2021. november

Gayle Tzemach Lemmo: Kobani ​lányai
Bátor nők az Iszlám Állam ellen

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm az Open Books Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a rendkívüli könyvet! 💖

Végig rázott a hideg. Annyira erős ez a könyv, az írónő elment és beszélt is a katonanőkkel, akik sokáig el voltak nyomva, férfiak parancsoltak nekik. Ha a családfő azt mondta, akkor abba kellett hagyniuk a tanulást, nem mehettek hozzá szerelmükhöz, le kellett mondaniuk álmaikról. Mégis, amikor a helyzet úgy hozta fegyvert ragadtak és Kobani védőbástyái lettek. Az Iszlám Állam 2014-ben és 2015-ben óriási térhódításba kezdet, a megszállt területeken a férfiakat, fiúkat megölték, a síró lányokat pedig kitépték anyukájuk öleléséből és feleségnek, vagy rabszolgának eladták őket. Velük, akik semmibe vették a női nemet Kobani-ban mesterlövész nők végeztek és igenis el kellett kezdeniük figyelni a szebbik nemre.

Nagyon tetszett Nóruz alakja, aki női főparancsnokként férfiakat is irányít, akik picit sem ellenkeznek a kialakult új helyzet ellen. Szintén lenyűgözött Azíma alakja, akit az Iszlám Állam emberei megpróbáltak lelőni, felrobbantani, ő mégis tovább harcol ellenük. Rojda, Znarin és még sorolhatnám a fontos tényleg élő személyek nevét, akik megküzdöttek Kobani-ban, majd az ISIS által megszállt területeket is visszafoglalták. 

Érdekes volt, ahogy az írónő felépítette a könyvet. Ezeknek a nőknek a történetei fontosak, ugyanakkor Gayle az olvasóval a történelmet is szerette volna megismertetni, a kurd helyzetet, ami mára már szinte egybeforrt a női egyenjogúságért vívott küzdelemmel. Az írónő szemléltette az amerikai, kurd, NATO, törökök, arabok kapcsolatát. Amerika háromszor hagyta cserben a kurdokat, az egyedüli nagyhatalom volt, akikre számíthattak, mégis a politika többször is közbe szólt. Bár Kobani-ban nyertek, Rakkát, amit az Iszlám Állam a fővárosának nevezett, még azt is visszahódították, megvédték a török határt és a világot a terroristák előretörésétől. Mégis, amikor az oroszok ezek a harcok alatt bombázták a kurdokat, vagy Rakka visszahódítása után nem sokkal a törökök is légicsapásokkal öltek meg ártatlanokat senki egy szót sem szólt. Amerika ismét cserben hagyta az egyedülieket, akik fegyvert ragadtak és kiálltak a saját eszméik, értékrendjük mellett. 

Hihetetlen női alakok képeit a könyv közepén láthattam, ami szerintem csak még többé tette ezt a könyvet. Youtube-on láttam egy videót az írónővel, lentebb belinkelem, számomra az is nagyon érdekes pár perc volt. 

A könyv vége arcon csapott, de nem árulom el miért. Sokáig nem foglalkoztam a Közel-Kelettel, bár az egyik kedvenc filmem a 13 óra bengázi titkos katonái, mégsem tudtam átlátni a helyzeteket. Az írónőnek köszönhetően most már Kobani, a szír kurdok helyzetét jobban meg tudom érteni. 

Rengeteg idézetet gyűjtöttem ki az erős mondanivalójuk miatt, próbáltam kicsit kevesebbet leírni ide a blogomra (nem sok sikerrel), ha mégis a könyv elolvasása előtt vagy után érdekelne melyik mondatokat gyűjtöttem ki moly.hu-n megtalálhatjátok. 

Nagyon örülök, hogy az Open Books Kiadó megjelentette ezt a könyvet, mert igenis tudnunk kell ezekről a bátor nőkről és a kurdok helyzetéről. 💖

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"A 9/11 utáni konfliktusok szorosan összefonódtak az életemmel: csupán néhány nappal azelőtt mentem férjhez, hogy a The Dressmarkerhöz szükséges első kutatóutamra indultam Afganisztánba. Két évvel később, a könyv befejezése közben, Afganisztánban jöttem rá, hogy várandós vagyok. Nem sokkal a második terhességem után évekre beszippantott a különleges erők tagjainak közössége, miközben folyamatos kapcsolatban álltam egy gyászoló katonacsaláddal, amelynek az életét visszavonhatatlanul felforgatta mindaz, ami a lányukkal történt. Tőlük tanultam meg, hogy mit jelent igazán az emlékezet napja." 

"2011-ben, a polgárháború kezdetén a férfiak léptek be először a Népvédelmi Egységekbe, az YPG néven ismertté váló paramilitáris szervezetbe. Alig voltak köztük nők, és az első napokban néhányan ferde szemmel néztek rá. Azt kérdezték Nóruztól , honnan veszi, hogy miközben ennyi férfi hajlandó harcba szállni, az új szervezetnek nőkre is szüksége van. Mégis jelentkeztek páran, köztük Azíma és Rojda is. A családjuk persze tiltakozott, Nóruz apjához hasonlóan ők is úgy gondolták, hogy egy lánynak menyasszonynak kell lennie, nem katonának, de ők nem hallgattak rájuk. És ahogy egyre több nő bújt egyenruhába, egyre nőtt bennük a rendes kiképzés iránti igény is."

"A háború folytatódott, a szélsőséges fenyegetés egyre nőtt, és úgy tűnt, a szíriai kurdok magukra hagyva maradnak életben vagy pusztulnak el. 

   De amikor 2014 nyarán az ISIS Kobani ellen vonult, olyan események láncolatát indította el, amely még azon a vidéken is mindenkit meglepett, ahol bármikor bármi megtörténhetett. A szíriai kurdok, akikről korábban szinte senki sem hallott, és akik egy olyan városban éltek, amelyet a térképen is alig lehetett megtalálni, felléptek a világpolitika színpadára."

"Obama első ciklusának kormányát a konfliktus legelejétől kezdve megosztotta a szír polgárháború. Néhányan, köztük Hillary Clinton külügyminiszter és David Petraeus, a CIA igazgatója a mérsékelt ellenzék védelmében már kezdeti szakaszban hathatós beavatkozást sürgetett, hogy a keletkező hatalmi űrt ne a szélsőségesek töltsék be. (...) Obama attól félt, hogy ha az  Egyesült Államok jelentős erőket vet be, az hasonló döntéshez vezet Oroszországban, Iránban és a szír kormányban. Az elnök azt kérdezte a beavatkozás pártolóitól, biztosra veszik-e, hogy egy radikális lépéssel nem rontanak-e tovább helyzeten. Többek között azért választották meg, mert azt ígérte, véget vet a régió fegyveres konfliktusainak, a katonai akció pedig ingoványos terepnek ígérkezett, megint egy olyan háború kezdetének, amelyből az USA nem tud könnyen kikeveredni."

"Obama a vegyi fegyverek használatát nevezte vörös vonalnak, de azt nem árulta el, mi történik azzal, aki átlép rajta. (...) Aszad még abban a hónapban átlépte azt a bizonyos vörös vonalat, és Damaszkusz külvárosában vegyi fegyverekkel támadt a saját polgáraira. Obama a világ figyelő tekintete előtt nem tudta eldönteni, hogy indítson-e katonai akciót vagy sem."

"2014 januárjában Obama "ificsapatnak" nevezte az ISIS-t. (...) Az ISIS még abban a hónapban elfoglalta egész Rakkát. Szíria egykor vegyes lakosságú, hatodik legnépesebb városa volt az első olyan hódításuk, amely mellett már nem lehetett szó nélkül elmenni, ugyanis az Iszlám Állam fővárosának jelölték ki. (...) Mire eljött a nyár, az ISIS közel került hozzá, hogy felnőttcsapatnak számítson - minden sokkal gyorsabban történ, mint ahogy az események figyelmes szemlélői várták.

   2014. június 10-én az ISIS azzal hökkentette meg a világot, hogy minimális erőfeszítéssel elfoglalta Szíria második legnagyobb települését Moszult. Százezrek menekültek el a kétmilliós városból, melyet az iraki hatóságok is magára hagytak, pedig az Iszlám Állam hadseregét immár százötven kilométer sem választotta el Irak fővárosától, Bagdadtól."

"El akarták tüntetni a Föld színéről a teljes, hatszázezresre becsült iraki közösséget. A férfiakat és fiúgyerekeket összeszedték és agyonlőtték. A fiatal és öreg nőket gyűjtőpontokon elválasztották egymástól, az országon belül vagy Szíriában más helyre szállították, és zsákmányként szétosztották a harcosaik között. A legfiatalabb, legcsinosabb lányokat a parancsnokok kapták. Elkezdődött a lányok és asszonyok kereskedelme és csereberéje, a nők piaci termékké váltak. Az Iszlám Állam olyan rendszert épített fel, amelyben nem egyszerűen elfogadhatónak, hanem az egyik legfontosabb dicsőséges kötelességnek tartották a nők rabszolgasorban tartását."

"A diplomácia területén az USA régi szokása volt az iraki kurdok gazdasági és katonai támogatása, majd cserben hagyása."

"Az ISIS azt hirdette, hogy Kobani lesz a következő győzelem abban a sorban, amelynek végén a regionális és azon is túlmutató uralom várja őket."

"Teltek a napok, és senki nem sietett a kurdok segítségére - sem Törökország, amely nem volt hajlandó lezárni a határait az ISIS emberei elől, és nem vezényelt katonai erőt a megállításukra; sem az USA és szövetségesei, akik nem indítottak légicsapásokat a szír oldalon, pedig néhány tucat kilométerrel arrébb, Irakban már bombáztak -, Kobani neve mégis harcba hívó jelszóvá vált."

"A közösségi média megsokszorozta a Népvédelmi Egységek katonáiról készült fotók erejét: megtámogatta a szinte legyőzhetetlennek tűnő ISIS-szel szembeforduló magányos harcosok imázsát: az elszánt tekintetű, kezükben AK-47-est szorító, terepszínű egyenruhás fiatal férfiak és copfos, virágos kendőt viselő fiatal nők képét."

"A világ vezető államférfiai szerettek volna nem tudomást venni a helyzetről, de újabb és újabb felvételek készültek, és a világ leggonoszabb terroristáival szembeszálló bátor, de szegény milíciáról szóló történet egyre erősebbé és hatásosabbá vált."

"Az ellenség ott van előttem. A tőlem alig két és fél méterre álló ember azért jött ide, hogy megöljön. A népem számtalan tagjával végzett már. Az a dolgom, hogy én öljek először, semmi több."

"Otthon a feleségeik azokról a katonanőkről kérdezgették az egység tagjait, akiket a tévében láttak, és akiket Amerika most a magasból támogatott. Jó néhányan régóta érdeklődtek a férjük munkája után, de az többnyire az áthatolhatatlan "szigorúan titkos" minősítés leple alatt maradt, úgyhogy a részleteket homály övezte. Ezúttal viszont más volt a helyzet. A csata szinte minden részlete nap mint nap megjelent a telefonok kijelzőjén és a tévé képernyőkön."

"- Le fogják győzni a szövetségesünket, és vele a legjobb - vagy talán az egyetlen - lehetőségünk is elvész, hogy megállítsuk az ISIS-t. A barátainknak nincs már hova hátrálniuk. Itt az emberek nem akarják elhinni, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Tudják, hogy az ISIS micsoda műsort fog ebből csinálni? Biztos, hogy végig akarják nézni, ahogy a győzelem után ünnepelteti magát? 

   Lassacskán eltelt az október, és az USA egyre többször vállalta fel a harcot. Hála azoknak a képeknek, amelyek egy török hegyen felállított kamerákból, a televíziós műholdakon keresztül eljutottak a világ összes tévékészülékébe, Kobani az ellenállás szimbóluma lett."

"- Jól van, tudom, hogy az amerikaiak nem tudnak annyiszor bombázni, ahányszor kérjük tőlük, de kábé huszonöt emberünk van ott - magyarázta. - Ha nem akarjuk, hogy az ISIS megölje őket, akkor nincs más lehetőségünk.

  Bavar nyugtázta az adatokat és elküldte a szükséges üzenetet, amely Kobaniból Szulejmánijjába, Szulejmánijjából az USA-ba és az USA-ból újra a Közel-Keletre vándorolt, ahol az amerikai gépek a parancs jóváhagyásra vártak."

"Egy nap véget ér majd a háború. És mindenki emlékezni fog rá, hogy a nők a fronton bebizonyították, milyen erősek."

"Nóruz kérésére Znarin indult el, hogy muníciót vigyen Rojdáéknak. Miközben végigszáguldott az utcákon, a háztetőket és kitört ablakokat figyelte, mesterlövészeket és öngyilkos robbantókat keresett. Úgy érezte, hogy még sosem volt ennyire teli élettel, pedig közelebb élt a halálhoz, mint valaha. A családja semmiről sem kérte ki a véleményét, nem járhatott iskolába, nem lehetett azé a férfié, akit szeretett. De azt már ő maga döntötte el, hogy idejön."

"- Néhány egységnek egy nő a főnöke, őt öljétek meg! (...)

- Híres lettél az ISIS-rádióban!"

"Nem fogok meghalni. Nem teszem meg ezt a szívességet az ISIS-nek. Nem fognak megölni."

"Amikor elhagyták az épületet, Mazlum és a képviselő elmondta, hogy az ISIS jó néhány katonanővel végzett ott, ahol állnak. Valamikor, mondták, ha idejük lesz rá, a város vezetői emlékművet helyeznek majd el, hogy ne menjen feledésbe a nők áldozata."

"Mitch nem felejtette el többé a fiatal nőt, aki őszülő társát azzal szégyenítette meg, hogy jobb katona nála. Az emlék vele maradt, ahogy a kendő meg a zsákjában. Ebben a furcsa világban a nők az első vonalban harcoltak, míg ő és a különleges egység többi tisztje a hátországban és a főhadiszálláson szolgált, ahol nem találkoztak, és nem is találkozhattak szemtől szemben az ellenséggel."

"Elvitték Williamset, hogy nézze meg a roncsokat, azt kérdezték tőle, szerinte tudnák-e használni őket, ha többi darabot is megtalálják. Az amerikai napokig a Google-t bújta, a hadsereg mérnökeivel tárgyalt és Youtube-videókat nézett, hogy kiismerje a PMP-k lehetőségeit, és felmérje, mennyit bír egy ilyen ponton-híd. Végül talált a neten egy orosz nyelvű használati utasítást, és a Google Translate segítségével előállította az angol változatot."

"A nők jogaival kapcsolatos részek alkották a szöveg gerincét. A Társadalmi Szerződésben tizenhárom alkalommal említik a nőket. A nők a föderáció joghatóságán belül minden területen részt veszenek a városok irányításában.

   A 13. cikk a tunéziai példát idézi: "A nők szabadságát és jogait, valamint a nemek közötti egyenlőséget fenn kell tartani a társadalomban." (...)

   "A nők elleni erőszak, a nők akaratuk ellenére megvalósuló befolyásolása és a nők diszkriminációja bűncselekmény, amelyet a törvény büntet" - állapította meg a 25.cikk."

"Rakka kimerítő ostroma véget ért. A kalifátus, amely Rómáig akarta kiterjeszteni fennhatóságát, a fővárosát is elvesztette. De az ISIS eszméi komolyabb ellenségnek tűntek. Egy terroristával könnyebb végezni, mint egy ideológiával (...)."

"- Sok mindent láttam, és épp ezért vonultam be - felelte Hálá. - A szemem előtt erőszakolták meg a nőket. Bosszút akartam állni. Miért kellett így bánni velünk, nőkkel? Miért kellett ezt elviselnünk? Most legalább úgy érzem, hogy teszek valamit magamért."

"A csatákat irányító nők számára - akik Rakkáért, Manbidzsért, Tarváért, Hazakáért, Konabiért küzdöttek - nagyon megváltozott a világ, de még a saját családjuk is. Rojda nagybátyja - ugyanaz, aki a nagyanyja falujában kísértetnek öltözve próbálta elijeszteni az unokahúgát és barátnőjét a focizástól - most családi és a földjeikkel kapcsolatos ügyekben is hozzá fordult tanácsért. Znarin nagybátyja, aki kivette a lányt az iskolából, és majdnem sikerült rákényszerítenie, hogy hozzámenjen az egyik fiához, a barátjának és tanácsadójának nevezte a hadviselt rokont. Az egykor gyűlölt unokatestvérek is barátkozni próbáltak Znarinnal, és viccelődve közölték, hogy ha feleségül akarna menni valamelyikükhöz, akkor az illető bármikor szívesen elveszi." 

"Alig hat hónappal azután, hogy a baghúzi ünnepségen eljátszották az amerikai himnuszt, és az Egyesült Államok különmegbízottja az SDP hősiességéről beszélt, William Roebuck egészen szokatlan feljegyzést küldött a Külügyminisztériumba. Így jelölte meg a tárgyát: "A katasztrófa közelében: tétlenül figyeljük, ahogy a törökök kiűzik Észak-Szíriából a kurdokat, és destabilizálják az északkeleten kialakított ISIS-ellenes szövetségünket.""

"Az amerikaiak kivonultak Kobaniból, és nem álltak az utánuk benyomuló NATO-szövetségük útjába. Nóruz korábban néhány társával együtt szorosan együttműködött az USA-val egy Törökországgal kialakítandó megegyezés megfogalmazásában, amely a határukon egyre nagyobb területhez jutó YPG-vel kapcsolatos török félelmeket kezelte volna. Sőt, az amerikaiak határozott kérésére az SDF nem sokkal korábban lerombolta az összes olyan építményét, amelyet az esetleges török támadás ellen védekezés céljából hoztak létre."

"A beszélgetésünk végén megkérdeztem tőle, hogy az SDF tízezres veszteségét és a küszöbönálló új háborút is figyelembe véve érdemes volt-e szerinte belevágni a harcba.

- Szerintem érdemes volt, mert ha látok egy kisgyereket, tudni szeretném, milyen körülmények között fog felnőni. Azért harcolok, hogy az emberek szabadon élhessenek - felelte. - Több rokonomat is elvesztettem az ISIS elleni háború során. Ha nincs jövő, ha az ember tudja, hogy nem tanulhat a saját nyelvén, nem élhet szabadon a saját hazájában, és fogalma sincs, megéri-e a másnapot, akkor képtelenség családot alapítani, gyereket szülni. Én is szeretem az életet, mint mindenki más... nem unom egyáltalán (...). Szeretem a népemet és a gyerekeket. Nem akarom, hogy olyan szomorú életük legyen, mint nekem volt. Nem bánok semmit, amit feláldoztam." 

"(...) nem akartak Törökország ellen harcolni - pontosan tudták, milyen aránytalanok az erőviszonyok - és, mindenre hajlandóak lettek volna, hogy elkerüljék a háborút.

- De végül nem mi döntöttünk - jelentette ki Rojda. - Fájdalmas, hogy pont azokon a helyeken kell összecsapnunk Törökországgal, amelyeket mi szabadítottunk fel az ISIS uralma alól."

"Északkelet-Szíria jövője továbbra is rejtély(...). Én csupán annyit tudok, hogy azok a fiatal nők, akikkel a terület különböző etnikai közösségeiben - arabok, kurdok, keresztények között - megismerkedtem, ugyanarra vágynak, mint az a sok lány, akivel a világ más tájain vagy akár az Egyesült Államokban találkoztam: tanulni szeretnének, és maguk akarják alakítani a jövőjüket. A világnak megvannak hozzá a módszerei, hogy éreztesse a lányokkal és fiatal nőkkel, milyen keveset várhatnak az élettől. Északkelet-Szíriában a nők nagyon pontosan meg tudják fogalmazni a vágyaikat. Ugyanazt hallottam újra és újra. Amikor nem mások beszélnek a nevükben, az ember végre az ő hangjukat is meghallhatja."

"- Azt szeretném, hogy meg tudja védeni magát, legyen független és erős - mondta. - Azt szeretném, hogy ebben a szellemben nőjön fel, bízzon a saját képességeiben, és győzze le az útjába kerülő akadályokat. Mi már talán nem érjük meg azt a kort, de jó lenne, ha mindaz, ami velünk történt, az ő történetének is a része maradna."

Fülszöveg:

Ki ​gondolta volna, hogy 2014-ben Szíria északkeleti részén forradalom robban ki a nők jogaiért? Az ISIS addigra letarolta az ország nagy részét, egyik várost a másik után foglalta el, és a polgárháború szörnyű viszonyai között nyomában félelem és rettegés járt. Ebben az évben egy ismeretlen kisváros kizárólag nőkből álló milíciája szembeszállt az Iszlám Állammal.

A Kobaniban lezajlott csata eredménye mindenkit meglepett. Mindeközben egy olyan hadsereg verbuválódott, amely az Egyesült Államokkal szövetségben háborúba indult az ISIS ellen. A tagjai egyúttal a saját politikai elképzeléseiket terjesztették, és meggyőződéssel vallották, hogy a nőket rabszolgasorban tartó férfiak ellen vívott harcukkal a nemek közti egyenjogúságot váltják valóra – házról házra, utcáról utcára, városról városra haladva.

A könyv megírása előtt Gayle Tzemach Lemmon többéves helyszíni kutatómunkát végzett: így vethette papírra az ISIS egyetlen lehetséges legyőzőjévé váló kurd női milícia feledhetetlen történetét. Olyan nők kerülnek a könyv által reflektorfénybe, akik nemcsak a terrorista állam ellen ragadtak fegyvert: mindörökre meg akarták változtatni a nők életét a Közel-Keleten és az egész világon.

„Zseniálisan megírt, lenyűgöző mű: a Kobani lányai kötelező olvasmány mindazok számára, akiket érdekel a háború nemessége és brutalitása. A modern hadviselésről szóló egyik legnagyszerűbb kötet.”

William H. McRaven admirális, a Vesd be az ágyad szerzője

„Ez a könyv az Iszlám Állam elleni harcot vezető nők rendkívüli és alázatos története.”

Angelina Jolie színész, rendező, aktivista

„A Kobani lányai felejthetetlen és szinte mitikus történet a nők erejéről és bátorságáról. A könyvben bemutatott nők félelmetes harcot vívnak könyörtelen és brutális férfiak ellen, számunkra elképzelhetetlen körülmények között. Bebizonyították, mire képesek lányok és asszonyok, ha lehetőséget kapnak rá, hogy a kezükbe vegyék a sorsukat. Gayle Tzemach Lemmon megmutatja, mit is jelent az igazi hősiesség és önfeláldozás, és a nők közötti összetartás. Elképesztő kutatómunkán alapul, minden szavát áthatja a téma iránti tisztelet. Hálás vagyok érte, hogy elolvashattam.”

Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek szerzője