2021. április 12., hétfő

2021. április

 Bauer Barbara: A fekete rózsa

Kedves Olvasó!

Elsőnek hadd valljam be, hogy erre a könyvre is Wandamaci könyvkuckója hívta fel a figyelmemet. Hasonló az ízlés világunk könyvek terén, Ő pedig folyton azt mondta, hogy Bauer Barbara könyveit el kell olvasnom, annyira jók. (Ebben is igaza lett 😊) 

Nagyon szépen köszönöm a Jaffa Kiadónak, hogy elolvashattam ezt a könyvet is! ❤️

"Azt mondják, fekete rózsa nem létezik. Színe csupán fények játéka, árnyalatok keltette látszat, összemosódás. Valójában karmazsinvörös. A legmélyebb bordó, ami érzékelhető, teltsége elnyel minden más színt, ami mutatkozni kíván."

A miliő, amibe belecsöppen az olvasó ebben a kötetben nagyon hasonlított A fényfestőben megismert Cippóra és Gibbor szülő falujára. Ahogy haladtam előre a történetben úgy éreztem ismerős tájon járok, aztán szembe jött Etus néni, az édességboltos, utána pedig a többi ismerős alakra is említést tett az írónő. Nagyon tetszettek ezek az utalások, nem teszik szükségessé, hogy mind a két könyvet el kelljen olvasni ahhoz, hogy az olvasó megértse a történetet, mégis olyan volt, mintha egymást kiegészítené a két kötet. 

Tetszett a könyvben, hogy megismerhettük Etyeket, az ott élőket még jóval a második világháború kitörése előtt. Egyedül Anna szemszögéből olvashattam a történetet, így a háború borzalmai az otthon maradottak szenvedésein keresztül érződött. A várakozás borzalmai, az éhezés, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség, a szenvedés minden érzelem erősen átütött a lapokon. Megjelent a holokauszt, a német hatalom erősödése, a Tanácsköztársaság, a kommunizmus, a magyar - sváb lakosságcsere is. 

Izgultam a szereplőkért, megkönnyeztem a háború áldozatait, szomorú voltam, amikor a sok szenvedés után a szereplőknek el kellett hagyniuk az otthonukat, csalódtam az egyik szereplőben és szívembe zártam a szerelmeseket.

Mindenkinek csak ajánlani tudom A fényfestő című könyvvel együtt. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"- Még sosem láttam fekete rózsát! - suttogtam. Megigézett a látvány.
- De hisz nem fekete, Annuska!
Hátrébb léptem, mielőtt válaszoltam.
- Ha egyszerűen csak ránézel, annak tűnik.
- Annak tűnik - ismételte el a szavaimat. - Sok minden másnak tűnik, mint amilyen valójában - mondta, és én megborzongtam. Rá nem jellemző komolysággal beszélt. Ránéztem, vártam a folytatást, de hallgatott. Beszéd helyett a bokorhoz lépett, a zsebéből bicskát húzott elő (nem is tudtam, hogy hord magánál), és lemetszett egy szál rózsát.
- Köszönöm!
- Nézd a szirmokat, tartsd a nap felé, játssz vele, és mindig mást látsz benne. A magad tükörképét.
Nem értettem. A tükörképemet?
- A hangulatodat látod benne."

"- Ha valamire szükséged van, azt megtalálod. Odavezet az utad - felelete egyszerűen. - De van egy feltétele. 
- És mi az?
- Neked magadnak tisztában kell lenned azzal, mi a bánatod. Mire keresel gyógyírt, választ, vagy éppen mit szeretnél." 

"- A nagyapám azt mondta, hogy magáért az életért élünk - idéztem fel, amit a pipája gomolygó füstje mögül mondott nekem. - Azt mondta, ha küzdeni kell, minden más elvész, ami addig fontos volt, csak a túlélés reménye marad."

"- A fekete rózsa? - bólintott a nagyanyám. - Ó, igen. Különleges növény. Először meglepett, hogy azt hoz nekem. De aztán alaposan szemügyre vettem. Vörös. 
- Egészen sötét. Andris megmutatta nekem. A szerelem virága. 
- Hát ő is olyan szentimentális, mint a nagyapja? - kérdezte elmerengve. - A legmélyebb árnyalatok, igaz? Szerelem, szenvedély, születés, halál. Minden benne van."

"- Mindenki csak vár... - jegyeztem meg. 
- H tudod, hogy van miért várni, akkor nincsenek kérdéseid. Akkor a várakozás az életed része lesz, a várakozás egyet jelent vele, mintha ott lenne. De csak ha biztos vagy benne. Ha a zsigereidben érzed. 
- Te érezted? 
- Igen. Tudtam, hogy hazajön. 
- Meg sem fordult a fejedben az ellenkezője? 
- De! - felelte határozottan. - És akkor arra gondoltam, hogy azért a rövid időért leszek hálás, amit kaptunk, és az emlékével fogok élni."

"- Mindig az hisszük, hogy nem történhet meg, aztán végignézzük, ahogy mások ott állnak a halálsoron, vonulnak a halálmenetben, és még mindig nem hisszük el, hogy a következőben már mi is ott lehetünk. Más eszme mögött felsorakoztatva, más ideológia mentén."

"- Hát akkor mi van helyette? Mi a feladat?
- El kell mondanunk! Szembe kell néznünk azzal, ami történt, és tovább kell adnunk. Különben mindhiába volt, hiába szenvedtünk, hiába vannak áldozatok. - Andris - ragadtam meg a két kezét - ez egyszerűen nem ismétlődhet meg újra!
- Igazad van, de  ennyi lenne?
- Hogy ennyi? De hiszen ez nagy dolog! Megjártuk a poklot, végignéztük - lehunytam a szemem. Láttam őket. Mindnyájukat. - Soha többé, érted, soha többé nem nézem tétlenül, ami körülöttünk történik. 
- Mit tudtál volna tenni, Annus? Nem hibáztathatod magad. 
- Nem hibáztatom - ráztam meg a fejem. - Ami elmúlt, azon már nem tudok változtatni. De a jövő még előttünk áll."

" - De micsoda név ez? - nézte a palackra írt nevet. - Fekete rózsa.
- Hogy egy bor milyen, az nem csak a szőlőtől függ.
- Hanem? - nézett csodálkozva az öreg. 
- A borban benne van, aki issza, és benne van az is, aki készítette. Az egész év hangulata, öröme és bánata. Fagyok, esők és aszály, óriási viharok, akár háborúk, születés, halál, minden, ami a borász lelkét nyomta, és mindaz, ami boldoggá tette. Kóstolják meg, de hogy ízlik-e majd, azt nem tudhatom. Hogy milyen a bor, az tőlünk függ. A lelkünk tükröződése. Csak tartsa a nap felé a poharát, nézze meg a színeit, szívja be az illatát, ízlelje a zamatát, hagyja, hogy betöltse a szívét."

Fülszöveg:

Azt ​mondják, fekete rózsa nem létezik. Színe csupán fények játéka, árnyalatok keltette látszat. Sommer Anna azonban nap mint nap ott látja a szőlőben, a sorok végébe ültetve. Vajon egyszer megtudja majd, milyen is a színe valójában?

Anna, vagy ahogy a családban hívják, Annus, Etyeken nő fel, ezen a szőlődombok övezte, magyarok, svábok, zsidók lakta településen. Alig tizennégy éves, amikor kitör a második világháború, és nemcsak bevonuló édesapja és két ikerbátyja sorsa miatt kell aggódnia, hanem a nála két évvel idősebb Andrisért is, akihez már nem csupán ártatlan, gyerekes vonzalom fűzi.

Andris felmenői – szíjgyártók és borászok – a török kiűzése után messzi bajor földről érkeztek Etyekre. A faluban azt beszélik, hogy Andris nagyapja, a szőlőhegyen remeteéletet élő Vénember, különleges bort tud készíteni. Olyan bort, amelyben nemcsak az van benne, aki készítette, de az is, aki issza. Talán még a jövendőt is meglátja, aki kortyol belőle. Egyszer Annus is megkóstolta. Lehet, hogy ezért tűnik fel előtte újra meg újra egy fekete márványlap, belevésett nevekkel, köztük azéval, akit mindenkinél jobban szeret?

A háború, az utána következő politikai változások, a kitelepítések a falu és Annus életét is fenekestül felforgatják. Az egyedül maradt lány felköltözik a szőlőhegyre, a Vénemberhez, abban reménykedve, hogy Andris visszatér. Ám szerelme helyett valaki más érkezik, és Annust minden korábbinál nagyobb próbatétel várja. Vajon lesz elég ereje és bátorsága legyőzni a kishitűséget, a reménytelenséget, sőt még a halált is? Megőrizni a szerelmet, megfejteni a fekete rózsa és a Vénember különleges borának a titkát?

Bauer Barbara legújabb, személyes élmények és érzések ihlette, mélyen átélt regénye egy sorsfordító, családokat szétszakító, fájdalmas történelmi korszak, egy sorozatos tragédiákat elszenvedő, de élni akaró falu és egy igaz szerelem hiteles, megrendítő története.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése