2020. december 26., szombat

2020. november

 Katie McGarry: Szívkarambol  ;  Kísérj el!  ;  Vágyálmok 


Kedves Olvasó!

Ezzel a poszttal kezdem is a novemberi olvasmányaimat és folytatom a Feszülő húr sorozat véleményezését. 

Szívkarambol

Nagyon szerettem ezt a könyvet! ❤️

Issaih-t már az első kötettől fogva kedveltem, és ebben a kötetben végre megkapja Rachel-t. Mind ketten küzdenek a saját démonaikkal, azonnal egymásba szeretnek és bár mintha az egész világ ellenük lenne, ők együtt küzdenek, egymás mellett állva.

Autók, versenyzés, gonosz csávó, aki fenyegeti a főszereplőket, feszültség, szerelem, mi kell még? Pörgős történet, ami olvastatja magát. 

Az előző köteteket is nagyon szerettem, de ez A KÖNYV. Tetszett, ahogy összehozta az előző kötetek szereplőit. Valamint nagyon megkedveltem még Abby-t is. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Kirobbanó ​történet egy jó kislányról, aki vakmerőségre is hajlamos, egy dörzsölt srácról, akinek nincs vesztenivalója, és egy száguldó tempóban szövődő szerelemről.

Színjeles tanulmányi eredmény, dizájnerrucik, kifogástalan élet – ennyit várnak Rachel Youngtól. A magániskolába járó tizenegyedikes lány azonban titkol ezt-azt jómódú szülei meg basáskodó bátyjai elől… sőt, épp két újabb tétellel gyarapította a listát. Az egyik, hogy sötét országutakon szokott száguldozni vadidegenek társaságában a Mustangjával. Hát a másik? A tizenhét éves Isaiah Walker – egy nevelőszülőknél fölcseperedett, tetovált srác, akivel szóba állnia sem lenne szabad. Ám miután a szürke szemű, átható tekintetű fiú a segítségére siet, többé nem tudja kiverni a fejéből.
Isaiah is rejteget titkokat. A lakóhelyéről és Rachel iránti tényleges érzéseiről. Még csak az hiányozna, hogy belegabalyodjon egy gazdag csajba, aki nyilván csak a kaland kedvéért kívánkozik a város rossz hírű déli fertályára – még ha ránézésre valóságos angyal is ez a lány.
Amikor azonban közös szenvedélyük, az aszfalton száguldozás, mindkettejüket életveszélybe sodorja, hat hetük marad, hogy kiutat találjanak. Hat hét, hogy kiderítsék, meddig hajlandók elmenni egymás megmentéséért.




Kísérj el!

Nagyon szeretem ezt a könyvsorozatot, de sajnos ez a könyv nem érte el az előző részek szintjét. Nem tudtam annyira megszeretni. 

Természetesen érdemes elolvasni, hiszen West, Rachel egyik bátyja a főszereplő. Ketrecharc, izgalom, feszültség, kihívás és egy óriási titok is szerepel ebben a történetben. 

West anyukájának a titka egy ponton túl egyértelmű volt, mégis meglepett az előző kötet után. Haley vagány, harcos csajszi, mégis érzékeny. Tetszett a párosuk. A kötet vége meglepett, nem ezt vártam volna.

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Fülszöveg:

A múlton nem változtathat, de Haley jövőjén talán igen.

A kick-box bajnok Haley egy tragikus végű este után megesküdött, hogy többé be sem teszi a lábát a ringbe. Csakhogy a srác, akit képtelen kiverni a fejéből, éppen az ő becsülete védelmében fogad el kihívást egy vad mérkőzésre. Haley-nek muszáj edzenie West Younggal. A nehezen kezelhető West megtestesíti mindazt, amitől Haley mindig is óvakodott. A segítsége nélkül azonban a srác öt másodpercig sem maradna talpon a szorítóban.

West súlyos titkot őriz, elhallgatja Haley elől, kicsoda ő valójában. Azzal, hogy segít a lánynak – azaz megküzd érte –, esélyt kap a jóvátételre. Amire annál is inkább szüksége van, mert az ő hibájából hullik szét a családja.

Ki kell állnia – férfiként.

Haley és West megállapodnak, hogy a kapcsolatukat szigorúan a szorítóra korlátozzák. Vajon érzéseik rácáfolnak az elhatározásukra? Vajon érdemes harcolni a szerelemért?




Vágyálmok

Imádtam!

Magával ragadt, rengeteget nevettem, kicsit izgultam a szereplőkért.
Abby már az előző részekben megkedveltem, ebben a kötetben nem is okozott csalódást, vagány, erős, szerethető, kiscsajszi. Logan az őrült srác pedig bebizonyította mennyire érzelgős és szerethető karakter.

Egyedül az előző kötetek nőiszereplői hiányoztak ebből a könyvből. A vége, Abby problémáinak megoldása nagyon tetszett. 

Remek sorozat záró kötet volt! ❤️

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Meddig feszíthető még a húr?

A 17 éves Abby kemény, független lány. Alig akad néhány ember, akit közel enged magához. Lakóhelyén, a Kentucky állambeli kisvárosban mindenki tudja róla, hogy drogot árul, bár azt, hogy miért, még a legjobb barátai sem sejtik. Ám amikor egy üzlet balul sül el, Abby veszélybe kerül. Vonakodva ugyan, de kénytelen elfogadni a fenegyerek Logan segítségét, a srácét, aki épp olyan nyughatatlan slélek, mint ő maga.

Logannek is megvan az oka, miért keresi Abby társaságát. Arra azonban nem számított, hogy épp ennek a lánynak köszönheti, hogy képes lesz szembenézni a démonaival, amik elől oly régóta menekül.

Előttük a nagy döntés: hagyják, hogy a pillanatnyi helyzetük rátelepedjen az egész életükre… vagy küzdjenek egy jövőért, amiről most még úgy hiszik, számukra elérhetetlen.

A tökéletes lezárás.

Ne hagyd ki.



Összeségében nagyon szeretem ezt a könyvsorozatot és csak ajánlani tudom. ❤️



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése