Emma Donoghue: Hívnak a csillagok
Kedves Olvasó!
Pár napja fejeztem be ennek a könyvnek az olvasását és azóta is keresem a megfelelő szavakat. Nagyszerű, magával ragadó, érzelmi hullámvasút ezek a szavak jól kifejezik milyen volt elolvasni a Hívnak a csillagok című könyvet, mégis kevésnek érzem.
Köszönöm szépen a 21. Század Kiadónak, hogy elolvashattam!
Gyönyörű könyv, a maga keserédességében!
A spanyolnátha, vagy épp az influenza, ahogy a könyvben hívják hasonló tűnetekkel pusztított, mint most a koronavírus. Ugyanúgy nagy számban betegedtek meg az emberek leterhelve az egészségügyet. Talán pont a hasonlóságok miatt érintett mélyen ez a könyv, de inkább az írónő elragadó írásmódja nyűgözött le a legjobban. A könyv elején összehasonlítottam a múltat és a jelent. A történet 1918-ban játszódik, az I. világháború még nem ért véget és bár az írek történelmük során számtalanszor próbálkoztak függetlenedni a britektől, de 1918-ban a legrosszabbkor próbálkoztak hatással lenni Londonra. Ebben a kemény időben az írek képtelenek voltak összefogni. Az emberek fáradtak voltak a világháború rengeteg energiát elvett, a fejadagok kevesek voltak, alig volt áram, víz és még az influenza is tombolt. Azok az orvosok és nővérek, akik nem a fronton harcoltak, a kórházban küzdöttek a betegek vagy épp a saját életűkért. Jól mutatja be a könyv, hogy mennyire fontosak minden időben a kórházi dolgozok. Inspiráló volt olvasni, hogy egyes emberekben mekkora küzdeni akarás van.
A történet főszereplőnője Julia nővér, aki egy ideiglenesen kinevezett korábban tárolóként használt apró szobában az influenzával megfertőzött terhes nőket gondozta. Három ágy, három beteg asszony, akiknek nem csak a betegséggel, de a szüléssel is meg kellett küzdeniük. Három nap alatt játszódik a történet és ez a kevés idő alatt az ágyakon fekvő nők gyakran cserélődtek. Kemény volt a szüléseket végig kísérni, ahogy Julia minden nap küzd az anyukákért és a babáikért. Megdöbbentő volt olvasni az eseményeket, ugyanakkor le is nyűgözött, hogy a mai modern technika nélkül hogyan álltak helyt az akkori nővérek.
Mélyen letaglózott az ír nők tudatlansága és az, hogy úgy tartották az a nő, aki nem szül tizenkét gyereket a férjének, az nem is szereti az urát. A nők ehhez is tartották magukat, így a rengeteg szülés megterhelte az ígyis gyenge nőket, akik a kemény időkben a szülés előtti utolsó órákat is gyárakban vagy a földeken dolgozva töltötték. Talán az egyik legmeglepőbb jelenet az volt, amikor egy tizenhét éves lányt hoztak be a szobába és a fiatal anyuka azt várta, hogy majd a köldökéből bújik elő a baba.
A másik fontos szereplője a történetnek az Brigid, aki mint kisegítő csöppen bele Julia napjaiba. A lány egy olyan anyaotthonban nevelkedett, amiről mai napig cikkek jelennek meg. Írország sötét történelmi foltjának szokták nevezni. Én ebben a cikkben hallottam először róla: https://wmn.hu/ugy/54489-800-elasott-kisbaba---szembenezes-irorszag-legsotetebb-szegyenfoltjaval-
De sokkal durvább volt olvasni részleteket a bántalmazásokról. Nagyon sajnáltam Brigid-et, akinek esélye sem adatott tanulni, jobb életkörülményeket teremtenie magának. Ugyanakkor szívszorító történetén kívül jó volt olvasni arról, ahogy Julia tanítgatja és egyre szorosabb kapcsolat bimbózik közöttük. Az írónő mesterien, kellemesen és lágyan ír a kapcsolatukról.
A harmadik fontos szereplő Lynn doktornő volt, az ír ellenállás egyik oszlopostagja. Egy doktor, aki életeket ment, nagyon ért a szakmájához, saját kórháza is volt és közben mégis az írek függetlenségéért is harcolt. Sajnos tevékenysége akkori emberekből gonosz pletykákat váltott ki. Nem sokan néztek jó szemmel a doktornőre. Én egy kicsit többet olvastam volna róla, ugyanakkor tetszett, ahogy Julia gondolkodás módjára hatással volt.
A borító nagyon tetszik, ahogy utal a főszereplőnőre. Különleges és azonnal megfogott.
Egy szó, mint száz nagyon megtetszett ez a könyv és mindenkinek csak ajánlani tudom! (Na meg egy csomag zsepit az utolsó részhez.)
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
Idézetek:
"- Ennyiért csak a Nelson-oszlopig mehet - figyelmeztett a kalauz.
- Felemelték a viteldíjat?- Nem, abból csak kavarodás lenne. Csak már nem mehet el olyan messzire egy pennyért.
Régen elmosolyodtam volna ezen az ellentmondáson."
"- Tudja, hogy az ápolónőnek melyik a legfontosabb testrésze?
Brigid értetlenül nézett rám.
- A keze? A lába? - Az arcomra mutattam, miközben kifejezéstelen képet vágtam. - Ha egy ápolónő arcára kiül az aggodalom, akkor a beteg is aggódni fog. Ügyeljen a vonásaira!"
"Akkor vettem fel ezt a szokást, amikor az első betegem meghalt. Huszonegy évesen, kisírt szemmel álltam, és fel kellett jegyeznem, mi történt, úgy, hogy más ne lássa. Egy újszülött esélyei mindig bizonytalanok, de ebben a kórházban büszkék voltunk arra, hogy a lehető legkevesebb édesanyát veszítettük el, így aztán nem volt olyan sok kör az órámon. A legtöbbet ezen az őszön karcoltam fel."
" - Roppant kijózatínó ez a járvány - tette hozzá bánatosan. - Itt vagyunk az orvolás aranykorában, hatalmas lépéseket teszünk a veszettség, a tífusz, a torokgyík ellen, erre egy teljesen hétköznapi influenza két vállra fektet bennünket. No, most önök a legfontosabbak: a gondoskodó ápolók. Nagyon úgy tűnik, hogy jelenleg egyedül a szeretetteljes gondoskodás képes életeket menteni."
"- A csillagokra mindent rá lehet fogni - dünnyögte.
- Parancsol, doktornő?
- Ezt jelenti az influenza - felelte. - Influenza delle stelle: a csillagok hatása. A középkori Itáliában azt tartották, hogy a betegség bizonyíték arra, hogy az ég irányítja a sorsot, az embereknek szó szerint megvan a maguk csillagzata."
" - Mi mindent megtettünk, amit lehet Power nővér.
Bólintottam.
- És előbb-utóbb kifullad ez a járvány.
- Tényleg? - kérdezte Mary O'Rahilly. - Hogy lehet ebben ilyen biztos?
- Az emberi faj végül minden kórsággal békét köt. - felelte az orvos. - Vagy legalábbis holtpontra jutunk vele. Vagy így, vagy úgy, de mindig megyünk tovább, és minden új életformával osztozunk ezen földön."
Fülszöveg:
1918, Dublinban tombol a spanyolnátha, Írországot feldúlta a háború és a járvány. A kórház szülészetén Julia Power nővérnek nincs elég embere, miközben a várandós anyákat, akik elkapták a szörnyű vírust, közös karanténba zárják. A nővér körül felbukkan két kívülálló, dr. Kathleen Lynn, aki állítólag lázadó és keresi a rendőrség, és egy fiatal önkéntes segítő, Bridie Sweeney.
A három nő három nap leforgása alatt megváltoztatja egymás életét. A szűkös, sötét szülészeti osztály lakóit a járvány megtizedeli, de a rettegéssel teli világban újszülötteknek adnak életet. Az anyák és a személyzet kifogyhatatlan gyengédséggel, emberségesen teszik a dolgukat, helyt állnak a lehetetlennel határos helyzetben.
Mindig van remény, és nincs olyan szörnyűség, amiből ne lenne kiút – üzeni nyomban klasszikussá vált új regényével Emma Donoghue.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése