2020. december 20., vasárnap

2020. április

 Lázár Ervin: A bolond kútásó


Kedves Olvasó!

Lehet, hogy már feltűnt, de szegény Lázár Ervin könyvet lehagytam, amikor ezt a képet készítettem. 😱 Úgy tűnik évről évre ebbe a hibába esek, ugyanis a 2019-es év összegző képről is lehagytam egy könyvet, szerencsére a 63 könyv mellett nem tűnt fel, azaz egy hiánya. Itt viszont eléggé szúrja a szememet. Sajnos ezen már változtatni nem tudok, így marad így itt. 

Most jöjjön inkább a könyv, amit nagyon megkedveltem. A kérdés már csak az, hogy Lázár Ervin mégis mit keres az érettségi tételek között. Eddig általában a kortárs mű Szabó Magda Az ajtó című könyve volt, legalábbis a mi sulinkban így volt. Azonban meg van határozva, hogy meddig számít egy mű kortársnak és 2020-ban úgy határoztak, hogy Szabó Magda regénye már nem fér bele. Így lett Lázár Ervin Csapda és A bolond kútásó című novellák a kortárs tételem. 

Helikon zsebkönyvben viszont nem csak az előbb említett két novella, hanem még több történet szerepel, így rögtön beszereztem. A Csapda egy nagyon aranyos történet, amiről könnyen tudtam volna beszélni, azonban A bolond kútásóval már nem ez volt a helyzet. Inkább volt művészi, mint könnyen értelmezhető könyv. Ezek után elolvastam a novella válogatást és kigyűjtöttem azokat a novellákat, amik a legjobban tetszettek és beszélni is tudtam volna róluk. 

Mindegyik novellában mesés elemek szerepeltek, de mégis inkább felnőtteknek szólt. Élménydús, érzelmekkel teli egyik könyven nevettem, másikon inkább ráncoltam a homlokomat. Melengette a szívemet, csak ajánlani tudom ezt a kis zsebkönyvet! ❤️
Kedvenc novelláim: Csapda, A tolvaj, Az asszony, A bajnok, A kuka és a Hét szeretőm. 


Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

Hét szeretőm


Arra biztat, hogy szeressem őket - mind a hét szeretőmet.

De én megcsalom mind a hetet.

Nem dolgozom az elsőnek, nem mosolygok a másodikkal, hazudok a harmadiknak, a negyedikkel részegre iszom magam, az ötödik sose talál rendben, a hatodik nem tudja megszerettetni velem a virágokat, a hetedik meg hiába mondja, hogy szeressem őket.

A csontos vállút úgy hívják, Hétfő, a mosolygóst Keddnek, a lengeteg a Szerda, a buja a Csütörtök, az attikai a Péntek, a ledér a Szombat. A sosem mosolygó, az a Vasárnap.

Hej, ha egyszer ők csalnak meg engem!


Fülszöveg:

" – Mit csinálsz, te Isten átka? – kérdezte tőle az öregasszony, a hangjában féltés meg túlcsorduló szeretet, mert mi tagadás, ezt az unokáját szerette a legjobban.
– Fölugrok az égbe – nevetgérezett Hötöle."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése