Kedves Olvasó!
Köszönöm szépen a Partvonal Kiadónak a lehetőséget!
2022-ben olvastam A gesztenyeember című skandináv krimit, azóta bátrabban és kíváncsian vágok bele hasonló műfajú könyvek olvasásába.
A Kövesd a pillangót! az ütős borítóhoz illően erősen nyit.
Kedves Olvasó!
Bevallom sokat gondolkodtam ezen a könyvön, konkrétan azon is elmerengtem hónapokig, hogy egyáltalán megvegyem-e. Aztán megtudtam, hogy már csak pár darab van belőle és ki tudja lesz-e után nyomtatása, így dőlt el, hogy a 21. Század Kiadó nagy nyári akciójában összeválogattam jó pár könyvet és elsőként a Bánat és öröm landolt a kosaramban.
Kicsit nehéz erről a kötetről írnom. Voltak részek, amikben magamra ismertem és voltak részek, ahol láttam Martha mennyire méllyebben van, de voltak olyan gondolatok is, amik arra ébresztettek rá, hogy bárki könnyen hasonló helyzetbe kerülhet. Martha ahogy én láttam meg akart felelni az elvárásoknak és mindeközben a szorongása egyre nőtt, majd egy fontos vizsga előtt megjelent a mentális betegsége is. És onnantól Martha élete küzdelemmé vált. Az orvosok a gyerekkorában még nem tudták jól diagnosztizálni és úgy vettem észre, hogy ez a felnőtt korára se változik. Az írónő érdekes módon fiktív mentális betegséggel ruházta fel Martha-t, ugyanakkor olyan volt, mintha az ismert betegségeket keverte volna.
Martha meséli el a saját történetét, kezdve a gyerekkorától, egészen a felnőtt koráig. Gyakran csapong, néha felrémlik egy régi emlékkép, aztán folytatódik a történet, vagy új tárul fel az olvasó előtt.
Szerintem a könyv jól mutatta be milyen együtt élni, egy mentálisan beteg és instabili személlyel, de azzal is szembesül az olvasó, hogy magának a betegnek milyen nehéz. Volt szereplő, aki próbált úgytenni, mintha Martha-val nem lenne semmi baja, volt aki próbált megértő lenni vele, de végső soron mindenki sérült.
Bevallom a könyv elején szimpatizáltam Martha-val, majd egyre inkább idegesített, főleg, amikor Peter-rel való kapcsolatáról mesélt. Aztán valahogy a könyv vége felé újra elkezdtem megérteni Martha-t, a fájdalmát.
Nem könnyű olvasmány, mégis szerintem érdemes elolvasni.
Ahogy becsuktam ezt a regényt arra gondoltam milyen fantasztikus válogatás a KULT könyvek. Nincs két hasonló könyv ebben a sorozatban, mégis mindegyik regény megfog, elgondolkodtat. Na meg a borítók és a belső design, nagyon tetszik!
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
A könyv adatai:
Kiadó: 21. Század Kiadó
Megjelenés: 2023
Oldalszám: 336
Fordította: Endreffy Kata
Fülszöveg:
Martha Frielt mindenki okosnak és szépnek tartja. Azt mondják neki: zseniális író vagy, és életed minden napján szeret téged egy férfi, Patrick, a férjed. Martha anyja szerint nincs mindenkinek ilyen szerencséje.
Akkor mégis mi a gond? Tizenhét éves korában bomba robbant az agyában, és egyszerre minden megváltozott. Most lassacskán negyvenéves. Nincsenek barátai, gyakorlatilag munkája sincs, és gyakran szomorkodik. És miért dönt úgy Patrick, hogy kilép a házasságból?
Vajon sikerül Marthának helyrebillentenie az életét? Képes lesz rá, hogy mindent elölről kezdjen, és egy boldogabb véget írjon az eddigi történethez?
Kedves Olvasó!
Finy Petrától korábban már elolvastam a Kerti szonáta című könyvét. Annyira megtetszett Petra íróistílusa, ahogy a történetet és a szereplőit felépítette, hogy el is döntöttem a többi könyvét is el fogom olvasni. Azóta beszereztem a Madárasszony, a Marlenka és a Rubin karácsony című köteteket. És már nagyon várom, hogy idén megjelenjen az új könyve! 😍
Nagyon különleges kötet. Miközben a magyar növény- és állatvilágot felfedeztem a könyv segítségével, egy család nehéz élete is felsejlik az oldalakon. Lea próbálja megismerni az édesanyját, aki nem lehetett része a gyermekkorának a depressziója miatt. Először saját emlékein keresztül mutatja be kapcsolatuk szépségét, de leginkább nehézségeit. Aztán sorra látogatja meg a rokonokat és a barátokat. Titkok, történetek, néhol misztikus dolgok derülnek ki. Az út során Lea nem csak az anyját, hanem saját magát is jobban megérti.
A történet feltárása, ahogy az élővilág és az emlékek kapcsolódtak mind varázslatossá és egyben fájdalmassá tették a könyvet. Nagy szerepet kapott a depresszió, a meddőség, és az emberi kapcsolatok, ahogy egymáshoz viszonyultak a szereplők, hogyan szerettek vagy épp gyűlöltek. Megrázó volt, ahogy Lili betegsége mindegyik emlékben előkerült, de még megrázóbb volt arról olvasni, ahogy egyes szereplők segítség helyett csak még mélyebbre lökték a depresszió sötét örvényében. Sajnáltam Leát, aki anya nélkül nőtt fel és a meddőségével, valamint rossz párkapcsolatával úgy próbált megküzdeni, hogy az anyja nyomába eredt. Az emlékek között meglepő fordulatok is megjelentek, így igazán kiszámíthatatlan volt a történet.
Egyszerűen a bőröm alá mászott ez a könyv. Ott volt a gondolataim között, sőt amikor rovarokról készítettem fényképeket eszembe jutott Lea, amikor pedig nem rég gyurgyalagot fotóztam óhatatlanul Lilire gondoltam. Együtt tudtam érezni velük. Elképesztett, ahogy Petra feltárta előttem a madarak világát. Eddig is vonzott, ezután pedig még inkább érdekel a magyar állatvilág.
Még szeretném megjegyezni, hogy nagyon tetszik a borító. A Kerti szonáta című kötet borítója egy művészi festmény, míg a Madárasszony borítója a történet hangulatát fogta meg, mind a kettő számomra nagyon különleges.
Csak ajánlani tudom ezt a könyvet is!
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
Idézetek:
"- Ne félj! - ölel át, és már ringat is. - A természet mindig segít. A természet mindig emberséges, nem úgy, mint az emberek." (11.oldal)
"Néha azt hiszem, elég. Nem folytatom ezt az egészet. Mi közöm nekem anyámhoz? Ha ő úgy döntött, elmegy, én miért csimpaszkodjak belé és az emlékeibe?" (34.oldal)
"- Milyen volt ez a Leó? - vágok közbe.
- Jópofa vagy - feleli nagyapa. - Hát mi vagyok én, nő, hogy tudjam, szép volt-e vagy vonzó? Csak csontból volt. Mit mondjak rá? Vékonydongájú, de strapabíró darabnak tűnt. Egyszer eljöttek hozzám az egyik szüret alkalmával. Nagy mulatság volt a faluban, be is gyűltek a népek az utcákra. Anyád nem bírta sokáig a tömeget, olyan fehér lett, mint a krétajel a hordón. Hát ez a Leó felkapta, a feje fölé emelte, és úgy tartotta, mint a gerelyhajító a dárdáját. Bár te nem nézel olimpiát, hiába mondom." (95.oldal)
"- (...) Most mit mondjak erre? Én mindkettőnek örültem. Persze máshogy. Meg mit lát a lánya szerelmeiből egy apa? Nem sokat. Én csak annyit éreztem, hogy az egyik szerelem tüzes volt, de életveszélyes, a másik hidegebb, viszont halálosan veszélyes. Melyik a jobb házasság? Ki tudja?" (96. oldal)
"- (...) Egyesek szerint a tengernek, szerintem inkább az erdőnek van annyiféle zöldje, amennyi árnyalata egyetlen másik színnek sincs. Először a ripacs, magamutogató zöldek jönnek elő, szemérmetlenül felkínálva buja zöldjüket. Később a félénk szűziesek, amelyek gyenge színükkel megcsalják az embert. Mert kiderül, hogy bennük is tűz van és fortyogó sötét. Utána jönnek az illatok, amelyek láthatatlan levegőkarjaikkal újra és újra utánam kapnak, akár a szírénlányok a görög hősök hajói után. Így csimpaszkodnak belém a szagok." (110. oldal)
"A faragott arcok egyszerre gúnyosak és szánakozóak. Gúnyosak, mert érzik, hogy ez az emlékgyűjtés mindenkinek fájdalmas. Ahány embert felkeresek, annyi embernek okozok fájdalmat a kutakodásommal és a buta kérdéseimmel. Szánakozóak, mert érzik, hogy ez az emlékgyűjtés nekem a legfájdalmasabb. Ahány embert felkeresek, annyiszor kell átélnem anyám kínjait.
Pedig anyámnak látszólag kerek élete volt ezzel a kivételes biztonságot adó monomániájával, a madarászással." (191. oldal)
"Úgy kötődött mindenkihez, hogy tartozott is a másikhoz, meg nem is. Mint az orchideák. Akik egyszerre függetlenek és rabszolgák is." (200. oldal)
"Gyanakodni kezdek, vajon mi vár még rám.
Azt már megtudtam tőle, hogy a nagyanyám egy pszichopata díva volt, az anyám meg egy bosszúálló elmebeteg." (220. oldal)
"- (...) Elmesélek néhány olyan emléket, ami közelebb hozhatja anyádat hozzád. Vagy önmagadat önmagadhoz, mert ha jól sejtem, inkább erről van szó (...)" (238. oldal)
" (...) Egy idő után jobban lettem. Az gyógyított meg, ami megbetegített. Te is jobban leszel, hidd el! Még akkor is, ha úgy érzed, hogy ennyi borzalom senkinek a családjában nem történt. Minden család életét számtalan tragédia mérgezi. Csak a legtöbben nem beszélnek ezekről. Hagyják, hogy belülről rágja szét a lelküket." (247-248. oldal)
A könyv adatai:
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Legutóbbi megjelenés: 2019
Oldalszám: 304
Borítóterv: Földi Andrea
Megvásárolható: Athenaeum Kiadó
Fülszöveg:
Finy Petra első regényében a hazai növény- és állatvilág soha nem látott gazdagságban tárul az olvasó elé. A magyar irodalomban egyedülálló vállalkozás, mely a természet nyelvén mesél el egy nagyon is emberi történetet.
Finy Petra 1978-ban született Budapesten. Első felnőtt könyve a 2006-ban megjelent „Histeria grandiflora” című verseskötet, 2008 óta kilenc nagysikerű gyerekkönyvet írt. Ez az első felnőtt regénye.
Kedves Olvasó!
Először is szeretném megemlíteni a fantasztikus magyar borítótervet.
Az ajánló és a köszönet nyilvánítást is elolvastam. Egyiken mosolyogtam, másik meglepett. Érdemes mind a kettőt elolvasni a történet mellett.
Van egy bankrablónk, aki végső elkeseredésében rabolni szeretne, csakhogy ez se sikerül neki. Menekülés közben egy lakásbemutatóba csöppen bele, mely túszdrámába csap át. Szegény rablónak ezután sem lesz szerencsés, ugyanis a túszok elég nehéz természetűek, mindenbe beleszólnak, ők persze mindent is jobban tudnak. Ezek a jelenetek adják az igazi humorát a történetnek, ugyanakkor komoly történeteket tár fel fejezetről fejezetre az író. Megismertem a rabló nehézségeit, a rendőrök történetét, túszok problémáit. Öngyilkosság, gyász, megcsalás, megélhetési nehézségek, nyugdíjazási probléma, öregedés, bűntudat, depresszió mind megjelennek a könyvben.
Néha fárasztóak a szereplők, de mégis szerethetőek.
Fredrik Backman nagyon jól csavarta a történetet. Felüdülés volt ezzel a könyvvel kezdeni az évet. Csak ajánlani tudom!
Moziban már meg is néztem Az ember, akit Ottonak hívnak című filmet, amit szintén nagyon megszerettem. Ezért is a következőnek biztos, hogy Az ember, akit Ovénak hívnak című kötetet választom.
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
Idézetek:
"Ezt a könyvet a fejemben levő hangoknak ajánlom, ők a legkülönlegesebb barátaim. Valamint a feleségemnek, aki együtt él velünk." ajánló
"Ez a történet sok mindenről szól, de leginkább idiótákról. Már most érdemes leszögezni, hogy nagyon egyszerű leidiótázni más embereket, kiváltképp akkor, ha sikerül elfelejteni, milyen embertelenül nehéz embernek lenni. Különösen, ha vannak az életünkben más emberek, akiknek a kedvéért próbálunk jók lenni." (7.oldal)
"A fiatal vízért jött be, az idős kávézik. A kapcsolatuk bonyolult, mint a különböző generációk beli rendőröké általában. Az ember a karrierje végén a dolgok értelmét keresi, az elején pedig a célját." (22.oldal)
"(...) mennyivel egyszerűbb a saját szorongásainkat elfogadni, ha tudjuk, hogy más sem boldog." (50.oldal)
"Zara ezt el is mondhatta volna az ingatlanügynöknek, ha az ingatlanügynök nem ember lett volna, ugyanis Zara utálta az embereket. Különösen, ha beszéltek." (119.oldal)
"- Gyerekzsúrokat is vállalok. Már ha az ember nem szereti a gyerekeit." (170.oldal)
"Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám." Aztán azt mondja, hogy amit a legkisebbek közül eggyel teszük, azt vele tesszük. A feleségem pedig hajlamos volt mindent szó szerint értelmezni. Ezért keveredett vitákba egyfolytában. (320.oldal)
"Azt mondják, az ember személyisége a tapasztalatainak összessége. De ez nem igaz, legalábbis nem teljesen, mert ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal. Meg kell győznünk magunkat, hogy többek vagyunk a tegnapi hibáinknál. Hogy a jövőbeli választásaink is mi vagyunk, a holnapok is mi vagyunk." (353.oldal)
A könyv adatai:
Kiadó: Animus Kiadó
Megjelenés: 2021
Oldalszám: 372
Megvásárolható: Animus Kiadó
Fordító: Bándi Eszter
Borítóterv: Csernák Ákos
Fülszöveg:
Szilveszter előtti nap egy svéd kisvárosban. Egy ingatlanügynök úgy véli, ez megfelelő időpont egy lakásbemutatóra, ám nagyobbat téved, mint azt elsőre gondolnánk. Egy kudarcot vallott bankrabló ugyanis menekülés közben beront az épületbe, és túszul ejti az összes érdeklődőt: két megkeseredett IKEA-függőt, egy mogorva bankigazgatót, egy szomorú nénit, egy terhes nőt a párjával, egy nyúlfejet viselő ismeretlent, no meg magát a túlbuzgó ingatlanost. A rendőrség körülveszi a házat, és ahogy telik az idő, a nyolc összezárt – és egyáltalán nem túszhoz méltóan viselkedő – idegen lassan összeismerkedik, és kiderül, hogy sokkal több a közös bennük, mint hitték volna. A rabló viszont két rossz lehetőség közül választhat: rendőrkézre adja magát, vagy ott marad a lakásban ezzel a sok lehetetlen, ingerült emberrel, akikre mindannyian hasonlítunk kissé…
Kedves Olvasó!
Nagyon szépen köszönöm a 21. Század Kiadónak és Finy Petrának a lehetőséget, hogy ezt a könyvet is elolvashattam! ❤
Korábban a Csendélet című könyvnél találkoztam először azzal az érdekes helyzettel, hogy a párbeszédeket nem jelezték sem gondolatjellel, sem idézőjellel. Ahhoz a könyvhöz illet és ott meg is tudtam szokni, így ennél a könyvnél már nem volt problémám vele.
A történetben négy fiatalt ismerhettem meg. Az olvasó belecsöppen az életükbe, a minden napjaikba. Ezek a szereplők nem akarják megmenteni a világot, normális emberek, olyanok akik leülnek melléd a buszon, bevásárláskor előtted állnak a sorban, elmennek melletted az utcán. Szóval az írónő ezekkel az átlagos emberekkel reflektál a mai helyzetre, világra. Kiüresedés, félelem a jövőtől, környezetvédelem, vallás, viszonzatlan szerelem, szeretet hiánya, alkohol / drog, szexualitás, és hasonlók jelennek meg a regényben.
A két lány Alice a híres írónő és Eileen a szerkesztő, hosszú, filozófiai esszé szerű levelezésükkel tartják a kapcsolatot, melyeket minden második fejezetben olvashattam, amiből jól látható a gondolkodás módjuk. Egyetemen ismerkedtek meg és a munka világában is megmaradt a barátságuk, bár ritkán látogatják meg a másikat. A harmadik barát Simon, aki idősebb a lányoknál, de Eileen szomszédja volt gyerekkorában, míg a lány felnőtt az ő kapcsolatuk is egyre szorosabb lett. Eileen úgy érezte viszonzatlanul, szinte bálvány imádattal szereti Simon-t, mégis ahogy olvastam úgy tűnt a férfi is hasonlóan gyengéd érzelmeket táplál iránta. Kettejük kapcsolata érdekes volt, néha hajat tépő, ugyanakkor szerintem sokaknak lehet ismerős a helyzetük. Azt persze nem lövöm le előre, hogy összejönnek-e és ha igen együtt maradnak-e a nehézségekkel együtt. És végül negyediknek érkezett a csapathoz Felix, akit Alice Tinderen ismert meg. Az első találkozásukkal kezdődik a könyv és úgy tűnik nem is lesz folytatás, vagy mégis? Bár nem szerelem első látásra, sőt a nagy kémia sincs kettejük között, mégis egy kapcsolat bontakozik ki közöttük. Az ő kapcsolatuk két lelkileg megtört ember találkozásáról szólt, szerintem, megváltoztatják egymás gondolkodás módját, kicsit gyógyítják is egymást, de nem ez a lényege a kapcsolatuknak.
A szereplők különböző egzisztenciális filozófiai, anyagi, helyzetben vannak. Felix a rakodómunkás, nyers, szókimondó, ugyanakkor sokszor mintha ő maga sem tudná mit akar tenni. Alice aki a könyvei által akár luxusban is élhetne, de nincs ami igazán boldoggá tenné. Hozzá hasonlóan Simon is jól keres, bár a munkájában nem tud kiteljesedni, nekem megcsömörlöttnek is tűnt. Eileen pedig a közép osztálybeli, aki előtt több lehetőség is áll. Munkán kívül magán életi kríziseiket is megmutatják. Kapcsolati dinamikájuk, problémáik. Félix eleinte nem meri felvenni a kapcsolatot Alice-szel, a lány pedig inkább elmarja maga mellől az embereket, fél szeretve lenni. Eileen és Simon között pedig egy szeret, nem szeret féle bizonytalan kapcsolat van.
A könyv végén ugrunk egy évet az eseményektől, kicsit bemutatja az írónő a jövőjüket, valamint a koronavírus első hullámát is.
Úgy éreztem a könyv tökéletesen bemutatja a mai világot, szépítés nélkül. Néhol lehet túl sötéten gondolkodva, többször visszatérő téma a világ vége, a vallás, mi lesz az emberekkel haláluk után és hasonlók, amikről szerintem sokan hasonlóan borongós elmélkedéssel beszélnek. Ugyanakkor néha pedig naivan vagy épp reménnyel teli gondolatokat oszt meg.
A szereplők nem biztos, hogy mindenkinek azonnal szimpatikussá válnak, nekem Félix-et volt a legnehezebb megkedvelnem. De hiszem, hogy nem csak engem gondolkodtat el ez a könyv és nem csak én találok hasonlóságokat a szereplőkben, az élethelyzeteikben, amikre néha nagyon jó tanácsot is adnak. A karakterek bár nem úgy tűnt, mintha egészséges kapcsolatuk lett volna, mégis megmutatták, hogy jobb mély beszélgetésekben is részt vennünk, mint mindig a felszínes, de biztonságos társalgást választanunk.
Sokat gondolkodtam, hogy hány csillagot adják ennek a könyvnek. Néhol nagyon magával ragadott, nagyon tetszett, ahogy az írónő írt, ahogy a mai világ megelevenedett előttem, aztán közönséges lett, ami már annyira nem tetszett, majd megint magával ragadott a történet. Emiatt lett végül 4,5 csillag.
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(4,5/5)
Fülszöveg:
A Normális emberek és a Baráti beszélgetések c. könyvek szerzőjétől
Kedves Olvasó!
Ezzel a poszttal zárom is a 2020. novemberi olvasmányaimat és szépen, lassan elkezdem a decemberieket. Ez azt jelenti, hogy három hónapon belül behoztam két év olvasmányait a blogon. Hihetetlen! Nagyon sok időt és energiát szántam rá, így remélem Neked is tetszik az oldal és gyakran ellátogatsz ide. A jövőben nem ígérem, sőt szerintem többet nem lesz olyan, hogy egy hónapon belül több, mint 80 bejegyzést írjak, de majd igyekszem itt is jelen lenni. Ez még nem az év búcsúztató poszt, azzal még majd jövök ide és az instagramra is.
Na, de most jöjjön a könyv!
A könyv eleje és vége tetszett a legjobban. Ez a két rész volt igazán izgalmas, gördülékeny. Az elején amikor Olgát elhagyja a férje, de még változatos a gondolkodása, a tettei és a végén, amikor az asszony lassan önmagára talál.
Közben viszont nagyon nyomasztó könyv volt. A férj nagyon rosszul reagálta le az egész elvállást, sőt inkább csak lelépett, elhagyva a feleségét, a gyerekeit és a kutyáját. Így nem lehet eltűnni, kétségek között hagyva az egész családot, hogy egy fiatalabb nővel legyen együtt! - Ez járt folyton a gondolataim között.
A feleség pedig, amikor tudatosul benne, hogy a férje tényleg lelépett, teljesen szét csúszott. Amivel talán nem is lett volna akkora nagy baj, ha közben segítséget kért volna. Ő viszont inkább mindenkiben csak a rosszat látta. Az egész könyvben nekem az volt az érzésem, hogy mind a férj, mind a feleség magára hagyta a két gyereket. Akik viszont még túl fiatalok, hogy magukról gondoskodjanak, megértsék a helyzeteket.
Az sem tetszett, hogy a nő teljesen kikapcsolt, bevallja, hogy nem tud összpontosítani, koncentrálni, mégis autóba ül és úgy vezet. Ezzel nem csak magára, hanem másokra, sőt saját gyerekére is veszélyt jelent. Elinduláskor és parkoláskor összetör más kocsikat, elfelejtkezik a gyerekeiről, a háztartásról, maga az ajtó nyitása és zárása is komoly gondot okoz neki.
Eközben a férj teljesen eltűnik, ahelyett, hogy segítene a gyerekek nevelésében, még a kapcsolatot sem hagyja, hogy a felesége felvegye vele.
Az egész könyvben most nem sikerült olyan szereplőt találnom, aki szimpatikus lett volna. És szegény kutya sorsát volt a legrosszabb végig olvasni.
Ha Elena Ferrante regény, akkor inkább a Briliáns barátnőm című könyvsorozatot választanám.
Értékelésem: ✯✯✯✯
(4/5)
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
Idézetek:
"Te vagy a szivárvány összes színe a vakító fehérségben."
"Arra jövök rá, hogy nem az számít, mit hozol el magaddal, hanem, hogy mit hagysz ott magadból."
"Anne Brontë-val szakítottam, eldöntöttem, hogy számomra csak Emily létezik – a szabálytalan, világra dühös Emily."
"– Azért mondtam el, mert így érzek most. Mintha a Jupiter és a Plútó együtt állna a Földdel, én meg lebegnék.Egypercnyi hallgatás után megszólal:– Annyira fura alak vagy, Finch. De ez a legszebb dolog, amit valaha mondtak nekem.""A pozitívak mennek fel a falra, a negatívak ide, a padlóra. – Egy kupac összetépett fecnire mutat. – Fontos ezeket lejegyzetelni, de nem kell, hogy utána is lásd őket. A szavak ölni tudnak."
"Az óratorony tetőpárkányán állni nem arról szól, hogy meg akarok halni. Hanem arról, hogy szeretném uralni a saját sorsomat."
Kedves Olvasó!
Ahogy azt az első augusztusi olvasmányaimról szóló posztban írtam mostantól egy bejegyzésben két könyvről szeretnék írni. A szeptemberi olvasmányaimat ismét egyesével fogom hozni.
Most pedig érkezik Jessica Park Lélegezz velem! című könyve.
Vicces, helyenként komoly, szomorú történet volt. Központban a gyászfeldolgozás állt. Mind két főszereplő elveszítette a szüleiket. Azokat az embereket, akiknek támogatnia, erősítenie kellett volna gyermekeiket. A főszereplőknek nem csak azt kell feldolgozniuk, hogy szüleiket ideje korán elveszítették, hanem azt is ahogyan. Lélegezz velem! című könyv arról szól igazán, hogy hogyan lélegezzünk tovább, amikor minden elveszett, vagy legalábbis annak tűnik.
Ki, ki maga hordja sebeit, gyászát, fájdalmát a kérdés csak az, hogy egy ponton túl képes-e ezekkel tovább együtt élni, esetleg megpróbálja feldolgozni fájdalmait, segítséget mernek-e kérni szeretteiktől. Ugyanis ebben a könyvben a szereplők nagyon testvér koncentrikusak, minden a megmaradt családtagok érdekében történhet, mégis hiába a nagy szeretet, ha mégsem mernek semmit sem megosztani egymással.
A szereplőket szinte rögtön megkedveltem. Mindegyik karakter könnyen szerethető. Maguk módján folyton próbálnak viccesek, kedvesek lenni.
Szülei halála után Blythe McGuire-t mélybe húzza a gyász, alig bír a felszínen maradni, miközben a Matthews Egyetemen utolsó évén igyekszik átvergődni. Aztán egy véletlen találkozás belerántja a lányt valamibe, amire egyáltalán nem számított: tagadhatatlan vonzalmat érez a sötét hajú végzős, Chris Shepherd iránt, akinek múltja talán még sajátjánál is bonyolultabb. Ahogy a kapcsolatuk elmélyül, Chris magához téríti a lányt a bódulatból, ami azóta fojtogatja, hogy egy tűzeset megfosztotta a fél családjától. Blythe gyógyulni kezd, lassan meg is szereti a fiút, aki segít neki új utakat találni a gyönyörhöz és önmaga felfedezéséhez. Ám miután Blythe nyugodtabb vizekre evez, rádöbben, hogy Christ még mindig nyomasztja családjának fájdalmas múltja. A sötét örvények a mélybe húzzák a fiút, és talán Blythe az egyetlen, aki megóvhatja őt a vízbe fúlástól.
2019-ben jelent meg a Nyugtalan vizek, ezért is olvastam újra a Lélegezz velem! című könyvet.
Az első kötet nagyon tetszett, szerettem ezt a könyvet. Míg az előző kötetben a két főszereplőn, az érzéseiken, a gyógyulásukon volt a hangsúly, addig ebben a részben a testvérek szenvedései kerültek előtérbe. Chris bármit megtett volna a testvéreiért, mégis hiába próbálta védeni őket, hasonlóan szenvedtek.
Az előző kötet hangulatát, vicceit próbálta hozni ez a kötet is és talán ezért sem tudom lepontozni.
Fülszöveg:
Vihar készülődik, és a viharok fölkavarják a vizeket.
Blythe McGuire egy tragédia utáni lelki betegségéből kilábalva megtanulja, miként engedje el a múltat, és fogadja tárt karokkal a jövőt. Azt a jövőt, ami immár elválaszthatatlan a Shepherd testvérektől.
Közte és Chris között eget-földet rengető szerelem szövődik, ami messzire űz minden szívfájdalmat.
Sabinnel mély barátság köti össze, ami – mindkettőjüket meglepve – alaposan felkavarja az életüket. Ezt a barátságot teszi most próbára a fiú máig kísértő szörnyű múltja. Mert a megsebzett lélek irgalmatlanul sajog tovább.
Így most Sabin merül víz alá, ő kapkod levegő után, és félő, hogy az érzelmi zűrzavar mindhármukat olyan sötét örvénybe taszítja, ahonnét nem menekülhetnek. Bár Blythe megjárta a maga poklát, Sabin megmentése sokkal nagyobb áldozatot követel, mint a lány eleinte hitte. Bizalmas, szeretetteli kapcsolatuk segíthet, de úgy tűnik, minden eddiginél nehezebb feladat rávennie Sabint, hogy elfogadja a támogatását.
