Szendrey Júlia · Gyimesi Emese: Szendrey Júlia összes verse
Kedves Olvasó!
Nagyon szépen köszönöm Máté Gabriellának és a Kortárs Kiadónak a lehetőséget!
Az egyik kedvenc podcaste adásom, amikor Szabados Ági beszélgetett Gyimesi Emesével Szendrey Júliáról. Örülök, hogy végre szó esik munkásságáról, a megítéléséről.
Nem szerettem, hogy általános iskolában és középiskolában is alig esett szó Szendrey Júliáról, csak mint Petőfi felesége és özvegye emlegették, holott ő maga is megállja a helyét a költők között. Meglepett a versei ereje, gondolatai, amik ott csengenek alkotásai között. Szendrey Júlia erős, bátor nő, aki sokat szenvedett. Műveiben megjelenik fájdalom, szenvedés, szerelem, szeretet a gyermekei felé. Kevésszer halljuk, de neki köszönhetjük az Andresen meséket is, amiket lefordított.
Nagyon tetszett ez a könyv, amiben megjelentek a versei, verstöredékei, a végén a függelék a fantasztikus jegyzetekkel, képekkel és a borító, amit Szendrey Júlia maga festett. Ezen a köteten érződik Szendrey Júlia tehetsége és Gyimesi Emese elhivatottsága.
Csak ajánlani tudom!
Versek, amiket nem írtam ki, de nagyon tetszettek:
- Keserű kín és gyötrelem... (38.oldal)
- [Megérdemelve vagy ártatlanul] (145. oldal)
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
Idézetek:
Miért van így?
Forró lánggal égni,
Aztán elhamvadni
Boldog szerelemtől!...
Mért nem ez a sorsom? -
Mért kell jéggé fagynom
Élet hidegétől?
Csillagként lefutni,
Napként hanyatlani,
Ég boltozatárul:
Ekképen elhalni,
Pályazáradékul!...-
Föld porában csúszni,
Lábbal tapodtatni,
Ez lett osztalékom;
Növényként tengődni,
Féregként tenyészni,
Életföladatom!-
(Pest, 1854.)
Élni vagy meghalni!
Nem élet ez, nem, kínzóbb a halálnál,
Én élni vagy meghalni akarok,
Ott a hegycsúcson szívni be a léget,
Itt e szűk völgyben én megfúladok!
Nem tespedés, nem tengés, mire vágyom,
Tudni hogy élek, és érezni ezt;
Zárt levegőben elalél a szellem,
S az ember nem más, mint állati test.
Vihart és szélvészt forró homlokomnak,
Langy szellő nékem enyhülést nem ad,
Szememről csak ott oszlik a homály, hol
Cikázni látom a villámokat.
(részlet, Pest, april. 8. 1856)
De kijutott nekem...
De kijutott nekem
Ezen a világon;
Csak már vége lenne,
Egyre azt kivánom.
Mit annak az élet,
Kinek nincs jövője,
Kinek a jelen csak
A mult szemfedője...
Szegény virágok, mik
Holttestet takarnak,
Szegény örömeim,
Koporsóra hullnak!-
Mult idő! oh, miért nem
Tudlak elfeledni,
Mért jársz egyre vissza
Engem kisérteni?
Hogyha már tudtalak
Koporsóba tenni,
Mért nem tudlak immár
Végkép' eltemetni!
Azon pillanatban,
Melyben felednélek,
Utánad repülve
Hagyna el a lélek.
Veled temetném el
Hozzád forrott éltem,
Sírodon halna el
Végső lélekzésem!
(Pest, apr. 14. 1856)
Erdődön
Ez a vidék, ezek a fák,
A régi vár, a zöld liget,
A csillogó ér ott a réten,
Az árnyas út a tó felett.
A távolban kéklő hegyek,
Itt a kalászos rónaság.
A falu lenn a völgy ölében
S itt lábamnál a kis virág
Minden a régi, minden, minden,
Csak én magam nem vagyok az
Altató dal
Rózsalevél takarjon
Csendes szellő ringasson
Alugyál, alugyál
Angyalokkal álmodjál.
Simul, simulj ölembe
Mint kis madár fészkébe,
Alugyál, alugyál,
Angyalokkal álmodjál
Hajtsd fejecskéd keblemre,
Hunyd be szemed.
A könyv adatai:
Kiadó: Kortárs Kiadó
Megjelenés: 2019.
Megvásárolható: Kortárs Kiadó
Oldalszám: 308
Borító: Puhatáblás
Fülszöveg:
Szabados Ági új podcastje 8. adás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése