A következő címkéjű bejegyzések mutatása: haiku. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: haiku. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. március 30., szerda

2022. máricus

Fodor Ákos: Jelentés az útról
Feljegyzések - mosttól mostig


Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a Fekete Sas Kiadónak!

Jelentés az útról című Fodor Ákos kötet a negyedik posztumusz összeállítás, amely az úgynevezett "útinapló-bejegyzéseket" teszi közkinccsé. 

A négy Fodor Ákos kötetből ezt a kötetet olvastam el utoljára, így voltak versek, amiket már korábbról ismertem. Régi és új kedvenceimet öröm volt újra olvasni. Több évtized gyűjteményeit fogja össze ez a kötet, nem keletkezési, hanem érzelmek alapján követik egymást a versek, ami nekem nagyon tetszett. 

Igazságok, amik hosszas gondolkodásra késztetnek. Élet, halál, háború, szerelem, és még sorolhatnám. Fodor Ákos haiku költészete gyógyír a lélek sebeire. Tökéletes olvasmány utazáshoz, a reggeli kávé mellé, esetleg ha van egy szabad percünk munka vagy tanulás közben. Ezek a versek segítenek élni, átélni és túlélni. 

Tudom, hogy nem ez volt az utolsó könyvem Fodor Ákostól, és abban is biztos vagyok, hogy az eddigi köteteit újra és újra leveszem a könyvespolcomról, mert nagy hatással vannak rám. Igazi léleksimogatók.

Csak ajánlani tudom kedves Olvasó, vedd a kezedbe és olvasd ezeket a csodálatos könyveket! 💖

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

AJÁNLOTT PROGRAM

érkezz sírva, majd
gyakorold a nevetést
s mosollyal távozz


MINI-LITÁNIA

Az élő lény mind leendő halott.
Élni nem teljes lét, csak állapot,
melynek céljáról tudsz? én nem tudok.
- Ne irigyelj embert, növényt, se állatot, 
de tiszteld, mert született, mert él, 
mert halni fog.


JÓKÍVÁNSÁG

Legyen erőd lent 
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.


HALK KÖZBEVETÉS

Amit szeretsz és 
amit gyűlölsz: benned él.
Szavad rólad szól. 


JELENTÉS AZ ÚTRÓL

embertelenül hosszú,
istentelenül rövid


MONOLIT

majd szél lesz,
majd szélcsend.
Minden lesz.
Minden volt már


OPTIMIZMUS

"- Ez már a mélypont...!"


KÖZMONDÁS - VÁLTOZAT

Amit ma letehetsz,
ne cipeld holnapig!


AZ EMBER KOMÉDIÁJA

Mindhalálig élni tanulni.


ASZINKRON

Nem én kések.
A világ siet.


HÁBORÚ

Isten sírni tanul.


WU WEI

Halaszthatatlan 
semmittenivalóm van.
Kérlek, ne zavarj.


DRÁMA

- Vallj színt! rivallják.
- Szivárvány... suttogom.


ÖNÉLETRAJZ

Rettegőnek és
kegyetlennek születtem.
A jót tanulom.


KIMITTUD

Van, ki gyorsan fut.
Van, ki gyorsan olvas, ír.
Én gyorsan érzek.


KAVICS

Remélem: igen?
Remélem: nem?
- Tudom: úgy lesz
jó, ahogyan lesz.


SZÉGYEN 

"Kibírhatatlan!" mondjuk - és kibírjuk.


MÁS

Amitől nem félsz:
megölhet; ám amitől
félsz: el is pusztít. 


Fülszöveg:

Mindannyian úton vagyunk – olyan úton, amelynek csak két biztos állomása van: a kezdete és a vége. Kié hosszabb, kié rövidebb; kié simább, kié rögösebb. Bejárhatjuk így is, úgy is: tétován botorkálva, katonásan menetelve vagy könnyed tánclépésben, futva-rohanva vagy ráérősen sétálva, bámészkodva vagy körül sem nézve, magányosan vagy másokhoz igazodva. Akkor is végigmegyünk rajta, ha – lábunkat megvetve – moccanni sem akarunk.

Fodor Ákos (1945–2015) mindezt már maga mögött hagyta – közkinccsé tette azonban „útinapló-bejegyzéseit”. Ezekből válogattunk mostani, negyedik posztumusz kötetének összeállításakor, 1978-tól napjainkig.

A könyvben a szövegek sorrendje nem követi létrejöttük időbeli sorrendjét. Gondolati-érzelmi összefüggéseik mentén kerültek egymás mellé, gyakorta több évtizednyi távlatot áthidalva. Az, hogy ennek ellenére magától értődő módon rezonálnak és reagálnak egymásra – egyfajta vissza-visszatérő, önmagából építkező spirális pályán közelítve meg ugyanazokat az örök kérdéseket – jól körvonalazható képet ad a költő kezdettől fogva következetes és koherens alkotói attitűdjéről.

És persze róla is, aki – művein keresztül – inspiráló, izgalmas, szerethető útitársunk lehet.

2022. március 28., hétfő

2022. március

 Fodor Ákos: Gyöngyök, göröngyök
Szerelem lépte nyomában – ötven év útján



Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a Fekete Sas Kiadónak a lehetőséget!

Mielőtt nekiálltam Fodor Ákos köteteinek elolvasásához, már ismertem a Tündérpárbeszéd és Egy Pilinszky-dallam című verseit. Mindkettő a mai napig a kedvenceim között szerepel.  E kötet elolvasásával a kedvenc verseim száma igencsak gyarapodott. (Ez a két vers is megtalálható ebben a kötetben.) 

Fodor Ákos játékosan ír a szerelemről, versei magávalragadóak, megindítóak, nem lehet nem szeretni őket. Mindenki megtalálhatja az éppen hozzá illő verset, aki még csak keresi a szerelmet, aki úgy érzi megtalálta az igazit, és akinek végül beteljesületlen szerelem maradt. Fodor Ákos költészete mást jelent az élet különböző szakaszaiban, ezért is kell többször elolvasni. És ha egyszer a kezedbe fogod kedves Olvasó, úgy vélem nem bánod meg, sőt szerintem Te is vissza fogsz térni egy-egy verséhez. 💖

Csak ajánlani tudom Fodor Ákos bármelyik kötetét! 

Ide már csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a Poetrè Youtube oldalán meghallgathatjátok az Egy Pilinszky-dallam című verset Schoblocher Barbara előadásában. 

Mi is az a Poetrè? A Marie Claire oldalon találtam egy nagyon jó cikket ezzel kapcsolatban, így onnan idézek pár sort. 
"
Nem mindennapi portrésorozatot indított útjára Mádai Vivien. Poetré című projektjében ismert embereket mutat be a kedvenc versükön/irodalmi művükön keresztül, olyan szituációban, ami valamiért meghatározó számukra. Bár korábban is voltak már hasonló kezdeményezések, amelyek lényege szintén az volt, hogy ismert emberek szavaltak el YouTube-videókban szívükhöz közel álló irodalmi műveket, a Poetré továbbgondolta ezt a megoldást, és csavart is egyet rajta. Mádai Vivienék sorozatában az irodalmi mű és az azt elszavaló ismert ember mellett magára a képi látványvilágra is kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek."

Itt megnézhetitek:  Poetré - Schoblocher Barbara

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

TÜNDÉRPÁRBESZÉD

- Tudsz játszani?
- Tudok.
- És szeretsz is?
- És szeretlek is.


Egy Pilinszky-dallam

Mikor már csaknem elveszek:
hiányod megfogalmaz.
Két gyengeség beleremeg,
kettejük mily hatalmas!

Lehetetlenségünk ragyog!
Nincs szem, mely belenézhet.
Taglalhatatlan állapot
– nem része az egésznek.

Nincs időnk. Nincs történetünk.
S mi nincs, az múlhatatlan.
Nem ismerünk erényt, se bűnt
az Örök Pillanatban.


EGY ÁLOM SZINOPSZISA

szónál szebbet súgsz,
kezdete és vége nincs,
ölelsz, ölellek


LOVE STORY

Addig kerestelek,
míg meg nem találtál


AXIÓMA

Szabadság az, ha
megválaszthatom: kitől
és mitől függjek.


MIKROMÁNC

meglátni és le-
mondani róla egy pil-
lanat műve volt


VALLOMÁS ÉS JAVASLAT

Már fáradt vagyok
megbocsátgatni - kérlek:
inkább ne bánts meg.


EGYÉLŐPONT

Kiemelsz a veszendőség tengeréből
és felmutatsz.
Kiemellek a veszendőség tengeréből
és felmutatlak.
Egymás kezében ragyogunk; szorongunk
és ragyogunk.



Fülszöveg:

A magyar haiku mestereként számon tartott, 2015 februárjában elhunyt Fodor Ákos így írt készülő, válogatott verseket tartalmazó könyvéről, mely végül első posztumusz köteteként jelenhetett meg: „…verseskötetem örök-új témája: a szerelem. Bő fél-évszázad élményeit, tapasztalatait, gyönyörűségeit és kínjait, kudarcait és sikereit »sorolják el« e tárgyú verseim. Tervem szerint mélységesen komoly és csillámló játékosságú művek »társalognak« itt egymással és – reményem szerint – az Olvasóval.

Komoly, ám nem komor, de nem is frivol JÁTÉK – és talán némi tanulság; életünk egyik leghatalmasabb és legtörékenyebb élmény-szférájának sok nézőpontból történő felmutatása és megcsodálása: ez a szándékom a GYÖNGYÖK, GÖRÖNGYÖK gyűjtemény megalkotásával és nyilvánossá tételével.” A tematika – „Szerelem lépte nyomán” – önmagáért beszél; az érzékenyen formált, mívesen csiszolt, pontosságukban is tökélyre vitt szövegek sokféle aspektusból közelítik meg az örök érzésből eredő élmények szféráját, bárki számára megragadható és befogadható módon. A szerző nyíltan vállalja szubjektivitását, ám amit létrehoz, mégsem marad pusztán magánügy, személyes emlék – sorról sorra a felismerés örömével ajándékozza meg olvasóit, akik gyakran mondják verseiről: „Pontosan ezt érzem, csak én nem tudtam volna ilyen jól megfogalmazni!” Fodor Ákos érvényesen és értékálló módon öntötte tömör formába benyomásait, tűnődéseit (helyettünk is) mindazokról az igazán fontos kérdésekről, amelyek a gondolkodó-érző embert foglalkoztatják – létezésről, életről, halálról, kapcsolatokról. És persze: a felkavaróan csodálatos, a felemelő és földre sújtó, a múlékonyságában is HALHATATLAN szerelemről.
P.H.

2022. március

 Fodor Ákos: Kis téli-zene
Hangocskák a Csönd körül (20 noktürn)


Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a Fekete Sas Kiadónak a lehetőséget!

Fodor Ákos haiku költészetében megjelennek örökbölcsességek, az élet, a halál, a vallás, a szerelem. Nem fennkölt, vagy patetikus verseket olvastam, hanem egyszerűeket, mégis elgondolkodtattak, megfogtak és nagyon megszerettem Fodor Ákos költészetét. A borítók pedig szerintem nagyon illenek ezekhez a kötetekhez. 

Korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy Fodor Ákos a haiku költészetben alkotott, bár erről a japán stílusról még nem meséltem. Mivel ebben a kötetben maga a költő ír fantasztikusan a haiku műfajáról, így Őt idézném most. 

"(...) A h a i k u hűvös tökéletességéért szenvedélyes kockázat-vállalással "meg kell dolgozni". A haiku nem harci induló szövege, nem szerelmeslevél, nem önajnározó szépelgés, nem muzeális műveltségbemutató. - Hanem? Hm. A haiku: haiku. - Szerintem : valami igen gondosan kimunkált, keskeny, kényes rés, esetleg átjáró: Valóság és Igazság között. Ennek megtalálása sok-sok játékos komolyságot és komoly játékosságot igényel - "feladótól" és "címzettől" egyaránt. Szemlélődő, távolságtartó módon megértő és elfogadó tűnődés, és mosolyképesség nélkül csupán haikunak látszó tárgyak jöhetnek létre.

*

A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé.
Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész: elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.
Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.
Boldogok, akik - ha egyetlen haiku pontjában is - találkozhatnak és megérinthetik egymást."

"Ekkora zajban
s z ó l n i csak a Csönd
képes.
Ezt gyakorlom."

"Ami t ö r t é n i k :
vízre hulló hópehely.
- Van is, meg nincs is."

"HÁLA
Köszönöm,
hogy köszönöm.
"

"Az élő egyszerre tudja, hogy halandó és múlhatatlan.
- Így ácsorog, helyben-futva
mind-mind az örök pillanatban."

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

EGY W. S.-HANGMINTA

Égigérő Kőrisfán
üldögél egy főispán!
Megcsodálja nő, kislány,
nagyfiú meg aggastyán;
önmagát mind faggatván:
üldögélne ő is tán
(mint megannyi főispán)
Égigérő Kőrisfán?


TUDOMÁNYOS SIKER

Megszámoltam egy
zápor cseppjeit.
                          E szám:
cáfolhatatlan!


ÉLETSZERŰ VÁLTOZAT

Ha megdobnak kővel...
- építsd be házadba!

GYERMEKDAL

Miért IGEN? miért NEM?
Nem értem.


(CÍM NÉLKÜL)

Címzettjét bármely
leveled megtalálja,
ha jól írtad meg.

EGY TISZTA LÉLEK

Nem haragtartó:
ő azonnal bosszút áll!


NYILATKOZAT

Filantrópia?
- Néhány embert szeretek,
de a többit: nem.


GYÓGYHATÁS

Mióta szedem:
sokkal-sokkal lassabban
vagyok ideges!

Fülszöveg:

Fodor Ákos kötetét leginkább saját szavaival érdemes „jellemezni”: „A haiku …nem harci induló szövege, nem szerelmeslevél, nem önajnározó szépelgés, nem muzeális műveltség bemutató. – Hanem? Hm. A haiku: haiku. Szerintem: valami igen kimunkált, keskeny, kényes rés, esetleg átjáró: Valóság és Igazság között.”

A Fekete Sas Kiadónál eddig 6 kötete jelent meg 2009-től napjainkig + 1 válogatás:

2022. március

Fodor Ákos: Zaj-szünet


Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm a Fekete Sas Kiadónak a lehetőséget!

Fodor Ákos a magyar haiku költészet mestere. Nagyon szeretem a verseit, amelyek örök igazságokat tartalmaznak. Bár a haikuk nem hosszúságukról ismertek, mégis Fodor Ákos költészete elgondolkodtat, feldob, megfog, vagy épp elszomorít. Imádom, hogy sok érzelmet képes kiváltani pár sorral. Fantasztikus!

A Zaj-szünet című kötete mindössze 112 oldalból áll, így akár egy rövid utazásra, vagy a reggeli kávé mellé tökéletes társ tud lenni. 

Szerettem volna írni Neked Fodor Ákosról, de hiába kerestem a könyveimben, az interneten nem találtam szinte semmit róla. Szóval inkább a Fekete Sas Kiadó írását idézem Fodor Ákos költészetével kapcsolatosan, amit a Zaj-szünet című kötetében jelent meg. 

"Fodor Ákos a magyar haiku mestereként tartják számon, és való igaz, hogy számos művének e japán eredetű versforma ad formai keretet. Ám lírai mondandója jóval tágasabb és sokszínűbb annál, mintsem hogy egyenruhába lehetne kényszeríteni - és ő nem is tette ezt: minden egyes alkalommal gondosan mérlegelte, milyen "öltözetben" szeretne mutatkozni egy-egy verse: haikuként, vagy épp más módon. (...)

Világával olyan szemlélődő békességben invitál, amely képes új dimenzióba emelni a figyelmet, lehetővé teszi az evidensnek tűnő fogalmak újragondolását, alapos körbejárását, teret ad a szelíd játékosság derűjének. Tűnődései, ráismerései segíthetnek visszatalálni önmagunkkal folytatott, benső párbeszéd folytatásához is, melynek hangjait mind gyakrabban nyomja el a hétköznapok praxisának hangosodó, gépies zakatolása."

Ennél a kötetnél szeretném még elmesélni óriási élményben volt részem, ugyanis ellátogattam a Fekete Sas Kiadóhoz, ahol találkoztam Romics Vivien irodavezetővel, valamint Néráth Mónika kulturális menedzserrel és szerkesztővel. Mindketten nagyon kedvesen fogadtak, körbevezettek az irodában, miközben beszélgettünk a kiadó által forgalmazott könyvekről. Később, egy röpke pillanatra csatlakozott hozzánk Fazakas István ügyvezető-igazgató úr. 6 db fantasztikus könyvvel tértem haza. Már nagyon várom, hogy a többi kötetről is meséljek Neked.


Nézz körül Te is kedves Olvasó a Kiadó oldalán, nagyon sok lenyűgöző könyvet találhatsz kiváló borítókkal! 💖

Külön megemlíteném a sok csodás útikönyvet, amit nyaralás előtt, alatt és után, esetleg helyett is érdemes beszerezni.

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

MESÉS

Meghitt fotelemben ültem.
Jött Jótündér és faggatott:
mire vágyom, forrón, őrülten?
"Ott legyek, ahol akarok!"
feleltem (kissé meglepetten,
mert vágynom, kérnem semmi ok,
hiszen épp ott vagyok éppen,
ahol szeretnék, míg vagyok:
asztalkámnál, a fotelemben.)


KORREKT FUTUROLÓGIAI JELENTÉS

Egészen biztos,
hogy előbb-utóbb ez, vagy
az lesz; így vagy úgy.


EGY TANÁCS

Ne "mozgass meg minden követ" ,
mert még rád-dől az Épület...!


QUALITATUM QUALITAS

Minden: JÓ, amit
úgy élvezel, hogy másnak
nem ártasz vele.


FÖLÜLNÉZETBŐL

NEMeket
nem ismerek.
IGEN!
- dobban szivem,
ha Valaki: Valamilyen.

Fülszöveg:

Fodor Ákost a magyar haiku mestereként tartják számon, és való igaz, hogy számos művének e japán eredetű versforma ad formai keretet. Ám lírai mondandója jóval tágasabb és sokszínűbb annál, mintsem hogy egyenruhába lehetne kényszeríteni – és ő nem is tette ezt: minden egyes alkalommal gondosan mérlegelte, milyen „öltözetben” szeretne mutatkozni egy-egy verse: haikuként, vagy épp más módon.

Szövegeinek közös vonása tehát nem elsősorban a formai megoldások hasonlóságában keresendő, hanem inkább az általuk képviselt szemlélet megnyilvánulásában, amit már első, 1978-ban megjelent könyve is jól érzékeltet. Világával olyan szemlélődő békességbe invitál, amely képes új dimenzióba emelni a figyelmet, lehetővé teszi az evidensnek tűnő fogalmak újragondolását, alapos körbejárását, teret ad a szelíd játékosság derűjének. Tűnődései, ráismerései segíthetnek visszatalálni az önmagunkkal folytatott, benső párbeszéd folytatásához is, melynek hangjait mind gyakrabban nyomja el a hétköznapok praxisának hangosodó, gépies zakatolása.

 „Számomra a költészet lényege nem egyéb, mint a ritka-drága, tartalmas és eleven csend, amely a legszükségesebb szavak foglalatába helyezve úgy ragyog föl, hogy képes átköltözni befogadójának szemébe-szívébe is” – mondta egy interjújában. Ilyen termékeny és időtlen csend-pillanatok születéséhez szeretnénk most alkalmat adni, a költő második posztumusz kötetének közreadásával.

A Fekete Sas Kiadónál eddig 6 kötete jelent meg 2009-től napjainkig + 1 válogatás: