2023. november 10., péntek

#ezértolvasokén #konyvkritikakihívás


Kedves Olvasó!

Nagyon szépen köszönöm Rékának (könyvkritika), hogy rám is gondolt ennél a kihívásnál! 💕

Bevallom, mióta Réka rám írt, folyton arra gondoltam milyen fotót készítsek, ami bemutatja mennyi mindent jelent számomra az olvasás. De mindegyik képet elvetettem, valamiért nem éreztem jónak őket. 

Végül visszatértem a szobámba, és bár aki követ sokszor láthatja a polcaimat, mégis úgy éreztem ez lesz a tökéletes hely, arra hogy bemutassam az idei eddigi kedvenc olvasmányaimat és kicsit meséljek róluk, magamról.😊

Számomra az olvasás egybeforrt a nagypapám által készített polcokkal, egy meleg kakaóval/kávéval/teával, vagy épp egy hideg limonádéval, a bekuckózás kényelmével, az utazással, az elindulással és a megérkezéssel. 

A könyvek jelentik számomra a világot, általuk megismertem a múltat, a jelent, olyan országokba járhattam, ahova nem valószínű, hogy eljutok, lehettem harcos, erős és bátor. Változtattak a gondolkodásomon. 

Az igazán jó történetet miután befejeztem az olvasását sem tudom elengedni a gondolataim közül. 
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem című könyvének a záró mondata mai napig eszembejut: "Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat."

Gayle Tzemach Lemmon: Kobani lányai című könyv megrázott és sajnos úgy vettem észre kevés emberhez jutott el, pedig az ő történetük a mi jelenünk is egyben. 

Mörk Leonóra: Szentjánosfű című könyvével Hollandiába, a 17.századba kalauzolt és teljesen elvarázsolt a gyönyörű mondataival, a kultúrával, amit megismertetett velem. 

Finy Petra: Madárasszony című könyvével elgondolkodtatott és elképesztett, örülök, hogy bejárhattam általa a magyar erdőket, megismerve az állat- és növényvilágot. 

Jill Santapolo: A fény, amit elvesztettünk című könyve úgy érzem mindig közel fog állni a szívemhez a története, a fotózás miatt. 

Amy Harmon: Az ismeretlen kedves & A királyné és a gyógyír, az írónő hol a múltba, hol pedig egy elképzelt világba repít, én pedig nagyon szeretek vele utazni. 

Fodor Ákos: Benső beszéd: Hangminta, "Addig kerestelek, 
míg meg nem találtál" 
Néha ennyi épp elég is. Muszáj mindig leírnom Fodor Ákos versei gyógyír a léleknek!

Podonyi Hedvig: Kép, Jel, Betű című könyvével kicsit nosztalgiáztam. Nagyon hiányoznak a történelem órák, ezzel kötettel úgy éreztem kicsit visszatértem kedves tanáraimhoz.

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 3, az első két kötettel készültem az érettségire, jó volt újra írók és költők életéről olvasni

Nina- Sophia Miracles: A Vouge története című kötet meglepett, összetett könyv, mely feltárja egy újság túlélését a viharos történelem során. Megismertem embereket, akiknek a Vouge nem csak egy divatlap, hanem az életük szerves része lett. Ez a történet több, mint Az ördög Prádát visel.

Maggie Doyne: Ég alatt, hegy fölött könyvén zokogtam, mégis tökéletesen megmutatja mennyi mindenre képesek vagyunk a szeretteinkért, mennyire hatással vagyunk egymásra.

Jonathan Freedland: A szabadulóművész című kötetét nem is olyan régen fejeztem be, de Rudolf Vrba küzdelme még mindig sokszor eszembe jut. Ez a kötet a földön tartott, feldühítette, megmozgatott lelkileg. Még mindig keresem hozzá a megfelelő szavakat.

Sólyom Anna: A test bölcsessége című kötet könyvbemutatója már feledhetetlen emlék lett. Anna személyisége olyan megnyugtató, kedves, magával ragadó. A könyve tükrözi személyiségét, az elhivatottságát.

Rejtő Jenő könyvei mindig is az én mentsváraim lesznek, ha szomorú vagyok biztos felvidítannak.

Szeretek olvasni, mert különlegessé teszik az utazásaimat, felvidítanak amikor szomorú vagyok, földön tartanak, amikor a legnagyobb szükségem van rá, de el is tudnak repíteni egy másik világba, ha túl soknak érzem a mindennapokat, tanítanak és szórakoztatnak ezek a történetek. Szeretem az elcsent perceket, amikor a túl zajos egyetemen, hirtelen minden elnémul körülöttem, mert én már csak a kinyitott könyvre fókuszálok. Ugyanakkor az egyik legjobb témát is nyújtja, amikor a kollégáimmal beszélgetünk. Szeretem megpróbálni kitalálni mások vajon mit olvasnak, felismerni a borítókat. A könyvek össze hozzák az embereket, általuk sokakat megismerhettem, eseményeken vehettem részt, melyekért örökké hálás leszek.

A könyvek inspiráltak arra, hogy egy éve elkezdjek komolyabban foglalkozni a fotózással, általa pedig egy új világ tárult fel előttem. Még több embert ismertem meg, másképp tekintek az előttem álló világra, és még inkább önmagamra találtam. ❤️

"Az olvasás - ha élvezetet okoz - segít élni. Átélni és túlélni is." Vitray Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése