Karen Blixen: Távol Afrikától

 

Kedves Olvasó!

Miközben a könyvet olvastam megnéztem az azonos című filmet, amiben Meryl Streep-t alakított az írónőt. Ebben a bejegyzésben mind a két műről írni fogok, ugyanis úgy érzem egymást szépen kiegészítették. 

A könyvet Karen Blixen azután írta meg, hogy 17 évet élt Afrikában. Az oldalakon érződik a szeretet, a vágyódás és sokszor a fájdalom, hogy ami oly kedves volt a számára hátra kellett hagynia. A fejezetek inkább jegyzetek a múlt eseményeiről, emberekről akiket megismert, apró történetek, amik lévén az olvasó közelebb kerülhet Afrikához. Úgy éreztem én is ott sétáltam a Ngong-hegyek alatt, részt vettem a szafarikon, megfigyeltem a környezetemben élő vadállatokat és próbáltam megérteni a bennszülötteket. Karen szépen ír, ugyanakkor alig tudtam meg róla bármit is. A kötet elején egy oldal erejéig írnak az írónőről és sorsáról, de mégis kevésnek éreztem. 

A film viszont átvett mondatokat, eseményeket és néha nem a leírtaknak megfelelően használták fel. Mégis az írónő magánélete a filmből derül ki, a házassága és annak nehézségei, Denys és a vele való nem minden napi szerelme. Hogyan küzd a farmért, hogyan ismerik el a férfiak világában. 

Egy szó, mint száz csak ajánlani tudom mind két művet. Szívfacsaró, lenyűgöző történet, mely bemutat egy egészen más világot, egy egészen más korban. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek:

"Mi magunk, a csizmáinkban, az örökös sietségünkkel, gyakran olyannyira nem illünk a tájba.  A bennszülöttek azonban harmóniában élnek vele, s amikor ezek a magas, nyúlánk, sötét bőrű és fekete szemű emberek vándorolnak - mindig libasorban, úgyhogy még a legnagyobb bennszülött útvonalak is merő ösvényszalagok -, vagy a földet túrják, vagy a marháikat terelgetik, vagy táncünnepélyt tartanak, vagy mesét mondanak neked, maga Afrika vándorol, táncol és szórakoztat téged." 33.oldal

"De amikor megismertem a bennszülötteket, engem talán a leginkább éppen ez a tulajdonságuk ragadott meg. Igazán és valóban bátrak voltak, őszintén szerették a veszélyt - talán a teremtés egyenes válasza volt ez a sorsa kinyilatkoztatására, földi visszhang a mennyek szavára." 36.oldal

"Én ismerem Afrika dalát - gondoltam ilyenkor -, a zsiráfét, a hanyatt heverő afrikai újholdét, az ekékét a földeken, a kávészedők izzadt arcáét, de ismeri-e Afrika az én dalomat? Vibrál-e a levegőben a puszta felett egy szín, amelyet valaha én viseltem, ráveti-e a telihold árnyékomat a kocsifelhajtó kavicsára, a ngongi sasok keresnek-e még hegyeik között?" 98.oldal

"Most visszatekintve afrikai életemre, úgy érzem, ezzel lehet a legjobban jellemezni: egy olyan ember élete volt, aki a kapkodó és zajos világból egy néma országba költözött." 120.oldal

"Ami pedig minket illet, valakinek nagyot kell még vétkeznie ellenünk, hogy ráébredjünk: tiszta szívvel bocsánatot kell kérnünk a zsiráfoktól az ellenük elkövetett vétkeinkért." 346.oldal

"Volt egy hely a hegyekben, a Vadrezervátum első gerincén, amelyet még akkoriban, amikor úgy hittem, Afrikában élek, Afrikában halok, magam mutattam meg Denysnek mint az én leendő temetkezőhelyemet. Este, amint házamba üldögélve kinéztünk a hegyekre, megjegyezte, hogy akkor ő is azt szeretné, ha ott temetnék el. Ezután amikor csak kihajtottunk a hegyek közé, Denys így szólt: - Menjünk el egészen a sírjainkig. - Egyszer, amikor a hegyek közt táboroztunk, bivalyokra lesve, egy délután átsétáltunk arra a lejtőre, hogy közelebbről is megnézzük. Hihetetlen fenséges látvány tárul ott az ember szeme elé; a napnyugta fényében ráláttunk a Kenya-hegyre és a Kilimandzsáróra. Denys egy narancsot eszegetett a fűben heverve, és kijelentette, hogy ő ott szeretne majd pihenni. Az én sírhelyem egy kicsit feljebb volt. De mindkét helyről kivehettük messze keletre az erdőben a házamat." 405. oldal

A könyv adatai:

Kiadó:                         Európa Kiadó

Sorozat:                       Kapszula Könyvtár

Megjelenés:                   2021 

Oldalszám:                   446

Megvásárolható:           Európa Kiadó

Fordító:                       Gy. Horváth László

Borító:                        puha kötés, zsebkönyv méret

Fülszöveg:

"A dolgok megtörténnek veled, és érzed is, hogy megtörténnek, de ettől eltekintve semmi közöd hozzájuk, nincs kulcsod az okukhoz vagy értelmükhöz."

Karen ​Dinesen, a huszonhét éves dán úrilány 1912 telén eljegyezte magát svéd unokatestvérével, Bror Blixen báróval. A házasságkötésre Mombaszában került sor. Vilmos svéd királyi herceg volt az egyik tanú, aki így emlékezett a menyasszonyra: „Karcsú, jó alakú, okos szemű, dús gesztenyebarna hajú, bájos és elegáns fiatal nő…”

Hatalmas birtokot vásároltak Kenyában, Nairobi közelében. A báró tehetséges szafarivezetőnek bizonyult – így ismerkedett meg gróf Széchenyi Zsigmonddal, a vadászíróval és Ernest Hemingwayjel is. Karen a kelet-afrikai kikuju, szomáli, maszáj emberekkel és kultúrájukkal ismerkedett ezalatt, nagyobbrészt férjétől külön, majd elváltan, viharos szerelmi viszonyban Danys Finch-Hattonnal. Afrikában lett belőle lenyűgözően egyedi karakterű író, a huszadik századi memoárirodalom nagyasszonya.

Távol Afrikától, ezzel a címmel írta meg dán birtokára visszatérve 1937-ben előbb angolul, majd dánul lírai visszaemlékezését, (ez alapján készült Sydney Pollack hét Oscar-díjas filmje Meryl Streeppel és Robert Redforddal).

Azóta is példa nélküli hódolattal és alázattal fordult Fekete-Afrika felé művében. Olyan kivételes érzékenységgel festette le tájait, lakóit, amilyenről azóta is alig tett tanúságot európai művész. És ami életrajzából és levelezéséből tudható: szenvedélyesen gyűlölte és megvetette a brit gyarmati közigazgatás korlátolt felsőbbrendűségét.

2022. szeptember

Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete

Kedves Olvasó!

Nincs időm olvasni kihívás keretén belül olvastam el ezt a fantasztikus könyvet! 

Imádtam a hangulatát, az írónő írásmódját! A kedvenc szereplőm maga a Fügefa volt, akinek a humora gyakran mosolygásra késztetett. Nagyon szerettem azt a részt, ahol a fügefákról mesélt, ahol azt ecsetelte mennyivel jobbak a többi fánál, sőt az emberek rosszul tudják, mert Ádámot és Évát igazából egy füge csábította el, nem egy szimpla alma. Ugyanakkor gyakran általa tudtam meg a múlt szomorú emlékeit is. Különlegesen bemutatta az ökoszisztémát, az élőlények fontosságát. 

További számomra kedves szereplők közé tartozik Kosztasz, aki érzékenységével, az állat- és növényvilághoz való kapcsolódásával csak kedvelni tudtam. Yusuf és Yorgosz és a Boldog Füge is azonnal a szívembe zártam. Bevallom ez a történet után nagyon szeretnék egy fügét. 

Ebben a könyvben nagyon komoly családi traumák is megjelentek. Korábban nem hallottam Ciprus történetéről, a háborúról, a kettéosztottságáról. Olyan családi traumákról olvastam, amik könnyet csaltak a szemembe. Szomorúan olvastam ezeket a részeket.

Három síkon játszódik ez a történet, Ada, Kosztasz és Defne lányának a trauma feldolgozás. Mai világban a sok kutatások által megtudtuk, hogy a családi traumákról hiába nem esik szó generációkra akkor is öröklődnek a sebek. Ada tinédzser, aki nem rég vesztette el az édesanyját, édesapukáján kívül nem ismeri a többi rokonát, így gyökerek nélkülinek érzi magát. Mégis az egyik nap betoppan az életébe Meryem, anyja nővére. Rajta kívül még a korábban említett Fügefa szemszöge és a múlt is megjelent a könyvben. 

Nagyon tetszett az a rész, amikor a Fügefa elmondja, hogy kinek milyen fára lehet épp szüksége, valamint amikor Kosztasz elárulja a lányának mit vesznek észre az emberek a fákon és ez mit árul el rólunk.  

Nagyon megszerettem ezt a könyvet! Biztos, hogy fogok még olvasni az írónőtől. Csak ajánlani tudom!  

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"A bevándorlóknak és a száműzötteknek, éljenek bárhol is,
azoknak, akiknek kitépték a gyökereiket, azoknak,
akik újra gyökeret eresztettek valahol, és a gyökértelenek, 
És az emlékeinkben gyökerező fáknak, amelyeket hátrahagytunk..."

"Egyszer volt, hol nem volt, még az emlékezeten is túl, a Földközi-tenger legtávolabbi szegletében volt egyszer egy sziget, olyan gyönyörű és kék, hogy a sok utazó, zarándok, keresztes lovag és kereskedő mind beleszeretett, és vagy soha többé nem akarta elhagyni, vagy megpróbálta kenderkötelekkel elvontatni egészen a saját országáig."

"A csillanást nem egy élőlény idézi elő, hanem egy antik zsebóra- gyöngyház tokba zárt tizennyolc karátos aranyóra, amelyre egy sorait gravírozták: 
A sorsod az, hogy oda megérkezz,
De az utazást semmiképp ne siettesd...
És a hátlapon két betű áll, pontosabban ugyanaz a két betű kétszer leírva:
Y és Y"

"Az idő egy énekesmadár, és mint minden más énekesmadár, fogságba ejthető. Fogva tartható egy kalitkában, tovább is, mint azt az ember gondolná. Csakhogy az időt nem lehet örökre féken tartani. Nincs örökké tartó fogság."

"Az első generációs bevándorlók - amikor nincsenek mások a közelben - mindig beszélnek a fáikhoz. Megbíznak bennünk, elmesélik az álmaikat és a vágyaikat, azokat is amelyeket maguk mögött hagytak, akár a gyapjúszálakat, amelyek egy kerítés átmászásakor fennakadtak a szögesdróton. De ami a legfontosabb, egyszerűen csak élvezik a társaságunkat, és úgy beszélgetnek velünk, mint egy öreg, régen látott baráttal. Vigyáznak a növényeikre és gondoskodnak róluk, különösen azokról, amelyeket elveszett szülőföldjükről hoztak magukkal. Mert mélyen, legbelül tudják, hogy amikor az ember megment egy fügefát a vihartól, az olyan, mintha megőrizte volna valakinek az emlékét."

"Nem akarom lekicsinyelni növénytársamat, de hogy lehetett az ízetlen almát összekeverni a mézédes fügével, aminek egy örökkévalósággal az eredendő bűn után is olyan az íze, mint az elveszett paradicsomnak?"

"Mindezek ellenére hét évembe került, hogy újra képes legyek gyümölcsöt hozni. Mert az elvándorlás és az újra letelepedés ezt teszi velünk; amikor elhagyjuk az otthonunkat az ismeretlen partokért, nem tudjuk egyszerűen ott folytatni, ahol abbahagytuk; egy részünk legbelül meghal, és egy másik rész tud újrakezdeni mindent."

"És mi, fák, néztünk, vártunk és tanúi voltunk mindennek."

"Ha a családok a fákra hasonlítanak, ahogy mondják, és ugyanolyan szerteágazó struktúrák bonyolult gyökérzettel és egyéni ágakkal, amelyek különös szögekben állnak ki, akkor a családi traumák olyanok, akár a sűrű, áttetsző gyanta, ami a fa megsebzett kérgéből csöpög. És ezek a traumák lecsorognak a következő generációkhoz."

"A babonák az ismeretlentől való félelem árnyékai."

"Nekem azonban számít, és amíg csak el tudom mondani ezt a történetet, addig beleveszem az én ökoszisztémám teremtményeit is - a madarakat, a pillangókat, a méheket, a hangyákat, a szúnyogokat és az egereket -, mert egy dolgot megtanultam: ahol a háború van, és fájdalmas választóvonalak, ott nem lesznek győztesek, sem az emberek, sem mások."

"Világszerte bárhol, ahol valaha polgárháború dúlt vagy etnikai konfliktusokra került sor, a fák sokat tudnak mesélni minderről. Ugyanis mi, fák vagyunk azok, akik némán virrasztunk az emberi maradványok mellett."

"Milyen különös, hogy a háborúk, erőszakos áttelepítések és brutális erőszak által sújtott családokban úgy tűnt, hogy a legfiatalabbak emlékeztek a legjobban a legrégebbi dolgokra!"

A könyv adatai:

Kiadó:                         Európa Kiadó

Megjelenés:                   2022

Oldalszám:                   434

Megvásárolható:          Libertine Könyvesbolt

Felolvasta:                    Csáki-Sipos Kata & Nagy Marietta

Fülszöveg:

Nicosia ​az egyetlen kettéosztott főváros a világon. Más nyelv, más írás, más emlékezet uralkodik a két oldalon – írja Elif Shafak új regényének elején. Mégis van, ami akadálytalanul jár át a görög és a török Ciprus határán: a szél, a madarak – és a szerelem.

De mennyi esélye van a hetvenes években az egyik napról a másikra földi pokollá váló Nicosiában az elszabaduló erőszak közepette egy görög fiúnak, Kosztasznak, és egy török lánynak, Defnének, hogy felülírják a gyűlölet törvényét a szerelem törvényével?

Évtizedek telnek el, mire sorsuk beteljesedhet, ám az ezredforduló után új, választott hazájuk fővárosában, Londonban sem ereszti el őket a múltjuk. A traumák velük élnek. Lányuknak, a gimnazista Adának anyja halála után pedig azzal kell szembesülnie, hogy a fájdalom akkor is öröklődik, ha a szülők sohasem beszéltek arról, miért jöttek el Ciprusról.

Kétséges, hogy fel lehet-e dolgozni a kettős identitás terhét tizenhat évesen. A Londonba érkező török nagynéni, Meryem mindent egy lapra tesz fel, amikor elmeséli a szülők történetét, amelyről egy ciprusi vendéglőből Londonba telepített és a téli vihar elől a föld melegébe menekített, elásott fügefa monológjából is értesülünk.

2022. július

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

Kedves Olvasó!

Régen ajánlotta egy kedves ismerősöm ezt a könyvet, de akkor valamiért végül nem vettem meg. Most viszont a NIOK miatt elmentem a Libertine könyvesboltba és beszereztem a havi közöskönyvet, hogy ismét együtt olvassak a közösséggel. 

Örülök, hogy végül nem maradt ki az életemből ez a kötet. Fantasztikus humorával már az első oldalak megfogtak. Gerald Durrel a saját történetét meséli el a könyvben, ahogy végül az állandó rossz időjárású Londont ott hagyja a díszes családjával és Korfura költöznek. Bemutatja a görög mentalitást, hogyan állnak hozzájuk, angolokhoz ami olykor nagyon vicces szituációkat szült. Ugyanakkor az olvasó azt is érzékelheti, hogy az író már nyolc évesen mennyire figyelt a környezetére, folyamatos tájleírásokat és ami még fontosabb az élőlényvilág megfigyeléseiről is olvastam. 

Minél inkább előrébb haladtam a történetben, annál inkább éreztem úgy, hogy a regény lényege az volt, hogy egy nyolc éves fiú látásmódja szerint én is megfigyeljem Korfu élővilágát és a kalandjait, melyeket csak még színesebbé tett a vicces helyzetekbe keveredett a család. Mivel a testvérei és az anyukája mellékszerepbe kerültek, nekem jobban tetszett volna még több párbeszéd velük. Bár mindegyik testvére egyéniség volt, talán mégis Gerald-dal lehetett a legnehezebb együtt élni, aki mindenféle állatot hazavitt magával. A család pedig folyamatosan bővült, hol egy teknősbékával, hol egy galambbal, hol egy bagollyal, hol pedig rovarokkal. Szegény testvérei pedig sosem tudták mikor milyen veszélyes állattal találják szembe magukat. 

Aranyos, humoros nyárra kimondottan kellemes olvasmány. Remélem hamarosan a többi kötetre is sort tudok keríteni. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Ez annak az öt esztendőnek a története, amit én meg a családom Korfu szigetén, Görögországban töltöttünk. Eredetileg a sziget természetrajzáról szándékoztam enyhén nosztalgikus beszámolót írni, de elkövettem azt a súlyos hibát, hogy már a könyv első oldalain felléptettem a családomat. Amint felvonultak a papiroson, megtelepedtek, és kezdték meginvitálni különböző barátaikat, hadd szerepeljenek ők is az egyes fejezetekben. Végül nagy nehezen és sok furfanggal sikerült mégis itt-ott néhány oldalt megmentenem, hogy egyes-egyedül állatoknak szentelhessem."

"Kétséges, vajon ez a könyv létrejött-e volna az alábbi személyek lelkes segítsége nélkül. (Ezt azért említem, hogy az olvasó tudja, kit szidjon.)"

"Feleségemnek, aki azzal szerzett örömet, hogy harsányan kacagott a kézirat olvasása közben, és azután közölte: a helyesírásomon szórakozott ilyen kitűnően."

"Korfun élni annyi, mint ha egy fölöttébb rikító és vásári vígoperában élne az ember. "

"- Nem akar rosszat szegény kölyök - békített mama -, annyira érdeklik ezek a dolgok.

- Én eltekintenék a dongók támadásaitól, ha ez vezetne valamire - hangsúlyozta Larry  

     - , de ez átmeneti időszak, tizennégy éves korára kinövi.

- Már kétéves kora óta ebben az átmeneti időszakban van - vélte mama -, és még semmi jelét sem mutatja, hogy ki akarná nőni."

"- Hát akkor bérelj nekik külön kocsit. Nem bolondultam meg, hogy úgy vonuljak végig a környéken, mintha kiraboltam volna a kutyamenhelyet!"

"- Ne ordíts úgy, drágám, megijeszted.

- Szeretem az ilyet! Itt csapkod egy sárkányszerű valami a padlón, nekimegy mindennek, és te azt mondod, hogy ne ijesszem meg!"

"Azt hiszem, Leslie-nek támadt az a ragyogó ötlete, hogy egy vödör vízzel nyakon öntötte a hálószobaablakból. Sajnos nagy igyekezetében a vödröt is utána hajította. Már az is meglehetősen kellemetlen, ha az embernek hideg vizet zúdítanak a nyakába, és utána fejbe vágják egy nagy, zománcozott vödörrel, de ha közben egy sereg méhhel is hadakoznia kell, az már igen bosszantóvá teszi az egészet."

A könyv adatai:

Kiadó:                         Európa Kiadó

Megjelenés:                   2021

Oldalszám:                   376

Borító:                        Puhatáblás

Fordítótta::                   Sárközi Györgyné

Fülszöveg:

Mit lehet tenni, ha Angliában mindig esik az eső, köd van, mindenki náthás, és Margo pattanásai nemhogy elmúlnának, hanem egyre sokasodnak?… A megoldás: át kell költözni melegebb ég alá, pontosabban a görög szigetvilág paradicsomi fészkébe: Korfura. A nem is kissé excentrikus Durrell család tagjai – a gondterhelt konyhaművész mama, és gyermekei: a kiterjedt baráti körrel rendelkező és rosszkedvű író, Larry: a fegyvergyűjtő és -szakértő Leslie: a szerelmes hajlandóságú Margo, végül pedig – de nem utoljára! – minden rendű és rangú élőlény szenvedélyes barátja: Gerry – mind megtalálják a hajlamaiknak legjobban megfelelő éghajlatot és elfoglaltságot ezen a gyönyörű szigeten, ahol csodával határos módon mindig sikerül emberi és nem emberi állatseregletüket újabb, egyre érdekesebb példányokkal gyarapítani…

2021. november

Mónica Gutiérrez: A ​Holdsugár könyvesbolt rejtélyei

Kedves Olvasó!

Nagyon szeretem követni a NIOK-ot, mindig kíváncsian várom, hogy Szabados Ági bejelentse az újabb havi közös könyvet. Sajnos a legtöbbször inkább utóbb olvasom a kiválasztott regényeket, de így is sokszor olyan könyveket is kezembe veszek, amiket egyébként nem valószínű. Csodálatos Libertine könyvesboltban, pedig a mostani közös könyvet limitált kiadásban be tudtam szerezni. 

Az írónő hihetetlen jó leírásai miatt azonnal úgy éreztem, hogy én is Angliában járok. Szerethető karakterei azonnal rabul ejtették a szívemet. Gyorsan el tudtam olvasni, mivel egy könnyed olvasmányról van szó. Bár nincsenek világmegváltó cselekmények, inkább, ahogy a könyvben többször is szerepel ez is egy feelgood olvasmány, vagyis az a lényege, hogy az olvasó jól érezze magát, kikapcsolódjon. Nekem ez nagyon is sikerült és úgy érzem épp most erre a könyvre volt a leginkább szükségem. 

Imádtam minden sorát, a humoros párbeszédeket, a sok könyves, filmes, sorozatos utalásokat, a lábjegyzeteket, amik hasznos plusz információkat adtak. A kisebb meglepő fordulatokon elcsodálkoztam, a Livingstone úron nagyon sokat nevettem, melengette a szívemet Edward és Sioban szerelme és kíváncsian vártam Agnes és Lockwood szála hova fut. Sajnáltam szegény Twist Olivért, akit az anyukája nem foglalkozik, ugyanakkor a legjobb helyen tölthette a délutánjait. Jasmin jelenléte emelte a könyv hangulatát és az ő szerelmi szálának is örültem. Dresden asszony és a kék lámpa mellett folyton gépelő író nagyon jó mellékszereplők voltak. 

Meglepett, hogy moly.hu-n amikor néztem 75% körüli volt szegény könyv értékelése, mikor ezt a blogbejegyzést írom, akkor már 79% lett. Ha nincs a NIOK valószínűleg a kívánságlistám végén landolt volna ezek alapján. Szerintem sokkal jobb ez a könyv, mint 79%, de megértem és persze elfogadom mások véleményét. Ugyanakkor kedves Olvasó, ha egy kikapcsoló, humoros regényre vágysz, akkor ezt a könyvet mindenképp ajánlom. 💖

Szabados Ági levele pedig még különlegesebbé tette az olvasás élményt. 😍

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Livingstone úr felháborítónak találta, hogy Roberta Twist a presbiteriánus Szent András-templomban Olivérnek kereszteltette egyetlen fiát. Nem mintha bármi kifogása lett volna a presbiteriánus hívők vagy a Szent András-templomban Olivérnek kereszteltette egyetlen fiát. Nem mintha bármi kifogása lett volna a presbiteriánus hívők vagy a Szent András hajmeresztő kupolája ellen, hanem mert igen nagy aljasságnak tartotta, hogy valaki hétfőtől péntekig a boltja ajtajában hagyjon egy Twist Olivér nevű gyereket."

"- A Shakespear Társaságnak sem kellek. 
- Talán megemlítetted nekik Marlowe nevét?"

"(...) - És miért szeretne könyvesbotban dolgozni?
- Az időbeosztás miatt. Össze tudnám egyeztetni a koktélbárral. Nem hinném, hogy könyveket árulni nehezebb volna, mint italokat keverni.
- Egyáltalán nem az.
- Iszákos vendégek vagy könyvmolyok... Mindkettő függő, és mindkettő igyekszik kedvére eltölteni a szabadidejét, nem igaz? 
- Maga egy költő."

"- És hát általános igazság, hogy minden valamirevaló szerelmi történet egy teázásra szóló meghívással kezdődik."

"- Ez itt a romantikus sarok - magyarázta a kisfiú, miközben a szóban forgó helyre kísérte. 
Agnesnek nem kellett megkérdeznie, mire is utal, amint megpillantotta a püspöklila bársonyhuzatos karosszékeket, meg a Shelley, Byron, Coleridge, Wordsworth, Goethe, Keats, Scott, és a romantika gyógyíthatatlan betegségében, kínok közt szenvedő más szerzők műveivel megpakolt, alacsony asztalt."

" Egy kínai mondás szerint "ha nem tudsz mosolyogni, ne nyiss üzletet". A Drake-ek - kiknek szakálla megnehezítette az ilyen jellegű arctornát - kedvességgel, kellemes modorral és jó szándékkal helyettesítették a mosolygást."

" (...) - Mindig van kivétel. Visszaadtam neki az Anna Karenina árát, és soha többé nem ajánlottam neki orosz szerzőt. Fáj tőlük a feje."

" - A trükk abban rejlik, hogy nem szabad kimondani, "régész vagyok" vagy "asztronauta vagyok". Te sok minden vagy: ember, Livingstone úr asszisztense, csinos...
- Köszönöm.
- ... jó Pán Péter-olvasó, szimpatikus, okos... És mindez együtt a javadra válik, úgyhogy ne légy szomorú."

"- Nem találom a helyem a világban, akár egy asztronauta, aki eltévedt a világűrben, és hazavágyik. 
- Az engem nem zavarna. (...)
- Miért nem? 
- Mert előbb-utóbb mindig akad valaki, aki szeret bennünket annyira, hogy hazavigyen. - Kezébe adta a Pán Péter-t, és szelíd bociszemekkel nézett rá. - Olvasol még egy kicsit, kérlek? "

"- Scotland Yard - mondta, inkább kijelentő, mint kérdő módban.
- Igen, uram.
- Megköszönném a diszkrécióját, habár a lélegzetem is elállt." 

"Új színt loptak az életébe olyasféle részletek, mint A vihar új kiadása; Desden asszony sirámai, Twist Olivér értekezései, vagy Edward Livingstone szenvtelen angol flegmája. Rájött, hogy csak nézőpont kérdése, és a szürke világ színesbe fordul. Kezdte megérteni, hogy a boldogság a legapróbb, legészrevétlenebb rügyekből fakad. És felötlött benne kérdés, vajon lehetséges-e, hogy minden, ami jó a világon, egyetlen könyvesboltba is belefér."

"- Mi az a feelgood?
- Olyan regények, amelyekben a főszereplők sosem esznek mángoldot - foglalta össze Agnes, miután számbavette a könyveket, amiket a barátnőjétől kapott. - Olyan történetek, melyekben nem történik semmi egetverő, és a főszereplők nem valami nagy hősök. Ahol a boldogság a röpke pillanatokban és a hétköznapi gesztusokban rejlik..."

"- Mi történt? Miért ilyen rossz hangulatban? - szólalt meg Agnes. (...)
- Nekünk, angoloknak, hm, hm, sosincs rossz hangulatunk. Se jó, se rossz. Mi csak a pragmatizmusunkkal és a forró vizes palackjainkkal büszkélkedhetünk."

"- Ismét felterjesztettek a Scrooge-díjra - sziszegte a foga közül, a pipája rejtekéből. - Immár harmadszorra. 
- A Scrooge-díjat - magyarázta Caldecott - a legmogorvább könyvkereskedőnek ítélik oda évente. Olyasfajta kitüntetés, hm, hm, amely a londoni könyvkereskedők különc természetének fokmérője.
- És Livingstone úr kapott már ilyet?
- Még soha - felelte mosolyogva az agg szabómester."

"- Elnézést - fordult udvariasan Livingstone úrhoz -, el kell olvasnom az Alice-t, Lewis Carrolltól.
- Csodaországban vagy A tükör másik oldalán...?
- Otthon, ha lehet...
- Ezt nevezem! Máris keresek egy-egy példányt, mindkét regényből. Ha valaki ebben a városban érdemes rá, hogy Carrollt olvassa, akkor az ön."

"-(...) Önről azonban úgy vélem, regényhős, ezért nagy dolgokat várok magától. Ugyanakkor félek is a csalódástól, ezért is orrontott meg - miután jó a szimata - némi bizalmatlanságot a részemről. 
- De milyen szempontból okozhatnék én bármiféle csalódást?
- Tudja maga jól, hogy mire célzok, John. Még egy nyomorult, rövidlátó könyvkereskedőnek is, aki Narniában felejtette az eszét, feltűnne, hogy néz az új alkalmazottamra."

"- Ha engem kérdezel... - tette hozzá Livingstone úr. - Bárki, aki téged ismer és értékel, jó Olivér, biztos valami jobbat kíván neked annál, mint hogy e négy fal közé zárva létezz, könyvek és felnőttek társaságában.
- Szeretem a könyveket.
- Igen, a felnőtteknél jobbak. 
- Nem minden felnőttel van gond... Agnes...
- Agnes nem számít, ő tündér. Nem tűnt fel, hogyan olvassa a Pán Péter-t?"

"- Hiába futsz... - kiáltotta Livingstone úr, javíthatatlan hangulatban.
- ... ha nem indulsz el idején" - fejezte be Sioban a La Fontaine-idézetet."

"- Nem értem, hogyan tévedhettem ekkorát önnel kapcsolatban - panaszkodott a könyvkereskedő. - Nem csodálom, hogy ilyen rendőrökkel még a Hasfelmetsző esetét sem sikerült megoldania a Scotland Yardnak. Talán még együtt is kocsmáztak vele."

"- Nem, nem! - állította meg őket Livingstone úr, amikor átlépték a bolt küszöbét.
- Azt mondta, hozhatok egy barátot.
- De ez egy kutya. 
- És a barátom."

"- Ott van az otthonunk, ahol a könyveinket őrizzük. Sir Richard F. Burton."

Fülszöveg:

„– ​És ezen a héten milyen olvasmányhoz volna kedve?

A nő egy másodpercig sem habozott a válasszal:

– Valami horrorhoz.

– Javítson ki, ha tévedek, de mintha Stephen Kinggel már leszámolt volna.

– Kinget nagyon szeretem, de most egy új szerzővel próbálkoznék.

– Mi az, ami önben félelmet kelt?

Dresden asszony vállat vont, és Edwardnak akkor tűnt csak fel, hogy a nő otthoni papucsban lépett be a boltba.

– Úgy sejtem, ön már semmitől se fél – jegyezte meg.

– Fiatalkoromban rettegtem az adóbevallástól, nagyanyám derűs történeteitől és a nászéjszakámtól.

Ez utóbbi megjegyzés arra inspirálta Livingstone urat, hogy otthagyja vevőjét, majd Mary Shelley Frankenstein-jének egy szép olajzöld vászonkötésű példányával térjen vissza a romantikusok sarkából.

– Ez itt – figyelmeztette az asszonyt, mielőtt átadta volna neki a könyvet – a valaha írt legfélelmetesebb könyv.

– Úgy tudom, egy szörnyetegről szól.

– »Ott leszek veled a nászéjszakádon« – idézte fejből Livingstone úr. – Hát mi lehet ennél félelmetesebb?”

London a csodák városa. Így amikor Agnes Martí, a Barcelonából érkező régészlány betéved Edward Livingstone, a hírneves felfedező leszármazottjának varázslatos könyvesboltjába, rögvest Alice, Pán Péter, Twist Olivér társaságában és világában találja magát. Nem kevés furcsa kérdésekkel hozzá forduló vásárlóval, vagy egy kék fénybe burkolózó, állandóan körmölő íróval. A könyvespolcok és a világirodalom labirintusában lépten-nyomon rejtélyekbe botlik, melyek megfejtéséhez egy detektív szegődik mellé társául a Scotland Yardtól – hogy közösen leljék meg a legtitokzatosabb kincset, mely két embert összefűzhet…

A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei egy könyvbolond, az angol regényekért és humorért egyaránt lelkesedő spanyol író csodás ajándéka minden, szintúgy a könyvekért rajongó, az irodalom és a szív titkaira egyformán kíváncsi olvasónak.

Na és a Sztárom a párom című film kedvelőinek…

2021. november

Szvetlana Alekszijevics: Utolsó tanúk

Kedves Olvasó!

Tavaly májusban olvastam az írónő Csernobili ima című könyvét. Brutális, kemény interjúkból álló könyv volt, így tudtam Szvetlana Alekszijevics többi könyve sem lesz egy egyszerű olvasmány. Idén kicsit több, mint egy évvel később az írónő másik irodalmi Nobel-díjat kapott interjúregényét is megvettem, majd hamarosan elkezdtem olvasni. 

Érdemes tudni, hogy Szvetlana Alekszijevics volt az első, aki megmutatta az olvasóknak, hogy a II. világháború nem csak a katonákról, a frontokról kell hogy szóljon. Elsőként interjúvolt meg nőket és gyerekeket. 

Az Utolsó tanúk száz interjúból áll, olyan nőkkel és férfiakkal beszélt az írónő, akik a második világháború alatt 4-16 évesek voltak. Először gondoltam bele, hogy azt a generációt mekkora mértékben nyomorította meg a második világégés. Óriási lélekerőre van szükség a könyv végig olvasásához. Hetekig gondolataimban jártak a történetek, a kilakoltatások, Minszk felégetése, ahogy az emberek vonattal próbáltak menekülni, amit viszont folyamatosan bombáztak. A nácik embertelensége, brutalitása nem csak a haláltáborokban, hanem itt a megszállt területeken is óriási mértékeket öltöttek. Felkavaró, leírhatatlan az a gonoszság, ahogy nőket, gyerekeket, időseket és férfiakat kínoztak, csonkítottak, öltek meg. Nagyon sokan hamar árvák lettek, voltak akik a frontokról akár mai napig visszavárják apukájukat és voltak, akiknek a szeme láttára ölték meg anyukájukat. A gyerekek hamar felnőttek lettek, meg kellett tanulniuk túlélni, éheztek, menekültek, rejtőzködtek, gyárakban dolgoztak, vagy elrabolták őket, hogy a náciknak legyenek állandó véradójuk, ugyanis ezek az elvetemültek úgy gondolták a harcokban megsérült katonák gyorsabban meggyógyulnak a gyerekek vérétől. 

A könyv először 1985-ben jelent meg, így akkor még sokan dolgoztak, megtörve, teli fájdalommal, békétlenséggel, akár örök magányban. Több évtized távlatából is alig tudtak beszélni az emlékeikről, hiába voltak túl fiatalok emlékeikben tisztán, kegyetlenül megmaradtak az események. 

Fájdalmasak ezek a történetek és megértem, ha valaki nem akarja kezeibe fogni ezeket a könyveket. Engem felráznak, elkezdtem örülni a gyerekkorom ártatlanságának, nem volt minden perce egyszerű és felhőtlen boldogság, de nem is törte félbe egy háború. 

Amikor igaz történeteket olvasok mindig arra gondolok, hogy attól mert még nem tudok róluk sajnos ezek a történetek megtörténtek és ha egyszer fel kell ismerni a szörnyű helyzeteket a múlt alapján talán hamarabb észrevehetem. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

 "Véget ért a háború, várok egy napot, kettőt, de senki nem jön értem. Nem jön a mama, a papa meg, hát ő a seregben van. Így vártam két héten át, többet aztán nem volt erőm várni. Felszálltam valami vonatra, bebújtam a pad alá, és utaztam... Hogy hova?... Azt nem tudtam. Azt hittem, hisz olyan gyerek voltam még, hogy minden vonat Minszkbe megy. És hogy Minszkben vár a mama! Aztán megjön a papa... A hős! Érdemrendekkel, kitüntetésekkel. 

  Meghaltak valahol a bombázásban. A szomszédok aztán elmesélték, hogy elindultak kettesben, hogy megkeressenek. Futottak a vasútállomásra...

  Ötvenegy éves vagyok, vannak saját gyerekeim. De akkor is a mamámat akarom..."

"Betekernek valamibe, és elrejtőzünk a mocsárban. Ott gubbasztunk egész nap, egész éjjel. Hideg az éjszaka. Szörnyű hangon visítoznak az ismeretlen madarak. A hold mintha nagyon fényesen ragyogna. Félek! És ha meglátnak vagy meghallanak minket a német kutyák? Néha eljutott hozzánk a rekedt ugatásuk. Reggel megyünk haza! Haza akarok menni! Mindenki haza akar menni, a melegbe! De már nincs meg a ház, csak egy halom füstölgő parázs. Minden elégett...

  A nagymama hallgatott, hallgatott, éjjel meg beszélni kezdett: "Jaj, te házacskám! Jaj, te házacskám! Már kislány koromban tebenned járkáltam... Ide jöttek a kérők, j-a-a-a-aj..." Úgy járkált a fekete udvarunkon, mint egy kísértet. 

  Reggel kinyitom a szemem - a földön alszunk. A kertünkben."

"A háború az én történelemtankönyvem. A magányom... A gyerekkor idejét elveszítettem, az kihullott az életemből. Gyerekkor nélküli ember vagyok, gyerekkor helyett nekem háború jutott. 

  Ennyire aztán csak a szerelem rázott meg. Amikor szerelmes lettem... Amikor megismertem a szerelmet..."

"Megyek ki az étkezőből, egyszer csak az összes gyerek azt kiabálja: "Megjött a mamád." Csengett a fülem: "A mam-á-á-ád...!" Minden éjjel a mamával álmodtam. Az igazi mamámmal. És hirtelen ott van a valóságban, én meg azt hiszem, hogy álmodom... Látom: a mama! És nem hiszem el. Néhány napon át mindenki biztatott, de én csak nem mertem odamenni a mamához. És ha ez csak álom? Álom! (...) Féltem... Féltem hinni a boldogságban... 

   Most is... Egész életemben sírok a boldog pillanatokban. Folynak a könnyeim. Egész életemben... (...) Boldog vagyok." De soha nem tudok teljesen boldog lenni. Egészen boldog. Nem sikerül nekem a boldogság. Félek a boldogságtól. Mindig úgy érzem, hogy úgyis mindjárt vége lesz. Mindig bennem van ez a "mindjárt". Az a gyermeki félelem..."

"A háború előtt szerettem, amikor a papa mesélt, sok mesét ismert, és jól tudott mesélni. A háború után már nem akartam meséket olvasni..."

"Talált egy kézigránátot. És ringatni kezdte, mint egy babát. Bebugyolálta valami rongyokba, és ringatja... A gránát kicsi, mint egy játékszer, de nehéz. Az anyja nem ért oda időben...

   A háború után nálunk, a faluban, (...) még két évig temették a gyerekeket. Mindenütt ott hevertek a vasak. Kilőtt fekete tankok, páncélozott csapatszállítók. Akna- és bombadarabok... Nekünk meg nem voltak játékaink... Aztán mindezt elkezdték összegyűjteni és elszállítani valami gyárakba. A mama elmagyarázta, hogy ezekből a vasakból traktorokat fognak gyártani. Munkagépeket és varrógépeket. Ha láttam egy új traktort, nem mentem oda hozzá, féltem, hogy felrobban. És fekete lesz, mint a tank...

  Tudtam, milyen vasból készítették..."

"Elég! Kész! Nagyon izgatott lettem... Nem szabad izgulnom. Beteg a szívem. Megmondom magának, ha nem tudná: azok, akik a háború alatt voltak gyerekek, gyakran hamarabb halnak meg, mint az apáik, akik harcoltak a fronton. Hamarabb, mint a volt katonák. Hamarabb...

  Már mennyi barátomat eltemettem..."

"A németek úgy gondolták, hogy az ötévesnél fiatalabb gyerekek vére segít a sebesülteknek gyorsabban felgyógyulni. Hogy fiatalító hatása van. Ezt persze csak később tudtam meg...

 (...) Amikor a németek kezdték elhagyni Minszket, amikor vonultak vissza... az a néni, aki vigyázott rám, kivitt minket a kapun. "Akinek van valakije, az keresse meg. Akinek nincs, az menjen el bármilyen faluba, ott majd az emberek megmentik."

"A háború után kezdődtek a betegségek. Mindenki betegeskedett, minden gyerek. Többet betegeskedtek, mint a háború alatt. Furcsa, nem?

   (...) A faluban egyáltalán nem maradtak gyerekek. Nincs kivel játszani az utcán..."

"A szerelvényünk gyorsabban ment, mint a háború. Megelőzte a háborút... Azokon az állomásokon, ahol megálltunk még semmit sem tudtak a háborúról, még nem látták. És mi, gyerekek meséltünk a felnőtteknek a háborúról: hogyan égett Minszk, hogyan bombázták a táborunkat, hogyan égtek a repülőgépeink. De minél messzebbre kerültünk az otthonunktól, annál jobban vártuk, hogy jöjjenek értünk a szüleink, és vigyenek el, és nem is sejtettük, hogy sokaknak közülünk már nem élnek a szülei. Ilyen gondolat még fel sem merül bennünk. Beszéltünk a háborúról, de még a béke gyermekei voltunk. Egy békés világból jöttünk."

"De hisz gyerekek vagyunk-e?... Tíz-tizenegy évesen már férfiak és nők voltunk..."

"Azzal összetörném a világát. A háború nélküli világát... Azok akik nem látták, hogy öli ember az embert, egészen más emberek..."

"Először a mi csodálatos édesanyánk ment el, aztán az édesapánk. Rögtön tudtuk, megéreztük, hogy mi vagyunk az utolsók. Onnan... abból a világból... Mi vagyunk az utolsó tanúk. Lejár az időnk. Beszélnünk kell... 

   A mi szavaink lesznek az utolsók..." 

Fülszöveg:

1985-ben ​Szvetlana Alekszijevics, egy ismeretlen, fiatal belorusz újságírónő egyszerre két könyvet jelentetett meg a második világháborúról (Nők a tűzvonalban, Utolsó tanúk), s mindkettő érzések, élmények és szenvedések szinte teljesen ismeretlen világát tárta fel. A háborús irodalomban a nők és a gyerekek addig csak mellékszereplők lehettek a férfiak mellett. Alekszijevicsnél ők kerültek a középpontba – s ezzel a női és gyermeki nézőponttal egyszeriben mintha átírta volna, pontosabbá és érzékletesebbé tette volna az addig „ismert” történelmet.
Ez a két könyv aztán szerte a világban megjelent, színdarabok készültek belőlük, vitatkoztak róluk: Alekszijevicset pedig mint egy új műfaj megteremtőjét méltatták a kritikusok. Miközben a fölbolydult, széthulló Szovjetunióban sokan úgy írtak róla, mint árulóról, aki a legszentebb érzéseket tiporja sárba.
Az Utolsó tanúk száz visszaemlékezést tartalmaz, csupa szívszorító történetet olyan emberektől, akik kisgyermekként vagy kamaszként élték át a második világháborút. Olyan emberektől, akiknek nem volt gyerekkoruk: sokan közülük elveszítették a szüleiket, s volt, hogy a szemük előtt végezték ki őket; sokan koncentrációs táborba kerültek; sokan a partizánok között éltek, sőt gyakran tizenkét-tizenhárom éves korukban már harcoltak is a németek ellen… És sokan egyszerűen csak éheztek, és próbálták valahogy túlélni az iszonyatot.
Alekszijevics később ezt a könyvét is átdolgozta: az új változatban azok a visszaemlékezések is szerepelnek, amelyek a szovjet időkben még nem jelenhettek meg, mert túlságosan riasztó képet festettek a szovjet nép háborús hétköznapjairól.

2021. január

Charles Dickens: Karácsonyi történetek

Kedves Olvasó!

Bár elmúlt karácsony ezt a könyvet jó lehet előtte és utána is olvasni. Előtte segít ráhangolódni az ünnepekre, utána pedig levezetni. 

Öt történetből áll a könyv és mindegyik magában hordoz egy-egy tanulságot, egy szívet melengető történetet. A legjobban a Karácsonyi ének, a Házi tücsök és Az élet csatája című történet tetszett. A történetekben fizikai és szellemi gazdagság kerül szembe egymással, a "rosszakból" válhat jó is a történet végére. Igaz szerelmek szövődnek a könyvben és minden nehézségeken át kitartanak egymás mellett.

Lassabban haladtam vele a hosszú leírások miatt, de megérte az aranyos happy end végek miatt. A borítója nagyon tetszik, örülök, hogy a polcomat dísziti. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Az író a Karácsony Szellemét hívja segítségül ebben az öt mosolyos-könnyes történetben ahhoz, hogy tülekedő, egymást taposó embertársaival megértesse: az ember fogalma a jóságot, a közösséggel való törődést jelenti.

A történetek erkölcsi tanulsága illuzórikus, hiszen Dickens társadalmában: az imperialista Angliában szükségszerűen uralkodik a farkasok törvénye, de realista az a kép, amellyel az író a korabeli Londont, a nyüzsgő, bűnös, emberi szenvedélyekkel teli nagyvárost helyenként a humor, helyenként pedig a pátosz eszközeivel megeleveníti.

A kötetet az eredeti kiadások illusztrációi díszítik.

2020. június

 George Orwell: Állatfarm

Kedves Olvasó!

Ennek a regénynek érdekes, durva, mély, erős és megrázó üzenete van az olvasóhoz. Bár egy farmról szól, mégis a tökéletesen bemutatja egy diktatúra kialakulását. Hogyan változik meg a mindenki egyenlő kijelentés mindenki egyenlő, de egyesek egyenlőbbek kifejezésé. Orwell félelmetesen jól átültette a mindenkori társadalmi problémát az állatok világába. 

Olvasása felkavaró érzést váltott ki belőlem, ahogy az állatok tehetetlenségét láttam a disznók uralmával szemben. 

Nem véletlenül vált klasszikussá ez a történet is. Szerintem mindenkinek egyszer el kellene olvasnia az életében. 

George Orwell másik ikonikussá vált könyvét az 1984-et már beszereztem az új Helikon zsebkönyv változatban, de 2020-ban még nem sikerült elolvasnom. Na majd jövőre hátha sikerül! 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Nem kristálytiszta hát, elvtársak, hogy életünk minden baja az Ember zsarnokságából fakad? Csak az Embertől kell megszabadulnunk, és miénk lesz, amit a munkánk hoz. Egyik napról a másikra gazdagok és szabadok lehetünk."

"… Ott már semmi nem állt, csak egyetlen Parancsolat, amely így hangzott: MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL. Ezek után már az sem látszott furcsának, hogy másnap a gazdaság munkájára felügyelő disznók mind ostort tartottak a mellső csülkükben…"

"Ez a munka szigorúan önkéntes volt, de aki kihúzta magát belőle, annak felére csökkentették a fejadagját." 

"Tudták, hogy a mostani életük kemény és sivár, gyakran éhesek és gyakran fáznak, és amikor nem alszanak, akkor rendszerint dolgoznak. De nem kétséges, hogy a régi időkben még rosszabb volt. Szívesen hittek ebben."

"– Az már más! – felelte Bandi. – Ha Napóleon elvtárs mondja, akkor úgy igaz.
– Ez a helyes szellem, elvtárs!"

"A macska az Átnevelési Bizottságba lépett be, és néhány napig buzgón tevékenykedett benne. Egy szép napon látták például, hogy a tetőn ül, és előadást tart néhány verébnek, amelyeket éppen nem tudott elkapni. Azt magyarázta nekik, hogy az állatok most már mind elvtársak, és ha valamelyik verébnek kedve van rá, nyugodtan rászállhat a mancsára."

"Valahányszor valami baj történt, szokássá vált, hogy Hógolyónak tulajdonítsák. Ha betört egy ablak, vagy eldugult egy csatorna, biztosan akadt valaki, aki azt mondta, hogy Hógolyó járt ott éjszaka és ő csinálta, amikor pedig a hombár kulcsa elveszett, az egész gazdaság meg volt győződve róla, hogy Hógolyó dobta be a kútba. Furcsamód még akkor is hittek ebben, amikor az elveszett kulcsot már megtalálták egy liszteszsák alatt. A tehenek egyhangúlag kijelentették, hogy Hógolyó beosont az istállójukba, és álmukban megfejte őket. A patkányokról, amelyek ezen a télen sok bajt okoztak, szintén azt mondogatták, hogy Hógolyóval szövetkeztek." 

"De még húszméternyire sem mentek, amikor hirtelen megtorpantak. A tanyaház felől óriási ricsaj hallatszott. Visszarohantak, és újra benéztek az ablakon. Igen: odabenn heves veszekedés tört ki. Ordítoztak, verték az asztalt, éles, gyanakvó pillantásokat vetettek egymásra, és dühödten meghazudtolták egymást. A bajt a jelek szerint az okozta, hogy Napóleon és Mr. Pilkington egyszerre játszott ki egy-egy pikk ászt. Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó." 

Fülszöveg:

„Minden állat egyenlő, de néhány állat egyenlőbb a többinél.” E szállóigévé vált mondat nagyjából össze is foglalja George Orwell 1945-ben megjelent kisregényének lényegét. Az 1984 mellett kétségkívül az Állatfarm az angol író legismertebb és legnagyobb hatású műve, amely szintén a totális diktatúrák működési mechanizmusát mutatja be – nem véletlen, hogy Magyarországon mindkét regény évtizedeken át csak szamizdat kiadásban volt olvasható.
A két mű közötti legfőbb különbség az, hogy míg az 1984 egy elképzelt – igencsak ijesztő – jövő krónikája, az Állatfarm a múlt, konkrétan a szovjet forradalom és a sztálini diktatúra kiépülésének allegóriája. A parodisztikus történet hőseiben könnyen felismerhetők a legjelentősebb szovjet politikusok (Lenin, Sztálin és Trockij), illetve a különböző állatok által szimbolizált szervezetek vagy társadalmi rétegek.