2021. november 2., kedd

2021. október

Ugron Zsolna (szerk.): Kisded tenger

Kedves Olvasó!

Túl az első zh hetemen most szeretném gyorsan pótolni az októberben lemaradt két olvasmányom értékelését. 

Szeptemberben az Imagine Budapest által szervezett Titkos kertek és terek nevű sétán vettem részt, aminek keretén belül a Károlyi kertben is jártam. És ha már ott voltam nem hagyhattam ki a Poket automatát. 😊 Elsőnek Kosztolányi Dezső Édes Anna című könyvét szúrtam ki, amiről úgy tudtam nem lesz egy hamar után nyomtatva én pedig korábban sajnos lecsúsztam róla. Azonban a sétának hála itt is meglepetés várt. Mivel az Édes Anna jött velem a Kisded tengert már végképp nem szerettem volna ott hagyni. Azóta persze még több új cím jelent meg és nekem újra el kellene mennem bevásárolni. 😄

Na, de most már ideje a könyvről magáról is írnom. Tetszett, hogy versek, novellák, könyv részletek, levelek is megjelentek benne, amik valahogyan, de kapcsolódnak a Balatonhoz. Gyorsan lehet velük haladni, mivel a leghosszabb történet is pár oldalas és nagyon szép, hangulatos képekkel teli van díszítve.  

Ez az antológia hozza a balatoni hangulatot, érzéseket, akár még emlékeket is. Klasszikus és kortárs művek is megjelennek benne, így mindenki megtalálhatja a maga ízlésének valót. Balaton szerelmeseinek kötelező könyv, de másoknak is csak ajánlani tudom. 💖

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek: 

 "A Balaton a vonatút. A találkozás vagy a búcsú öröme. A Balaton a vonatút, ragadós kéz, izzadtság, fröccs. "

Várnai Zseni: Balatoni alkony

Az ég a vízre ráhajol
a láthatáron valahol...
az ég a vízzel összeér, 
az ég, a víz 
gyöngyházfehér.

Így látom én fektemben itt
a táj elnyugvó fényeit, 
miközben percem elrepül...
az ég, a tó
elszenderül.

Oly nyugodalmas most a táj,
boldog vagyok... semmi se fáj...
tükörsima a Balaton, 
sellők énekét
hallgatom. 

Fülszöveg:

Pálóczi Horváth Ádám versének indító képe a POKET Zsebkönyvek első, régóta dédelgetett balatoni antológiájának címe. A kötet személyes Balaton-utazásra hív, ahol e kultúrtáj írók, költők prizmáján keresztül tárul elénk. Zsánerképek, lélekrajzok, víz-mosta, nagy felismerés-történetek, könnyed, lebegő, mégsem súlytalan panorámák. „A kötetben olyan írások szerepelnek, amik nekem a Balaton idézik. Akkor is, ha éppen semmi közük sincs a tóhoz.” – írja előszavában a kötet szerkesztője, Ugron Zsolna. E válogatáshoz épp ezért olyan festményeket és rajzokat válogattunk, melyek légiességükkel, elmosódó kontúrjaikkal, pasztell színvilágukkal e szöveggyűjtemény változatosságához, tágasságához, mélységéhez és magasságához illeszkednek. Nem magyaráznak, nem kiegészítenek, hanem önálló művekként párosulnak az irodalmi alkotásokhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése