Az ember, aki megszökött Auschwitzból, és beszélt róla a világnak
Nagyon szépen köszönöm Kardos Lászlónak és az Athenaeum Kiadónak a meghívást a kötet sajtóbemutatójára és, hogy elolvashattam ezt a különleges könyvet.
A sajtó bemutatóról itt írtam: Freedland: A szabadulóművész – Az ember, aki megszökött Auschwitzból, és beszélt róla a világnak című könyv sajtóesemény
Ez a kötet nemcsak Walter Roosenberg, később Rudolf Vrba szenvedéseit, küzdelmeit tárja fel. Nemcsak Auschwitz borzalmairól szól. És nem csak egy lehetetlennek tűnő szőkést mutat be. Hanem az első kézzel fogható bizonyíték megszületésének körülményeit és utóéletét tárja fel. Walter Roosenber alig 17 évesen felmérte, hogy rossz irányba mozdulnak az események. Az egyre több szankciók láttán, mielőtt deportálhatnák Walter megvalósítja élete első szőkését. Tervei szerint Budapesten keresztül Nagy-Britanniába emigrál. Kalandos úton, de végül vissza kell térni Szlovákiába a kontinens elhagyása helyett. A halál lehetősége már ekkor többször megérinti. Szlovákiában rögtön munkatáborba viszik, ahonnan ismét megszökik. Végül a legborzalmásabb munkatáborba szállítják, majd az utolsó állomás Auschwitz volt. Walter mindent megtapasztalt. Szinte halálra dolgoztatták, kapcsolatokat tudott kiépíteni, amik segítették a túlélését.
A könyv feltárja Walter küzdelmét és pontosan leírja hogyan változott meg a nézőpontja, hogyan kezdi felépíteni a szökésüket. A jegyzőkönyv, melyet szinte azonnal tollbamondtak, ahogy megérkeztek Szlovákiába, hiányos lett. A zsidó közösség vezetői hibákkal, és minden érzelmet nélkülöző leírással, sok eseményt, köztük a magyar zsidó közösség fogadására tett utalásokat, konkrétumokat kihagyták, mégis feltárta Walter és Fred tapasztalatait.
Számomra a legborzalmasabb részek a holokauszthoz kapcsolódtak, ugyanakkor a jegyzőkönyv utóélete megdöbbentett és dühös is lettem.
Jonathan Freedland ebben a könyvében emléket állít Walter Roosenbergnek, Frednek, a társaiknak és feledhetetlenné teszi magát a jegyzőkönyvet. Ugyanakkor én vádiratnak is érzem. A kötet vádolja a nácikat a borzalomért amit létrehoztak, a politikusokat mind a két oldalról, akik pontosan tudatában voltak a borzalmaknak, mégis hagyták, hogy több millió embert módszeresen megöljenek és a bizonyítékokat eltűntessenek. Vádolja a zsidó vezetőket, akikben a leginkább bíztak az emberek és mégsem tárták fel a többi zsidónak mi vár rájuk.
Felejthetetlen ez a könyv. Hosszan a gondolatainm között maradt.
Csak ajánlani tudom!
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
Idézetek:
"Annak idején azzal a meggyződéssel jöttem ki a moziból, hogy Rudolf Vrba nevének Anne Franké, Oskar Schindleré és Primo Levié mellett a helye, a soá krónikáinak első sorában. Lehet, hogy sosem jön el a nap, amikor majd odakerül. De az is lehet, hogy ennek a könyvnek a segítségével Rudolf Vrba végrehajt még egy utolsó szökést, és megmenekül a feledéstől." (11. oldal)
"Több nap halogatás, több hét megszállott felkészülés, mások sikertelen próbálkozásainak többhavi és az ember lealacsonyodásának kétévi megfigyelése után végre eljött a pillanat. Ideje volt megszökni." (19.oldal)
"Így aztán végrehajtotta a szökést visszafelé is. Csakhogy ezúttal, amikor visszatért volna Szlovákiába, két magyar határőr megállította és fegyvert fogott rá. Az ösztön futásra késztette - amíg lövést nem hallott, és egy másik ösztön meg nem állította." (46.oldal)
"- És ne felejtsétek - tette hozzá -, hogy szökéssel próbálkozni teljesen hiábavaló.
Walternek persze ettől még inkább ezen járt az esze. Amint a marhavagon ajtaját rájuk zárták, és a vonat elindult, ő máris a réseket kezdte keresgélni az ellenséges biztonsági rendszeren. És ahogy korábban, miközben felterelték őket a vagonba, máris nekiállt lehetséges segítőtársak után kutatni." (71. oldal)
""A munka szabaddá tesz". Hát ha itt dolgozni kell, ám legyen. Fiatal volt és erős; persze hogy tudott dolgozni. Hála az égnek, nem fogadta meg a tanácsot, hogy maradjon Majdanekben és ne jöjjön ide. Itt ugyanis a jelek szerint rámosolygott a szerencse.
1942. június 30-at mutatott a naptár, és este kilenc óra volt. Walter Rosenberg megérkezett Auschwitzba." (73.oldal)
"A közép-európai képzeletben Kanada a mítoszok és az elmondhatatlan gazdagság földjének számított." (97.oldal)
"Íme, amit Walter nem tudott, sőt el sem bírt képzelni.
Auschwitz eredetileg nem a gyilkolás és a halál szinonimájának épült. Walter 1942-es nyáresti érkezését megelőző hónapokban elsődlegesen más célt szolgált, egy olyan tervet, amelynek halvány körvanalait a fiú még az ideérkezése előtt megsejtette, amikor a pokol egy külsőbb körében, Majdanekben járt." (102. oldal)
"Ahogy múltak az éjszakák, a napokból hetek, majd hónapok lettek, miközben elvonultak előtte az arcok tízezrei, a szökésről szőtt régi álom nem foszlott szét. De megváltozott. Elszántabb lett és élesebb képekkel teli, már nem a remény táplálta, hanem a konokság. És már nemcsak róla szólt, hanem valami többről." (127.oldal)
"A Bunánál és a sóderbányában Walter olyan munkát végzett, ami egy fiatal férfi testét is képes volt megtörni. Ez a munka itt a szívét törte össze. A vakító fényben, a hangzavar és a káosz, a sikolyok és a könnyek közepette közelről láthatta a pusztulásra ítéltek arcát, és sokat, nagyon sok ilyen embert látott. Még mindig tizenévesen közvetlen közelről kellett végignéznie anyák és fiaik, apák és lányaik végső búcsúját, mielőtt a halálba indultak volna." (132. oldal)
"A legnehezebb az édesanyáknak odavetett tanács volt: Hagyja a gyerekeket! Bízza őket az idősekre! Mit érthetett ebből egy szülő? Hogyan is foghatta volna fel, hogy a tanács valójában ezt jelenti: a gyerekeid úgyis meghalnak, legalább magadat mentsd!" (137. oldal)
"Walter megértette, a nácik azt akarják, hogy valamennyi rab számára teljesen lehetetlen dolognak tűnjön a szökés, amivel hiábavaló próbálkozni. Ő azonban mindebből egészen más, a maga számára nyilvánvaló következtetést vont le. Nem az a veszélyes, állapította meg, ha valaki szökni próbál, hanem ha sikertelenül próbálkozik." (180. oldal)
"Aztán beszélt Auschwitzról. Olyan rövidre fogta, amilyenre csak bírta, de Pollack így is elsápadt, és remegni kezdett. Walter értette, hogy miért. A sír küldötte volt. Az első az 1942 márciusa és októbere között Szlovákiából - felerészben Auschwitzba - deportált hatvanezer zsidó közül, aki visszatért az országba, azzal az iszonytató hírrel, hogy ebből a sok ezer emberből összesen hatvanhét szlovák zsidó férfi és négyszáz szlovák zsidó nő él még Auschwitzban." (237. oldal)
"Az meg sem fordult a fejében, hogy talán így képes a kamasz Vrba szembenézni a borzalmakkal, mint ahogy az sem, hogy ez talán annak az embernek a keserű, cinikus mosolya, akit az emberség minden illúziójától megfosztottak." (270. oldal)
"Rudolf Vrba és Fred Wetzler szavai végül hivatalosan és teljes terjedelmükben csak egy 1944. november 25-ei washingtoni sajtótájékoztatón jelentek meg angolul, pontosan hét hónappal azután, hogy a két szökevény elmesélt mindent Krasňanskýnak abban a kis zsolnai szobában. Annyira későn, hogy ugyanezen a napon a nácik már a II-es krematórium és a hozzá tartozó gázkamra lerombolásával voltak elfoglalva, miután végeztek az itt utolsóként legyilkolt tizenhárom emberrel." (279. oldal)
"Akár tényleg hitt Kasztner abban, hogy a tárgyalásai az SS-szel megmenthetik a magyarországi zsidókat, akár csak azért fogadta el a nácik ajánlatát, hogy kimenekítse azt a néhány válogatott barátot, rokont és "prominens" személyt - cserben hagyva a többséget, hogy a keveseket megvédhesse -, az eredmény ugyanaz lett. Míg ő Eichmann-nal alkudozott, a nácik a valódi árat elhallgatva végrehajtották legnagyobb és leggyorsabb deportáló akciójukat: (...)" (291. oldal)
"Hegyeken és folyókon keltek át, rejtőztek és éheztek, szembeszálltak a halállal és a legádázabb ellenséggel, akit valaha látott a világ. Szavaikat kétségbe vonták, semmibe vették vagy elhallgatták. De most végre sikerült elérniük azt, amiért küzdöttek. Rudolf Vrba és Fred Wetzler kétszázezer ember életét mentette meg." (300. oldal)
"A jeruzsálemi rágalmazási per olyan fórummá vált, ahol a még gyermek Izrael szembenézhetett azzal, amit Hannah Arendt német zsidó politológus később "az egész sötét történet legsötétebb fejezeteként" emlegetett: a Kasztnerhez hasonló zsidó vezetők szerepével, akiket azzal vádoltak meg, hogy segédkeztek népük kiirtásában."
A per során több változatban is felmerült ugyanaz a sarkalatos kérdés: mit tudott Kasztner, és pontosan mikor tudta meg? és a kérdés körüli vitában központi szerepet kapott a Fred Wetzler és Rudolf Vrba által írt jegyzőkönyv." (321. oldal)
"Miután tanúja volt a cseh családok táborában élők sorsának, és a minden bizonyítékkal dacoló rendíthetetlen hitüknek abban, hogy őket valamiért majd megkímélik, megértett egy összetettebb igazságot: az információ természetesen szükséges, de sohasem elégséges. Az információt el is kell hinni, különösen, ha halálos veszélyről van szó. Ha másban nem is, legalább ebben egyetértettek Jehuda Bauerrel: az információ csak elfogadva válik tudássá. És csak a tudás eredményez cselekvést." (368. oldal)
"A zsidó hagyomány úgy mondja, hogy aki egy életet megment, az egész világot menti meg." (372. oldal)
"Rosenber is szabadulóművész volt. Kiszabadult Auschwitzból, megszabadult a múltjától, de még a nevétől is. Megszökött a hazájából, a választott hazájából, és egy következő országból is. A szökések és szabadulások sora folytatódott - de sosem tudott egészen megszabadulni attól a borzalomtól, amit átélt és látott, amit a világ elé tárt." (373. oldal.)
A könyv adatai:
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2023
Oldalszám: 448
Fordító: Torma Péter
Megvásárolható: Athenaeum Kiadó
Fülszöveg:
1944 áprilisában Rudolf Vrba egyike volt azon keveseknek, akiknek sikerült megszökniük Auschwitzból. A szabadulás mellett az volt a célja, hogy a világ elé tárja az igazságot a haláltáborról, és figyelmeztesse az európai zsidókat – leginkább a magyarokat – arra, hogy mi vár rájuk a vasútvonal másik végén. Fogolytársával, Fred Wetzlerrel részletesen kidolgozták a szökést, hegyeket másztak meg, folyókon keltek át, németek golyói elől menekültek, míg végül Szlovákiában tollba mondták a leleplező igazságot Auschwitzról: egy minden részletre kiterjedő jegyzőkönyvet, amely végül Franklin Roosevelt, Winston Churchill, sőt magának a pápának is a kezébe került.
Mégis csupán alig néhányan hallgattak a figyelmeztetésre, melyet Vrba – mindössze tizenkilenc évesen – élete kockáztatásával tárt eléjük. Egyesek képtelenek voltak elhinni a benne leírt borzalmakat. Mások jobbnak láttak hallgatni. Vrba kétszázezer zsidó megmentésében működött közre – de haláláig hitte, hogy ez a szám lehetett volna sokkal több is.
Jonathan Freedland elismert újságíró és bestsellerszerző Rudolf Vrba, egy zseniális, de zaklatott elméjű ember, egy tehetséges „szabadulóművész” történetét meséli el, aki már tizenévesen megértette, hogy az igazság és hazugság közötti különbség életet vagy halált jelenthet. Rudolf Vrbának Anne Frank, Oskar Schindler és Primo Levi mellett a helye, olyanok között, akiknek története alapvetően formálta azt, ahogyan ma a holokausztot látjuk.
Jonathan Freedland a Guardian publicistája és korábbi külföldi tudósítója. A BBC Radio 4 kortárs történelmi sorozata, a The Long View műsorvezetője, közéleti podcastokat vezet, 2014-ben elnyerte az újságírók Orwell-díját. Tizenkét könyv szerzője, kilenc ezekből thriller, amelyeket nagyrészt Sam Bourne álnéven jegyez.
.jpg)
