2020. április

Kötelező olvasmányok II. 

Jókai Mór: Az arany ember ; Puskin: Anyegin

Kedves Olvasó!

Ebben a posztban további kötelező olvasmányokról fogok írni. Rögtön magukra a könyvekre is terelem a szót. 😀

Jókai Mór: Az arany ember

Jókai regényei híresek a már nehezen értelmezhető, olvasható szövegekről, elég hosszú történetekről. Nehezen is szántam rá magam, hogy el kezdjem olvasni. 

A történet lassan indul be. Hosszú leírások, nyelvezete régies, így először próbáltam utána olvasni. Véleményeket olvastam és még a filmet is elkezdtem megnézni. Ezek után már kíváncsian haladtam a történetben. De még így is a közepe táján inkább a youtube-on hangoskönyv formában is el kezdtem hallgatni. Így három féleképpen végeztem ki a történetet, könyv, hangoskönyv és filmben szakaszonként egy-egy téren haladtam. 

Végül mégsem a nyelvezete vagy a történet hossza akasztott ki, hanem Timea sorsa. Nem tartom fairnek, ahogy szegény lánnyal elbánt az író, miközben nem volt egy gonosz karakter. Mihálynak pedig megadta a boldog befejezést, holott ő nem volt a megtestesült jóság. 

A végén mégis mosolyogva csuktam be a könyvet, ugyanis nagyon tetszett, ahogy utószóként Jókai Mór leírta miért volt ez a könyv a legkedvesebb számára és mennyi mindent a valóságból merített a megírásához. 

Értékelésem: ✯✯✯✯

                              (4/5)

Fülszöveg:

A ​regény a magyar kapitalizmus keletkezéstörténetének egyik sikeres és közismert szépirodalmi dokumentuma. Hőse egy üzletember, akit szegény hajóbiztosként a véletlen, saját vakmerősége és nem utolsósorban ügyeskedése hatalmas vagyonhoz juttat. Zsákba rejtett kincse egy szultán üldözte török úrtól származik, az ő lánya megnyeréséért hozza fel a Dunába süllyedt hajóból és tartja meg magának Tímár Mihály. A mesés vagyon birtokosaként üzletelni kezd gabonával, telekkel, földbérlettel, és az arany még több arannyá változik kezében. Az arany ember már milliomosként kéri meg a „szegény” török lány, Timea kezét. A lány hálából igent mond, de kiderül, hogy csak a kezét nyújtja kérőjének, szerelmet nem kaphat tőle Tímár. „Alabástrom szobor” felesége és az üzleti pálya ridegsége meghasonlásra kényszerítik a férfit, és elmenekül oda, ahol nem a pénzt, hanem az embert nézik. Ezt találja meg a térképen még nem jelölt helyen, a Senki-szigetén, Noémi mellett. A főhős kettős életét több szereplő köti össze, véletlenek és törvényszerű találkozások, társadalmi összefüggések alakítják sorsukat. A regény kitűnően ábrázolja az akkori Komárom kereskedőrétegének spekulációit, tájleírásai (a Vaskapu, a téli Balaton) gyönyörködtetőek.

Alekszandr Szergejevics Puskin: Jevgenyij Anyegin

Már másodszor futottam ennek a könyvnek. Valahogy az orosz irodalom soha nem került hozzám közel. Eddig egyedül Lev Tolsztoj Anna Karenina című könyve keltette fel a figyelmemet, bár csak a két részes filmet és Sophie Marceau főszereplésében láttam a jövőben egyszer szeretném elolvasni. 

Nem véletlenül gyötrőm magam, ezzel a könyvvel. Ugyanis vannak, akik szerint, ahol véget ér az Anyegin, ott kezdődik az Anna Karenina. 

És bár Puskin Anyegin című könyvének a története nagyon érdekes, tanulni róla szerettem, a könyvvel mégsem voltam kibékülve. Versregény formája lévén rövid tagoltsága miatt gyorsan lehet vele haladni. Mégis én inkább úgy éreztem, hogy folyamatosan megtöri az olvasásomat,  nehezítve a haladást. A másik nehezítés a nyelvezete. Sajnos hiába futottam neki másodszor is, csak szenvedésnek éltem meg. Remélem, ha még várok pár évet, akkor a következő újra olvasásnál már más lesz a véleményem.

Értékelésem: ✯✯✯

                              (3/5) 

Fülszöveg:

A ​szentimentális regényeket olvasgató, önmagát regényhősnők helyébe képzelő Tatyjána beleszeret a távoli fővárosból érkező Anyeginbe. A világirodalom egyik leghíresebb levelében szerelmet vall neki, a férfi azonban visszautasítja. Aztán a regény végén a két főhős újra találkozik: ekkor a nagyvilági férjes asszony, Tatyjána kap szerelmes levelet Anyegintől, és ő utasítja vissza a férfit. Bár van még a regényben névnapi ünnepség, rejtélyes álom, tragédiába torkolló férfibarátság, halálos kimenetelű párbaj, mégis egyszerű cselekmény ez. A varázs azonban évszázadok óta tart. Ahogy a magyar irodalom egyik legnagyobb Anyegin-rajongója, Kosztolányi Dezső írta: „Ott áll Tatjána, Olga, Anyegin és Lenszkij, mint egy örökkévaló álomban, mozognak, sírnak és teáznak, egymásra merednek, s úgy rémlik, nem is múlnak el soha.”

2020. április

Kötelező olvasmányok I.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna ; Örkény István: Tóték 

Kedves Olvasó!

Ebben a posztban most két könyvről szeretnék írni. Mindegyik kötelező olvasmány volt és az érettségiben külön tételekben szerepeltek. Ezeknél az olvasmányoknál örültem, hogy a tételek miatt nagyon sok információt tudtam meg a könyvről és az írójáról is. Mind a két könyv lélektani, megrázó véggel és van filmadaptációjuk is. Természetesen a könyvek elolvasása után a filmeket is megnéztem. Kisebb, nagyobb eltérések voltak, de a történeteket hűen ábrázolták. 

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Kötelező olvasmányok közül az egyik olyan könyv, amit sikerült megkedvelnem. 

Megdöbbentő volt olvasni Anna sorsáról, az ok okozati tényezőket átlátni és átérezni milyen kiüresedettek voltak (vagy épp még mindig azok) az emberek. 

Érdekes volt olvasni, hogy a címe a könyvnek annyira hasonlít az édesanya szavunkra, de Anna a főszereplő mégsem válhat anyukává. Ahogy az is, hogy milyen tiszta, ártatlan, önfeláldozó lélek és közben robottá akarják átalakítani, a minta cseléddé, aki nem érez, nem akar semmit, csak dolgozik. Vizyné függő kapcsolatáról, az elszalasztott lehetőségekről és arról, hogy egyedül a haldokló doktor láthatta igazán Annát, a szituációkat. 

Kosztolányi nagyon jól megírta a könyv körülményeit, a történelmi hátteret, a szereplők jellemzését és maga a nyelvezete is jó volt. Nem okozott különösebb problémát elolvasni és megérteni a történetet. 

Bár még anno kaptam ezt a könyvet, most, hogy megjelent poket zsebkönyvben, úgy is beszeretném szerezni. Rúzsa Magdolna lett a nagykövete, amitől csak még különlegesebb lett. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

A véznácska parasztlány, Édes Anna Pestre szegődik, Vizy méltóságosékhoz. Igénytelen, dolgos, készséges teremtés, nem lop, nem eszik sokat, nem töri az edényeket - ,,eszményi" cseléd. Még a szerelem is csendben, a cselédsor szabályai szerint esik meg vele: a méltósága unokaöccsének vaságyra jön kedve, s néhány nap múlva nem marad más Annának, csak a keserves eszmélés és az embertelen testi kín. A tragédia váratlanul következik be: egy éjszaka Édes Anna meggyilkolja a gazdáit. Kíméletlenül, majdnem közönyösen, mint aki feladatot hajt végre. Miért tette? Hiszen ,,jól bántak vele", ,,semmi baja sem volt" - sopánkodtak az ismerős méltóságák és cselédlányok. Csak az öreg beteg doktor érez valamit az igazságból: ,,...Nem úgy bántak vele mint egy emberrel, hanem mint egy géppel.. Cudarul bántak vele.." Kosztolányi regénye a huszadik század magyar prózájának legjelentősebb alkotásai közé tartozik. A humánum, a részvét szólal meg lapjain, ,,amely - az Édes Anná-ból idézünk - egy idegen életet éppoly végzetesen szükségesnek érez, mint az önmagáét." 

Örkény István: Tóték                                                                  

Ez a könyv eléggé megrázott. Durva, groteszk és abszurd történet. Az olvasó számára már az elején kiderül, hogy Tóték legidősebb gyermeke meghalt. Mivel katona, így távol él a szüleitől és kishúgától, akik egyedül a postán keresztül kaphatnák meg a halála hírét, ám a postás sajnálatból nem adja át a levelet. Közben azonban a fiú őrnagya a családhoz érkezik egy kis pihenésre. Az őrnagy eleinte gyenge, szánalomra méltó alakként tűnik fel a történetben, azonban minél többet van a családdal, annál jobban erőre kap. Megalázza a családot, főként az apukát, parancsolgat nekik, az egész napjukat hozzá kell alakítani, alig aludhatnak. 

A történet vége olyannyira elképesztő, hogy bennem egy kérdés fogalmazódott meg: ez most komoly?!

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Fülszöveg:

„Csak ​a gúny sért, nem a nevetés, legkevésbé az a nevetés, legkevésbé az a nevetés, melyet a groteszk tud kiváltani. Nevetünk, amikor fölfelé megy a hullámvasút, de sikoltva zuhanunk lefelé, viszont ki ülne föl egy vízszintes hullámvasútra? Más szóval van a szenvedésnek egy olyan foka, amely már csak áttételesen közölhető. (…) De visszatérve a Tóték-hoz: nekem a háború volt életem legnagyobb, sorsdöntő élménye, és most úgy érzem, hogy ebben a regényben írtam meg igazán. Persze nemcsak a háborút akartam benne megírni.”

"Végső magányunk perceit is kisajátíthatja a technika; utolsó sóhajtásunk megörökíthető, sokszorosítható, milliók képernyőjére rávetíthető. Szereppé válhat egyetlen őszinte gesztusunk: az agóniánk.
Ezt a szerepet, három ember búcsúfelléptét próbáltam megírni. Egyszerű, ismerős alakokét, amilyenek százával járkálnak körölöttünk. Nem történik velük se más, mint mindannyiunkkal, ha majd üt az óránk, ővelük másképpen történik; erről a másról szól e kis regény."

(Örkény István 1912-1979)