2022. március 9., szerda

2022. március

 Al Ghaoui Hesna: Félj bátran

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm az Open Books Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a fantasztikus könyvet!

Márciusban az első olvasmányom nagyon erős volt. Hesnáról tudni lehet, hogy haditudósítóként bejárta a Közel-Kelet háborús térségeit. Személyes tapasztalatait, emlékeit megosztja a könyvében. Nagyon érdekes volt számomra, hogy a félelmet, mint egy tanulmányt körbe járta, saját emlékei által, ugyanakkor híres tudósokat is megkeresett. Hesna korábbi emberi kísérletek után olvasott, mit tesz a félelem az emberekkel, hogyan reagálnak adott szituációkra, majd a kísérletet végző szakemberekkel beszélt. Sőt maga Hesna is csinált egy kísérletet több nagy városban is. Az eredmény meglepő ugyanakkor könnyen magyarázható is. Persze nem árulom el a részleteket, inkább olvassátok el ezt a könyvet!

Nagyon tetszett, ahogy Hesna a személyes tapasztalatairól írt. Összehasonlította a munkájából eredő félelmet és, mint magánszemély mennyire másként élte meg, amikor a munkáján kívül félelmetes szituációban találta magát. A könyv elején főként a hadszíntéri emlékeiről olvashattam. Később traumatikus eseményeket túlélőkkel készített interjúkat és zárásként a kísérletekről olvastam. 

Érdekesnek és hasznosnak találtam ezt a könyvet. Albertch félelem piramisán én is hosszasan gondolkodtam, tetszett, hogy Mashlow féle szükséglet piramis is meg lett említve ebben a könyvben. Jó volt arról olvasni, hogy a stresszt akár jól is lehet használni. Hesna azt is tisztázta, hogy a szorongás és a félelem között különbséget kell tenni. A könyv olvasásakor már elkezdtem felfedezni magamon, hogy adott helyzetben én inkább szorongok, mint félek. Ugyanis a félelem a jelenbe köt, én pedig inkább a múlton vagy épp a jövőn szorongok. Ez már egy lépés ahhoz, hogy kiismerjem magam. Persze a változáshoz nem elég egy könyv elolvasása, de arra tökéletes, hogy elindítsa a gondolkozást és a megértéshez vezető első lépések megtételét. 

Mindenkinek csak ajánlani tudom ennek a könyvnek az elolvasását! 


 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

""A baj bárhol megtörténhet." Akár a salgótarjáni házunk csendes utcájában, akár Afganisztánban is. Ha valaminek meg kell történnie, azt úgy sem tudom kikerülni - akkor viszont miért ne éljem úgy az életemet, hogy azt teszem, amit szeretnék?"

"Ízlelgetem a szót. Félek. Nagyon is félek. Na de mi an akkor, ha félek? - fut végig rajtam a gondolat. Hiszen másoknak én mondom mindig, hogy szabad félni. Sőt, kell is félni! A félelemtől nem megszabadulni kell - ha valaki erre vágyik, az kudarcra van ítélve. Ez teljesíthetetlen elvárás ugyanis legfeljebb csak még több szorongást okoz. A félelmet megismerni kell, és a cinkosunkká tenni!"

"Vajon hozzá lehet szokni az állandó veszélyhez, a lappangó feszültséghez, hogy bármelyik pillanatban történhet bármi? Van olyan ember, aki egy ponton túl képes elengedni a félelmet? Egyáltalán célravezető ez? És mennyire fontos a látszat? Vajon a katonák palástolják egymás elől, ha félnek? Vagy éppen ellenkezőleg? 
- Érzelmek... mindig vannak - mondta az egyik magyar tűzszerész, amikor az út előtt néhány nappal erről faggattam."

"- Minden ember fél, és minden feladat végrehajtása előtt bennünk is megvan a félelem. De a fegyelem az első, hogy a feladatot végre tudjuk hajtani. Szembe kell néznünk a félelmeinkkel, mert csak így tudunk tiszta fejjel gondolkozni."

"Ha egy katona nem képes uralni az érzéseit, a félelem könnyen átcsap pánikba, ami végzetes lehet nemcsak neki, hanem a bajtársainak is. Ezért is fontos, hogy kívülről-belülről ismerjék a félelem érzését, és azt, hogy a testük, a pszichéjük hogyan reagál a veszélyre. Nem véletlen, hogy szimulációk százait csinálják végig a kiképzések során."

"Én élesben tapasztaltam meg először, hogyan reagál a testem és a pszichém háborús terepen, amikor átélem az első sokkoló élményeket. Először Darfúrban, majd Bejrútban, Gázában, Izraelben, Líbiában... jöttek sorban az állomások és a jól ismert tünetek, ahogy a halántékom lüktetni kezd, a tenyerem izzad, a gyomrom rándul, és azt érzem, hogy a félelem minden porcikámat ugrásra készen tartja."

"A félelem önbeteljesítő jóslatként működhet. De a remény és a bizalom úgyszintén."

"A traumák kérdésével sokat foglalkozott filmjeiben Magyarország egyik legismertebb és elismertebb dokumentumfilmes párosa, Cseke Eszter és S. Takács András is. Sorozatuk, az On The Spot forgatása során maguk is sok konfliktuszónában jártak, és kíváncsi voltam, ők vajon hogyan élik meg a traumatikus élményeket, amelyek a munkájukkal járnak."

"Végig sem tudom gondolni, mi a fenét csinálja, hogy ha valóban megtörténik mindez, mert a fülemben máris felcsendül D. Tóth Kriszta hangja. Adásban vagyok."

"És belém hasít, valahol micsoda önzés, amit művelek. Én vajon mit szólnék hozzá, ha a leendő gyerekem kitalálná, hogy bombázott városokban szeretne dolgozni? Hát sikítófrászt kapnék, az biztos, gondolom magamban elszörnyedve, majd önkéntelenül is mosolyogni kezdek az egész helyzet abszurditásán. Mekkora mázlim van, hogy a szeretteim ennyire támogatnak még ebben az őrült munkámban is! Soha nem akartak lebeszélni egyetlen útról sem. Az ő szerető hozzáállásuk úgy tart meg engem, mint egy nagyon erős gyökér: bátran hagyhatom, hogy jobbra-balra fújjon vagy akár tépázzon a szél."

"Nincs bátorság félelem nélkül. Bátor akkor vagyok, ha tudom, hogy ezen a fél-állapoton is át kell evickélnem valahogy. Bátor akkor vagyok, ha ennek ellenére, és nem emiatt, cselekszem."

Fülszöveg:

Mi ​a félelem? Hogyan hozunk félelemből olyan döntéseket, amelyek egyébként nem jellemzők ránk? Miként használja fel a politika, a média a félelmeinket arra, hogy manipuláljon bennünket? Könyvében egyebek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Al Ghaoui Hesna újságíró, aki az elmúlt tizenöt évben több mint húsz országból, köztük számos háborús helyszínről tudósított. Ezeken a küldetéseken megdöbbenve figyelte meg a félelem pszichés és fizikai hatásait, nemcsak a rettegő lakosságon, hanem a katonákon, a többi újságírón – és saját magán is. Elhatározta, utánajár, mi is a félelem valójában. Neves kutatókat keresett fel, hogy megtudja, mi történik az agyban, a testben, amikor félünk, és világhírű szociálpszichológusokat kérdezett arról, hogyan vehetjük észre, ha a félelem alattomosan elkezdi átalakítani a szokásainkat, a viselkedésünket. Kutatta a félelem fiziológiáját, evolúciós szerepét, a traumák természetét és azokat a megközelítéseket, amelyek a félelem feldolgozásában segíthetnek. Al Ghaoui Hesna saját tapasztalatait és a legkiválóbb szakemberek tudását összegzi ebben a személyes hangvételű, izgalmas kötetben, miközben megfejti a félelem és a bátorság titkát.
Al Ghaoui Hesna 1978-ban született magyar édesanyától és szír édesapától. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát szerzett, majd Budapesten és Tunéziában is arab tanulmányokat folytatott. A Magyar Televízió munkatársaként éveken keresztül tudósított a világ háborús övezeteiből. Riport- és dokumentumfilmjeivel számos díjat nyert.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése