Avni Doshi: Égett cukor

 

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Békési Anitának és a Park Kiadónak az ajánlást és a lehetőséget!

Bevallom először Elizabeth Gilbert Ízek, imák, szerelmek című könyv szerzőjének ajánlása keltette fel a figyelmemet a borítón. Miután olvastam a könyvét elkezdett érdekelni vajon milyen regényeket ajánl. 

A borító azonnal megmutatja hol játszódik a kötet és a főszereplőnőt is. Nagyon tetszik a letisztultsága, mégis az apró utalások a történetre. 

A kötet kiindulási pontja, hogy egy lány elviszi orvoshoz az édesanyukáját, ugyanis észrevette rajta a felejtés, a demencia jeleit. A történet pikantériája, hogy amíg az édesanya egyre inkább elfelejti a múltat a lány annál inkább ragaszkodik hozzá, ezért miközben a jelen feltárul az olvasó előtt, addig fejezetről fejezetre visszaugrunk a kapcsolatuk kezdetére. Végig veszi édesanyja házasságát, annak nehézségeit és a szökését egy ásramba, ahova magával viszi a lányát is, ugyanakkor ott idegennek gondjaira bízza őt, majd innen is tovább állnak. Egy ideig az utcán koldulnak, majd visszatérnek a nagyszülői házba és ismét külön költöznek, hogy az anya megtalálja a szerelmet, aki idővel szintén elpárolog. Már a kötet elején kikristályosodik rossz anya-lánya kapcsolat, mely egyre inkább durvábbá válik, lelki és fizikai bántalmazás is felelevenedik az emlékekben. Mégis vagy pont emiatt Antárát az élet minden területén befolyásolja az anyjával való kapcsolata, legyen szó a világ szemléletéről, a gondolatairól, a félelmeiről. 

A könyv helyszíne India, így az ottani kultúra és történelem folyamatosan megjelenik a lapokon. Bár a téma nem egyszerű, lehangoló tud lenni, mégis az írónő íróistílusa, a fordító csodás munkája miatt egyszerűen faltam az oldalakat és mindig vártam, hogy legyen egy aprócska idő, amit olvasással tudtam tölteni. 

Van ebben a könyvben egy olyasfajta keserédesség, mint az égett cukor. 

Számomra érdekes és különleges kötet volt. Csak ajánlani tudom. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Hazudnék, ha azt állítanám, hogy anyám nyomorúságos állapotában soha nem leltem örömet.

Gyermekkoromban épp elég szenvedést okozott nekem ahhoz, hogy bármely későbbi fájdalomra, ami kijutott neki, úgy tekintsek, mint valamiféle törlesztésre, aminek nyomán helyrebillen a világegyetem egyensúlya, visszaáll ok és okozat racionális rendje. 

De a kettőnk közötti tartozik-követel kiegyenlítése nem lehetséges többé. 

Egészen egyszerűen azért, mert az anyám felejt, és ez ellen az égvilágon semmit nem tehetek." (9. oldal)

"Mindig azt mondja, nem járt különösebb változással, amikor odaköltöztem hozzá, az éltem forradásmentesen simult az övébe.

A felfordulástól való félelme tudatában óvatosan láttam neki a változtatásoknak, és először azokat a lepedőket, törülközőket cseréltem le, amiket más nők is használhattak. Aztán azok a könyvek és ruhadarabok következtek, amelyeket ajándékba kaphatott tőlük." (39.oldal)

"Egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy ez a felejtés egészen kényelmes dolog, hogy Anyu nem akar emlékezni rá, miket mondott és tett. Igazságtalannak érzem, hogy ő egyszerűen félresöpri a múltat, nekem viszont a múlttal telnek a napjaim. Papírokat, fiókokat, egész szobákat töltök meg feljegyzésekkel, jegyzetekkel, gondolatokkal, ő meg napról napra egyre nagyobb homályban él." (80.oldal)

"Azt mondta, ez mindig különbség lesz közöttünk - bizonyos módon az amerikaiak soha nem viselkednek. Erre megkértem, hogy ne istenítse gyermekkora udvarias csomagolását, mindenki tudja, mire képesek valójában az amerikaiak." (135. oldal)

"Tudja, az emlékeket aktívan állítjuk elő. És együtt állítjuk elő őket. Az emlékeket azokban a képekben is újraalkotjuk, amelyekre mások emlékeznek." (252.oldal)

A könyv adatai:

Kiadó:                         Park Kiadó

Megjelenés:                   2023

Oldalszám:                   328

Fordító:                     Nagy Mónika Zsuzsanna

Borítóterv:                 Féder Márta

Megvásárolható:           Park Kiadó

Fülszöveg:

A ​múlt emlékét Tárá is őrzi valamiképp, Antárá is, de máshogyan. Mindketten állhatatosan nyalogatják az egymástól kapott sebeiket.

Tárá zűrös lány volt annak idején. Szerelem nélküli házasságából előbb egy ásramba menekült, aztán egy ideig koldusként tengődött, hogy jómódú szüleit bosszantsa, majd éveken át futott egy toprongyos, hajléktalan művész után – és közben végig ott volt vele a kislánya. Most azonban utolérte a demencia, kétszer ad fizetést a bejárónőnek, és egész éjszakára nyitva felejti a csapot. Antárára vár a feladat, hogy gondoskodjon az anyjáról, aki soha nem gondoskodott róla.

Az Égett cukor emlékekről és mítoszokról szól, arról, hogy a saját magunknak mesélt történetek miképp válnak valóságosabbá a tükörképünknél is. Féltékenység, megszállottság, árulás témáit járja körül. Éleslátó szarkazmus szövi át, és arra keresi a választ, hogy vajon mennyire ismerjük a hozzánk legközelebb állókat és végső soron saját magunkat.

„Hazudnék, ha azt állítanám, hogy anyám nyomorúságos állapotában soha nem leltem örömet.”

Avni Doshi (1982, New Jersey) brit regényíró. Az Égett cukor az első könyve, amely felkerült a Booker- és a Pen Hemingway-díj rövid listájára. Indiában White Cotton címen jelent meg. A szerző jelenleg Dubajban él.

Füst Milán: A feleségem története

 

Kedves Olvasó!

Köszönöm szépen a Fekete Sas Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a könyvet is.

Mostanában egyre inkább érdekelnek azok a könyvek, melyekből később filmet készítettek. A feleségem története című film különlegességét adja, hogy nem csak magyar, hanem neves külföldi színészek is szerepelnek benne. Enyedi Ildikó szerintem hűen a könyvhöz építette fel a filmet, melyet végül a Cannes-i filmfesztiválon mutattak be, jelölték Arany Pálma díjra. 

A könyv (és film) főszerepében Störr kapitány áll, az ő szemszögéből ismertem meg a történetet. A kapitánynak nincs komoly kapcsolata, sőt korábban sem volt egy mély szerelmi élete. Csakhogy visszatérő gyomorpanaszára az orvos azt ajánlja találjon magának egy feleséget. A kapitány hallgat az orvosra, hamarosan meg is történik az esküvő, de a gondok csak gyűlnek ebbe a házasságba. Szép feleségéről hamar kiderül, hogy nem hűséges fajta, így kapcsolatukat beárnyékolja bizonytalanság, félreértések, meg nem értettség. Egy furcsa szerelem bontakozik ki a történetből. A kapitánynak magát is meg kellett volna értenie, mielőtt ebbe a kapcsolatba lépett volna. 

Úgy érzem maga a szereplők sokkal mélyebbek, mint azt most én megértettem volna. A könyvhöz szükséges lelassulni, hogy a kapitány filozofálását nyomon lehessen követni. Érdekes történet, nem véletlenül lett világhírű. Idővel szeretném majd újra olvasni.  

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (4,5/5)

A könyv adatai:

Kiadó:                         Fekete Sas Kiadó

Megjelenés:                   2022

Oldalszám:                   408

Megvásárolható:           Fekete Sas Kiadó

Borító:                        puha borító

Borító terv:                  Szűr-Szabó Edit

Fülszöveg:

A ​feleségem története, nemcsak a magyar irodalom kiemelkedő regénye. A mű európai hírnevet és rangot szerzett magának, tizennégy nyelvre fordították le, és valamennyi kritika megemlíti kivételes erényeit. Miben rejlik Störr kapitány, a holland hajós történetének varázsa? A házasság, a szerelem, a féltékenység a világirodalom örök témái közé tartozik. Azt hihetnők, mindent megírtak már erről. A feleségem története mégis valami újat, ki nem mondottat és valamennyiünk által csak homályosan érzett igazságokat közöl a legnagyobb érzésről, mely embernek adatott. Störr kapitány szerelemféltése, feleségével kapcsolatos aggodalmai, gyanakvásai a szoknyaügyekben járatlan férfi kálváriájának megannyi stációján vezetik végig az olvasót. Az emberi lelket ismerő író feltárja előttünk a szerelem titkait, a férfi és nő kapcsolatának soha meg nem oldható ellentmondásait, és eközben mintegy tudományos leírását adja a féltékenység kórtanának. Hiszen mirólunk van szó. Störr kapitány és felesége mi vagyunk: férfiak és nők, férjek és feleségek, szeretők és egymást csalók, a történet pedig nem más, mint annak a távolságnak a felmérése, mely bennünket mindig elválaszt egymástól, az az állandóan jelenvaló, reflexeinkbe és idegeinkbe beivódott idegenség, mely legboldogabb perceinkben is ott lappang közöttünk.

Füst Milán remekműve egy szokvány féltékenységi sztori mennyei magasságait és pokoli mélységeit mutatja be. A megjelenésekor (1942) szinte visszhangtalan regény az 1958-as Gallimard-féle francia kiadást követően világsiker lett, szerzője Nobel-díjra jelöltetett.

VILÁGHÍRŰ REGÉNY A FÉLTÉKENYSÉGRŐL, ÉS MÉG SOK MINDEN MÁSRÓL!

2022. május

Mary Ann Shaffer · Annie Barrows: Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság

Kedves Olvasó!

Először a filmet láttam, amit nem volt egyszerű megtalálni, hiába Netflixes. 

A film szinte mindenben eltér a könyvtől, így inkább két különböző műként él a fejemben. Valószínűleg azért szeretem mégis a filmet már az első pillanattól fogva, mert több a Downton Abbey-ben játszó színész megjelent a képernyőn (Lily James, Jessica Brown Findlay, Penelope Wilton, Matthew Goode 💖). Óriási kedvencem lett idén az a sorozat, de most visszatérek a Krumplihéjpite Irodalmi Társasághoz. Szerettem a színészek játékát, akik sikeresen hozták a könyvbeli karakterek viselkedését. A képivilág és a film hangulata is elnyerte a tetszésemet. 

 A regény levélregény, így a bevezetésben nincsenek bemutatva a szereplők. Mivel előbb láttam a filmet, emiatt nekem nem okozott problémát ennek hiánya. 

Két évvel ezelőtt a Nincs időm olvasni kihívás közös könyve volt és azóta motoszkált a fejemben, hogy nekem is el kell olvasnom ezt a regényt, csak valahogy nem jutottam el idáig. Tavaly viszont A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei című könyv után úgy éreztem idén egy hozzá hasonló regényt szeretnék olvasni, és ekkor jött velem szembe ismét a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság. Visszagondolva a legjobb pillanatban érkezett az életembe, mert olyan hangulatban ért, amivel a legnagyobb élvezetet okozta az olvasása. 

Kikapcsolt a Juliet levelezésének olvasása, voltak persze levelek, amik megnevetettek, és voltak szomorúak is, hiszen a történet a második világháború után nem sokkal játszódik. 

Nagyon jó volt olvasni erről az irodalmi társaságról, ahogy különböző olvasmányaikat megosztották egymással, majd Juliet-tel is. Azt éreztem olyan jó lenne egy ilyen társasághoz tartozni. Összeülni, megbeszélni az olvasásélményeket, támogatni, átsegíteni egymást a nehéz időkön. Izgalmas rész volt, muszáj kiemelnem, mert kimaradt a filmből, hogy Isola nagymamája lehet, hogy Oscar Wild-tól kapott leveleket, ez pedig a könyvre jellemző aranyos, humoros jelenetek által derült ki. Persze megindul a szereplők nyomozása az igazság után, de nem árulom el hogyan zárul le ez az ügy. Ezt a részét a történetnek még izgalmasabbá tették az írónők, és nem tudtam letenni a könyvet. 

Úgy gondolom végre egy könyv, amiben Anne Brontë-ra is felhívják a figyelmet, imádtam azokat a részeket, mind a regényben, mind a filmben!

A karakterek szerethetőek, más aspektusból mutatták be a történelmet, egy tényleg létező szigeten. Szívmelengető volt olvasni, ahogy guernsey-i lakosai megnyíltak Juliet-nek leveleiken keresztül, később pedig ahogy befogadták őt, mintha mindig is közöttük élt volna. Juliet pedig felnőtt az új helyzethez.

Egy szó, mint száz, imádtam ezt a könyvet! És csak bíztatni tudlak kedves Olvasó, Te is olvasd el! 

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Ui.: A Megaláztatás völgyében éneklő pásztorfiút nem a közönséghez vágtam, hanem a beszédtanárnőmhöz. A lába elé céloztam, de elhibáztam."

"Kedves uram!

Az Oakley utcából már elköltöztem, de igazán örülök, hogy a levele éppúgy megtalált, mint ahogy a könyvem megtalálta önt. Szívszorító érzés volt megválni Elia válogatott esszéitől, de két példányom volt belőle, és a könyvespolcomon kitört a helyhiány. Mégis árulásnak éreztem, hogy eladtam, de ön megnyugtatta a lelkiismeretem.

Kíváncsi lennék, hogy került a könyv Guernsey-re. Lehet, hogy a könyvekben valamilyen fészekrakó ösztön munkál, amely igazi olvasóikhoz vezérli őket. Milyen szép volna, ha ez igaz volna!"

"Évek óta járok hozzájuk, és mindig megtaláltam azt a könyvet, amelyik éppen kellett - és még további hármat, amelyekről nem tudtam, hogy kellenek."

"Az irodalmi társaságok terén egyikünknek sem voltak tapasztalatai, így magunk alkottuk meg a szabályainkat. Felváltva számoltunk be az elolvasott könyveikről. Eleinte higgadtságra és tárgyilagosságra törekedtünk, de ezzel hamar felhagytunk; a felszólalók célja ettől kezdve az lett, hogy kedvet csináljanak a többieknek a szóban forgó könyv elolvasásához. Ha ugyanazt a könyvet már ketten olvasták, vitatkozhattak róla; ez volt az egyik legfőbb mulatságunk. Faltuk a könyveket, beszélgettünk és vitatkoztunk róluk, és eközben egyre közelebb kerültünk egymáshoz. A sziget többi lakosa közül is jó néhányan jelentkeztek tagnak, és így a közösen töltött esték egyre élénkebbé és örömtelibbé váltak; időnként már-már megfeledkeztünk a kinti sötétségről. Még most is összejövünk minden második héten."

"Mindketten a tenger partján lakunk. Én sok mindent termelek, és nevelem a tyúkjaimat meg az Ariel nevű kecskémet. Van egy papagájom is, Zenobiának hívják, és nem szereti a férfiakat."

"Szomszédnőmnek, Evangeline Smythe-nek júniusban ikrei lesznek. Nem valami boldog tőlük, úgyhogy majd megkérem adja nekem az egyiket."

"Azok a derék fiúk megetettek, takarókat adtak, kórházba vittek minket. És egy hónappal később porig égették Belsent - áldassék a nevük érte. Az újságból tudom, hogy most új tábort építettek a helyén, háborús menekülteknek. A hideg futkároz a hátamon, hogy új barakkok kerülnek a régiek helyébe, még akkor is, ha nemes célra. Énszerintem azt a területet örökre parlagon kellene hagyni. Nem írok erről többet, és remélem, megérti, miért nem akarok beszélni róla. Ahogy Seneca mondja: "A könnyű bánat sokat fecseg, de a nagy bánat néma.""

"Úgy volt, hogy a társaság tegnap esti ülésén Isola tart előadást a Büszkeség és balítéletről, ám vacsora előtt Ariel felfalta a jegyzeteit. Ezért kapkodó sietséggel felmarkolt Jane Austen helyett néhány levelet, amelyeket Pheen nagymamájának (a név a Josephine becéző formája) címeztek hajdanán. A levelekből valamiféle történet állt össze."

A könyv adatai:

Kiadó:                         Park Kiadó

Utolsó kiadás ideje:       2022

Oldalszám:                     372

Borító:                        Puha

Fülszöveg:

1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.

„A szerzőpáros magával ragadó, ugyanakkor szívbe markoló könyvet írt – Jane Austen-i hangulatú, történelmi tanmesét. A leveleket nem az olvasónak címezték, mégis neki szólnak.”
Sarah Addison Allen

„Soha nem akartam annyira egy könyvklubhoz tartozni, mint a Krumplihéjpite olvasása közben. A regény minden lapjáról sugárzik a szeretet.”
The Christian Science Monitor

„Hihetetlen szerelmi történet, mely egyben a túlélésről és a hősiességről is szól, emléket állítva egy kis közösségnek, melyet a könyvek szeretete kovácsolt eggyé.”
The Charlotte Observer

2021. szeptember

Elena Ferrante: Az új név története (Nápolyi regények 2.)

Kedves Olvasó!

Tavaly szeptemberben olvastam el a Briliáns barátnőm című könyvet, akkor tetszett, de végül mégis egy évet vártam a folytatásával. Nyáron az első évadot megnéztem, hogy felelevenítsem a történetet. A sorozat nagyon tetszett, hozta a könyv hangulatát és kicsit könnyebbséget jelentett, hogy arcokat tudtam a sok névhez tenni. 

Ahogy elkezdtem a második kötetet sokkal jobban berántott és kíváncsian vártam hogyan alakul tovább Lenù és Lila története. Mind a ketten fejlődnek és elkezdik élni saját életüket, próbálják formálni sorsukat, mégis a nyomor, a megaláztatás minden döntésük és mozdulatuk része maradt. Szerelmi szálak, erotikus töltetű és csúnya beszédek, durva fordulatok voltak jelen a könyvben és ezek miatt is meglepetés volt olvasni a sorokat. 

Továbbra is Lenù a fő elbeszélő, de egy ponton túl amikor a lányok útja elválik, már inkább E/3-ban jelenik meg Lila szála. Nino jelenléte meglepett és bevallom Neked drága Olvasóm ebben a kötetben nagyon irritált. Lila házassága már az előző könyv végén kiderült, hogy nem épp happy end-del végződhet, de ebben a kötetben a teljes bukást, fájdalmat átélheti az olvasó is. Sajnáltam, ahogy haladt a történet Lila számára, mégsem tudtam egyetérteni a döntéseivel. Felbosszantott, ahogy Lenùval bánt és vártam a barátságukban a törést, hogy ne húzza le tovább. Ugyanakkor Elena nem létezik Lila nélkül, szerves részévé vált a személyiségének. Továbbra is az volt az érzésem, hogy az írónő nem egy kitalált történetet, hanem a sajátját meséli el. 

Nem szeretnék újabb egy évet várni a harmadik kötet elolvasásával, de úgy érzem eléggé lenyomott a lányok barátsága, versengése. Megnéztem a második évadot a sorozatból, a színészek, a helyszín továbbra is tetszett, de mivel rögtön a könyv után néztem meg az eltérések már sokkal jobban szembetűntek. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Lila ​és Elena tizenhat évesek, és egy világ választja el őket egymástól. Lila immár férjes asszony, de férje vezetéknevének viselését önmaga elvesztéseként éli meg. Beleveti magát választott családja vállalkozásainak vezetésébe, de nem nagyon élvezi új szerepét. Elena gimnáziumba jár, mintadiák, de miközben a tanulmányaival és önmagával viaskodik, éppen Lila esküvőjén eszmél rá, hogy nem találja a helyét sem a telepen, sem azon kívül.

Innen folytatódik a Nápolyi regények második kötete.

Az új név története a két barátnő ifjúkorának elbeszélése. Szerelem, féltékenység, szabadságvágy és lemondás a kísérőik egymástól egyre inkább távolodó útjaikon. Lila számára a házasság börtön, Elena pedig nehezen viseli azt a szenvedélyes makacsságot, mellyel barátnője menekülni szeretne kötelezettségei elől. De az egymás iránt érzett gyűlöllek és szeretlek érzelemhálóból, az önmegerősítés vágyából fakadó, függőséget okozó köteléktől nem tudnak szabadulni. Ahogy Lila és Elena követik egymást, eltávolodnak egymástól, majd újra egymásra találnak, magával ragadja, elsodorja az olvasót.

2021. augusztus

Lori Nelson Spielman: Sors, szerelem, Toszkána

Kedves Olvasó!

Köszönöm szépen a Next21 Kiadónak a lehetőséget és Finy Petrának az ajánlást!

Először azt hittem egy lágy, nyári romantikus könyvet fogok a kezembe. Mind a borító, mind a cím és a fülszöveg is megfogott, kíváncsian vártam mi fog belőle kisülni. 

Vágytam egy nyugodt, romantikus történetre, ami majd nem fog felkavarni, végül nem ezt kaptam, de nem bántam meg, hogy elolvastam. A regényben megjelenik egy átok, ami a másodszülött lányokat örök magányra kárhoztatta. Én az átok helyett inkább egy komoly transzgenerációs traumát láttam, amit a család tagjai folyamatosan felemlegetnek, erősítik szegény lányokban a magányt és az elutasítást. Nagyon nehéz volt ezeket a részeket végig olvasnom, dühös voltam a családra, akik megpecsételték, traumatizálták, kihasználták ezeket a lányokat. 

Egy hiba mellett nem tudok szó nélkül elmenni, nagyon sok olasz szó és mondat szerepelt a szövegben, amik dőltbetűvel és csillagozva jelentek meg a lapokon, viszont sem lábjegyzetben, sem az utolsó oldalakon nem szerepelt a fordításuk. Sajnos a szövegkörnyezetből gyakran nem derültek ki a jelentésük, ami elég zavaró volt. 

A történet főszereplője Emilia is egy másodszülött lány, akit a családja teljesmértékben kihasznál, a nővére gyerekeire vigyáz, amikor csak testvére felhívja ő rögtön rohan hozzájuk, sőt süt is rájuk. Alárendelt, elnyomott szerepet tölt be a családjukban, nem próbál kitörni, inkább az átok mögé bújik és nem is teremt kapcsolatokat másokkal. Ebbe a szörnyű helyzetben érkezik hozzá Poppy nagynéni levele, amiben magával hívja egy olaszországi kirándulásra. 

Poppy volt az a szereplő, akit rögtön megkedveltem, felüdülés volt olvasni a hozzászólásait, a hozzáállását adott helyzetekhez. Több titok is kiderül vele kapcsolatosan, amitől a könyv még izgalmasabb, fordulatosabb és kicsit szomorúbb is lett. 

Lucyt, aki még csatlakozik az előbb említett két másodszülött lányhoz a túrában, eleinte nem sikerült megkedvelnem, inkább ellenszenves volt. Főként azzal húzta ki nálam a gyufát, ahogy Poppy-hoz illetve, ahogy az öreg hölgyről beszélt. Semmi tisztelet, inkább ki ha én nem stílus, öltözködésében és viselkedésében pedig egy elkeseredett lány volt, aki bárkinek odaadja a testét egy kis szeretetért cserébe. 

A két fiatal lány Emilia és Lucy ugyanakkor bebizonyították a könyvben, hogy Poppy segítségével, iránymutatásával felül tudnak kerekedni múltjuk démonjain, a családjuk elnyomásán. Így a könyv közepetájékán már mind a kettejüket meg tudtam kedvelni, persze továbbra sem annyira, mint Poppy-t, ő maradt a nagy kedvencem. 💖

A végét kicsit megkönnyeztem, de mosollyal az arcomon tettem le a könyvet.

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5)

Idézetek: 

"- Luce, hogyhogy hallgattál az anyádra?

Nagyon hosszú ideig nem válaszol, végül megvonja a vállát.

- Azt hiszem, ugyanazért, amiért te is Nonnára. Figyelmen kívül hagyjuk, amit a szívünk diktál, amikor úgy gondoljuk, ezzel szert tehetünk valaki szeretetére."

"(...)Akik nem képesek szeretettel megnyerni a szíveket, gyakran félelemmel irányítanak másokat."

"– Ne feledjétek terjeszteni a napfényt. Soha ne becsüljétek alá a ragyogásotokat, ha olyannal van dolgotok, aki felhőtakaró alatt él."

"Minden alkalommal, amikor szeretsz, legyen szó gyermekről, macskáról vagy lóról, valami színt hozol a világba. Ha elmulasztasz szeretni, kitörölsz egy színt."

Fülszöveg:

Kétszáz évvel ezelőtt Filomena Fontana megátkozta a húgát, és azóta a Fontana-családban egyetlen másodszülött lányra sem talált rá a tartós, igaz szerelem. Valaki szerint ez csak különös egybeesés – így van ezzel Emilia, aki szingli létére nagyon is boldog, és cukrászként dolgozik nagyapja brooklyni csemegeüzletében. Más, mint például Emilia unokatestvére, a szexi és szerelem után sóvárgó Lucy, azt vallja, hogy az átok igenis kézzel fogható valóság.

Mindketten elképedten fogadják, amikor nagymamájuk húga, Poppy néni azzal áll elő: ha elkísérik szülőföldjükre, Olaszországba, akkor Poppy pontosan a nyolcvanadik születésnapján össze fog találkozni élete szerelmével, és ezzel egyszer s mindenkorra megtöri a Fontana család másodszülött lányait sújtó átkot.

A helyszínt Velence csatornái, Toszkána dombjai és a varázslatos Amalfi-part adják – miközben a románc kibontakozik, olyan családi titkokra derül fény, amelyek jóval kártékonyabbak, mint egy állítólagos több száz éves átok.

2021. május

Szabó Magda: Az ajtó

Kedves Olvasó!

Az írónőtől már korábban olvastam a Megmaradt Szobotkának és Az őz című könyveit. Ahogy azok a történetek, úgy Az ajtó is rögtön megfogott. 

Innen is köszönöm szépen a Jaffa Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam! 

A szereplőkről el tudtam képzelni, hogy mindenki egykor élt és ugyanígy cselekedtek, mint a könyvbe megírt karakterek. Emberi sorsokról, titkokról, döntésekről, tragédiákról, szenvedésekről és örömökről is szól a történet. A narrátor maga Szabó Magda, a könyv és az életútja között vannak hasonlóságok.

Központi eleme a történetnek az írónő és a háztartásvezetőnőjének kapcsolata, mely sokszor inkább egy se veled, se nélküled kapcsolat. Hol utálták egymást, hol pedig mindenkinél jobban szerették a másikat. Emerenc, a háztartásvezetőnő, nagyon erős karakter, titkait, szenvedéseit megtartja magának, irányítja a közelében lévőket, lenyűgöző volt róla olvasni. 

Bár már az első oldalakon az írónő utal a könyv végére, Emerenc sorsára, mégis kíváncsian vártam, hogyan zárul a történet. Olykor megrázó, megdöbbentő jelenetek bontakoztak ki az oldalakon, mégis örülök, hogy elolvashattam. 

A könyv után a belőle készült filmet is megnéztem. Néha hiányoltam egyes jeleneteket, de a színészek nagyon jól hozták a karaktereket. 😍

Legalább egyszer szerintem mindenkinek érdemes lenne olvasnia az írónőtől! 

Ezt a könyvét is és a filmet is csak ajánlani tudom. 💗

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

 "Elképedve hallgattam, először történt meg, hogy valaki referenciát kívánt volna mirólunk. "Akárki szennyesét nem mosom " - mondta Emerenc."

"A rendőrségen külön dossziét nyitottak Emerencnek, elrakták a változatos anyagot, csak legyintettek, ha egy-egy levél jött, nem volt az a kezdő nyomozó, aki fel ne ismerte volna a galambász szókincsét, barokkosan körülményes fogalmazását. Időnként el-elnézett egy rendőr csak úgy, kávézni, beszélgetni Emerenchez, a ranglistán emelkedő alezredes egyenesen odakapott hozzá, ha új fiú jött, azt bemutatták, Emerenc kolbászt készített, pogácsát, palacsintát, mikor kinek mire volt kedve, minden vidéki rendőrt elhagyott falujára, saját nagyanyjára, távoli családjára emlékeztetett, nem is bosszantották azzal, hogy elárulják neki, a vádak közt az is szerepel, zsidókat ölt meg és rabolt ki a háború idején, az amerikaiak kémje, titkos leadót kezel, otthonában orgazda-tevékenységet folytat és kincset rejteget."

"- Ölt maga már állatot? - kérdezte

Mondtam, nem öltem.

- Majd fog. Violát is meg fogja ölni, adat neki injekciót, ha eljön az ideje. Tanulja meg, akinek lepergett a homok, azt ne marasztalja, mert nem tud az élet helyett adni neki semmit. Azt képzeli, én nem szerettem Polettet, hogy nekem mindegy volt, mikor megunta, és elkívánkozott? Csakhogy a szeretethez tudni kell ölni is, nem árt, ha megjegyezni. Kérdezze meg csak a jóistent, akivel olyan szíves viszonyban van, mit mondott neki Polett, mikor találkoztak."

"A pap hazudik, az orvos tudatlan, pénzsóvár, az ügyvédnek mindegy, kit képvisel, gyilkost vagy áldozatot, a mérnök eleve úgy kalkulál, hogy a saját háza anyagát kispórolhassa a téglákból, a nagyüzeme, a gyára, a tudományos intézmények csupa bűnszövetkezet."

"Nem volt erő, ami Emerencet megtörhette volna, a népnevelő szíve mélyéig megriadva tűnt el a közeléből, Emerenc kivédhetetlen volt, megállíthatatlan, nem lehetett vele se komázni, se barátkozni, de csevegni sem, bátor volt, elbűvölően, gonoszul okos és megszégyenítő módon pimasz."

"- Nem hal meg olyan könnyen az ember, ezt tanulja meg, csak majdnem, aztán később olyan okos lesz attól, amit kiállott, hogy azt kívánja, bár még egyszer buta lehetne, tök buta."

"Én azt gondoltam, tévedek, tévednem kell. Az az ajtó nem nyílt meg soha. Most se nyílhat meg. Lehetetlen. 

- Na, ide figyeljen. Ha elárul, megátkozom, és akit én megátkoztam, mind rútul végezte. Most lát valamit, amit nem látott senki, nem is fog, míg el nem temetnek."

"Mindenki példája volt, mindenki segítsége, a mintakép, keményített köténye zsebéből galambként vászon zsebkendők suhogtak ki, papírba takart cukorkák, ő volt a hó királynője, a biztonság, nyáron az első cseresznyeszem, ősszel a gesztenyekoppanás, télen a parázs tök, tavasszal az első rügy a sövényen: Emerenc tiszt volt, és kikezdhetetlen, ő volt mi, valamennyien, a legjobb önmagunk, aki mindig szerettünk volna lenni."

Fülszöveg:

Álmában ​nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulisszái előtt egy magára maradt nő tragikus, fordulatos sorsa. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött?

Az ajtó a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. Állandó kettősség jellemzi a két főhős áhítatosan odaadó, máskor szinte gyűlölködő kapcsolatát is. A szeretet kapujában állnak. Sikerülhet-e végül beljebb vagy elengedni egymást?

Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye: Szabó István forgatott belőle filmet, és 2015-ben felkerült a The New York Times sikerlistájára.

2020. december

 Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Kedves Olvasó!

Először a filmet láttam, ami rögtön magával ragadt és onnantól nem volt megállás, be kellett szereznem a könyvet is. A borítója nagyon tetszik, különleges.

A történet négy kisasszonyról és az anyukájukról szól. Bár nem gazdagok, de nem is szegények. A történetben gyakran előkerül a különböző nézőpontok észrevétele. Ahelyett, hogy más dolgok iránt vágyakoznánk, örüljünk azoknak a dolgoknak, amik már meg vannak. És hasonló gondolatok jelennek meg a könyvben, nagyon aranyos történetekbe csomagolva. Az anyukájuk egész könyv alatt okítja, terelgeti a lányait. Nagyon tetszett, hogy mindegyik lánynak meg volt a maga különlegesége.

Mivel a filmet hamarabb láttam, így nem tudtam nem párhuzamot vonni a könyv vs film között. A Kisasszonyok végén olvastam, hogy a Jó feleségekkel gyakran összemosódik a két történet, és bár a Manó könyvkiadó két kötetben hozta ki, a film a két könyvet dolgozta fel. Nekem ez nem okozott problémát, sőt nagyon is tetszik a két szép borító. Ahogy az is, hogy a film nem sokban tér el alapvetően a könyvtől. Bár a történet a könyvekben lineárisan zajlik, addig a film ugrál a múlt és a jelen között.
A film miatt tudom, hogyan fog zárulni a Jó feleségek, de ettől még jövőre szeretném majd beszerezni. 😊

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

2020. augusztus

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Kedves Olvasó!

Péterfy-Novák Évától már elolvastam A rózsaszín ruha című könyvet és akkor elhatároztam, hogy az Egyasszony című könyvét szeretném beszerezni, majd az Apád előtt ne vetkőzz és a jövőben megjelenő többi könyvét is. 

Először facebookon pár fejezetet hallgattam, ahogy Tenki Réka felolvasott a könyvből. Már akkor megrázott a történet. Ugyanakkor érdekelni is kezdett, hogy vajon milyen lehet a monodráma. 

Hihetetlen, hogy egyesekben mekkora erő és szeretet lakozik, míg mások mennyire kegyetlenek tudnak lenni. 

Kemény emberi sorsokról olvastam, előfordult, hogy a villamoson összecsuktam a könyvet, mert képtelen voltam tovább olvasni, annyira felkavart. Otthon már sírtam is rajta. 

Mégis mindenkit arra ösztönzök, hogy olvassa el, mert elgondolkoztat és változásra késztet.

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve.

Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak.

Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar.

2020. május

 Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

Kedves Olvasó!

2019-ben az egyik legfelkapottabb sorozat az HBO által készített Csernobil volt. Én sem maradhattam ki, főleg mert már régóta érdekelt ez a téma. Nem annyira, hogy a katasztrófa turista legyek, inkább csak kíváncsi voltam, hogy mégis mi, hogyan történhetett. Miután megnéztem a sorozatot megtudtam, hogy az emberi történeteket, mint a tűzoltókét a Csernobili ima nevezetű könyvből merítették. Rögtön el is döntöttem, hogy a könyvet is el kell olvasnom. 

A regény nem az erőmű felrobbanásával foglalkozik, hanem annak következményeivel, az emberekre, a társadalomra, a világra gyakorolt hatásával. A könyv interjúkból áll, amik igazán szívfacsaróak. Húsba vágó, kendőzetlen könyv. Nehéz és nyomasztó is olvasni, mégis jobb tudni. Tudni arról, hogy még mindig mennyire sokan laknak fertőzött területen és, hogy vannak akik inkább választják ezt a környezetet menekülésként. 

A jövőben szeretném Az utópia hangjai-ciklus további köteteit is elolvasni az írónőtől. Nagyon tetszik, hogy az Európa kiadó egységes borítóval hozta ki ezt a sorozatot. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"A szarkofág olyan holtettem, amely lélegzik. Halált lélegzik."

"A háborús atom az Hirosima és Nagaszaki, a békés atom pedig a minden házban világító villanykörte. Még senki sem sejtette, hogy a háborús és a békés atom ikerpár. Cinkosok. Bölcsebbek lettünk, az egész világ bölcsebb lett, de csak Csernobil után. A fehéroroszok ma olyanok, mint az élő fekete dobozok, regisztrálják az információkat a jövőnek. Mindenki számára."
Sokáig írtam ezt a könyvet... Majdnem húsz évig... Találkoztam és beszélgettem az erőmű egykori dolgozóival, tudósokkal, orvosokkal, katonákkal, áttelepítettekkel, a zóna illegális lakóival... Azokkal, akik számára Csernobil a világuk lényeges része, minden meg van mérgezve bennük és körülöttük, nem csak a föld és a víz. Meséltek, és válaszokat kerestek... Együtt gondolkodtunk. Gyakran sietős volt nekik, féltek, hogy nem jutnak a végére, én pedig még nem tudtam, hogy a tanúságtételük ára az életük. „Jegyezze föl - hajtogatták -, nem mindent értettünk abból, amit láttunk, azért csak maradjon fenn. Majd elolvassa valaki, és megérti. Később... Majd az utánunk jövők..." Nem ok nélkül siettek, sokan közülük már nincsenek az élők között. De tudtak jelet küldeni..."

Legalább ötven év kell ahhoz, hogy történelemmé váljon egy adott esemény. Itt viszont el kell indulnunk a forró nyomon...
A zóna... Külön világ... A tudományos-fantasztikus irodalom művelői találták ki először, de az irodalom elmaradt a valóságtól. Mi már nem hihetünk abban, amiben Csehov hősei hittek: száz év múlva az ember szép lesz! Az élet gyönyörűséges lesz! Ezt a jövőt elvesztettük. E száz év alatt volt sztálini Gulag, Auschwitz... Csernobil... És szeptember 11. New Yorkban... Felfoghatatlan, hogy férhetett bele minden egyetlen nemzedék életébe. Például apám életébe, aki most nyolcvanhárom éves. Ezt is kibírta az ember?
Csernobilban leginkább az marad meg az ember emlékezetében, hogy milyen az élet „mindenen túl": tárgyak ember nélkül, táj ember nélkül. Út a semmibe, a vezeték is a semmibe vész. Néha azon kezd gondolkodni az ember, hogy mi ez: a múlt vagy a jövő? Néha olyan érzésem volt, hogy a jövőről készítek feljegyzéseket..."

"Pénzt utaltak a károsultak alapjába, több száz ember adott érdek nélkül vért és csontvelőt... Ugyanakkor bármit meg lehetett venni egy üveg vodkáért. Díszoklevelet, eltávozást... Egy kolhozelnök hozott egy láda vodkát a sugárzásmérőknek, hogy ne írják rá a faluját az evakuációs listára, egy másik meg ugyanolyan ládát adna azért, hogy az ő kolhozát meg evakuálják. Neki már háromszobás lakást ígértek Minszkben. Senki sem ellenőrizte a mérési adatokat. A szokásos orosz káosz. Így élünk mi... Töröltek valamit a nyilvántartásból, és eladták... Egyrészt visszataszító, másrészt meg elmentek a jó édes anyátokba!"

"Mindennap hoztak újságot. Csak a címeket olvastam: „Csernobil - a hőstettek helye", „Legyőztük a reaktort", „És az élet megy tovább". Voltak nálunk politikai tisztek, tartottak politikai előadásokat. Azt mondták nekünk, hogy győznünk kell. Kit kell legyőznünk? Az atomot? A fizikát? A kozmoszt? A győzelem nálunk nem esemény, hanem folyamat. Az élet harc. Ezért szeretik annyira az árvizet, a tűzvészt... A földrengést... Cselekvési tér kell ahhoz, hogy „kifejezésre juthasson a bátorság és a hősiesség". Kitűzhessék a zászlót. A politikai tiszt cikkeket olvasott föl nekünk az újságokból „a tudatosság magas szintjéről és a kitűnő szervezésről", arról, hogy alig pár nappal a katasztrófa után már ott lobogott a vörös zászló a 4-es reaktor fölött. Lángolt. Néhány hónap alatt elemésztette az erős sugárzás. Újat tűztek ki. Aztán megint újat... A régit meg széttépték, a darabjait eltették emlékbe, a szívük fölött tartották, bedugva a mikádó alá. Aztán vitték haza... Büszkén mutogatták a gyerekeknek... Hősies eszetlenség! De én is ilyen voltam... Semmivel se jobb. Próbáltam elképzelni, hogyan másznak föl a katonák a tetőre... Halálraítéltek."

"Tán nem így volt ez mindig is? Az ember sose nő fel a nagy eseményhez.Az mindig meghaladja az erejét. Apám Moszkvát védte negyvenkettőben. Csak évtizedekkel később fogta föl, hogy rész vett a történelemben. Könyvekből, filmekből értette meg. Ő maga pedig így emlékezett erre: „A lövészárokban ültem. Lőttem. Betemetett egy robbanás. Félholtan húztak ki a szanitécek." És kész. Engem meg pont akkor hagyott el a feleségem..."

"Mindenki ezen töri a fejét nálunk... Most különbözőképpen reagálnak az emberek, mégiscsak eltelt tíz év, ők pedig ezt is a háborúval mérik. Négy évig tartott a háború... Számoljátok ki, az már két háború. Fölsorolom magának, milyenek a reakcióik: „Túl vagyunk már az egészen", „Majd csak boldogulunk valahogy", „Tíz év telt el, már nincs mitől félni", „Mindannyian meghalunk, hamarosan mind meghalunk!", „Külföldre akarok menni", „Segítségre szorulunk", „Szarni rá, élni kell". Azt hiszem, mindet fölsoroltam. Ezt halljuk mindennap... Ezt hajtogatjuk. Ami pedig az én nézőpontomat illeti... Tudományos kutatások alanyai vagyunk. Nemzetközi laboratórium... Európa közepén... Mi, fehéroroszok tízmillióan vagyunk, ebből több mint kétmillió él sugárszennyezett területen. Természetes laboratórium. Föl lehet jegyezni az adatokat, lehet kísérletezni."

Fülszöveg:

1986. ​április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ napokig szinte semmit sem tudott róla.
A Nobel-díjas fehérorosz írónő két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük. Beszélt az özvegyekkel, akiknek csak a kitüntetések és az oklevelek maradtak. Beszélt azokkal, akik az erőmű közelében, a paraszti Atlantisszá vált Poléziában éltek aztán bedeszkázták a kútjukat, és kitelepítették őket, vagy maradhattak a házukban, de eztán már úgy éltek, mint egy rezervátum lakói. Megismerjük az áldozatokat, a felelősöket és a szovjet virtusba belerokkant vakmerő önkénteseket.
Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem fehérorosz nemzeti tragédia. A tízmilliós nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt nem közölték, hogy Minszket és Fehéroroszországot borította el. Mivel a birodalom itt többször is erőszakkal állította meg a nemzetté válás folyamatát, sokan csak ekkor döbbentek rá, hogy az ő sorsuk más, maguknak kell kitalálniuk, hogyan menthetik meg az életüket. A gyarmati sorban élő nemzet a csernobili katasztrófával lépett be a világtörténelembe. Mert az afganisztáni háború és az atomkatasztrófa a birodalmat is romba döntötte.
Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig.

2020. április

Kötelező olvasmányok I.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna ; Örkény István: Tóték 

Kedves Olvasó!

Ebben a posztban most két könyvről szeretnék írni. Mindegyik kötelező olvasmány volt és az érettségiben külön tételekben szerepeltek. Ezeknél az olvasmányoknál örültem, hogy a tételek miatt nagyon sok információt tudtam meg a könyvről és az írójáról is. Mind a két könyv lélektani, megrázó véggel és van filmadaptációjuk is. Természetesen a könyvek elolvasása után a filmeket is megnéztem. Kisebb, nagyobb eltérések voltak, de a történeteket hűen ábrázolták. 

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Kötelező olvasmányok közül az egyik olyan könyv, amit sikerült megkedvelnem. 

Megdöbbentő volt olvasni Anna sorsáról, az ok okozati tényezőket átlátni és átérezni milyen kiüresedettek voltak (vagy épp még mindig azok) az emberek. 

Érdekes volt olvasni, hogy a címe a könyvnek annyira hasonlít az édesanya szavunkra, de Anna a főszereplő mégsem válhat anyukává. Ahogy az is, hogy milyen tiszta, ártatlan, önfeláldozó lélek és közben robottá akarják átalakítani, a minta cseléddé, aki nem érez, nem akar semmit, csak dolgozik. Vizyné függő kapcsolatáról, az elszalasztott lehetőségekről és arról, hogy egyedül a haldokló doktor láthatta igazán Annát, a szituációkat. 

Kosztolányi nagyon jól megírta a könyv körülményeit, a történelmi hátteret, a szereplők jellemzését és maga a nyelvezete is jó volt. Nem okozott különösebb problémát elolvasni és megérteni a történetet. 

Bár még anno kaptam ezt a könyvet, most, hogy megjelent poket zsebkönyvben, úgy is beszeretném szerezni. Rúzsa Magdolna lett a nagykövete, amitől csak még különlegesebb lett. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

A véznácska parasztlány, Édes Anna Pestre szegődik, Vizy méltóságosékhoz. Igénytelen, dolgos, készséges teremtés, nem lop, nem eszik sokat, nem töri az edényeket - ,,eszményi" cseléd. Még a szerelem is csendben, a cselédsor szabályai szerint esik meg vele: a méltósága unokaöccsének vaságyra jön kedve, s néhány nap múlva nem marad más Annának, csak a keserves eszmélés és az embertelen testi kín. A tragédia váratlanul következik be: egy éjszaka Édes Anna meggyilkolja a gazdáit. Kíméletlenül, majdnem közönyösen, mint aki feladatot hajt végre. Miért tette? Hiszen ,,jól bántak vele", ,,semmi baja sem volt" - sopánkodtak az ismerős méltóságák és cselédlányok. Csak az öreg beteg doktor érez valamit az igazságból: ,,...Nem úgy bántak vele mint egy emberrel, hanem mint egy géppel.. Cudarul bántak vele.." Kosztolányi regénye a huszadik század magyar prózájának legjelentősebb alkotásai közé tartozik. A humánum, a részvét szólal meg lapjain, ,,amely - az Édes Anná-ból idézünk - egy idegen életet éppoly végzetesen szükségesnek érez, mint az önmagáét." 

Örkény István: Tóték                                                                  

Ez a könyv eléggé megrázott. Durva, groteszk és abszurd történet. Az olvasó számára már az elején kiderül, hogy Tóték legidősebb gyermeke meghalt. Mivel katona, így távol él a szüleitől és kishúgától, akik egyedül a postán keresztül kaphatnák meg a halála hírét, ám a postás sajnálatból nem adja át a levelet. Közben azonban a fiú őrnagya a családhoz érkezik egy kis pihenésre. Az őrnagy eleinte gyenge, szánalomra méltó alakként tűnik fel a történetben, azonban minél többet van a családdal, annál jobban erőre kap. Megalázza a családot, főként az apukát, parancsolgat nekik, az egész napjukat hozzá kell alakítani, alig aludhatnak. 

A történet vége olyannyira elképesztő, hogy bennem egy kérdés fogalmazódott meg: ez most komoly?!

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

„Csak ​a gúny sért, nem a nevetés, legkevésbé az a nevetés, legkevésbé az a nevetés, melyet a groteszk tud kiváltani. Nevetünk, amikor fölfelé megy a hullámvasút, de sikoltva zuhanunk lefelé, viszont ki ülne föl egy vízszintes hullámvasútra? Más szóval van a szenvedésnek egy olyan foka, amely már csak áttételesen közölhető. (…) De visszatérve a Tóték-hoz: nekem a háború volt életem legnagyobb, sorsdöntő élménye, és most úgy érzem, hogy ebben a regényben írtam meg igazán. Persze nemcsak a háborút akartam benne megírni.”

"Végső magányunk perceit is kisajátíthatja a technika; utolsó sóhajtásunk megörökíthető, sokszorosítható, milliók képernyőjére rávetíthető. Szereppé válhat egyetlen őszinte gesztusunk: az agóniánk.
Ezt a szerepet, három ember búcsúfelléptét próbáltam megírni. Egyszerű, ismerős alakokét, amilyenek százával járkálnak körölöttünk. Nem történik velük se más, mint mindannyiunkkal, ha majd üt az óránk, ővelük másképpen történik; erről a másról szól e kis regény."

(Örkény István 1912-1979)