2021. november 30., kedd

2021. november

Mónica Gutiérrez: A ​Holdsugár könyvesbolt rejtélyei



Kedves Olvasó!

Nagyon szeretem követni a NIOK-ot, mindig kíváncsian várom, hogy Szabados Ági bejelentse az újabb havi közös könyvet. Sajnos a legtöbbször inkább utóbb olvasom a kiválasztott regényeket, de így is sokszor olyan könyveket is kezembe veszek, amiket egyébként nem valószínű. Csodálatos Libertine könyvesboltban, pedig a mostani közös könyvet limitált kiadásban be tudtam szerezni. 

Az írónő hihetetlen jó leírásai miatt azonnal úgy éreztem, hogy én is Angliában járok. Szerethető karakterei azonnal rabul ejtették a szívemet. Gyorsan el tudtam olvasni, mivel egy könnyed olvasmányról van szó. Bár nincsenek világmegváltó cselekmények, inkább, ahogy a könyvben többször is szerepel ez is egy feelgood olvasmány, vagyis az a lényege, hogy az olvasó jól érezze magát, kikapcsolódjon. Nekem ez nagyon is sikerült és úgy érzem épp most erre a könyvre volt a leginkább szükségem. 

Imádtam minden sorát, a humoros párbeszédeket, a sok könyves, filmes, sorozatos utalásokat, a lábjegyzeteket, amik hasznos plusz információkat adtak. A kisebb meglepő fordulatokon elcsodálkoztam, a Livingstone úron nagyon sokat nevettem, melengette a szívemet Edward és Sioban szerelme és kíváncsian vártam Agnes és Lockwood szála hova fut. Sajnáltam szegény Twist Olivért, akit az anyukája nem foglalkozik, ugyanakkor a legjobb helyen tölthette a délutánjait. Jasmin jelenléte emelte a könyv hangulatát és az ő szerelmi szálának is örültem. Dresden asszony és a kék lámpa mellett folyton gépelő író nagyon jó mellékszereplők voltak. 

Meglepett, hogy moly.hu-n amikor néztem 75% körüli volt szegény könyv értékelése, mikor ezt a blogbejegyzést írom, akkor már 79% lett. Ha nincs a NIOK valószínűleg a kívánságlistám végén landolt volna ezek alapján. Szerintem sokkal jobb ez a könyv, mint 79%, de megértem és persze elfogadom mások véleményét. Ugyanakkor kedves Olvasó, ha egy kikapcsoló, humoros regényre vágysz, akkor ezt a könyvet mindenképp ajánlom. 💖

Szabados Ági levele pedig még különlegesebbé tette az olvasás élményt. 😍



Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Livingstone úr felháborítónak találta, hogy Roberta Twist a presbiteriánus Szent András-templomban Olivérnek kereszteltette egyetlen fiát. Nem mintha bármi kifogása lett volna a presbiteriánus hívők vagy a Szent András-templomban Olivérnek kereszteltette egyetlen fiát. Nem mintha bármi kifogása lett volna a presbiteriánus hívők vagy a Szent András hajmeresztő kupolája ellen, hanem mert igen nagy aljasságnak tartotta, hogy valaki hétfőtől péntekig a boltja ajtajában hagyjon egy Twist Olivér nevű gyereket."

"- A Shakespear Társaságnak sem kellek. 
- Talán megemlítetted nekik Marlowe nevét?"

"(...) - És miért szeretne könyvesbotban dolgozni?
- Az időbeosztás miatt. Össze tudnám egyeztetni a koktélbárral. Nem hinném, hogy könyveket árulni nehezebb volna, mint italokat keverni.
- Egyáltalán nem az.
- Iszákos vendégek vagy könyvmolyok... Mindkettő függő, és mindkettő igyekszik kedvére eltölteni a szabadidejét, nem igaz? 
- Maga egy költő."

"- És hát általános igazság, hogy minden valamirevaló szerelmi történet egy teázásra szóló meghívással kezdődik."

"- Ez itt a romantikus sarok - magyarázta a kisfiú, miközben a szóban forgó helyre kísérte. 
Agnesnek nem kellett megkérdeznie, mire is utal, amint megpillantotta a püspöklila bársonyhuzatos karosszékeket, meg a Shelley, Byron, Coleridge, Wordsworth, Goethe, Keats, Scott, és a romantika gyógyíthatatlan betegségében, kínok közt szenvedő más szerzők műveivel megpakolt, alacsony asztalt."

" Egy kínai mondás szerint "ha nem tudsz mosolyogni, ne nyiss üzletet". A Drake-ek - kiknek szakálla megnehezítette az ilyen jellegű arctornát - kedvességgel, kellemes modorral és jó szándékkal helyettesítették a mosolygást."

" (...) - Mindig van kivétel. Visszaadtam neki az Anna Karenina árát, és soha többé nem ajánlottam neki orosz szerzőt. Fáj tőlük a feje."

" - A trükk abban rejlik, hogy nem szabad kimondani, "régész vagyok" vagy "asztronauta vagyok". Te sok minden vagy: ember, Livingstone úr asszisztense, csinos...
- Köszönöm.
- ... jó Pán Péter-olvasó, szimpatikus, okos... És mindez együtt a javadra válik, úgyhogy ne légy szomorú."

"- Nem találom a helyem a világban, akár egy asztronauta, aki eltévedt a világűrben, és hazavágyik. 
- Az engem nem zavarna. (...)
- Miért nem? 
- Mert előbb-utóbb mindig akad valaki, aki szeret bennünket annyira, hogy hazavigyen. - Kezébe adta a Pán Péter-t, és szelíd bociszemekkel nézett rá. - Olvasol még egy kicsit, kérlek? "

"- Scotland Yard - mondta, inkább kijelentő, mint kérdő módban.
- Igen, uram.
- Megköszönném a diszkrécióját, habár a lélegzetem is elállt." 

"Új színt loptak az életébe olyasféle részletek, mint A vihar új kiadása; Desden asszony sirámai, Twist Olivér értekezései, vagy Edward Livingstone szenvtelen angol flegmája. Rájött, hogy csak nézőpont kérdése, és a szürke világ színesbe fordul. Kezdte megérteni, hogy a boldogság a legapróbb, legészrevétlenebb rügyekből fakad. És felötlött benne kérdés, vajon lehetséges-e, hogy minden, ami jó a világon, egyetlen könyvesboltba is belefér."

"- Mi az a feelgood?
- Olyan regények, amelyekben a főszereplők sosem esznek mángoldot - foglalta össze Agnes, miután számbavette a könyveket, amiket a barátnőjétől kapott. - Olyan történetek, melyekben nem történik semmi egetverő, és a főszereplők nem valami nagy hősök. Ahol a boldogság a röpke pillanatokban és a hétköznapi gesztusokban rejlik..."

"- Mi történt? Miért ilyen rossz hangulatban? - szólalt meg Agnes. (...)
- Nekünk, angoloknak, hm, hm, sosincs rossz hangulatunk. Se jó, se rossz. Mi csak a pragmatizmusunkkal és a forró vizes palackjainkkal büszkélkedhetünk."

"- Ismét felterjesztettek a Scrooge-díjra - sziszegte a foga közül, a pipája rejtekéből. - Immár harmadszorra. 
- A Scrooge-díjat - magyarázta Caldecott - a legmogorvább könyvkereskedőnek ítélik oda évente. Olyasfajta kitüntetés, hm, hm, amely a londoni könyvkereskedők különc természetének fokmérője.
- És Livingstone úr kapott már ilyet?
- Még soha - felelte mosolyogva az agg szabómester."

"- Elnézést - fordult udvariasan Livingstone úrhoz -, el kell olvasnom az Alice-t, Lewis Carrolltól.
- Csodaországban vagy A tükör másik oldalán...?
- Otthon, ha lehet...
- Ezt nevezem! Máris keresek egy-egy példányt, mindkét regényből. Ha valaki ebben a városban érdemes rá, hogy Carrollt olvassa, akkor az ön."

"-(...) Önről azonban úgy vélem, regényhős, ezért nagy dolgokat várok magától. Ugyanakkor félek is a csalódástól, ezért is orrontott meg - miután jó a szimata - némi bizalmatlanságot a részemről. 
- De milyen szempontból okozhatnék én bármiféle csalódást?
- Tudja maga jól, hogy mire célzok, John. Még egy nyomorult, rövidlátó könyvkereskedőnek is, aki Narniában felejtette az eszét, feltűnne, hogy néz az új alkalmazottamra."

"- Ha engem kérdezel... - tette hozzá Livingstone úr. - Bárki, aki téged ismer és értékel, jó Olivér, biztos valami jobbat kíván neked annál, mint hogy e négy fal közé zárva létezz, könyvek és felnőttek társaságában.
- Szeretem a könyveket.
- Igen, a felnőtteknél jobbak. 
- Nem minden felnőttel van gond... Agnes...
- Agnes nem számít, ő tündér. Nem tűnt fel, hogyan olvassa a Pán Péter-t?"

"- Hiába futsz... - kiáltotta Livingstone úr, javíthatatlan hangulatban.
- ... ha nem indulsz el idején" - fejezte be Sioban a La Fontaine-idézetet."

"- Nem értem, hogyan tévedhettem ekkorát önnel kapcsolatban - panaszkodott a könyvkereskedő. - Nem csodálom, hogy ilyen rendőrökkel még a Hasfelmetsző esetét sem sikerült megoldania a Scotland Yardnak. Talán még együtt is kocsmáztak vele."

"- Nem, nem! - állította meg őket Livingstone úr, amikor átlépték a bolt küszöbét.
- Azt mondta, hozhatok egy barátot.
- De ez egy kutya. 
- És a barátom."

"- Ott van az otthonunk, ahol a könyveinket őrizzük. Sir Richard F. Burton."

Fülszöveg:

„– ​És ezen a héten milyen olvasmányhoz volna kedve?
A nő egy másodpercig sem habozott a válasszal:
– Valami horrorhoz.
– Javítson ki, ha tévedek, de mintha Stephen Kinggel már leszámolt volna.
– Kinget nagyon szeretem, de most egy új szerzővel próbálkoznék.
– Mi az, ami önben félelmet kelt?
Dresden asszony vállat vont, és Edwardnak akkor tűnt csak fel, hogy a nő otthoni papucsban lépett be a boltba.
– Úgy sejtem, ön már semmitől se fél – jegyezte meg.
– Fiatalkoromban rettegtem az adóbevallástól, nagyanyám derűs történeteitől és a nászéjszakámtól.
Ez utóbbi megjegyzés arra inspirálta Livingstone urat, hogy otthagyja vevőjét, majd Mary Shelley Frankenstein-jének egy szép olajzöld vászonkötésű példányával térjen vissza a romantikusok sarkából.
– Ez itt – figyelmeztette az asszonyt, mielőtt átadta volna neki a könyvet – a valaha írt legfélelmetesebb könyv.
– Úgy tudom, egy szörnyetegről szól.
– »Ott leszek veled a nászéjszakádon« – idézte fejből Livingstone úr. – Hát mi lehet ennél félelmetesebb?”

London a csodák városa. Így amikor Agnes Martí, a Barcelonából érkező régészlány betéved Edward Livingstone, a hírneves felfedező leszármazottjának varázslatos könyvesboltjába, rögvest Alice, Pán Péter, Twist Olivér társaságában és világában találja magát. Nem kevés furcsa kérdésekkel hozzá forduló vásárlóval, vagy egy kék fénybe burkolózó, állandóan körmölő íróval. A könyvespolcok és a világirodalom labirintusában lépten-nyomon rejtélyekbe botlik, melyek megfejtéséhez egy detektív szegődik mellé társául a Scotland Yardtól – hogy közösen leljék meg a legtitokzatosabb kincset, mely két embert összefűzhet…
A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei egy könyvbolond, az angol regényekért és humorért egyaránt lelkesedő spanyol író csodás ajándéka minden, szintúgy a könyvekért rajongó, az irodalom és a szív titkaira egyformán kíváncsi olvasónak.
Na és a Sztárom a párom című film kedvelőinek…

2021. november 29., hétfő

2021. november

Rejtő Jenő: Konzílium az őserdőben

Kedves Olvasó!

Rejtő eme könyvének keletkezéséről csak feltevések vannak, maga a megjelenése is jóval az író halála után történt. A történet központjában egy bennszülött kultúra találkozik egy Morbicer nevű civilizációból érkező orvossal. A kiindulópont, hogy a bennszülöttek főnöke súlyosan megbetegszik, mire hívni kell a furcsa orvost. A morbid párbeszédeken túl a mélyebb értelme sokkal érdekesebb volt a könyvnek. Később az utószóban mind Rejtőről, mind a könyv előéletéről és utóéletéről sok információt tudhat meg az olvasó. 

Érdekes volt olvasni a civilizációba visszavágyó, majd egy újságcikk után mégis Afrikában maradó orvosról, valamint azokról a bennszülöttekről, akik furcsa szokásaikkal, kicsit sem vágynak fejlődésre. Ebbe az ellentétbe beleláthatjuk a 20.század háborúitól megroppant emberek idillikus tudatlanságába vágyását és még sok mást is, amit az utószó szépen taglal is. 

Nem éreztem az elolvasásakor, hogy könnyű, szórakoztató olvasmány, mégis örülök a vételének és elolvasásának. A tizennégy karátos autó mellé helyezve a Konzílium az őserdőben című könyvében érződik mennyire megváltozott az író lelki világa, a környezete, ugyanakkor az is, hogy már sem ideje, sem lehetősége nem volt befejezni. A lábjegyzetek és az utószó is tetszettek, többé tették a történetet. 

Aki szereti Rejtőt, annak ez a könyv is kötelező gyűjtemény darab. 💖

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Nem szeretik. Ez a törzs Moskovsky mellett volt. A fán lakó pigmeus törpék főnöke azonban az erdő túlsó végéről is eljött Debussyért, és nem tudom, mit nem adott volna Rachmaninovért."

"Nem volt kétség számára, hogy a háborús szigor miatt nem érdemes nyilvánvaló utalásokkal próbálkozni, a cenzúra nem épp a humoráról híres. (...) Így aztán maradtak a rejtett poénok, melyek megértéséhe némi műveltség is kellett (ami az átlagos ponyvaolvasóból hiányzott, de Rejtő nem adta alább...)"

Fülszöveg:

Rejtő ​Jenő 1941 táján írhatta életművének eme kevéssé ismert darabját. Az Afrikában játszódó kisregény főhőse egy orvos-kalandor: az abszurdba hajló alaphelyzet, illetve Morbicer és a bennszülöttek kulturális különbségei számos komikus helyzetet eredményeznek. Az elbeszélés azonban jóval mélyebb üzenetet is hordoz: a humoron túl a hagyományos életrend és a modern civilizáció ütközésének tragédiájáról is szól. Mindez nem meglepő, hisz a II. világháború idején Rejtő maga is megtapasztalhatta a 20. század technikai fejlődésének zsákutcáit, a szilárdnak hitt értékek amortizálódását, a morális értékek morzsálódását (fegyverkezés, az államhatalom túlburjánzása, jogfosztottság stb.). A nyersanyag-lelőhelyeket hajszoló, szerelmi csalódásában vergődő, a bennszülöttek szemében mitikus lénnyé váló Morbicer azonban gyógyít is – teszi ezt annak dacára, hogy nem jár érte köszönet.

„- Mi, orvosok tudjuk jól, hiszen magunk között vagyunk, Tökász: hogy vannak úgynevezett bacilusgazdák, ez annyit jelent, hogy valaki lop, nem lesz semmi baja, és egy másiknak a közelében olyan lesz a gyomra, mint a bőr lábszárvédő. Ezért te mint a törzs varázslója elmondod, hogy kitől és mit loptatok, addig nem tudom meggyógyítani a főnököt, mert gondolhatod, hogy más betegség lesz, ha valaki egy négertől ellopja a halászózsákját, vagy egy misszionáriustól a hosszú csövet, amin keresztül befolynak a távoli fák és hegyek, egészen az ember szemébe. Vagy más betegsége lesz valakinek, akit megrúgok, mert elvitte házam elől a fölfűzött szárított húst…”

2021. november 24., szerda

2021. november

Gayle Tzemach Lemmo: Kobani ​lányai
Bátor nők az Iszlám Állam ellen

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm az Open Books Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a rendkívüli könyvet! 💖

Végig rázott a hideg. Annyira erős ez a könyv, az írónő elment és beszélt is a katonanőkkel, akik sokáig el voltak nyomva, férfiak parancsoltak nekik. Ha a családfő azt mondta, akkor abba kellett hagyniuk a tanulást, nem mehettek hozzá szerelmükhöz, le kellett mondaniuk álmaikról. Mégis, amikor a helyzet úgy hozta fegyvert ragadtak és Kobani védőbástyái lettek. Az Iszlám Állam 2014-ben és 2015-ben óriási térhódításba kezdet, a megszállt területeken a férfiakat, fiúkat megölték, a síró lányokat pedig kitépték anyukájuk öleléséből és feleségnek, vagy rabszolgának eladták őket. Velük, akik semmibe vették a női nemet Kobani-ban mesterlövész nők végeztek és igenis el kellett kezdeniük figyelni a szebbik nemre.

Nagyon tetszett Nóruz alakja, aki női főparancsnokként férfiakat is irányít, akik picit sem ellenkeznek a kialakult új helyzet ellen. Szintén lenyűgözött Azíma alakja, akit az Iszlám Állam emberei megpróbáltak lelőni, felrobbantani, ő mégis tovább harcol ellenük. Rojda, Znarin és még sorolhatnám a fontos tényleg élő személyek nevét, akik megküzdöttek Kobani-ban, majd az ISIS által megszállt területeket is visszafoglalták. 

Érdekes volt, ahogy az írónő felépítette a könyvet. Ezeknek a nőknek a történetei fontosak, ugyanakkor Gayle az olvasóval a történelmet is szerette volna megismertetni, a kurd helyzetet, ami mára már szinte egybeforrt a női egyenjogúságért vívott küzdelemmel. Az írónő szemléltette az amerikai, kurd, NATO, törökök, arabok kapcsolatát. Amerika háromszor hagyta cserben a kurdokat, az egyedüli nagyhatalom volt, akikre számíthattak, mégis a politika többször is közbe szólt. Bár Kobani-ban nyertek, Rakkát, amit az Iszlám Állam a fővárosának nevezett, még azt is visszahódították, megvédték a török határt és a világot a terroristák előretörésétől. Mégis, amikor az oroszok ezek a harcok alatt bombázták a kurdokat, vagy Rakka visszahódítása után nem sokkal a törökök is légicsapásokkal öltek meg ártatlanokat senki egy szót sem szólt. Amerika ismét cserben hagyta az egyedülieket, akik fegyvert ragadtak és kiálltak a saját eszméik, értékrendjük mellett. 

Hihetetlen női alakok képeit a könyv közepén láthattam, ami szerintem csak még többé tette ezt a könyvet. Youtube-on láttam egy videót az írónővel, lentebb belinkelem, számomra az is nagyon érdekes pár perc volt. 

A könyv vége arcon csapott, de nem árulom el miért. Sokáig nem foglalkoztam a Közel-Kelettel, bár az egyik kedvenc filmem a 13 óra bengázi titkos katonái, mégsem tudtam átlátni a helyzeteket. Az írónőnek köszönhetően most már Kobani, a szír kurdok helyzetét jobban meg tudom érteni. 

Rengeteg idézetet gyűjtöttem ki az erős mondanivalójuk miatt, próbáltam kicsit kevesebbet leírni ide a blogomra (nem sok sikerrel), ha mégis a könyv elolvasása előtt vagy után érdekelne melyik mondatokat gyűjtöttem ki moly.hu-n megtalálhatjátok. 

Nagyon örülök, hogy az Open Books Kiadó megjelentette ezt a könyvet, mert igenis tudnunk kell ezekről a bátor nőkről és a kurdok helyzetéről. 💖

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"A 9/11 utáni konfliktusok szorosan összefonódtak az életemmel: csupán néhány nappal azelőtt mentem férjhez, hogy a The Dressmarkerhöz szükséges első kutatóutamra indultam Afganisztánba. Két évvel később, a könyv befejezése közben, Afganisztánban jöttem rá, hogy várandós vagyok. Nem sokkal a második terhességem után évekre beszippantott a különleges erők tagjainak közössége, miközben folyamatos kapcsolatban álltam egy gyászoló katonacsaláddal, amelynek az életét visszavonhatatlanul felforgatta mindaz, ami a lányukkal történt. Tőlük tanultam meg, hogy mit jelent igazán az emlékezet napja." 

"2011-ben, a polgárháború kezdetén a férfiak léptek be először a Népvédelmi Egységekbe, az YPG néven ismertté váló paramilitáris szervezetbe. Alig voltak köztük nők, és az első napokban néhányan ferde szemmel néztek rá. Azt kérdezték Nóruztól , honnan veszi, hogy miközben ennyi férfi hajlandó harcba szállni, az új szervezetnek nőkre is szüksége van. Mégis jelentkeztek páran, köztük Azíma és Rojda is. A családjuk persze tiltakozott, Nóruz apjához hasonlóan ők is úgy gondolták, hogy egy lánynak menyasszonynak kell lennie, nem katonának, de ők nem hallgattak rájuk. És ahogy egyre több nő bújt egyenruhába, egyre nőtt bennük a rendes kiképzés iránti igény is."

"A háború folytatódott, a szélsőséges fenyegetés egyre nőtt, és úgy tűnt, a szíriai kurdok magukra hagyva maradnak életben vagy pusztulnak el. 
   De amikor 2014 nyarán az ISIS Kobani ellen vonult, olyan események láncolatát indította el, amely még azon a vidéken is mindenkit meglepett, ahol bármikor bármi megtörténhetett. A szíriai kurdok, akikről korábban szinte senki sem hallott, és akik egy olyan városban éltek, amelyet a térképen is alig lehetett megtalálni, felléptek a világpolitika színpadára."

"Obama első ciklusának kormányát a konfliktus legelejétől kezdve megosztotta a szír polgárháború. Néhányan, köztük Hillary Clinton külügyminiszter és David Petraeus, a CIA igazgatója a mérsékelt ellenzék védelmében már kezdeti szakaszban hathatós beavatkozást sürgetett, hogy a keletkező hatalmi űrt ne a szélsőségesek töltsék be. (...) Obama attól félt, hogy ha az  Egyesült Államok jelentős erőket vet be, az hasonló döntéshez vezet Oroszországban, Iránban és a szír kormányban. Az elnök azt kérdezte a beavatkozás pártolóitól, biztosra veszik-e, hogy egy radikális lépéssel nem rontanak-e tovább helyzeten. Többek között azért választották meg, mert azt ígérte, véget vet a régió fegyveres konfliktusainak, a katonai akció pedig ingoványos terepnek ígérkezett, megint egy olyan háború kezdetének, amelyből az USA nem tud könnyen kikeveredni."

"Obama a vegyi fegyverek használatát nevezte vörös vonalnak, de azt nem árulta el, mi történik azzal, aki átlép rajta. (...) Aszad még abban a hónapban átlépte azt a bizonyos vörös vonalat, és Damaszkusz külvárosában vegyi fegyverekkel támadt a saját polgáraira. Obama a világ figyelő tekintete előtt nem tudta eldönteni, hogy indítson-e katonai akciót vagy sem."

"2014 januárjában Obama "ificsapatnak" nevezte az ISIS-t. (...) Az ISIS még abban a hónapban elfoglalta egész Rakkát. Szíria egykor vegyes lakosságú, hatodik legnépesebb városa volt az első olyan hódításuk, amely mellett már nem lehetett szó nélkül elmenni, ugyanis az Iszlám Állam fővárosának jelölték ki. (...) Mire eljött a nyár, az ISIS közel került hozzá, hogy felnőttcsapatnak számítson - minden sokkal gyorsabban történ, mint ahogy az események figyelmes szemlélői várták.
   2014. június 10-én az ISIS azzal hökkentette meg a világot, hogy minimális erőfeszítéssel elfoglalta Szíria második legnagyobb települését Moszult. Százezrek menekültek el a kétmilliós városból, melyet az iraki hatóságok is magára hagytak, pedig az Iszlám Állam hadseregét immár százötven kilométer sem választotta el Irak fővárosától, Bagdadtól."

"El akarták tüntetni a Föld színéről a teljes, hatszázezresre becsült iraki közösséget. A férfiakat és fiúgyerekeket összeszedték és agyonlőtték. A fiatal és öreg nőket gyűjtőpontokon elválasztották egymástól, az országon belül vagy Szíriában más helyre szállították, és zsákmányként szétosztották a harcosaik között. A legfiatalabb, legcsinosabb lányokat a parancsnokok kapták. Elkezdődött a lányok és asszonyok kereskedelme és csereberéje, a nők piaci termékké váltak. Az Iszlám Állam olyan rendszert épített fel, amelyben nem egyszerűen elfogadhatónak, hanem az egyik legfontosabb dicsőséges kötelességnek tartották a nők rabszolgasorban tartását."

"A diplomácia területén az USA régi szokása volt az iraki kurdok gazdasági és katonai támogatása, majd cserben hagyása."

"Az ISIS azt hirdette, hogy Kobani lesz a következő győzelem abban a sorban, amelynek végén a regionális és azon is túlmutató uralom várja őket."

"Teltek a napok, és senki nem sietett a kurdok segítségére - sem Törökország, amely nem volt hajlandó lezárni a határait az ISIS emberei elől, és nem vezényelt katonai erőt a megállításukra; sem az USA és szövetségesei, akik nem indítottak légicsapásokat a szír oldalon, pedig néhány tucat kilométerrel arrébb, Irakban már bombáztak -, Kobani neve mégis harcba hívó jelszóvá vált."

"A közösségi média megsokszorozta a Népvédelmi Egységek katonáiról készült fotók erejét: megtámogatta a szinte legyőzhetetlennek tűnő ISIS-szel szembeforduló magányos harcosok imázsát: az elszánt tekintetű, kezükben AK-47-est szorító, terepszínű egyenruhás fiatal férfiak és copfos, virágos kendőt viselő fiatal nők képét."

"A világ vezető államférfiai szerettek volna nem tudomást venni a helyzetről, de újabb és újabb felvételek készültek, és a világ leggonoszabb terroristáival szembeszálló bátor, de szegény milíciáról szóló történet egyre erősebbé és hatásosabbá vált."

"Az ellenség ott van előttem. A tőlem alig két és fél méterre álló ember azért jött ide, hogy megöljön. A népem számtalan tagjával végzett már. Az a dolgom, hogy én öljek először, semmi több."

"Otthon a feleségeik azokról a katonanőkről kérdezgették az egység tagjait, akiket a tévében láttak, és akiket Amerika most a magasból támogatott. Jó néhányan régóta érdeklődtek a férjük munkája után, de az többnyire az áthatolhatatlan "szigorúan titkos" minősítés leple alatt maradt, úgyhogy a részleteket homály övezte. Ezúttal viszont más volt a helyzet. A csata szinte minden részlete nap mint nap megjelent a telefonok kijelzőjén és a tévé képernyőkön."

"- Le fogják győzni a szövetségesünket, és vele a legjobb - vagy talán az egyetlen - lehetőségünk is elvész, hogy megállítsuk az ISIS-t. A barátainknak nincs már hova hátrálniuk. Itt az emberek nem akarják elhinni, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Tudják, hogy az ISIS micsoda műsort fog ebből csinálni? Biztos, hogy végig akarják nézni, ahogy a győzelem után ünnepelteti magát? 
   Lassacskán eltelt az október, és az USA egyre többször vállalta fel a harcot. Hála azoknak a képeknek, amelyek egy török hegyen felállított kamerákból, a televíziós műholdakon keresztül eljutottak a világ összes tévékészülékébe, Kobani az ellenállás szimbóluma lett."

"- Jól van, tudom, hogy az amerikaiak nem tudnak annyiszor bombázni, ahányszor kérjük tőlük, de kábé huszonöt emberünk van ott - magyarázta. - Ha nem akarjuk, hogy az ISIS megölje őket, akkor nincs más lehetőségünk.
  Bavar nyugtázta az adatokat és elküldte a szükséges üzenetet, amely Kobaniból Szulejmánijjába, Szulejmánijjából az USA-ba és az USA-ból újra a Közel-Keletre vándorolt, ahol az amerikai gépek a parancs jóváhagyásra vártak."

"Egy nap véget ér majd a háború. És mindenki emlékezni fog rá, hogy a nők a fronton bebizonyították, milyen erősek."

"Nóruz kérésére Znarin indult el, hogy muníciót vigyen Rojdáéknak. Miközben végigszáguldott az utcákon, a háztetőket és kitört ablakokat figyelte, mesterlövészeket és öngyilkos robbantókat keresett. Úgy érezte, hogy még sosem volt ennyire teli élettel, pedig közelebb élt a halálhoz, mint valaha. A családja semmiről sem kérte ki a véleményét, nem járhatott iskolába, nem lehetett azé a férfié, akit szeretett. De azt már ő maga döntötte el, hogy idejön."

"- Néhány egységnek egy nő a főnöke, őt öljétek meg! (...)
- Híres lettél az ISIS-rádióban!"

"Nem fogok meghalni. Nem teszem meg ezt a szívességet az ISIS-nek. Nem fognak megölni."

"Amikor elhagyták az épületet, Mazlum és a képviselő elmondta, hogy az ISIS jó néhány katonanővel végzett ott, ahol állnak. Valamikor, mondták, ha idejük lesz rá, a város vezetői emlékművet helyeznek majd el, hogy ne menjen feledésbe a nők áldozata."

"Mitch nem felejtette el többé a fiatal nőt, aki őszülő társát azzal szégyenítette meg, hogy jobb katona nála. Az emlék vele maradt, ahogy a kendő meg a zsákjában. Ebben a furcsa világban a nők az első vonalban harcoltak, míg ő és a különleges egység többi tisztje a hátországban és a főhadiszálláson szolgált, ahol nem találkoztak, és nem is találkozhattak szemtől szemben az ellenséggel."

"Elvitték Williamset, hogy nézze meg a roncsokat, azt kérdezték tőle, szerinte tudnák-e használni őket, ha többi darabot is megtalálják. Az amerikai napokig a Google-t bújta, a hadsereg mérnökeivel tárgyalt és Youtube-videókat nézett, hogy kiismerje a PMP-k lehetőségeit, és felmérje, mennyit bír egy ilyen ponton-híd. Végül talált a neten egy orosz nyelvű használati utasítást, és a Google Translate segítségével előállította az angol változatot."

"A nők jogaival kapcsolatos részek alkották a szöveg gerincét. A Társadalmi Szerződésben tizenhárom alkalommal említik a nőket. A nők a föderáció joghatóságán belül minden területen részt veszenek a városok irányításában.
   A 13. cikk a tunéziai példát idézi: "A nők szabadságát és jogait, valamint a nemek közötti egyenlőséget fenn kell tartani a társadalomban." (...)
   "A nők elleni erőszak, a nők akaratuk ellenére megvalósuló befolyásolása és a nők diszkriminációja bűncselekmény, amelyet a törvény büntet" - állapította meg a 25.cikk."

"Rakka kimerítő ostroma véget ért. A kalifátus, amely Rómáig akarta kiterjeszteni fennhatóságát, a fővárosát is elvesztette. De az ISIS eszméi komolyabb ellenségnek tűntek. Egy terroristával könnyebb végezni, mint egy ideológiával (...)."

"- Sok mindent láttam, és épp ezért vonultam be - felelte Hálá. - A szemem előtt erőszakolták meg a nőket. Bosszút akartam állni. Miért kellett így bánni velünk, nőkkel? Miért kellett ezt elviselnünk? Most legalább úgy érzem, hogy teszek valamit magamért."

"A csatákat irányító nők számára - akik Rakkáért, Manbidzsért, Tarváért, Hazakáért, Konabiért küzdöttek - nagyon megváltozott a világ, de még a saját családjuk is. Rojda nagybátyja - ugyanaz, aki a nagyanyja falujában kísértetnek öltözve próbálta elijeszteni az unokahúgát és barátnőjét a focizástól - most családi és a földjeikkel kapcsolatos ügyekben is hozzá fordult tanácsért. Znarin nagybátyja, aki kivette a lányt az iskolából, és majdnem sikerült rákényszerítenie, hogy hozzámenjen az egyik fiához, a barátjának és tanácsadójának nevezte a hadviselt rokont. Az egykor gyűlölt unokatestvérek is barátkozni próbáltak Znarinnal, és viccelődve közölték, hogy ha feleségül akarna menni valamelyikükhöz, akkor az illető bármikor szívesen elveszi." 

"Alig hat hónappal azután, hogy a baghúzi ünnepségen eljátszották az amerikai himnuszt, és az Egyesült Államok különmegbízottja az SDP hősiességéről beszélt, William Roebuck egészen szokatlan feljegyzést küldött a Külügyminisztériumba. Így jelölte meg a tárgyát: "A katasztrófa közelében: tétlenül figyeljük, ahogy a törökök kiűzik Észak-Szíriából a kurdokat, és destabilizálják az északkeleten kialakított ISIS-ellenes szövetségünket.""

"Az amerikaiak kivonultak Kobaniból, és nem álltak az utánuk benyomuló NATO-szövetségük útjába. Nóruz korábban néhány társával együtt szorosan együttműködött az USA-val egy Törökországgal kialakítandó megegyezés megfogalmazásában, amely a határukon egyre nagyobb területhez jutó YPG-vel kapcsolatos török félelmeket kezelte volna. Sőt, az amerikaiak határozott kérésére az SDF nem sokkal korábban lerombolta az összes olyan építményét, amelyet az esetleges török támadás ellen védekezés céljából hoztak létre."

"A beszélgetésünk végén megkérdeztem tőle, hogy az SDF tízezres veszteségét és a küszöbönálló új háborút is figyelembe véve érdemes volt-e szerinte belevágni a harcba.
- Szerintem érdemes volt, mert ha látok egy kisgyereket, tudni szeretném, milyen körülmények között fog felnőni. Azért harcolok, hogy az emberek szabadon élhessenek - felelte. - Több rokonomat is elvesztettem az ISIS elleni háború során. Ha nincs jövő, ha az ember tudja, hogy nem tanulhat a saját nyelvén, nem élhet szabadon a saját hazájában, és fogalma sincs, megéri-e a másnapot, akkor képtelenség családot alapítani, gyereket szülni. Én is szeretem az életet, mint mindenki más... nem unom egyáltalán (...). Szeretem a népemet és a gyerekeket. Nem akarom, hogy olyan szomorú életük legyen, mint nekem volt. Nem bánok semmit, amit feláldoztam." 

"(...) nem akartak Törökország ellen harcolni - pontosan tudták, milyen aránytalanok az erőviszonyok - és, mindenre hajlandóak lettek volna, hogy elkerüljék a háborút.
- De végül nem mi döntöttünk - jelentette ki Rojda. - Fájdalmas, hogy pont azokon a helyeken kell összecsapnunk Törökországgal, amelyeket mi szabadítottunk fel az ISIS uralma alól."

"Északkelet-Szíria jövője továbbra is rejtély(...). Én csupán annyit tudok, hogy azok a fiatal nők, akikkel a terület különböző etnikai közösségeiben - arabok, kurdok, keresztények között - megismerkedtem, ugyanarra vágynak, mint az a sok lány, akivel a világ más tájain vagy akár az Egyesült Államokban találkoztam: tanulni szeretnének, és maguk akarják alakítani a jövőjüket. A világnak megvannak hozzá a módszerei, hogy éreztesse a lányokkal és fiatal nőkkel, milyen keveset várhatnak az élettől. Északkelet-Szíriában a nők nagyon pontosan meg tudják fogalmazni a vágyaikat. Ugyanazt hallottam újra és újra. Amikor nem mások beszélnek a nevükben, az ember végre az ő hangjukat is meghallhatja."

"- Azt szeretném, hogy meg tudja védeni magát, legyen független és erős - mondta. - Azt szeretném, hogy ebben a szellemben nőjön fel, bízzon a saját képességeiben, és győzze le az útjába kerülő akadályokat. Mi már talán nem érjük meg azt a kort, de jó lenne, ha mindaz, ami velünk történt, az ő történetének is a része maradna."

Fülszöveg:

Ki ​gondolta volna, hogy 2014-ben Szíria északkeleti részén forradalom robban ki a nők jogaiért? Az ISIS addigra letarolta az ország nagy részét, egyik várost a másik után foglalta el, és a polgárháború szörnyű viszonyai között nyomában félelem és rettegés járt. Ebben az évben egy ismeretlen kisváros kizárólag nőkből álló milíciája szembeszállt az Iszlám Állammal.
A Kobaniban lezajlott csata eredménye mindenkit meglepett. Mindeközben egy olyan hadsereg verbuválódott, amely az Egyesült Államokkal szövetségben háborúba indult az ISIS ellen. A tagjai egyúttal a saját politikai elképzeléseiket terjesztették, és meggyőződéssel vallották, hogy a nőket rabszolgasorban tartó férfiak ellen vívott harcukkal a nemek közti egyenjogúságot váltják valóra – házról házra, utcáról utcára, városról városra haladva.
A könyv megírása előtt Gayle Tzemach Lemmon többéves helyszíni kutatómunkát végzett: így vethette papírra az ISIS egyetlen lehetséges legyőzőjévé váló kurd női milícia feledhetetlen történetét. Olyan nők kerülnek a könyv által reflektorfénybe, akik nemcsak a terrorista állam ellen ragadtak fegyvert: mindörökre meg akarták változtatni a nők életét a Közel-Keleten és az egész világon.
„Zseniálisan megírt, lenyűgöző mű: a Kobani lányai kötelező olvasmány mindazok számára, akiket érdekel a háború nemessége és brutalitása. A modern hadviselésről szóló egyik legnagyszerűbb kötet.”
William H. McRaven admirális, a Vesd be az ágyad szerzője
„Ez a könyv az Iszlám Állam elleni harcot vezető nők rendkívüli és alázatos története.”
Angelina Jolie színész, rendező, aktivista
„A Kobani lányai felejthetetlen és szinte mitikus történet a nők erejéről és bátorságáról. A könyvben bemutatott nők félelmetes harcot vívnak könyörtelen és brutális férfiak ellen, számunkra elképzelhetetlen körülmények között. Bebizonyították, mire képesek lányok és asszonyok, ha lehetőséget kapnak rá, hogy a kezükbe vegyék a sorsukat. Gayle Tzemach Lemmon megmutatja, mit is jelent az igazi hősiesség és önfeláldozás, és a nők közötti összetartás. Elképesztő kutatómunkán alapul, minden szavát áthatja a téma iránti tisztelet. Hálás vagyok érte, hogy elolvashattam.”
Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek szerzője


2021. november 20., szombat

2021. november

Charlie Mackesy: A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló

Kedves Olvasó!

Egy nagyon aranyos történetet hoztam el ma Neked, egy kisfiúról, aki magányos volt, de társa lett egy vakond, egy róka és egy ló. Az író aranyos, vicces előszavával kezdi a történetet. A rajzok skiccek, inkább vonalakból állnak, de ezek engem kicsit sem zavartak, sőt nagyon tetszettek. 

A főszereplő a Kisfiú, aki útra kell és az élet viszontagságai közben elkezd felnőni, megismeri a folyton sütit enni akaró Vakondot, aki a humort viszi a történetbe, majd megjelenik a bizalmatlan, sérült Róka és egy bölcs Ló teszi teljessé a baráti kört. 

Nagyon gyorsan ki lehet olvasni ezt a könyvet, de teli van örök igazságokkal. Melengette a szívemet és úgy érzem az Utolsó tanúk által megtépázott lelki világom ez a könyv után picit helyére rázódott.   

Nekem nagyon tetszett és örülök, hogy megvettem. 💖

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

 "Szia!
Az elején kezded? De hisz ez csodálatos! Én a közepén szoktam, az elejét mindig átugrom. Meglepő, hogy írtam egy könyvet, mivel nem is nagyon szoktam olvasni. Az igazság az, hogy nekem nagy szükségem van a szöveget kísérő képekre. A kép olyan, mint egy sziget a szavak tengerében, ahol elidőzhetünk egy kicsit. 
  Ez a könyv mindenkihez szól, legyen nyolcvan- vagy nyolcéves. Én néha úgy érzem, hogy mind a kettőt rám lehet fogni. Azt szerettem volna, ha ezt a könyvet bármikor és bárhol elkezdheted olvasni - akár a közepén is."

"A Kisfiú tele van kérdésekkel, a Vakondnak folyton a sütin jár az esze, a Róka pedig többnyire hallgat. Bizalmatlan. Őt ugyanis megsebezte már az élet."

"Az igazság az, hogy mindenki improvizál." Úgyhogy én azt mondom: Tárd ki a szárnyadat, és kövesd az álmaidat! Nekem ez a könyv volt az egyik. Remélem tetszeni fog."

"-Hoztam neked egy finom sütit - újságolta a Vakond.
- Tényleg?
- Igen. 
- Hol van? 
- Megettem - mondta a Vakond.
- Ó...
- De hoztam helyette egy másikat. 
- Tényleg? És az hol van?
- Úgy látszik, ugyanarra a sorsra jutott."

"- Néha olyan elveszettnek érzem magam - mondta a Kisfiú.
- Én is - mondta a Vakond. - De szeretünk téged, és akit szeretnek az otthonra lel a világban."

"- Néha azon aggódom, hogy mind rájöttök, nincs bennem semmi rendkívüli - mondta a Kisfiú.
- A szeretet nem rendkívüliség kérdése - mondta a Vakond."

"- Szóval ti mindent tudtok rólam? - kérdezte a Kisfiú.
- Igen - felelte a Ló. 
- És attól még szerettek?
- Attól csak még jobban."

"- A te poharad félig üres, vagy félig tele van? - kérdezte a Vakond. 
- Azt hiszem, én már magáért a pohárért is hálás vagyok - mondta a Kisfiú."

"- Van még más tanácsod is? - kérdezte a Kisfiú.
- Ne az alapján ítéld meg magad, ahogyan bánnak veled - mondta a Ló."

"- Mindig tudd, hogy értékes és fontos vagy, szeretnek és olyan dolgokat adsz a világnak, amiket senki más nem adhat."

Fülszöveg:

A ​közkedvelt brit illusztrátorból lett modern mesemondó könyve az élet nagy kérdéseire keresi a választ. Minden korosztály számára szolgál mondanivalóval. A kötetet száz színes, illetve fekete-fehér rajz díszíti.
– Mi akarsz lenni, ha nagy leszel? – kérdezte a Vakond.
– Jó akarok lenni – felelte a Kisfiú.
Charlie Mackesy kötetéből inspirációt és reményt meríthetünk a nehéz időkben. Gyönyörűen illusztrált könyvének négy szereplője van: a Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló, akik között különös barátság szövődik, és együtt fedezik fel az élet megrendítő igazságait.
Ebben a lélekmelengető, finom szellemességgel átszőtt kézírásos kötetben Mackesy legnépszerűbb illusztrációi mellett (mint például a Segítség, amit több mint egymilliószor osztottak meg a világhálón) új, eddig sehol sem látott alkotásai is megtalálhatók. Modern klasszikus született, a hangja megidézi a Micimackó és a Taót, Az alkimistát és a The Giving Treet (Az adakozó fa). A lenyűgöző szépségű kötet mélyreható gondolatai a jövő generációi számára is kincset érnek.

2021. november 18., csütörtök

2021. november

Szvetlana Alekszijevics: Utolsó tanúk

Kedves Olvasó!

Tavaly májusban olvastam az írónő Csernobili ima című könyvét. Brutális, kemény interjúkból álló könyv volt, így tudtam Szvetlana Alekszijevics többi könyve sem lesz egy egyszerű olvasmány. Idén kicsit több, mint egy évvel később az írónő másik irodalmi Nobel-díjat kapott interjúregényét is megvettem, majd hamarosan elkezdtem olvasni. 

Érdemes tudni, hogy Szvetlana Alekszijevics volt az első, aki megmutatta az olvasóknak, hogy a II. világháború nem csak a katonákról, a frontokról kell hogy szóljon. Elsőként interjúvolt meg nőket és gyerekeket. 

Az Utolsó tanúk száz interjúból áll, olyan nőkkel és férfiakkal beszélt az írónő, akik a második világháború alatt 4-16 évesek voltak. Először gondoltam bele, hogy azt a generációt mekkora mértékben nyomorította meg a második világégés. Óriási lélekerőre van szükség a könyv végig olvasásához. Hetekig gondolataimban jártak a történetek, a kilakoltatások, Minszk felégetése, ahogy az emberek vonattal próbáltak menekülni, amit viszont folyamatosan bombáztak. A nácik embertelensége, brutalitása nem csak a haláltáborokban, hanem itt a megszállt területeken is óriási mértékeket öltöttek. Felkavaró, leírhatatlan az a gonoszság, ahogy nőket, gyerekeket, időseket és férfiakat kínoztak, csonkítottak, öltek meg. Nagyon sokan hamar árvák lettek, voltak akik a frontokról akár mai napig visszavárják apukájukat és voltak, akiknek a szeme láttára ölték meg anyukájukat. A gyerekek hamar felnőttek lettek, meg kellett tanulniuk túlélni, éheztek, menekültek, rejtőzködtek, gyárakban dolgoztak, vagy elrabolták őket, hogy a náciknak legyenek állandó véradójuk, ugyanis ezek az elvetemültek úgy gondolták a harcokban megsérült katonák gyorsabban meggyógyulnak a gyerekek vérétől. 

A könyv először 1985-ben jelent meg, így akkor még sokan dolgoztak, megtörve, teli fájdalommal, békétlenséggel, akár örök magányban. Több évtized távlatából is alig tudtak beszélni az emlékeikről, hiába voltak túl fiatalok emlékeikben tisztán, kegyetlenül megmaradtak az események. 

Fájdalmasak ezek a történetek és megértem, ha valaki nem akarja kezeibe fogni ezeket a könyveket. Engem felráznak, elkezdtem örülni a gyerekkorom ártatlanságának, nem volt minden perce egyszerű és felhőtlen boldogság, de nem is törte félbe egy háború. 

Amikor igaz történeteket olvasok mindig arra gondolok, hogy attól mert még nem tudok róluk sajnos ezek a történetek megtörténtek és ha egyszer fel kell ismerni a szörnyű helyzeteket a múlt alapján talán hamarabb észrevehetem. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

 "Véget ért a háború, várok egy napot, kettőt, de senki nem jön értem. Nem jön a mama, a papa meg, hát ő a seregben van. Így vártam két héten át, többet aztán nem volt erőm várni. Felszálltam valami vonatra, bebújtam a pad alá, és utaztam... Hogy hova?... Azt nem tudtam. Azt hittem, hisz olyan gyerek voltam még, hogy minden vonat Minszkbe megy. És hogy Minszkben vár a mama! Aztán megjön a papa... A hős! Érdemrendekkel, kitüntetésekkel. 
  Meghaltak valahol a bombázásban. A szomszédok aztán elmesélték, hogy elindultak kettesben, hogy megkeressenek. Futottak a vasútállomásra...
  Ötvenegy éves vagyok, vannak saját gyerekeim. De akkor is a mamámat akarom..."

"Betekernek valamibe, és elrejtőzünk a mocsárban. Ott gubbasztunk egész nap, egész éjjel. Hideg az éjszaka. Szörnyű hangon visítoznak az ismeretlen madarak. A hold mintha nagyon fényesen ragyogna. Félek! És ha meglátnak vagy meghallanak minket a német kutyák? Néha eljutott hozzánk a rekedt ugatásuk. Reggel megyünk haza! Haza akarok menni! Mindenki haza akar menni, a melegbe! De már nincs meg a ház, csak egy halom füstölgő parázs. Minden elégett...
  A nagymama hallgatott, hallgatott, éjjel meg beszélni kezdett: "Jaj, te házacskám! Jaj, te házacskám! Már kislány koromban tebenned járkáltam... Ide jöttek a kérők, j-a-a-a-aj..." Úgy járkált a fekete udvarunkon, mint egy kísértet. 
  Reggel kinyitom a szemem - a földön alszunk. A kertünkben."

"A háború az én történelemtankönyvem. A magányom... A gyerekkor idejét elveszítettem, az kihullott az életemből. Gyerekkor nélküli ember vagyok, gyerekkor helyett nekem háború jutott. 
  Ennyire aztán csak a szerelem rázott meg. Amikor szerelmes lettem... Amikor megismertem a szerelmet..."

"Megyek ki az étkezőből, egyszer csak az összes gyerek azt kiabálja: "Megjött a mamád." Csengett a fülem: "A mam-á-á-ád...!" Minden éjjel a mamával álmodtam. Az igazi mamámmal. És hirtelen ott van a valóságban, én meg azt hiszem, hogy álmodom... Látom: a mama! És nem hiszem el. Néhány napon át mindenki biztatott, de én csak nem mertem odamenni a mamához. És ha ez csak álom? Álom! (...) Féltem... Féltem hinni a boldogságban... 
   Most is... Egész életemben sírok a boldog pillanatokban. Folynak a könnyeim. Egész életemben... (...) Boldog vagyok." De soha nem tudok teljesen boldog lenni. Egészen boldog. Nem sikerül nekem a boldogság. Félek a boldogságtól. Mindig úgy érzem, hogy úgyis mindjárt vége lesz. Mindig bennem van ez a "mindjárt". Az a gyermeki félelem..."

"A háború előtt szerettem, amikor a papa mesélt, sok mesét ismert, és jól tudott mesélni. A háború után már nem akartam meséket olvasni..."

"Talált egy kézigránátot. És ringatni kezdte, mint egy babát. Bebugyolálta valami rongyokba, és ringatja... A gránát kicsi, mint egy játékszer, de nehéz. Az anyja nem ért oda időben...
   A háború után nálunk, a faluban, (...) még két évig temették a gyerekeket. Mindenütt ott hevertek a vasak. Kilőtt fekete tankok, páncélozott csapatszállítók. Akna- és bombadarabok... Nekünk meg nem voltak játékaink... Aztán mindezt elkezdték összegyűjteni és elszállítani valami gyárakba. A mama elmagyarázta, hogy ezekből a vasakból traktorokat fognak gyártani. Munkagépeket és varrógépeket. Ha láttam egy új traktort, nem mentem oda hozzá, féltem, hogy felrobban. És fekete lesz, mint a tank...
  Tudtam, milyen vasból készítették..."

"Elég! Kész! Nagyon izgatott lettem... Nem szabad izgulnom. Beteg a szívem. Megmondom magának, ha nem tudná: azok, akik a háború alatt voltak gyerekek, gyakran hamarabb halnak meg, mint az apáik, akik harcoltak a fronton. Hamarabb, mint a volt katonák. Hamarabb...
  Már mennyi barátomat eltemettem..."

"A németek úgy gondolták, hogy az ötévesnél fiatalabb gyerekek vére segít a sebesülteknek gyorsabban felgyógyulni. Hogy fiatalító hatása van. Ezt persze csak később tudtam meg...
 (...) Amikor a németek kezdték elhagyni Minszket, amikor vonultak vissza... az a néni, aki vigyázott rám, kivitt minket a kapun. "Akinek van valakije, az keresse meg. Akinek nincs, az menjen el bármilyen faluba, ott majd az emberek megmentik."

"A háború után kezdődtek a betegségek. Mindenki betegeskedett, minden gyerek. Többet betegeskedtek, mint a háború alatt. Furcsa, nem?
   (...) A faluban egyáltalán nem maradtak gyerekek. Nincs kivel játszani az utcán..."

"A szerelvényünk gyorsabban ment, mint a háború. Megelőzte a háborút... Azokon az állomásokon, ahol megálltunk még semmit sem tudtak a háborúról, még nem látták. És mi, gyerekek meséltünk a felnőtteknek a háborúról: hogyan égett Minszk, hogyan bombázták a táborunkat, hogyan égtek a repülőgépeink. De minél messzebbre kerültünk az otthonunktól, annál jobban vártuk, hogy jöjjenek értünk a szüleink, és vigyenek el, és nem is sejtettük, hogy sokaknak közülünk már nem élnek a szülei. Ilyen gondolat még fel sem merül bennünk. Beszéltünk a háborúról, de még a béke gyermekei voltunk. Egy békés világból jöttünk."

"De hisz gyerekek vagyunk-e?... Tíz-tizenegy évesen már férfiak és nők voltunk..."

"Azzal összetörném a világát. A háború nélküli világát... Azok akik nem látták, hogy öli ember az embert, egészen más emberek..."

"Először a mi csodálatos édesanyánk ment el, aztán az édesapánk. Rögtön tudtuk, megéreztük, hogy mi vagyunk az utolsók. Onnan... abból a világból... Mi vagyunk az utolsó tanúk. Lejár az időnk. Beszélnünk kell... 
   A mi szavaink lesznek az utolsók..." 

Fülszöveg:

1985-ben ​Szvetlana Alekszijevics, egy ismeretlen, fiatal belorusz újságírónő egyszerre két könyvet jelentetett meg a második világháborúról (Nők a tűzvonalban, Utolsó tanúk), s mindkettő érzések, élmények és szenvedések szinte teljesen ismeretlen világát tárta fel. A háborús irodalomban a nők és a gyerekek addig csak mellékszereplők lehettek a férfiak mellett. Alekszijevicsnél ők kerültek a középpontba – s ezzel a női és gyermeki nézőponttal egyszeriben mintha átírta volna, pontosabbá és érzékletesebbé tette volna az addig „ismert” történelmet.
Ez a két könyv aztán szerte a világban megjelent, színdarabok készültek belőlük, vitatkoztak róluk: Alekszijevicset pedig mint egy új műfaj megteremtőjét méltatták a kritikusok. Miközben a fölbolydult, széthulló Szovjetunióban sokan úgy írtak róla, mint árulóról, aki a legszentebb érzéseket tiporja sárba.
Az Utolsó tanúk száz visszaemlékezést tartalmaz, csupa szívszorító történetet olyan emberektől, akik kisgyermekként vagy kamaszként élték át a második világháborút. Olyan emberektől, akiknek nem volt gyerekkoruk: sokan közülük elveszítették a szüleiket, s volt, hogy a szemük előtt végezték ki őket; sokan koncentrációs táborba kerültek; sokan a partizánok között éltek, sőt gyakran tizenkét-tizenhárom éves korukban már harcoltak is a németek ellen… És sokan egyszerűen csak éheztek, és próbálták valahogy túlélni az iszonyatot.
Alekszijevics később ezt a könyvét is átdolgozta: az új változatban azok a visszaemlékezések is szerepelnek, amelyek a szovjet időkben még nem jelenhettek meg, mert túlságosan riasztó képet festettek a szovjet nép háborús hétköznapjairól.