A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ambrózy báró esetei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ambrózy báró esetei. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 29., kedd

2020. december

 Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély



Kedves Olvasó!

Nagyon jókat tudtam ismét nevetni, hála ennek a könyvsorozatnak. 

Tavaly nagyon megkedveltem A legnagyobb showman című filmet és meglepődtem, na meg izgatottan vártam, hogy Böszörményi Gyula hogyan fogja ábrázolni P. T. Barnum, a világhírű humbugkirály truppját.

Nem csalódtam. Az író tökéletesen bevezetett a cirkusz világába, megmutatva mi rejlik a színfalak mögött, és hogyan épült fel Barnum & Baliey show-ja. Érdekes volt bepillantást nyerni és ismét egy rejtélyt felgöngyölíteni. Mili és Emma nyomozása nagyon jó és izgalmas volt. Kicsit hiányoltam Richárdot, de a vége mindenért kárpótolt. Imádtam ahogy ez a könyv is végződött! Remélem még lesz folytatása ennek a sorozatnak, ahol Mili és Ambrózy báró már együtt nyomoznak. Na meg Márikának is kijárna végre egy férjúr!

Nagyon szerettem a történeteket, a karaktereket, a lábjegyzeteket, a gyönyörű borítókat, "egyszóval" mindent imádtam!

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"– (…) Én meg aszondom, tartsd rajta a két csipás szemedet, mert az ördög nem alszik, az őrangyalok viszont néha biz’ elszundikálnak!"

"– Jut eszembe, már régóta meg akartam kérdezni: maguk magyar lányok mind magánzó detektívek, vagy csupán kegyed és a nővére vonzódik úgy a bűnesetekhez?
– Vonzódik a… – Nem tudtam, miként mondják angolul, hogy „radai rosseb”, hát csak a fejemet ráztam tagadón. – A férjem és én valóban szakmabélik vagyunk, Emma viszont folyvást úgy pottyan a baj közepébe, mint légy a levesbe."

"A szavak elferdíthetik az igazságot, a megfogalmazás könnyedén közvetíthet hazugságot, ám a kézírás sosem vezet félre!"

"– Ezen jó darabig elvitáztunk, miközben valahogy összetört egy váza és széjjelrepült néhány tucat papiros, de végül sikerült megállapodnunk.
– Miszerint?
– Ha még egyszer a megkérdezésem nélkül dönt olyan ügyben, amely mindkettőnket érint, kitekerem a nyakát.
– És ebbe a te báród belenyugodott?
– Azt nem tudom, mert miután ezt közöltem vele, rácsaptam az ajtót, hadd gondolkodjék magányos békességben."

"– Akkor hát menjünk – készült felállni a „mágnetikus csoda”, ám Agáta mama keze még mindig a karján nyugodott és visszatartotta őt.
– Csak semmi heveskedés, kedvesem – mondta a grófnő. – Elébb muszáj lesz elkortyolni a teát és megkóstolni két szakácsnénk mind a kétféle süteményét, különben nagyobb vészt szakítunk a nyakunkba, mint az egész búr háború."

"– A vénember csupán a második durranós poff után értette meg, hogy az én szoknyámba nem dörgölheti akárki a mancsát, pedig szerintem már elsőre is igazán nemzetközi mód fejeztem ki magamat."

"– Mondja, Mili, maga szerint nagy illetlenség volna, ha reggeli után is ágyban maradnánk?
– Illetlenség? – néztem föl rá. – Az talán nem, de hogy kellemes, az egészen bizonyos!"

"– Én szótam! – kiáltott rá Mück Mári tovarobogva. – Aki a Hangay jányok útjába áll, annak szer'usz világ!"

Fülszöveg:

1901. ​április 3-án hatalmas tömeg gyülekezik a Monarchia ékköveként emlegetett magyar székesfővárosban, Budapesten, a külső Kerepesi úton. A többezres csődületben inasoktól az arisztokratákig mindenféle rendű és rangú ember képviselteti magát. Reggel 6 óra 20 perckor aztán az izgalom a tetőfokára hág. A tömeg felmorajlik, a rendőrök sorfalat állva próbálják az izgága embereket hátrébb szorítani. A cinkotai vasútállomás különvágányára ekkor pöfög be az első hatalmas teherszerelvény, mely Budapestre hozza az amerikai „humbugkirály”, Barnum és Bailey kerekeken gördülő „városát”, a Greatest show on earth-öt, vagyis a Föld legnagyobb cirkuszi látványosságát.

A tömegben ott van egy fiatal hölgy is, a Marosvásárhelyről származó Hangay Mili, a hírneves magánzó detektív, Ambrózy báró hitvese. És ahol ennyi ember verődik össze, ott bűnözők is akadnak szép számmal. A bűntettre pedig, mely sokkal hajmeresztőbb, mint a cirkusz bármely csodája, nem is kell sokáig várni.

Szerencsére kéznél van a kor legkiválóbb „szoknyás detektívje”, Mili báróné, aki rögvest nyomozásba kezd.

Tessék betérni! Jó szórakozást, különleges izgalmakat!

2020. november

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ


Kedves Olvasó!

Még a legrosszabb napomon is nevetésre sarkalt Márika csacsogása. Eddig is nagyon kedveltem a belevaló, cserfes tabáni zsebtolvajból lett "társalkodónő", és cseppet sem "komor" komornát, de ezzel a könyvvel végképp belopta magát a szívembe. A könyv végére Herrdoktort is megkedveltem. Mili és Richárd hiányzott egyedül a történetből.

A könyv, ahogy az előző kötetekben, úgy itt is izgalmas, pörgős volt. Letehetetlen! 

Tetszett, hogy bár Mili börtönbe kerül, még ott is kinyomoz egy gyilkosság tényleges tettesét.

Detrich pedig továbbra is egy pofozni való marha, akit eddig sem kedveltem.

Csak ajánlani tudom ezt a könyvsorozatot.

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"– Hörbölje szépen a báró úr! – mondam néki a grófnőmamától tanult szigorral. – Nincs az úgy jól, hogy fiatal férjként ezt az idegen ágyat nyomja, mikor a sajátjában is bőséggel volna dolga.Azt, hogy akkor az a három marha férfiember, a Rudnay, a Tarján, meg a Zsarnay min röhögtek annyira, még ma sem értem igazán, a mi bárónk viszont kanállal a kézben reám nézett, és csak annyit mondott:
– Köszönöm, Márika!
Sosem szólított még így, hát éppeg csak rám nem tört a csuklás. Mindjárt tudtam, hogy nem is a levesért, eszcájgért járt ez a két szó, inkább a Milikéért, akit végül mégis csak sikerült kihozni a sitiről.
– Semmi az – mondam csendesen, majd megemelve hangomat ismét a levesre böktem. – Tessen enni, különben úgy tetszik járni, mint a Horgony utcai Stürzmayer hentes!
– Miért, az hogy járt?
– Rosszul, mert lesovánkodott, és a népek girhes hentestől sosem vásárolnak.
Rudnayék erre már megint röhögtek, ami fényes bizonyítéka annak, hogy a férfiak semmit se képesek komolyan venni, amit egy leány mond."

"-Ez meg ki a lófara lehet? -könyökölt ki a számon tabáni neveltetésem, majd frissiben szerzett komornaságom sietve igyekezett javítani a dolgon, hozzátéve ama szót, amit a házban lakó francia kisasszonytól hallottam, mikor a korlátba akadva elszakadt neki a szoknyája, ő pedig ettől lelkileg felzakatolva így kiáltott: – Rongyő!"

"– Maga hülye, gyermekem?– Néhanapján – adtam néki igazat, majd mélyen a szemébe néztem, hogy lássam, hazudik-e."

"Ha kérdik, feleljék csak mindenkinek, hogy távoztomban még annyit sem mondtam: szer'usz, világ!"

 

Fülszöveg:

1901. ​márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese, Hangay Mili őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.
Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.
A rendkívül népszerű Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.

2020. december 28., hétfő

2020. november

Böszörményi Gyula: Nász és téboly

 


Kedves Olvasó!

Ez a könyv te jó ég! Nagyon jó, izgalmas volt! Az előző kötet borítói is nagyon tetszettek, de ennek a könyvnek a borítója lett a kedvencem.

A történet pedig magával ragadó, izgalmas és iszonyat jó volt. Végre kiderül, hogy vesztette el a karját Ambrózy báró és még egy esküvőre is sor kerül. Mili továbbra is a kedvenc női karakterem. Hangay kisasszony nagyon szépen fejlődött az első kötet óta és bár lassan felnőtt éles esze és remek megszólalásai megmaradtak. A könyv vége tetszett a legjobban és nagyon örültem az Epilógusnak, hiába csak két szóból állt, de így volt a legjobb. 

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a remek könyvsorozatot!❤️


Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"– Várunk – felelte az öreg gróf. – Az unokám életkereke lekapott az útról, de ki még nem siklott egészen. Ha most löködni, taszigálni kezdjük, sosem talál vissza a rendes vágatba, ezért hát azt mondom: türelem! A szállást, kosztot megleli nálunk, és ha nem züllik el végleg, akkor majd jó szót, tanácsot, ölelést is kap."

"– Az se nagy kunszt, hisz Mili kisasszony az Emmácska húga, ő pedig nekem testvéri barátném – okoskodott magabiztosan Márika, majd olyasmit tett, ami valószínűleg pukedli szeretett volna lenni, ám ahhoz sehogy sem sikerült hasonlítania."

"– Ha nem veszi szemtelenségnek a báró úr, szeretnék magam is a bakra ülni.
– Gáspár, maga mit szól ehhez? – nézett fel Richárd a bakra.
– Bőséggel elfér a hónom alatt, és ha mégsem, hát ráülök." 

"Tudja is egy férfi, hogy mi a szíve valódi vágya – legyintett indulatosan Renée. – Azt nekik mindig a nő sugallja, amióta világ a világ."

"Ami az egyik embernek bolondság, az a másiknak kulcs lehet az üdvösséghez."

Fülszöveg:

1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak.

1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel?

Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el.

A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.

2020. december 26., szombat

2020. október

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó  ; Bitó és borostyán


Kedves Olvasó!

Ebben a posztban ismét két könyvről fogok írni, ugyanis az Ambrózy báró esetei című könyvsorozat harmadik kötetéhez is jár egy kiegészítő kötet. 

Ármány és kézfogó

Eddig nekem ez a könyv tetszett a legjobban. Összefutottak végre a szállak, izgalom, rengeteg fordulat, szerelem, párbaj, merénylet, ármány és kézfogó mi kell még több?

Bár a suli miatt kevés időm volt, folyamatosan lestem a lehetőséget, hogy olvashassam. Veszélyes könyv, mert nehéz letenni. Szívem szerint egy ültő helyemben kiolvastam volna. 

Néha azért megráztam volna a drága Mórc bárót, mert végig mindenről tudott és mégsem árult el szinte semmit Milinek, aki így kénytelen volt egyedül nyomozni és veszélybe sodorni önmagát. Persze a végén mindent cselekedetét megértettem, de akkor is na!

Imádom ezt a sorozatot és mindenkinek csak ajánlani tudom!

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"– Megölte? – hangzott fel ekkor Ambrózy báró kérdése a hátam mögül.
– Nem, dehogy. Én azt hiszem… – közelebb hajoltam a fickóhoz, aki halk horkantásokat hallatva lélegzett. – Azt hiszem, csak elájult.
– Hála az égnek. Nehezen tudtam volna kimagyarázni szegény Jordánnénak, hogy Hangay Mili kisasszony Marosvásárhelyről miként és miért rémítette halálra a kertészét valamikor éjjel egy után az Evetke és Melinda utca sarkán."

"- Hé, báró naccságos, mostan szóljék kend, ha kér még a tejeskávéból, mer’ ha nem, a maradékot szívesen meginnám. 
Az ablaknál álló férfi, mint ki merengésből riad, hökkenten pillantott a cselédre.
– Hogyan? – kérdezte.
– Hát úgy, hogy szomjas vagyok."

"– Mili kedves!
– Igen?
– Ott tartottunk, hogy kell egy terv!
– Igen, persze, egy terv – bólintottam, rátalálva korábbi elszánt énemre. – Továbbá ezer korona!
– Ez igazán drága tervnek tűnik – vélte Richárd, én pedig képtelen voltam eldönteni, hogy most épp gúnyolódik velem, vagy sem. – Ha elárulna még néhány részletet, talán…
– Igen, máris – az íróasztalra tettem a petróleumlámpát, majd hátat fordítottam a bárónak. – Előbb azonban szeretném, ha fogadóképessé tenné magát. Igazán nem illendő a… Nos, az öltözéke.
– Amennyiben előre sejtem, hogy hajnali hatkor rám fog törni, frakkban töltöttem volna az éjszakát – mondta közönyös hangon a báró, majd hallottam, amint lerúgja magáról a takarót."

"- (…) a szó legszorosabb értelmében kilátástalan eseményeknek ön éppúgy a kellős közepén tartózkodik, mint én, tehát pontosan tudja, hogy épp az elrablásunk van folyamatban.
– Felfuvalkodott hólyag! – üvöltött a sötétbe Renée.
– Ahogy óhajtja – felelt a feketeség mélyéről a báró, oly közönnyel, hogy attól még nyáron is befagyott volna a Duna."

"A grófnő ekkor rám nézett és így szólt:
– Az engedélyt, amit az imént kért tőlem, megadom, de – kezét ismét a karomra tette – ha rám hallgat, Mili, olyan időkre halasztja a végrehajtást, amikor a fiam agyáról, szívéről és lelkéről már leolvadt a Duna jege. Most ugyanis, ezt tapasztalatból mondom, hiába pofozná őt napestig, csak a karja fáradna bele."

Fülszöveg:

A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz.

Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?

A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.


Bitó és borostyán

Ebben a kötetben végre elérkezett Mili első egyedüli nyomozása! 😍
spoiler: (Természetesen a rideg, mórc bárót sem kellett sokáig hiányolnom.)

Mili ügyesen megküzdött az előítéletekkel, éles eszét használva kiválóan felgöngyölítette a szálakat. Nem véletlen a kedvenc női karakterem. 😊

Ez a történet után már alig várom, hogy elkezdjem a Nász és tébolyt!

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

1900. december 10., este.
A Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest–Predeal–Bukarest vonalon közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere épp száműzetésre ítélt a székesfővárosból. A fényűző, első osztályú kocsikban csupa előkelő, jómódú, kiváló modorú hölgy és úr utazik, akik legrémesebb álmaikban sem gondolnák, hogy mire megérkeznek, az egész Monarchiában csak úgy emlegetik majd az 502-es járatot, mint „a fagyos éjszakában száguldó véres szerelvényt”.

Az új Ambrózy-történet az Ármány és kézfogó című regény idejében játszódik, és Hangay Mili kisasszony első önállóan felderített bűnügyét meséli el.

2020. október

 Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok ; Beretva és tőr


Kedves Olvasó!

Ebben a posztban folytatom az Ambrózy báró esetei című sorozatot. Az első kötet a Leányrablás Budapesten volt, a második kötet pedig nagyon jó folytatása lett. Viszont van egy kiegészítő kötet is, amiről szintén ebben a posztban fogok írni. 

A Rudnay-gyilkosságok

Imádom Milit! 

Böszörményi Gyula nagyon élvezhetően írta meg a könyveit és karaktereit. Könnyű volt azonosulni velük. A korhű leírások és lábjegyzetek még mindig a kedvenceim.

Izgalomban és nyomozásban most sem volt hiány.
Ahogy elkezdtem már az első fejezetnél volt egy "aha" élményem. Örültem, hogy vissza-vissza kapcsolt az író az előző kötethez és közben tovább építette Mili és Ambrózy báró kapcsolatát. Nagyon tetszett, ahogy Mili időről időre Mórc bárónak hívta Richárdot. És azt is nagyon élveztem olvasni, ahogy a férfi egyre jobban nyit Mili felé, tanítgatja. A végén pedig az izgalmas fordulatnak köszönhetően rögtön a következő kötet után nyúltam.

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"-Ezek szerint minderről egyetlen szót sem szólt Rudnaynak?
– Miért tenném? A főkapitány azonnal letartóztatná az egész családot, majd addig pofoztatná Lovich apósát és sógorát, míg azok azt is hajlandóak lesznek bevallani, hogy ők döfték le Julius Caesart."

"– A nehezén már túl vagyunk, főkapitány úr – nyugtatta meg őt Zsarnay –, akinek pedig élni kell, annak szerencsére mind ver a szíve. Sőt úgy látom, egyeseké még hevesebben is, mint kellene."

 

"Miután kocsira szállt, az én olykor kelekótya báróm hirtelen észbe kapott, és Istivel megüzente, hogy a nekem szóló gyors jegyzeteket az asztalán találom, félúton a kávésbögre és a megrágcsált cipó között."

"Richárd nem felelt, csak állt, engem nézett és… És mosolygott!"

"– Lépned kell, Mili – szólt rám Renée. – Bár meglehet, hogy máris elkéstél.
– Lépnem? – néztem rá bánatosan. – És ugyan merre, amikor még én magam sem tudom, hová szeretnék eljutni?"

"– Hangay kisasszony az én hiányzó jobb karom – közölte vele Ambrózy báró, engem is meglepve ezzel a kissé morbid hasonlattal."

Fülszöveg:

1900 ​ősze.

Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki.

Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: számos olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

Leányrablás Budapesten című, nagy sikerű regény folytatásában a szerző tíz valóban megtörtént, a korabeli sajtó által dokumentált esetre igyekszik fényt deríteni, miközben e szép, izgalmas, békebeli korban valóban élt személyek és valós helyszínek sorát szerepelteti. A nyomozás csak most veszi igazán kezdetét!

Beretva és tőr

Aranyos kis kiegészítő történet volt. 

Imádtam, ahogy Mili ismét bebizonyította, hogy őt nem lehet csak úgy félreállítani, ő igen is nyomozni fog a saját módszereivel. A II. kötet ezzel a történettel kezdődik, de ebben a kötetben bontakozik ki az egész story, így szerintem nem okoz problémát, ha 2.kötet előtt vagy után olvassa az ember. Ebben a kicsi történetben csak a perzsa uralkodó rejtéjével foglalkoznak, nem volt annyi fordulat, meglepetés, de ez is tetszett. Levezetésnek nagyon jó volt.

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

1900 ​verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre.

Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog?

Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak – pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik!

Egy újabb, megtörtént eseményeken alapuló Ambrózy-ügy, ami A Rudnay-gyilkosságokban épp csak említésre került, ám most végre elmeséltetik!


2020. december 25., péntek

2020. augusztus

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Kedves Olvasó!

Nagyszerű!

Végig fenntartotta az érdeklődésemet, izgalmas és szerethető történet. A szereplők ábrázolása rengeteg munkával járhatott, mivel az író egykor létező szereplőket jelenített meg a lapokon. A lábjegyzetek pedig még különlegesebbé tették ezt a könyvet.

A történet 1896 és 1900 között játszódik, az író helyenként korhű nyelvezettel és leírásokkal nagyon élvezhetővé tette az olvasást. 
Megszerettem Hangay kisasszonyokat, Ambrózy báróról pedig várom, hogy a következő kötetekből még többet tudjak meg.
Imádtam és nagyon várom, hogy a többi részét is elolvassam. 


Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"– Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?
(…)
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idős hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el."

"– Hangay kisasszony – hajolt meg felém kimérten, majd lenyomta a kilincset.
Egyből elfogott a pulykaméreg, hogy ilyen félvállról… ekkora közönnyel… szinte az egész villát kitöltő egykedvűséggel üdvözöl.
– Magának is szép napot, báró úr! – mondtam ridegen. – Ha szabad megjegyeznem, ma reggel igen pocsékul méltóztatik festeni!"

"– Fáradjon be, Hangay úr.
– Oda? – sápadt el a könyvkereskedő.
– Én majd idekinn őrködöm, és ha jön valaki, kuvikot utánzok.
– A kuvik csak éjjel szól, báró úr! Nappal az olyan madár aludni szokott.
– Sebaj – rántott a vállán mosolytalanul, s tán kissé sértődötten Richárd. – Akkor majd legfeljebb olyan kuviknak hisznek, aki alvászavarban szenved."

 

Fülszöveg:

Budapest, ​1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.

Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.

A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

„A szereplők olyan elevenek, szinte lelépnek a lapokról. Elég néhány szó, és megtörténik a csoda: máris a múlt század fordulójának lüktető világvárosában találod magad, különös, borzongató kalandok kellős közepén. Szívből ajánlom egyhangú hétköznapokra és pihentető hétvégékre!”
– Katona Ildikó, hivatásos könyvrajongó