni, akkor kötelező darab a könyvespolcra. 

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

Folyó

Folyó. Éjszaka. Eső pereg. 

Bár átvihetné valaki

erős vállán félelmemet.

Bár ott álldogálna, aki 

szárnyára vesz majd - s eltemet.

Azt szeretem

a legjobban, amit látok, 

a láthatóvá lett, tapintható világot, 

a kaszált mezőn maradt parányi virágot,

együtt az áldást, s az áldást ölelő átkot. 

Fülszöveg:

A ki ezeket a verseket olvassa, hamar megsejti: a költé­szetet ősidőktől talányos jövő időkig egyetlen szellem írja, amely számtalan változatban dereng át a világon, de soha nem ragad meg efemer jeleknél, hanem azt keresi, ami végleges és végtelen. Tomaji Attila időtlen merülé­se, ókori mítoszokat idéző lélegzése, archaikus alapokat megidéző gesztusrendje ritka higgadtságot áraszt: fátyo­los-elégikus hangon fedezi fel és őrzi meg egy-egy pilla­natra a versben életének emlékezetben hullámló alaptu­dását, és rendületlenül tudja, hogy minden egyszerű, ami örök. Az ő Ikarosza a levegőre írja, amit öröknek gondol, az ő Daidalosza tudja, hogy fia nem halt meg, s ezért az egész jövőt megszülheti. Az ő égi világa sötéttiszta földi fényekből szövődik (lépten-nyomon Rilke jut eszünkbe ol­vasás közben), és kedvenc tündér eszményeit nem a világ néhány pontján keresi, hiszen immár mindenütt észlelni képes – olyan erővel szól, mint aki egyszer s mindenkorra megtalálta a belső forrást.

S hogy miről szól? Arról, amiről az az egyetlen költő, aki áthatja a világirodalmat: szerelem és dallam egymást megfoganó s egymás ellen feszülő orpheuszi kettősségé­ről, a szándéktalan földi létezés boldogságáról, a szív de­rűt és elégséget termő kiürítésének mozzanatairól, rokon és idegen holtak elmúlásáról és folyamatos visszatérésé­ről, a mindennapok szerkezetéről: a hűvös reggel, forró dél s néma este különös szövedékeiről.

Ajánlom, olvasó, utazz ezzel a költővel néhány csobo­gón át, és nézd: horgony nélküli hajó és szenvedély, az két rokon jelenés. Meglepődsz majd, ígérem: noha ringani fog lábad alatt a talaj, de közben megismered a szépség és a tudás villogó párhuzamait. Tomaji Attila verseinek hul­lámain egyszerre ismered meg a folyamot és a tengert.

Báthori Csaba

Tomaji Attila verseiben egy félelmetesen köznapi bukolika aurája bontakozik ki, amikor megszokottá, sőt idillivé válik az „iszkoló istenek” minden nyoma, amikor Orpheusz a parkok, büfék, presszók poklait járja és a „dal fordul vissza”. A versekből olykor a megidézett Satie szellemessége szól ki, Tomaji bezenéli és egy topográfus alaposságával tapogatja le a festői zebegényi tájat, ezt a par excellence plain air vidéket, de megmutatja azt is, hogy hol van az Alvilág bejárata.

Csehy Zoltán

2022. április

Tomaji Attila: Folyóhang

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a Fekete Sas Kiadónak a lehetőséget, hogy ezt a könyvet is elolvashattam!

Tomaji Attiláról sajnos korábban még nem hallottam, de a kiadóban ajánlották és kíváncsian olvastam el a két könyvét. Mielőtt a Folyóhang című kötetéről mesélnék, szeretnék előtte még Tomaji Attiláról pár érdekességet megosztani. Szerkesztője, tanulmányírója, illetve szöveg-gondozója a Rákos Sándor (2003), József Attila (2003), Somlyó György (2005) és Sánta Ferenc (2005) válogatott műveinek, amelyek az Alexandra Kiadó Kossuth-díjas írók c. sorozatában jelentek meg. Monográfiát írt Márai Sándor címmel (Elektra Kiadóház, Budapest, 2009).

2022-ben pedig József Attila-díj kitüntetésben részesült. Tudtad kedves Olvasó, hogy miért is lehet ezt a díjat kiérdemelni? Én igazság szerint korábban nem tudtam, így most utána néztem. A József Attila-díj a Minisztertanács által 1950-ben alapított, kiemelkedő irodalmi tevékenységért adományozható, a művészeti középdíjak kategóriájába tartozó állami irodalmi díj. A mindenkori kulturális miniszter az érdekelt szakmai szervezetek véleményének meghallgatásával osztja ki. A magyar irodalom egyik legmagasabb szakmai elismerése.

Most pedig magáról a Folyóhangról írnék. Prózai mű, mely 2021-ben jelent meg és sajnos, ahogy észrevettem kevés figyelmet kapott, így remélem blog bejegyzéseimmel sikerül több olvasóhoz is eljuttatnom ezeknek a könyveknek a hírét. 

Tomaji Attila Zebegényben él, így maga a Dunakanyar is megjelenik műveiben. Második otthonom a nagyszüleim által Börzsönyben van, így sokszor elfogott a nosztalgia érzés, mikor a novellákat olvastam. Továbbá az élet, a szerelem, a hit is megjelent a novellákban.  

Maga a könyv borítója nekem nagyon tetszik, ugyanakkor óriási és kemény lapokból állt, ami picit megnehezítette a könyv tartását. Különleges kötet, amit a magyar kortárs szépirodalom kedvelőinek csak ajánlani tudom. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

„Hol ​a keserves istenben van az, ami / miatt éltem én is, mint a szarvasok.” – írja Tomaji Attila Semmi és valami című versében, és talán tényleg ez az egyetlen kérdés, ami egész életünkben kísért minket. A Folyóhang című kötet nem válaszolja meg ezt a kérdést, ennél többre vállalkozik: egy ember „vertikális” életének meghatározó pillanatait veszi sorra, megpróbál bevilágítani azokba a mélységes mély tárnákba, amelyek a lélek labirintusának mélyén sötétlenek.

Tomaji Attila versei zárványszerűek, ami itt és most azt jelenti, hogy a kortárs költészet mindenkori divatjairól nem vesznek tudomást. Mindez lepereg róluk, mint a Duna megszáradt iszapja a lábfejünkről, egy augusztusi fürdőzés után. Aki ezekben a versekben beszél, bátran és kendőzetlenül szembesül olyan – mára szinte kihaltnak tekinthető – emberi állapotokkal, mint a megrendültség, a melankólia vagy a szerelem. Tomaji közeli rokona Rilkének, Pilinszkynek és Dobai Péternek, ugyanabból a perspektívából beszél. Halottak és élők, égbolt és erdő, tenger és folyó, gyerekek és nők, éjszaka és bor. A költészet örök témái tehát. Tomajinál mindez mégis friss és elementáris fényben jelenik meg, egy olyan világot alkotva újra, amelyben a versnek még tétje és funkciója volt: segített élni.

Győrffy Ákos