Giulia Caminito: A tó vize sohasem édes

 

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a Prológus csapatának és a Park Kiadónak a lehetőséget!

A fülszöveg alapján egy nehéz anya-lánya kapcsolatot vártam a könyvben. De ez sokkal több volt. Nem csak arról szól a történet, hogy Antonia a sajátos nevelési gondolkodásával nehezíti gyermekei felnőtté válását, megjelenik Gaia személyiség változása, ahogy felismeri a kortársaihoz képest mennyivel szegényebbek, hogy sosem kapott megfelelő szeretetet, ahogy az apja tragédiája beárnyékolta a családot, ahogy a bátyját az egyedülit, akit közel érez magához hogyan veszíti el. Gaia megtanulja hogyan küzdje ki a tiszteletet, olyanokkal szemben, akik lenézik, csúfolják. Dühe olykor nyílt agresszióban jelenik meg. 

Nehéz egy olvasmány, hiszen ott egy család, akiknek a tagjai nem tudnak egymással beszélgetni, kifejezni az érzelmeiket. Számomra úgy tűnt, hogy a veszekedések, az ordibálások is arra szolgáltak, hogy palástolni tudják egymás előtt az érzelmeiket. Az olvasó szemei előtt kikristályosodik Gaia szenvedései. Antonia gyakran szörnyen nyilvánult meg. Megalázta a lányát, nem állt ki érte, amikor Gaia-nak számított volna és bár azért bánt vele olyan keményen, hogy jobb élete lehessen mégis nem tűnik igazságosnak a bántások és támogatások aránya. 

Gaia a történet során nehezen, de felnő. Elveszít barátnőket, kit öngyilkosság, kit daganatos betegség miatt. Szerelmes lesz és csalódik. Bosszút áll és szenved. Próbál túlélni, de közben érzelmileg instabillá változik. Voltak részek, amik megleptek, amiket túl soknak éreztem, de a legvége tetszett a legjobban, ahogy az írónő lezárja ezt a történetet. Valamint nagyon jó volt az utószóból megtudni hogyan készült el a könyv. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Antonia különféle megoldásokat talál a problémákra, ritkán pofoz meg vagy rúg belénk, inkább megvon tőlünk valamit. Ha otthon ordítozunk, nem csinál vacsorát; ha ahelyett, hogy segítenénk neki az ikrek gondozásában, inkább játszunk, nem viszünk másnap uzsonnát az iskolába, vagy elveszi a tolltartónkat; ő a sztrájkok és tiltakozó demonstrációk embere." (16. oldal)

"(...) és én nem tudom eldönteni, kinek adjak igazat: anyámnak, aki nem lát semmit, vagy a fiúnak, aki mindent lát." (39. oldal)

"Ettől a mitől érzem magam fogolynak, ettől a többes szám első személytől, senki sem kérdezett meg róla, hogy részt akarok-e benne venni." (103. oldal)

"Ekkor rájövök, hogy vannak a világon az enyéimnél is szörnyűbb szülők." (152. oldal)

"Legszívesebben azt mondanám, hogy mind hazudunk a családunkról, a család a legvakmerőbb hazugságaink fészke, ahol az identitásunkat rejtettük el, meséket találunk ki, igazságtalanságokat védelmezünk, közhelyeket halmozunk fel, és kiabálások, üvöltések, titkok mögé sáncoljuk el magunkat; de nem ezt mondom neki, csak ránézek, és ennyit mondok: Mesélj valami mást." (204. oldal)

"Az első alkalom, hogy valaki ezt kérdezi tőlem: mit szeretnék? Eddig még soha senki nem ajánlotta fel, hogy teljesíti valamely kívánságomat, mindenki biztosra vette, hogy én így is elégedett vagyok, hogy nincsen semmi kérnivalóm, semmit sem kell hozzátenni az életemhez." (219. oldal)

"Átveszem a rózsacsokrot, magamhoz szorítom, Andrea szemébe nézek, és ekkor megértem, hogy senki sincs abban a teremben, aki tudná, ki vagyok." (241. oldal)

"Ez nem életrajzi, nem is önéletrajz, nem is autofikció, ez egy történet, amely számos, életből vett töredéket nyelt el, hogy megpróbáljon belőlük egy elbeszélést alkotni, azoknak az éveknek a történetét, amikor felnőttem, azokból a fájdalmakból, amelyeket csak körülhajóztam, és amelyeken keresztülmentem." (346. oldal)

A könyv adatai:

Kiadó:                         Park Kiadó

Megjelenés:                    2023

Oldalszám:                   348

Fordító:                        Lukács Margit

Megvásárolható:           Park Kiadó

Fülszöveg:

A harcias és őszinte Antonia arra tanítja a lányát, hogy ne várjon semmi jót az emberektől. Gaia pedig megtanulja: ne panaszkodjon. De aztán amikor először találja magát szemben a hétköznapi alattomossággal, a kislány kiszámíthatatlan, pusztító erőt fedez fel magában. A narrátor áradó kamaszhangon mesél erről a drámai, mégis álomszerű ifjúkorról. Barátai, szerelmei, dacos tekintete úgy őrződnek meg szívünkben, mint a tó fenekén a titokzatos betlehem.

A könyvet keresd a @parkkonyvkiado oldalán vagy a https://bit.ly/atovizesohasemedes linken!

Monika Peetz: Nyári nővérek

 

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget Békési Anitának és a Park Kiadónak a lehetőséget!

A Nyári nővérek című kötet négy nővére történetét dolgozza fel. A testvérek túl korán veszítették el édesapjukat, az élet pedig elsodorta egymástól őket, mindegyik nővér éli a saját életét, amikor is édesanyjuk Hollandiába hívja őket azonnal. Titokzatossága nem sok jót sugall, így a nővérek útra kelnek. Gyerek koruk nyarainak színtere volt Hollandia, ezért az olvasok több visszaemlékezésről is olvashat. Bár a nyári nővérek felnőttek, teljesen különböznek egymástól, de ugyanúgy veszekednek, mint a gyerekek. 

Az első kötetben főleg Yella szemszögét ismertem meg. Az anyja és a nővérei szerint is túlérzékeny. Úgy éreztem sokszor nem voltak tekintettel rá. Ebben a kötetben főként a házasság fontosságát járják körbe a szereplők. A mai világban még mindig szükséges-e? A négy nővér ezen a téren is más-más szemszöget képviselt. 

Érdekes könyv volt. Számomra kicsit sokáig tartott, mire eljutott a történet a konkrét indokokig. De a legjobban az zavart, hogy nem derült ki az apukáról több információ, konkrét esemény a balesetekor. Úgy sejtem ezt a szálat az írónő majd a legkisebb testvérnél fogja kibontani. Ahogy a lányok további sorsa is a következő kötetekben fog folytatódni. Kíváncsi vagyok, hogy fogja folytatni ezt a könyvsorozatot az írónő. 

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5)

Idézetek: 

"A hangvétel ellentmondást nem tűrő, az ok rejtélyes, a helyszín pedig nyugtalanító volt." (12. oldal)

"- Nem vagyunk alkalmasak a hétköznapokra - mondta mindig Doro. - Mi csak nyári nővérek vagyunk." (18. oldal)

A könyv adatai:

Kiadó:                         Park Kiadó

Megjelenés:                  2023

Oldalszám:                   284

Fordította:                   Szitás Erzsébet

Megvásárolható:           Park Kiadó - Libri Könyvesbolt

Fülszöveg:

A ​Keddi nők szerzőjének új regénye Szerelem és rivalizálás, bűntudat és vezeklés – nyers közvetlenséggel, lakonikus humorral és megkapó könnyedséggel. A sikeres jelmeztervező, Doro; az érzékeny családanya, Yella; a légiesen modern, de gyökértelen Amelie; a racionális kémikus, Helen – négy testvér, akik cseppet sem hasonlítanak egymásra. És akik az anyjuk hívására, minden ellenérzésük dacára egyként útra kelnek a holland faluba, Bergenbe. A csodás partra, ahol gyermekkoruk nyarait töltötték – és ahova sohasem akartak visszatérni. Itt veszítették el az apjukat. Mi viszi rá mégis az anyjukat, hogy ide szervezzen családi találkozót? Mi az a hír, amit képtelen máshol megosztani? És miért a nagy titkolózás? De nem csak az anyának van titkolnivalója – ahogy sorban bomlanak ki az újabb és újabb rejtélyek, már az is megkérdőjeleződik, kik voltak ők, és most kicsodák. Monika Peetz a Keddi nők után új sorozatba kezd: a Nyári nővérek első regényében együttérzőn mutatja be Yella zűrzavaros világát. A sorozat későbbi kötetei tovább mesélik a nővérek történetét. „Mit kell tenned, ha eltévedsz? Ezer különböző válasz is adódik. Az egyik, hogy menj vissza az utolsó ismert helyre.” Monika Peetz író, dramaturg, forgatókönyvíró. Keddi nők című regénye 2010-ben jelent meg Németországban, és még abban az évben több mint egymillió példány kelt el belőle. Azóta 26 nyelvre lefordították és meg is filmesítették. Magyarul a Keddi nők, a Léböjt Hotel és A keddi nők és a sok zöldség című kötetei jelentek meg.

Robert Capa: A tetten ért halál

 

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Békési Anitának és a Park Kiadónak a lehetőséget!

Még a fotótanfolyam keretén belül kellett riport fotó anyagot készítenem. Voltak terveim, de még nem éreztem az igazinak a képeimet, az ötleteimet. Szokásomhoz híven ihletet, tudást kezdtem el gyűjteni az internet segítségével. Elég hamar szembejött velem Robert Capa, Gerda Taro és munkásságuk. Jobban meg akartam ismerni őket, aztán nemrég a barátnőmmel találkoztunk egy kávé erejéig, előtte pedig könyvesbolt túrát tartottunk, akkor láttam először ezt a könyvet. Rögtön úgy éreztem, hogy el kell olvasnom, látnom kell a képeket.

Ennek a könyvnek főszerzője Robert Capa, született Friedmann Endre Ernő néven, magyar zsidó családba. 1933-ban Párizsba menekült, itt ismerkedett meg Gerda Taro-val, aki szintén zsidó származása miatt emigrált. Párizsban változtatták meg neveiket, ekkor vált Freidmann Endréből Robert Capa-vá, míg Gerda a vezetéknevét változtatta meg Taro-ra egy japán fotográfus után. A szerelmeseket a spanyol polgárháború tette igazán híressé. A tetten ért halál című könyv borítóján látható kép, melyet Capa fotózott és A milicista halála néven vált világ szerte híressé. Bár a mai napig vitatják mennyire valóságos a kép, hiszen az akkori gépek expozíciója sokkal lassabb volt, mint a modern gépekké, mégis engem megbabonáz az egész. A kötet ezt a háborút dolgozza fel, Capa jegyzeteivel együtt, végig néztem ahogy a polgárháború kitörése után a két szerelmes megérkezett és elkezdték fotózni az embereket, azokat az egykor élő személyeket fotózták, akik hittek valamiben és ezért fegyvert is fogtak. Sokszor arra gondolatam, hogy az előttem lévő képeken szereplők valószínűleg már nem élnek, de ezek a fotók megőrzik őket az örökké valóságnak. Ott voltak a fronton, az utcákon és még egy kórházba is elmentek. 

Robert Capa a leírások szerint, amikor úgy érezte eleget fotózott tovább állt, hogy egy újabb frontra való utazásukat megszervezze. Gerda viszont maradt, és egy ellenséges tank megölte. Így ő lett az egyik első női fotoriporter, egyben az első nő, aki haditudósítás közben halt meg. 

A harmadik fotógráfus Chim-mel együtt Robert Capa és Henri Cartier-Bresson megalapította a Magnum fotóügynökséget. Ő 1956-ban halt meg, miközben a szuezi válságról tudósított. 

Capa még a második világháborúról is készített képeket, ő az egyetlen, aki a normandiai partra szállásról is tudósított, erről természetesen legendák maradtak fent, csak úgy mint A milicista haláláról. Elvileg miután reggel az első partraszállókkal együtt megérkezett, elkészítette a másik leghíresebb képét, majd a londoni irodába ment, ahol az asszisztensekre hagyta a képeit és elment aludni. Az akkor 15 éves Larry Burrows (aki később maga is hadifotós lett) annyira kíváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a képek. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, sok felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotó megsemmisült, a megmaradtak is elmosódottak lettek.

Capa egyik idézete szerint élt: "Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel."  Talán a sors furcsa fintorra, hogy épp Indokínában egy aknára lépve érte a halál. 

Három nagyszerű fotográfus képeit örökíti meg ez a könyv, három olyan különleges emberét, akiknek élete tragédiával ért véget. Számomra fontos lett ez a kötet. 

Na, de sokat meséltem az emberekről, most viszont kicsit írnék a könyvről is. Az első, ami feltűnt, hogy a képek alá nem lettek feltüntetve, hogy kikészítette, ami egy három fotográfus könyve esetén nagyon is hiányzik. A másik feltűnő dolog akkor tudatosult bennem, amikor a kötet végére értem, ugyanis a borítón kívül sehol máshol nem szerepel A milicista halála című kép. Sajnos ez a hiányosság az évek alatt problémát okozott, hiszen, könnyen sérültek az előborítók, elvesztek, így pedig a mű hiányos lett. Cynthia Young a kötet végén ír a hiányosságokról, maga a kötet elkészüléséről. Bár az újabb kiadásoknál már észrevették ezeket a hibákat az eredetit hűen megőrző utánnyomtatásokat jelentetnek meg, a végén Young magyarázatával és a legutolsó oldalra beillesztették melyik kép ki által lett fotografálva. 

Sajnos az első kiadás nem volt jól összeszerkesztve, teli volt hibákkal. Mégis számomra ezekkel együtt is nagy becsben tartott kötet lett. Olvasva a sorokat, látva a képeket nemcsak a múlt, hanem a jelen borzalmai is megelevenednek. 

Csak ajánlani tudom!

"Egy-egy nagy esemény jól kivágott része többet képes megmutatni a valóságról olyasvalakinek, aki nem volt jelen, mint a kép egésze."

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek:

"GERDA TARÓNAK,
AKI EGY ÉVET TÖLTÖTT A SPANYOL FRONTON , 
                                                        ÉS NEM JÖTT VISSZA.
Madrid, 1937. december                                                        R.C."

"Ezek a férfiak, akikre rászakadt a spanyol köztársaság megvédésének terhe, figyelmesen hallgatják a beszélőket. Az ő dolguk cselekedni. Az ő dolguk meghalni. Az övék a végső győzelem."

"Egy pötty leejtett egy bombát az égből, és ez történt. A hat emeleten élt életek folytatását a hullaházban kell keresni."

"Ebben a háborúban senki sehol nincs biztonságban. A nők a háttérben maradnak, de a halál, az égből jövő, leleményes halál rájuk talál. Otthon. A fronton a férfiak szorongva nézik a vonalakon átrepülő bombázókat, mert tudják, hogy azok sem élveznek védelmet, akik nem harcolnak; ezt jelenti a totális hadviselés."

"A légitámadás mindig ugyanúgy zajlik: felvisít a szirénahang, az emberek rémülten rohannak fedezékbe, dörögve hullnak a bombák. Aztán leszáll a por, és előmerészkednek az élők. Sokuk első útja a hullaházba vezet, hogy kiderítsék: fiuk, apjuk vagy anyjuk - valakijük, aki nem ment haza - szerepel-e az aznapi halottak jegyzékében..."

Cynthia Young
A tetten ért halál
"Nem tudjuk, mennyit dolgozott a könyvön, de azt igen, hogy elkötelezett fotóriporter volt; az antifasiszta harcról tudósító képeivel a köztársasági ügyet szolgálta."

"A tetten ért halál a spanyol polgárháború első évének eseményeit kíséri figyelemmel fényképeken keresztül. A képek és képszövegek diadalmas pillanatok és háborús borzalmak láttatásával rajzolják ki egy rendkívüli időszak krónikájának ívét: a demokratikusan megválasztott spanyol kormányt támogató köztársasági erők azért harcolnak, hogy leverjék a Francisco Franco tábornok vezette fasiszta felkelést. Capa egy német fotóriporternek - egyben kedvesének -, Gerda Tarónak ajánlja a könyvet, akit 1937 júliusában a spanyol fronton ért a halál. A képi rekviem nemcsak Taróra emlékezik, hanem azokra az ezrekre is, akik harc közben estek el."

"Gerda halála minden korabeli beszámoló szerint mélyen megrázta. Két éve dolgoztak együtt, olykor együtt is éltek - két fotóriporter, az első, nagy nemzedék képviselői: azok közé tartoztak, akik közvetlenül a frontról tudósítva maguk is harcoltak - nem véletlenül tekintik sokan a spanyol polgárháborút egyben a történelem első médiaháborújának. Capa és Taro különleges, modern kapcsolatban álltak egymással, kölcsönösen tiszteletben tartották egymás szabadságát."

A könyv adatai:

Kiadó:                         Park Kiadó

Legutóbbi megjelenés:     2021

Oldalszám:                   112

Megvásárolható:           Park Kiadó

Fordította:                   Lukács Laura 

Fülszöveg:

A ​tetten ért halál című könyvnek, amely angolul Death in the making címmel 1938-ban jelent meg, még nem volt magyar kiadása. Ez az új reprint kiadás, egy fotótörténeti ritkaság, pontos mása az 1938-as kötetnek, de az eredeti papírképek és negatívok felhasználásával új másolatok készültek hozzá, és kiegészült egy történeti igényű esszével. A fotók szerzőségét is sikerült pontosan azonosítani, ennek során derült fény arra, hogy közülük néhányat Robert Capa és Gerda Taro mellett barátjuk, Chim készítette.

A képszövegeket Robert Capa, az előszót Jay Allen írta. A könyvet André Kertész tervezte.

A tetten ért halál fényképeken keresztül követi nyomon a spanyol polgárháború első évének eseményeit. A fotók és az azokat kísérő szövegek egy rendkívüli időszakban ragadják meg a diadalmas pillanatokat, és rajzolják ki a háborús borzalmak krónikájának ívét: a demokratikusan megválasztott spanyol kormány védelmében a köztársasági erők összefognak, hogy leverjék a Francisco Franco tábornok vezette fasiszta felkelést. Képi rekviem ez, mely emléket állít a kezükben fegyverrel elesett harcolók ezreiről. 1937 őszén, amikor ez a kötet készült, már világosan látszott, mennyire megszenvedi a spanyol köztársaság, hogy számos európai ország és az Egyesült Államok – a be nem avatkozás politikáját választva – elárulta ügyüket. A tetten ért halál elégikus hangvételű tisztelgés az áldozatvállalás előtt.

Robert Capa huszonöt éves volt, amikor A tetten ért halál megszületett. Az ő képein kívül Gerda Taro német fotóriporter – ő 1937 júliusában vesztette életét a spanyol fronton –, valamint lengyel kollégájuk, Chim képei fejezik ki a szenvedélyes hitet és elköteleződést a demokrácia egyik legnemesebb ügye mellett.

2022. május

Mary Ann Shaffer · Annie Barrows: Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság

Kedves Olvasó!

Először a filmet láttam, amit nem volt egyszerű megtalálni, hiába Netflixes. 

A film szinte mindenben eltér a könyvtől, így inkább két különböző műként él a fejemben. Valószínűleg azért szeretem mégis a filmet már az első pillanattól fogva, mert több a Downton Abbey-ben játszó színész megjelent a képernyőn (Lily James, Jessica Brown Findlay, Penelope Wilton, Matthew Goode 💖). Óriási kedvencem lett idén az a sorozat, de most visszatérek a Krumplihéjpite Irodalmi Társasághoz. Szerettem a színészek játékát, akik sikeresen hozták a könyvbeli karakterek viselkedését. A képivilág és a film hangulata is elnyerte a tetszésemet. 

 A regény levélregény, így a bevezetésben nincsenek bemutatva a szereplők. Mivel előbb láttam a filmet, emiatt nekem nem okozott problémát ennek hiánya. 

Két évvel ezelőtt a Nincs időm olvasni kihívás közös könyve volt és azóta motoszkált a fejemben, hogy nekem is el kell olvasnom ezt a regényt, csak valahogy nem jutottam el idáig. Tavaly viszont A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei című könyv után úgy éreztem idén egy hozzá hasonló regényt szeretnék olvasni, és ekkor jött velem szembe ismét a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság. Visszagondolva a legjobb pillanatban érkezett az életembe, mert olyan hangulatban ért, amivel a legnagyobb élvezetet okozta az olvasása. 

Kikapcsolt a Juliet levelezésének olvasása, voltak persze levelek, amik megnevetettek, és voltak szomorúak is, hiszen a történet a második világháború után nem sokkal játszódik. 

Nagyon jó volt olvasni erről az irodalmi társaságról, ahogy különböző olvasmányaikat megosztották egymással, majd Juliet-tel is. Azt éreztem olyan jó lenne egy ilyen társasághoz tartozni. Összeülni, megbeszélni az olvasásélményeket, támogatni, átsegíteni egymást a nehéz időkön. Izgalmas rész volt, muszáj kiemelnem, mert kimaradt a filmből, hogy Isola nagymamája lehet, hogy Oscar Wild-tól kapott leveleket, ez pedig a könyvre jellemző aranyos, humoros jelenetek által derült ki. Persze megindul a szereplők nyomozása az igazság után, de nem árulom el hogyan zárul le ez az ügy. Ezt a részét a történetnek még izgalmasabbá tették az írónők, és nem tudtam letenni a könyvet. 

Úgy gondolom végre egy könyv, amiben Anne Brontë-ra is felhívják a figyelmet, imádtam azokat a részeket, mind a regényben, mind a filmben!

A karakterek szerethetőek, más aspektusból mutatták be a történelmet, egy tényleg létező szigeten. Szívmelengető volt olvasni, ahogy guernsey-i lakosai megnyíltak Juliet-nek leveleiken keresztül, később pedig ahogy befogadták őt, mintha mindig is közöttük élt volna. Juliet pedig felnőtt az új helyzethez.

Egy szó, mint száz, imádtam ezt a könyvet! És csak bíztatni tudlak kedves Olvasó, Te is olvasd el! 

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Ui.: A Megaláztatás völgyében éneklő pásztorfiút nem a közönséghez vágtam, hanem a beszédtanárnőmhöz. A lába elé céloztam, de elhibáztam."

"Kedves uram!

Az Oakley utcából már elköltöztem, de igazán örülök, hogy a levele éppúgy megtalált, mint ahogy a könyvem megtalálta önt. Szívszorító érzés volt megválni Elia válogatott esszéitől, de két példányom volt belőle, és a könyvespolcomon kitört a helyhiány. Mégis árulásnak éreztem, hogy eladtam, de ön megnyugtatta a lelkiismeretem.

Kíváncsi lennék, hogy került a könyv Guernsey-re. Lehet, hogy a könyvekben valamilyen fészekrakó ösztön munkál, amely igazi olvasóikhoz vezérli őket. Milyen szép volna, ha ez igaz volna!"

"Évek óta járok hozzájuk, és mindig megtaláltam azt a könyvet, amelyik éppen kellett - és még további hármat, amelyekről nem tudtam, hogy kellenek."

"Az irodalmi társaságok terén egyikünknek sem voltak tapasztalatai, így magunk alkottuk meg a szabályainkat. Felváltva számoltunk be az elolvasott könyveikről. Eleinte higgadtságra és tárgyilagosságra törekedtünk, de ezzel hamar felhagytunk; a felszólalók célja ettől kezdve az lett, hogy kedvet csináljanak a többieknek a szóban forgó könyv elolvasásához. Ha ugyanazt a könyvet már ketten olvasták, vitatkozhattak róla; ez volt az egyik legfőbb mulatságunk. Faltuk a könyveket, beszélgettünk és vitatkoztunk róluk, és eközben egyre közelebb kerültünk egymáshoz. A sziget többi lakosa közül is jó néhányan jelentkeztek tagnak, és így a közösen töltött esték egyre élénkebbé és örömtelibbé váltak; időnként már-már megfeledkeztünk a kinti sötétségről. Még most is összejövünk minden második héten."

"Mindketten a tenger partján lakunk. Én sok mindent termelek, és nevelem a tyúkjaimat meg az Ariel nevű kecskémet. Van egy papagájom is, Zenobiának hívják, és nem szereti a férfiakat."

"Szomszédnőmnek, Evangeline Smythe-nek júniusban ikrei lesznek. Nem valami boldog tőlük, úgyhogy majd megkérem adja nekem az egyiket."

"Azok a derék fiúk megetettek, takarókat adtak, kórházba vittek minket. És egy hónappal később porig égették Belsent - áldassék a nevük érte. Az újságból tudom, hogy most új tábort építettek a helyén, háborús menekülteknek. A hideg futkároz a hátamon, hogy új barakkok kerülnek a régiek helyébe, még akkor is, ha nemes célra. Énszerintem azt a területet örökre parlagon kellene hagyni. Nem írok erről többet, és remélem, megérti, miért nem akarok beszélni róla. Ahogy Seneca mondja: "A könnyű bánat sokat fecseg, de a nagy bánat néma.""

"Úgy volt, hogy a társaság tegnap esti ülésén Isola tart előadást a Büszkeség és balítéletről, ám vacsora előtt Ariel felfalta a jegyzeteit. Ezért kapkodó sietséggel felmarkolt Jane Austen helyett néhány levelet, amelyeket Pheen nagymamájának (a név a Josephine becéző formája) címeztek hajdanán. A levelekből valamiféle történet állt össze."

A könyv adatai:

Kiadó:                         Park Kiadó

Utolsó kiadás ideje:       2022

Oldalszám:                     372

Borító:                        Puha

Fülszöveg:

1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.

„A szerzőpáros magával ragadó, ugyanakkor szívbe markoló könyvet írt – Jane Austen-i hangulatú, történelmi tanmesét. A leveleket nem az olvasónak címezték, mégis neki szólnak.”
Sarah Addison Allen

„Soha nem akartam annyira egy könyvklubhoz tartozni, mint a Krumplihéjpite olvasása közben. A regény minden lapjáról sugárzik a szeretet.”
The Christian Science Monitor

„Hihetetlen szerelmi történet, mely egyben a túlélésről és a hősiességről is szól, emléket állítva egy kis közösségnek, melyet a könyvek szeretete kovácsolt eggyé.”
The Charlotte Observer

2022. január

Anne Frank: Anne Frank naplója

Kedves Olvasó!

Nyomozás Anne Frank ügyében című könyv meghozta a végső elhatározásomat, hogy végre elolvassam Anne Frank naplóját. Nem tudom pontosan meghatározni eddig miért nem került erre sor. Talán kicsit féltem is ettől a műtől. De most elolvastam.

Anne tizenkét-tizenhárom éves, amikor ezt a bizonyos naplót írja. Az elején még iskolába jár, mesél az osztálytársairól, dicsekszik a hódólóiról, megemlíti kivel van nagyon jóban és kivel nem annyira. Sokat beszél az órákon, így az egyik tanár folyton fogalmazásokat ad neki büntetésként, persze Anne leleményes volt és addig adta be a frappánsabbnál frappánsabb fogalmazásokat, amíg a tanár végül megbocsátott neki és belátta ezt a lányt hagyni kell fecsegni. Nincs célja a naplóval eleinte, csak kiírja magából az eseményeket, ahogy mindig is tette. Alig érzékeli a háború közelségét, szülei jól leplezik a gyerekek elől a terveiket, félelmeiket. Ám egy nap a nővére megkapja a behívóját, ami Németországba hívja munkaszolgálatra, egy tizenhat éves lányt! Egyelő lett volna a halálával az az út, így a családnak az apuka terveinél sokkal hamarabb kell elbújniuk. Otto Frank üzletember volt, üzletének új helyének egy raktárt keresett, aminek felső része két évig volt búvóhelye a családjának. Az alsóbb szinteken pedig továbbra is dolgoztak, négy munkás pedig az életét kockáztatta, amikor beleegyezett a tervbe, hogy zsidókat bújtatnak, ételt, ruhákat szállítanak nekik. Ugyanakkor ez a négy ember a Frank család bizalmasai, barátai lettek. 

Hamarosan a négy tagú családhoz csatlakozott Otto tulajdonostársa, annak felesége és fiúk. Majd még egy kis idő múlva egy fogorvos. Kis helyen sokan összegyűltek, és két évig el se hagyhatták a raktár területét. Anne ez az idő alatt végig írt, megírja sérelmeit, fájdalmait, folyamatos félelmeit, attól tartott a leginkább, hogy a Gestapo egyszer rájuk talál. Kezdettől fogva rossz a viszonya az édesanyukájával, ezen a bezártság csak ront, így szinte minden bejegyzésben ott szerepel a kettejük vitája. A másik családdal sem sikerül eleinte kijönniük, a bezártság nehézségeket szül, a háború előre haladtával pedig még nehezebbé válik a nyolc ember étkeztetése. Sokszor visszatér Anne naplójában, hogy a másik család és a fogorvos is eldugnak ételeket és nem osztják meg a másikkal. Ellenben mindenki bele akar szólni Anne nevelésébe, ami természetesen nem tetszik a lánynak. 

Ez a két év alatt Anne tizenhárom éves kislányból, tizenöt éves tinédzser lett, akit érdekel a világ, a saját és a másik nem teste. Író szeretne lenni, szeret a görög és római mitológiákról olvasni, érdeli a különböző királyi családfák. Még a szerelembe is belekóstol. És ez a két év alatt a naplójában is érezhetően változik a gondolkodás módja. Másképp kezdi figyelni a vitás helyzeteket, a saját reakciói is megváltoznak. A piros kockás csatos zárral rendelkező napló betelik, de Miep és Bep bár hasonlót nem találnak visznek neki füzeteket és lapokat is. Aztán 1944-ben meghallgatja az oktatásügyiminiszter rádióbeszédét, amiben arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy a háború után nyilvánosságra kell majd hozni mindennemű tanúságtételt a német megszálással kapcsolatosan, a szenvedéseket, amiket a holland népnek el kellett tűrni. Példaként emlegette a naplókat. Ezek után Anne visszatér az első oldalakhoz és elkezdi átdolgozni őket, betold gondolatokat. 

Magát a naplót felkavaró volt olvasni, amíg Anne, a családjával és a hátsó traktus többi bujkálójával együtt a híres partraszállásra várnak, reménykednek, a jövőjüket tervezik a háború után, addig az olvasó teljes tudatában van annak, hogy az áhított jövő, a béke számukra nem érkezik meg. A napló hirtelen véget ér, 1944. augusztus 3. a razzia előtti napon ír utoljára Anne. Nem is sejtették. Anne magával vinné a naplót, de az egyik náci mohósága miatt végül mégis ott marad, a hátsó traktus padlóján. Miep és Bep szedik össze a darabjait és Miep elrejti az irodájában, remélve egyszer visszaadhatja a lánynak. De erre soha nem kerül sor, végül édesapja Otto Frank az egyedüli túlélő. Hazatérve pedig évekkel később kiadja ezt a naplót, tudva lánya akaratát, hiszen a naplóban Anne többször is említi ugyanezen tervét. 

Később filmként, színházi darabként is feldolgozták a naplót. Különböző könyvekben, filmekben emlegetik a mai napig. Anne Frank neve összeforrt a holokauszttal, a családja története itt marad az emberekkel, figyelmeztetve a múlt hibáira. 

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (4,5/5)

Idézetek: 

 "Szerintem az osztály negyedrészének meg kell buknia, ennyi tökfej van köztünk, másfelől viszont a tanárok a világon a legszeszélyesebbek, de talán most, kivételesen a mi előnyükre lesznek szeszélyesek. 

A barátnőimért és magamért nemigen aggódom, mi át fogunk csúszni. Csak a matekban nem vagyok biztos."

"Érvként azt hoztam fel, hogy sokat beszélni ugyan női tulajdonság, de igyekezni fogok egy kissé visszafogni magam, bár egészen leszokni soha nem tudok róla, mert anyám is ugyanolyan sokat beszél, akárcsak én, ha nem többet, és öröklött tulajdonságainkon nemigen változtathatunk. 

Keesing tanár úr az érveimet olvasván nem állta meg nevetés nélkül, de amikor a következő órán ismét rám jött a beszélhetnék, kirótta rám a második büntetési feladatot."

"Drága Kitty,

(...) Nem tudom megállni, hogy még egy ilyen civakodásról be ne számolja, de mielőtt még hozzálátok: tiszta bolondságnak tartom, hogy felnőtt emberek minden lehetséges apróságon ilyen könnyen és ilyen gyakran összezördüljenek. Eddig azt hittem, hogy veszekedni gyerekek szoktak, de ezt később kinövik. Olykor persze adódik ok "igazi" veszekedésre, de ezek a szóáradatok nem egyebek közönséges marakodásnál. És ez annyira mindennapos esemény, hogy már meg is szokhattam volna, de nem tudom és nem is fogom megszokni, mert majd minden ilyen vitában szóba kerülök (ők a veszekedést nevezik vitának, ami persze tévedés, de mit tudják ezt a született németek!)."

"Már el se tudom képzelni, hogy valaha megint normálisan fogunk élni. Közben gyakran beszélek arról, hogy s mint lesz "a háború után", de mintha egy légvárról beszélnék, ami soha nem válhat valósággá."

 

Fülszöveg:

1942. június 12. - 1944. augusztus 1.

Jelen kiadás Heller Ágnes Aki a múltat jelenné változtatta című beszédével kiegészítve jelenik meg, amely 2019. június 12-én a frankfurti Paulskirchében hangzott el, Anne Frank születésének 90. évfordulója alkalmából.

Anne Frank 1942. június 12-e és 1944. augusztus 1-je között vezetett naplót: kezdetben csak magának írogatott, később, amikor megérett benne az elhatározás, hogy híres írónő lesz, elővette régi írásait, és módszeresen átírta, javítgatta őket. Az volt a terve, hogy naplója alapján könyvet ír a háborúról, és hű képet fest benne a német megszállás éveiről Hollandiában. Korai halála - nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt vesztette életét a bergen-belseni koncentrációs táborban - megakadályozta terve megvalósításában.

Naplóját a Frank családot bújtató Miep Gies találta meg és helyezte biztonságba azután, hogy a családot 1944. augusztus 8-án egy feljelentést követően elhurcolták, majd a háború után olvasatlanul átadta Anne édesapjának, Otto Franknak. A könyv 1947-ben jelent meg először, Otto Frank gondozásában, s azóta világszerte milliók olvasták. A csorbítatlan szövegű, teljes kiadás csak a kilencvenes évek elején látott napvilágot holland nyelven, Magyarországon először Bernáth István méltó fordításában jelent meg.

Anne Frank naplója örök érvényű olvasmány, egyaránt szól az övéihez hasonló gondokkal küszködő fiatalokhoz, az idősebbekhez, akik szeretnék jobban megérteni őket, és szól mindazokhoz, akik tudni akarják, mi történt a Prinsengracht 263. hátsó traktusában bujkáló családokkal a hitleri megszállás alatt álló Amszterdamban.

2021. szeptember

Elena Ferrante: Az új név története (Nápolyi regények 2.)

Kedves Olvasó!

Tavaly szeptemberben olvastam el a Briliáns barátnőm című könyvet, akkor tetszett, de végül mégis egy évet vártam a folytatásával. Nyáron az első évadot megnéztem, hogy felelevenítsem a történetet. A sorozat nagyon tetszett, hozta a könyv hangulatát és kicsit könnyebbséget jelentett, hogy arcokat tudtam a sok névhez tenni. 

Ahogy elkezdtem a második kötetet sokkal jobban berántott és kíváncsian vártam hogyan alakul tovább Lenù és Lila története. Mind a ketten fejlődnek és elkezdik élni saját életüket, próbálják formálni sorsukat, mégis a nyomor, a megaláztatás minden döntésük és mozdulatuk része maradt. Szerelmi szálak, erotikus töltetű és csúnya beszédek, durva fordulatok voltak jelen a könyvben és ezek miatt is meglepetés volt olvasni a sorokat. 

Továbbra is Lenù a fő elbeszélő, de egy ponton túl amikor a lányok útja elválik, már inkább E/3-ban jelenik meg Lila szála. Nino jelenléte meglepett és bevallom Neked drága Olvasóm ebben a kötetben nagyon irritált. Lila házassága már az előző könyv végén kiderült, hogy nem épp happy end-del végződhet, de ebben a kötetben a teljes bukást, fájdalmat átélheti az olvasó is. Sajnáltam, ahogy haladt a történet Lila számára, mégsem tudtam egyetérteni a döntéseivel. Felbosszantott, ahogy Lenùval bánt és vártam a barátságukban a törést, hogy ne húzza le tovább. Ugyanakkor Elena nem létezik Lila nélkül, szerves részévé vált a személyiségének. Továbbra is az volt az érzésem, hogy az írónő nem egy kitalált történetet, hanem a sajátját meséli el. 

Nem szeretnék újabb egy évet várni a harmadik kötet elolvasásával, de úgy érzem eléggé lenyomott a lányok barátsága, versengése. Megnéztem a második évadot a sorozatból, a színészek, a helyszín továbbra is tetszett, de mivel rögtön a könyv után néztem meg az eltérések már sokkal jobban szembetűntek. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Lila ​és Elena tizenhat évesek, és egy világ választja el őket egymástól. Lila immár férjes asszony, de férje vezetéknevének viselését önmaga elvesztéseként éli meg. Beleveti magát választott családja vállalkozásainak vezetésébe, de nem nagyon élvezi új szerepét. Elena gimnáziumba jár, mintadiák, de miközben a tanulmányaival és önmagával viaskodik, éppen Lila esküvőjén eszmél rá, hogy nem találja a helyét sem a telepen, sem azon kívül.

Innen folytatódik a Nápolyi regények második kötete.

Az új név története a két barátnő ifjúkorának elbeszélése. Szerelem, féltékenység, szabadságvágy és lemondás a kísérőik egymástól egyre inkább távolodó útjaikon. Lila számára a házasság börtön, Elena pedig nehezen viseli azt a szenvedélyes makacsságot, mellyel barátnője menekülni szeretne kötelezettségei elől. De az egymás iránt érzett gyűlöllek és szeretlek érzelemhálóból, az önmegerősítés vágyából fakadó, függőséget okozó köteléktől nem tudnak szabadulni. Ahogy Lila és Elena követik egymást, eltávolodnak egymástól, majd újra egymásra találnak, magával ragadja, elsodorja az olvasót.

2020. november

Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Kedves Olvasó!

Ezzel a poszttal zárom is a 2020. novemberi olvasmányaimat és szépen, lassan elkezdem a decemberieket. Ez azt jelenti, hogy három hónapon belül behoztam két év olvasmányait a blogon. Hihetetlen! Nagyon sok időt és energiát szántam rá, így remélem Neked is tetszik az oldal és gyakran ellátogatsz ide. A jövőben nem ígérem, sőt szerintem többet nem lesz olyan, hogy egy hónapon belül több, mint 80 bejegyzést írjak, de majd igyekszem itt is jelen lenni. Ez még nem az év búcsúztató poszt, azzal még majd jövök ide és az instagramra is. 

Na, de most jöjjön a könyv!

A könyv eleje és vége tetszett a legjobban. Ez a két rész volt igazán izgalmas, gördülékeny. Az elején amikor Olgát elhagyja a férje, de még változatos a gondolkodása, a tettei és a végén, amikor az asszony lassan önmagára talál.
Közben viszont nagyon nyomasztó könyv volt. A férj nagyon rosszul reagálta le az egész elvállást, sőt inkább csak lelépett, elhagyva a feleségét, a gyerekeit és a kutyáját. Így nem lehet eltűnni, kétségek között hagyva az egész családot, hogy egy fiatalabb nővel legyen együtt! - Ez járt folyton a gondolataim között.

A feleség pedig, amikor tudatosul benne, hogy a férje tényleg lelépett, teljesen szét csúszott. Amivel talán nem is lett volna akkora nagy baj, ha közben segítséget kért volna. Ő viszont inkább mindenkiben csak a rosszat látta. Az egész könyvben nekem az volt az érzésem, hogy mind a férj, mind a feleség magára hagyta a két gyereket. Akik viszont még túl fiatalok, hogy magukról gondoskodjanak, megértsék a helyzeteket.

Az sem tetszett, hogy a nő teljesen kikapcsolt, bevallja, hogy nem tud összpontosítani, koncentrálni, mégis autóba ül és úgy vezet. Ezzel nem csak magára, hanem másokra, sőt saját gyerekére is veszélyt jelent. Elinduláskor és parkoláskor összetör más kocsikat, elfelejtkezik a gyerekeiről, a háztartásról, maga az ajtó nyitása és zárása is komoly gondot okoz neki.

Eközben a férj teljesen eltűnik, ahelyett, hogy segítene a gyerekek nevelésében, még a kapcsolatot sem hagyja, hogy a felesége felvegye vele.
Az egész könyvben most nem sikerült olyan szereplőt találnom, aki szimpatikus lett volna. És szegény kutya sorsát volt a legrosszabb végig olvasni.

Ha Elena Ferrante regény, akkor inkább a Briliáns barátnőm című könyvsorozatot választanám. 

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5)

Fülszöveg:

Olga, ​a csinos és okos fiatal nő, harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A kánikulában vergődő, elnéptelenedett olasz városban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, a nyílt utcán jelenetet rendez, de azután sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona szertehullik, gyerekei kicsúsznak a kezéből, kifordul önmagából. Pokoljárását a múlt kísértetei övezik, de a legfőbb ellenfele önmaga. Kíméletlenül szembesülnie kell egész korábbi életével, csak azután találhat vissza régi énjéhez, és teremthet új kapcsolatot. A történetből egy szerelem bukásának, egy párkapcsolat kiüresedésének megrendítő eseményei bontakoznak ki, mégis Olga útja, amelyet tragédiákkal terhelten, konok makacssággal végigjár, drámaian egyedi, és éppen egyediségében hordozhat megváltó üzenetet minden sorstársának; talán ezért is volt akkora siker a közönség és a kritikusok köreiben egyaránt.

2020. szeptember

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Kedves Olvasó!

Ezzel a poszttal zárom is a szeptemberi olvasmányaimat. Bár kicsit kirí ez a könyv a többi olvasmányom közül, hiszen sem témájában, sem stílusában nem illik az előző négy könyvhöz, mégis szeretek egymás után különböző műfajú történeteket olvasni. Ezért sem okozott a hirtelen világ változás gondot.

Tetszett, ahogy az írónő leírta az eseményeket Lenù szemszögéből. Valamint az is, ahogy a karakterek felnőtté válását és a fejlődéstörténetüket megismerhettem. El tudtam képzelni, hogy a könyvbéli történések, a valóságban is megtörténtek.

Lassan csordogáló könyv, különböző értékeket, látásmódokat mutat be. Érdekes volt és biztos, hogy a jövőben a többi részét is be fogom szerezni és el fogom olvasni. Valamint elkészült a sorozat is a könyvekből, így miután kiolvastam őket szeretném a sorozatot is megnézni. 

Szabados Ági 2020. májusi NIOK könyvkihívásnak választotta ezt a könyvet, így természetesen készült kibeszélő is hozzá. Ide most be is linkelem és ha még többet szeretnél meg tudni a könyvről akkor ajánlom ezt a videót is. ❤️

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

Lila Cerullo és Elena Greco tűz és víz. Lila fiús, robbanékony, erőszakos, parancsolásra született, Elena lágy, odaadó, szorgalmas, figyelmes és önfeláldozó. Jobban nem is különbözhetnének, sorsuk mégis egy életre összefonódik az 1950-es évek poros nápolyi udvarain. Hol elválaszthatatlan barátnők, hol fékezhetetlen szellemi riválisok. Nem tudnak se egymással, se egymás nélkül élni, kiegészítik, inspirálják egymást; egyikük sem lenne a másik nélkül az, aki. Mindketten egy szegénységgel küszködő, büszke, erőszakos férfitársadalomban próbálnak a maguk módján boldogulni, előrébb jutni, a lehető legnagyobb függetlenséget kivívni.

A Briliáns barátnőm, melyben Lila és Elena gyermek- és kamaszkorát ismerjük meg, egy négykötetes regényfolyam, a Nápolyi regények első része. Elena Ferrante gazdag érzelmekkel és lenyűgöző intelligenciával ábrázolja két főszereplője személyiségfejlődését, és a mindent felülíró szeretetet és csodálatot, mely évtizedeken át táplálta és mélyítette barátságukat.