A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előolvasás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előolvasás. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. május 25., szerda

2022. május

Rényi Ádám: A bezzeggyerek és más felnőttmesék

Kedves Olvasó!

Nagy megtiszteltetés ért, ugyanis Finy Petrának és a 21. Század Kiadónak köszönhetően ismét előolvasó lettem. Nagyon hálás vagyok Nekik!

Tavaly jelent meg Rényi Ádám Az osztálytalálkozó című kötete. Sokan akkor el is olvasták, különböző véleményeket hallottam róla, de végül nem kerítettem rá még sort. Viszont, amikor idén szóba került az új könyve, kíváncsian vártam a megjelenését. 

A borító tetszik a maga letisztultságával. Az előszó pedig rögtön megfogott, Laik Eszter nagyon jól, figyelem felkeltően összefoglalta A bezzeggyerek novelláit. Amikor olvastam a nagy írók neveit, akik stílusához hasonlítanak a történeteket, például Rejtő Jenő, Karinthy Frigyes és Örkény István  éreztem, hogy jó könyvbe kezdtem bele. 

Volt itt minden is. Szórakoztató novellák, amiken jókat tudtam nevetni, de voltak olyanok is, amik könnyet csaltak a szemembe. Groteszk történetek, amik végén meglepődtem. Társadalom kritika is helyett kapott egy-egy novellában. Igazi magyar könyv, az itteni valóságról, problémákról, helyzetekről és nekem ez tetszett. A kedvenc novellám a Mesterlövészek lett, amit a szüleimnek is felolvastam. 

Rényi Ádám nagyon jó érzékkel zárta le a novellákat. Ezek a történetek élethűek voltak, mintha csak az utcán sétáló emberek minden napjaiba tekintettem volna bele. 

Persze voltak novellák, amik nekem már túl groteszkek voltak, például a Hannibal Lecter féle történet vége nekem sok volt. Összességében viszont nagyon tetszett ez a könyv, gyorsan is tudtam vele haladni, tökéletes volt a vizsgáim után kipihenni vele a fáradalmakat, a sok stresszt. 

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

""Mi másképp nevetünk" - felelte a műsorvezető az egyik hazai könyvfesztiválon a német íróvendégnek, amikor az benyomásait sorolva megjegyezte: keveset mosolyognak a magyarok. Igen, Kelet-Európában - vagy ha kicsit pontosabban fogalmaznánk: Kelet-Közép-Európában - másképp húzódik mosolyra a száj. A nevetés mifelénk nem fogsorcsillogtató vigyor amerikai módra, nem üde, franciás kacagás, nem udvarias brit mimika, még csak nem is olaszos hahota. A mi mosolyunkba hol grimasz vegyül, hol fanyar lemondás, hol kajánság, hol melankólia, de az is előfordul, hogy kínunkban kacagjuk könnyesre magunkat. Nem ok nélkül. "

"Okosnak kell lenned, mert van, ami csak okosban megoldható. És tudnod kell elfogadni, megúszni, lenyelni, végigülni, kibekkelni, újrakezdeni és bevállalni, de mindenekelőtt az egészen nevetni. Aki itt született és itt él, tudja ezt."

"Ám Karinthy mellett Rényi Ádám világában ott van mindazon nagy öröksége, akik ebben a kelet-európai (legyen akkor hát: kelet-közép európai) olvasztótégelyben élték meg a sors rossz és jó tréfáit, kiszámíthatatlan kanyarulatait, halálos humorát. Ott van Jaroslav Hašek, Rejtő Jenő, Heltai Jenő, Bohumil Hrabal, Jiří Menzel, Efrájim Kishon, S∤awomir Mrożek, Örkény István, Gyurkovics Tibor, Méhes György tekintete - és még sok más kiválóságé."

"Doroszlói József neve állt a fényesre suvikszolt névtáblán, de a férfit sosem láttuk, egy nő járt ki-be olykor abból a lakásból. Én csak Józsefnénak hívtam anyám szomszédasszonyát. Nem tudtam a keresztnevét, talán anyám sem, mindig csak úgy beszélt róla, hogy a szomszéd."

"- Nem hiszem el. Nem ér semmit az esküje. Becsület szavát adta február hetedikén, hogy tizenkettedikén délelőtt tíz órakor hozza az ablakkereteket, de csak április huszadikán este hatkor hozta. És le sem volt kenve. Gondolom, emlékszel rá, milyen volt ablak nélkül élnünk télen, különös tekintettel február tizenkilencedikére, amikor megdőlt a hidegrekord. Talán arról sem feledkeztél meg, hogy két teljes hetet töltöttél a Korányiban tüdőgyulladással, az orvos szerint a kiváltó ok a lakásunk szokatlanul alacsony hőmérséklete volt - idézte fel Béla. 
- A gyerekei életére esküdött. Ilyet csak nem mond, ha nem gondolja komolyan - bizakodott tovább az asszony.
- Teri, amikor azt javasolta, hogy a festés nyáron legyen, te akkor is könnyen egyetértettél az ötletével, mondván, gyorsabban száradnak a falak. Aztán megjelent október végén, és még bocsánatot sem kért. Amikor munka közben leszaladt az autójához egy másik ecsetért, hat nappal később jött vissza. Mégis mire az a fene nagy optimizmusod?"


A könyv adatai:

Kiadó:                         21. Század Kiadó

Várható megjelenés:       2022. 06. 03.

Előrendelhető:               21. Század Kiadótól

Oldalszám:                   ~ 210

Borító:                         Keménytáblás védő borítóval

  

Fülszöveg:

Rényi Ádám újabb felnőttmesékben mutatja meg gyarlóságainkat, vágyainkat, furcsaságainkat és azt, hogy hogyan találunk kiutat a legabszurdabb helyzetekből is, miközben gyakran elbukunk a hétköznapok küzdelmeiben.

Hogyan maradhatunk életben, ha maga a halál keres fel minket otthonunkban?
Mit tehetünk, ha egy reggel egy Kossuth-díjas színművész testében ébredünk?
Mi lesz a sorsa a mesés afrikai örökségnek?
Mi történik, ha egy idős hölgy élete alkonyán talál rá gyerekkori barátnőjére?
Mivel vegyünk rá egy megbízhatatlan kivitelezőt, hogy fejezze be végre a soha el nem készülő lakásfelújítást? 

A nagysikerű Osztálytalálkozó után Rényi Ádám újabb felnőttmesékben mutatja meg gyarlóságainkat, vágyainkat, furcsaságainkat és azt, hogy hogyan találunk kiutat a legabszurdabb helyzetekből is, miközben gyakran elbukunk a hétköznapok küzdelmeiben.

A bezzeggyerek című kötet az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a 21. Század Kiadó gondozásában.

Ne maradj le a megjelenésről, iratkozz fel az értesítőre a 21. Század Kiadó oldalán: Rényi Ádám: A bezzeggyerek


2022. május

Maksai Kinga: Most már biztosan hazaér

Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Finy Petrának és a 21. Század Kiadónak a lehetőséget, hogy újra előolvasó lehettem. 

Nem rég fejeztem be, röpke egy nap alatt végig olvastam a 400 oldalas könyvet, annyira beszippantott. 

Az írónő Dóra szemszögéből mutatta be az eseményeket. A történet úgy kezdődik, hogy a főszereplőnő férje egy a kollégákkal átmulatott éjszaka után nem tér haza, a telefonja ki van kapcsolva. Dóri eleinte próbál higgadt maradni, egyszerű kifogásokkal érvel, mint hogy biztos lemerült a férje telefonja és egyik új kollégájánál aludt, nehogy a pici gyerekük érzékelje mennyire berúgott az apukája. Aztán mégis elkezdi hívogatni a munkatársakat, még a férje munkahelyére is elmegy. Természetesen nem találja ott. Innentől pedig annyira felpörögnek az események, hogy lehetetlen letenni a könyvet. Mi történhetett a férfival? Miért nem jelentkezik, ad élet jelet magáról? Csak szimplán lelépett egy nővel, vagy az új cégéből a főnökök raboltatták el? Dórának nehéz döntést kell meghoznia, beszél a rendőrséggel és a segítségüket kéri ezzel pedig komollyá téve az egész ügyet. Közben furcsa események történnek vele, ami miatt mindenki, még a nyomozok személyét is megkérdőjelezi. 

A történet folyamatosan pörög, kapkodtam a fejem és próbáltam kitalálni mi is történt Petivel, Dóra férjével. Több szereplő belép Dóri életébe, régi ismerősök, a férj furcsa új kollégái, rendőrök, magándetektív, perverz szomszéd, pletykás szomszédasszony. Összeesküvés elméletek röpködtek a könyvben, amiket Dóra elhitt, ugyanakkor próbált is bizonyítékokat keresni rájuk. Közben álmaiban, hallucinációiban és a valóságban is végig a férjét keresi. Végül mégis a legnagyobb kérdés az maradt mennyire ismerte Dóri Pétert, Petit, Petyát és vajon új ismerősei közül kiben bízhat meg igazán. 

Pörgős, végig fenntartotta a kíváncsiságomat, izgultam Dóri és fia András épségéért. Meglepő fordulatok miatt le se tudtam tenni, egészen a lezárásig. Nagyon tetszett ez a könyv és csak ajánlani tudom Neked is kedves Olvasó!

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Kínosan ügyel rá, hogy mindenkinek tudja a születésnapját, a névnapját, hogy ki mit szeret, mit nem szeret. A múltkor is vett egy csokor virágot, azt hittem, én kapom, de aztán kiderült, hogy a kolléganőjének lesz névnapja. Még jó, hogy nem köszöntem meg!"

"Mi volt az a film, Michael Douglasszel, amikor játékból majdnem kinyírja a tesója? Mi van, ha mindenki velem szórakozik? Mi van, ha Peti találta ki az egészet? Mi van, ha még mindig alszom? Ha balesetem volt, és most kómában fekszem? Ha az az autós álom nem is álom volt... Fel akarok pattanni, úgy érzem, csapdába kerültem. De tudom, ha most elrohanok, nem kezdik el keresni Pétert."

"Ezek jó emberek, segíteni akarnak. Na jó, nem tudom, milyen emberek, mindenesetre ez nem a Truman-show."

"Az ember nem mindig tudja, kiben bízhat, és ki az, aki átveri, ahogy azt sem tudhatjuk biztosan, ki törődik velünk igazán."


A könyv adatai:

Kiadó:                         21. Század Kiadó

Várható megjelenés:       2022. 05. 27.

Előrendelhető:               21. Század Kiadótól

Oldalszám:                   ~ 400

Borító:                         Puhatáblás borítóval

 

Fülszöveg:

Fiatal pár él kellemes családi házban egyéves kisfiukkal, Budapesten, kertvárosban.

A férj irodában dolgozik. Egy este a céges buli után nem jön haza. 

Vajon elhagyta Dórát? Szeretője van? Vagy tényleg eltűnt? – itt indul Maksai Kinga pszichológiai thrillere, amelyben az idegtépő kezdet után csak fokozódik a feszültség. 

Kiben bízhat Dóra? Az apja magándetektívet akar fogadni. Telnek a napok, az eleinte kelletlen rendőrök végre nyomozásba fognak. 

Dóra minden pillanatban teljes súllyal érzi az egyedüllétet, lassan már abban is kételkedni kezd, amiben biztos volt. És Dórával együtt az olvasóban is gyanú ébred. 

Vajon mi történt? És mi lesz a vége? 

Maksai Kinga első thrillere nyugtalanító, mégis lebilincselő kaland.

Ne maradj le a megjelenésről, iratkozz fel az értesítőre itt: Most már biztosan hazaér

2022. március 16., szerda

2022. március

 Haász János: Apám óriás lesz

Kedves Olvasó!

Óriási megtiszteltetés ért a 21. Század Kiadó és Finy Petrának köszönhetően! 💖 Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy előolvasóként lehetőségem volt megismerni ezt a fantasztikus könyvet! 

Haász János írása azonnal magával ragadott. Megelevenedett előttem a '80-as évek, szerepel a történetben az első szerelem és abban való csalódás, örökké tartó barátságok, első külföldi utazás, vezetés és családi titkok. Persze, még sok mindent leírhatnék mi minden történt ebben a könyvben, de szerintem inkább olvasd el Te is kedves Olvasó!

Számomra érzelmi hullámvasút volt olvasni, de jó értelemben. Nagyon sokat nevettem olvasás közben, de persze voltak szomorú részek is, amit bizony megkönnyeztem. 

A novellák különállók, mégis egy fiatal fiú felnőtté válását mutatja be az összkép. 

Azonnal elnyerte a tetszésemet, a letisztult, szépen megírt történetek. Ilyen könyvek olvasásakor tudatosul bennem igazán mennyire szép is a magyar nyelv és mennyire szeretem a magyar írók könyveit!

Csak ajánlani tudom ezt a történetet is! 

 Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"A nap sugarai most teljesen körberagyogják, elvakít, ha ránézel. Örökre így marad a szemedben."

"Nagydarab srác, hirtelenszőke, szeplős, vágott szeme van, olyan hidegen ég a szeme kékje, hogy az embernek nagyot kell nyelnie ijedtében, legalábbis ha az az ember én vagyok."

"Apát kell legyőzni gombfociban. Megvettük az új Fradit és az új Vasast, nem tudom, a Vasast miért, talán Váradi Béla miatt, apa gyerekkora óta Fradi-szurkoló, néha teljesen indokolatlanul vonatra szállunk, hogy a helyszínen nézzünk meg egy-egy Fradi-meccset, elmegy az egész napunk és éjszakánk a vonatozással, de mi megyünk meccset nézni, legtöbbször kettős rangadót, apa akkor szinte kivirul, a barnás színű ballonkabátja mintha magába szívná a nap ragyogását, apa, aki máskor mindig csöndes, olyankor kiabál, szurkol, ujjong, űzi-hajtja a csapatát, a szeme egészen más, a szájából a legcsúnyább káromkodás is olyan, mint a magyar népmesék elején előkacskaringózó virágszár, de még a legnagyobb lázban is elismeri, hogy a Váradi szabadrúgásai, azok világbajnokiak."

"Kosztyu Laci nemigen szeret gombfocizni, de vele barátok vagyunk, szóval néha játszik velem, csak hát őt túl könnyen megverem, néha bal kézzel játszom ellene, ilyenkor megsértődik, hogy oké, akkor majd ő meg bekötött szemmel fog sakkozni ellenem, aztán mégse, azt viszont egyszer tényleg megcsinálja, hogy a parti elején választhatok egy mezőt, ahol a királyom mattot kap, és tényleg ott ad végül mattot, nem tudom, ennyire jól sakkozik-e, vagy én sakkozom-e ennyire rosszul, mert mással nem játszom. Gombfocit se játszom mással, csak vele, szóval azt se tudom, én vagyok-e ennyire jó vagy ő ennyire rossz."

"Apa hangja túl mély ahhoz, hogy suttogni tudjon, én már aludni mentem, de persze nem aludtam, hanem a takaró alatt olvastam a Delfin könyvekből  A fantasztikus nagynénit, akkoriban minden éjszaka olvastam, nem is értették anyáék, miért vagyok mindig olyan kimerült, már orvoshoz akartak vinni, hogy vashiány vagy hogy idegi alapon, amikor elárultam nekik, hogy minden éjszaka olvasok. De akkor éjszaka nem olvastam, akkor azt hallgattam, hogy mi történt Kosztyu Laci apukájával és anyukájával és Enikő fodrásszal, akit addig kedvesnek gondoltam. Amikor elvette Kosztyu Lacitól az apukáját, utána már nem gondoltam annak, mert az ember nem csinál olyat más emberrel, hogy elveszi tőle azt, ami neki a legkedvesebb, és Kosztyu Lacinak, tudom jól, az apukája volt a legkedvesebb."

"Szerencsés helyre születtünk, mondta apa ilyenkor, szerencsés helyre születtünk, egy irányban van Szentes és Újvidék, szóval nem is olyan nehéz jó irányba forgatni az antennát, hogy lássuk a magyar tévét és a jugót is, mosolyogva mondta, aranyfogai csillogtak, nem tudtam akkor még azt sem, hogy hiába a mosoly, nagyon is nyomja a szívét, hogy hová születtünk. Csak azt tudtam, hogy apának valahogy soha semmit nem nehéz megoldani, akkor viszont hogyan lehet, hogy más apa annyit sem tud megoldani, hogy együtt maradjon a családjával. Én nem tudtam elképzelni, milyen lehetne nélküle élni."

"Kosztyu Lacival mi is összenézünk. Kiscsoport óta barátok vagyunk, és ez nagy dolog, mert neki ennyi idő alatt már a harmadik felesége van, az oviban volt kettő, és most van a Móni, ami már nagyon komoly, nemcsak az uzsonnán osztozkodnak, ha olyan van, amit a másik szeret, de még Laci cipőfűzőjét is Móni kötötte, amikor Lacinak gipszben volt a keze, mondjuk, én ezt nem láttam, csak hallottam, mert akkor én a saját begipszelt kezemmel kórházban voltam amiatt az indiános história miatt, szóval a lényeg az, hogy Lacival kiscsoport óta barátok vagyunk, és azóta mindig én vagyok a legjobb barátja, miközben legnagyobb szerelme már három is volt."

"Gondolom, kísérlethez lenne, de mi nem kísérletezünk, Tasziló tanár úr a nyers, tiszta elméletben hisz, aki lila füstös trükkökre kíváncsi, az menjen cirkuszba, mondja mindig, amikor a tankönyv szerint kísérlet következne."

"(...) Tompa tanár úr, az alkesz tesitanár, aki csak azokon az óráin nem másnapos, amelyiken részeg (...)."

"Azt szokták mondani, tudom meg majd később, amikorra már jelentős mennyiségű és kellően maníros szépirodalmat olvasok, hogy vigasztalanul esik. De most csak azt látom, hogy esik, és ettől én vagyok vigasztalan. Vagyis vigasztalhatatlan." 

"Állott, párás, fojtogató. Rejtő Jenő szökött légiósainak képzelem magunkat, akik a dzsungel párás forróságán átküzdve megpillantják a Kongót, amikor a hol csak szemerkélő, hol zuhogó esőben nézzük a tavat."

"Neki órája van Szabadkáról, nekem sportújságom van Opatijából, mindkettő jugoszláv, pedig egyik se az."

"Ha vonattal, akkor nagyon hajnalban, mert csak egy olyan vonat van, de naponta tényleg csak egy, ami Körösvárról átszállás nélkül megy Pestre, a kis piros vonatokról át kell szállni Tótvárosban, eltörülnek ott a mi is csattogósaink a nagy gyorsvonatok és tehervonatok között, ahogyan a mi állomásunkon a kék expresszvonat tűnik egy eltévedt óriásnak."



Fülszöveg:

Haász ​János egybefüggő történetté összeálló novellákkal jelentkezik. Megindító kötete időutazás a folyton velünk lévő múltba, keserédes időkapszula a kopottas, más szempontból életteli, mobilok és internet nélküli ’80-as évek rakétamászókás, télifagyi ízű világából. Rozsdás hidak és futballpályák, matchboxok és gombfocik, balatoni vágyálmok, ismerkedés Edda-koncerten, kisvárosi és budapesti kalandok – és mindennek középpontjában egy apa, akit hőssé nagyít a gyermeki emlékezet. Felnövéstörténet, amelynek fő tétje nem az, milyen felnőtté válunk, hanem hogy miként maradhatunk meg közben gyereknek. A Telex.hu-ról jól ismert tárcaszerző szövegei különleges gyűjteményt alkotnak: mint egy régóta vágyott gombfoci-válogatott tagjai.

„…megőrzöm magamban a város látványát, a körutat, ahonnan eltűntek a sarki kifőzdék, a Blahát, a Deákot, a földalattit, a városligetet, viszem magammal azt a megöregedett, összetöpörödött várost, mint régi fotókat, amiket elhalványítanak az évek, és mindegyik fotón, ahogy a város mindegyik pontján, csak egyetlen kis részlet marad éles, mintha az a kis részlet abban a pillanatban készült volna, mintha az élet minden pillanata az a pillanat lenne a város minden pontján, egy ballonkabátos férfi, aki egy kisfiú kezét fogja.”

„Remek gyulai próza ez, a viharsarok pazar ízeivel! Pontos, mint Krasznahorkai, nosztalgikus, akár Kiss László, és finom, mint Kiss Ottó. Haász János megvárta, hogy érett prózaíróként debütálhasson, és elég távol legyen tőle a gyerekkora, hogy nagyon tudja szeretni.” – Grecsó Krisztián