2021. június

Szabó Magda: Liber Mortis

Kedves Olvasó!

Miután elolvastam Szobotka Tibortól a Züzü vendégei és Szabó Magdától Az ajtó című könyveket, úgy éreztem még nem szeretném elengedni az íróházaspárt. Körülbelül egy évvel ezelőtt már megpróbáltam kiolvasni a Liber Mortist, de végül pár oldal után becsuktam és könnyedebb regények után néztem. 

Most már nem szerettem volna tovább húzni ennek a könyvnek az olvasását. Amikor nehézzé vált az olvasás és a könnyeim tengerén keresztül már esélytelen volt bármit is látni hangoskönyvben folytattam. Kicsit könnyebben és gyorsabban haladtam vele, amikor Hámori Ildikó olvasta fel Szabó Magda szomorú hangvételű napló bejegyzéseit. 

A könyv a Liber Mortis nevezetű naplók gyűjteménye, melyet az írónő szeretett férje elvesztése után kezd el írni, így továbbra is fenntartva a társalgást szerelme és maga között. Húsbavágó a szenvedése, az intimitása azt érezteti, hogy az olvasó szinte kukkolóvá válik. Őszinte, mély szerelmi vallomás, egy sosem múló, mitológiai szerelemmé. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek: 

 "Nem bírok én már semmit, Nyúl, azt se, hogyha vannak mellettem, azt se, ha magam vagyok, nem bírok egyszerűen semmit. Tátogok, vergődöm, futok két irányba is: az emlékek elől, az emlékek után. S aztán megpróbálok értelmesen beszélni magammal, de nem megy, nem sikerül. Csak akkor vagyok viszonylag normális, ha írok. Furcsa."

"És hiába nem akartam írni, írok, és elönt egyszerre keserűséggel és boldogsággal a kettőnk életének és szerelmének gyilkos múlhatatlansága, az örök emlékezés, a holtomig kötődés – élsz, bizony élsz, szerelmem, és ez múlhatatlan, mindörökké összekötő, soha el nem halványuló, mitológiai szerelem eltölt megint, csalom magam tovább."

"Menj, iszonyatos év, menj. Menj, pusztulj el, gyilkos. Még másfél órád lesz, aztán megdöglöttél. 1983 – mit hozhatsz, aminek értelme van, aminek örülni tudnék? Semmit. És nem is kell. Hozd a mesebeli rózsát, hozd vissza, mint Iluskát, Nyulat. Szeretlek, szeretlek. Isten áldjon meg, ahol vagy; azért a boldogságért, amit adtál, azért a szerelemért, amivel szerettél."

"Kár, hogy nem kerültél mellém hamarabb, kár minden percért, amit egymás nélkül töltöttünk. Nyúl, most már végre és mindörökre elhiszem, amit a leveledben írtál, hogy élethez-halálhoz én kellettem, csak én. Nekem pedig Te. Nem sírok, mosolygok, míg leírom ezt. Sok rangom volt, de csak egy számított: hogy én voltam a feleséged."

"Ha 50-ben megtartom, 32 éves a gyerekünk. Mit változtatna! Semmit."

"Nyúl, mindenhez idő kell. De nem igaz, hogy az idő segít, á. Az idő arra való, hogy tisztázza a kételyt, hogy megvilágositson mindent, az idő gyilkos, az idő leleplez, engem is, mindent."

Fülszöveg:

Szabó ​Magda kézírásos hagyatékának talán legbecsesebb része a Liber Mortis (Halottaskönyv) címet viselő, 1982. május 25-étől 1990. február 27-éig vezetett napló.

1982. február 26-án halt meg Szobotka Tibor író, műfordító, irodalomtörténész, az imádott férj, Szabó Magda szemében a mellőzött és legalább posztumusz jóvátételt érdemlő zseni, s a napló – a magára maradt asszony és írótárs rögzített belső monológja – a gyászmunka megrendítő, intim, vallomásos dokumentuma, amely egy már-már mitológiai szerelemnek állít emléket. Szabó Magda hitt a halottak jelenlétében, az e világ és a túlvilág közötti átjárásban, és úgy beszél a naplóban Szobotkához, mintha ő hallaná, még ha nem válaszol is. Újra meg újra felidézi az együtt töltött harmincnégy év szépséges és fájdalmas eseményeit, felejthetetlen pillanatait; újra meg újra kinyilvánítja halálvágyát, létének értelmetlenségét, de ugyanakkor okot is talál a továbbélésre: feladatának tartja a holtában is jelenlévőnek érzett társ életművének gondozását, s ez ad neki erőt a folytatáshoz.