2020. december 24., csütörtök

2020. június

 Kerstin Gier: Időtlen szerelem trilógia

Kedves Olvasó!

Erről a három kötetről most egy posztban írnék. A sorozatot már korábban olvastam, 2020-ban viszont megnéztem a filmeket és annak hatására úgy éreztem muszáj újra olvasnom ezeket a könyveket. Nem csalódtam bennük, sőt újra végig mosolyogtam, nevettem a részeket. Voltak jelenetek, amikre emlékeztem, de voltak olyan részek is aminél kíváncsian olvastam az oldalakat, mert teljesen kiestek. 


Rubinvörös

Nagyon aranyos, vicces, letehetetlen könyv, teli kalanddal. Főszereplőnőt rögtön megkedveltem, Gwen nem nyavalyog, erős karakter. Mindig is örültem volna, ha van egy olyan barátnőm, mint Leslie, aki mindig ott áll mellette és ahogy csak tud segít Gewnnynek. 

Gideon eleinte egy ki ha én nem, mufurc alak. De nagyon tetszett, ahogy Gwennel elkezdtek egy párt alkotni. 

Első olvasáskor már kedvencem lett, most pedig évekkel később, ugyanúgy megszerettem a szereplőket és a történetet is.

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

 "– Tényleg olvas az ember gondolataiban?- suttogtam.

– A lakáj? – suttogta vissza Gideon. – Remélem, nem. Épp arra gondoltam, hogy egy menyétre hasonlít.
Csak nem egy leheletnyi humor fültanúja lehettem? Tényleg egy tréfa hagyta el Mr. Elazútból Fontosmissziót Teljesítek száját?"

"Valami keménynek ütköztem a vállammal. – Aú!
– Fogja már meg a kezét, Gideon, maga faragatlan fickó! – mondta Mr. George kissé méltatlankodva. – Nem bevásárlókocsit tol!"

Fülszöveg:

Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre – mint derült égből a villámcsapás – a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!
Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon!
Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!

 

Zafírkék


Ez a kötet még jobb volt, mint az első. 
Még több izgalom, kuszálódnak a szállak és megjelent az újabb kedvenc karakterem Xemerius, az aranyos vízköpő. 

Nagyon jó folytatása volt az első kötetnek. Megszerettem a könyv hangulatát és bár eddig nem voltam oda az időutazásos történetekért, ezzel a sorozattal kivételt teszek. 

Nem csak a főszereplők, de a mellékszereplőket is nagyon meg tudtam kedvelni. 
Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

– Én majd tartom a frontot – ígérte Xemerius. – Ha valaki jön, és el akarja lopni ezt az izét, kegyetlenül… öhm… leköpöm.”

„– Oké, akkor kezdjük elölről az egészet! Az én nevem Gwendolyn Shepherd. Örülök, hogy megismerhettelek.
– Xemerius – mutatkozott be a vízköpő, és egész kis pofája csak úgy sugárzott az örömtől. – Nagyon örvendek. – Azzal felmászott a mosdókagylóra, és mélyen a szemembe nézett. – Komolyan! Nagyon-nagyon örvendek! Veszel nekem egy macskát?”

"– Semmi okod hiperventillálni. Loverboynak még megvan az összes szép, fehér foga. És egyfolytában káromkodik magában, ami szerintem jó jel."

"– És… mit csinálsz ma este? – érdeklődött ártatlanul Gideon, elővéve lehető legbarátságosabb stílusát.
– Természetesen szorgalmasan gyakorolom a menüettet, elalvás előtt pedig olyan mondatokat próbálok majd alkotni, amelyekben nem fordul elő a porszívó, a vérnyomásmérő, a jogging és a szívtranszplantáció – feleltem csípősen."

"– Készséggel állok szíves szolgálatára, asszonyom. – Mr. Bernhard megrakta a kandallót, majd jó éjszakát kívánt nekünk.
Xemerius követte. – Feltétlenül meg kell néznem, hogy leveszi-e a szemüvegét, mielőtt lefekszik aludni – mondta. – És reggel beszámolok, ha esetleg kisettenkedne a házból, hogy titokban basszusgitárosként lépjen fel egy heavy metál zenekarban." 

Fülszöveg:

Friss szerelmesként a múltba utazni – ez talán nem a legjobb ötlet.
A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
(Egyik sem igazán egyszerű!)

Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!

Romantikus, humoros, példátlan – Gideon és Gwen kalandjaival Kerstin Gier mindenkor elvarázsolja közönségét.


Smaragdzöld

Tökéletes lezárása a sorozatnak. Imádtam! 

Rengeteg fordulat, izgalom és vicces jelent szerepelt benne. Talán ennél a könyvnél nevettem a legtöbbet.

Végre kiderült Saint Germain gróf titka! Már a kezdetektől fogva nem bírtam azt a férfit, de erre a fordulatra nem számítottam. 

Egyik kedvenc párosom lett Gwen - Gideon. ❤️

Csak ajánlani tudom az egész sorozatot. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

 "Azzal sóhajtozva ismét a gombjaimmal kezdtem bajlódni. – Jaj, te jó ég! A cipzár feltalálóját rég szentté kellet volna avatni.

Gideon elvigyorodott. – Fordulj meg, majd én segítek! – mondta. -Ó! De hiszen ez több száz gomb!
Hosszú ideig tartott, mire végiggombolta a ruhát, talán részben azért is, mert minden második gombnál megcsókolta a nyakamat. Biztosan jobban élveztem volna, ha Xemerius nem ismétli el minden csóknál, hogy „Csám, csám kis mádám"."

„– Én majd tartom a frontot – ígérte Xemerius. – Ha valaki jön, és el akarja lopni ezt az izét, kegyetlenül… öhm… leköpöm.”

"Fejjel lefele függeszkedett az ajtó fölötti baldachinon, és károgó hangon kántálni kezdett:
– Gidi és Gwendolyn, csókot lát a baldachin, a baldachin recsegett, Xemerius nevetett."

"– Nem lehetne kicsit visszavenni a lelkesedésedből? Az ember azt is hihetné, hogy épp elektrosokk-kezelésről jössz – zsémbelt Xemerius.
Helytelenítő pillantást akartam vetni rá, de végül mégis sugárzó mosoly lett belőle. Az én kis cuki, zsémbes vízköpődémonom!
– Téged is szeretlek! – mondtam neki.
– Ó, te jó ég! – nyögött fel. – Ha tévéműsor volnál, akkor most elkapcsolnálak."

Fülszöveg:

Mit tesz az, akinek összetörték a szívét? Úgy van. Telefonál a legjobb barátnőjével, csokoládét majszol és hetekig dagonyázik a boldogtalanságban. Csak az a bökkenő, hogy az akarata ellenére időutazóvá vált Gwendolynnak egészen más dolgokra kell tartalékolnia az energiáit: például a túlélésre. Mert azok a szálak, amelyeket a kétes hírű Saint Germain gróf még a múltban illesztett egymáshoz, immár a jelenben is veszélyes hálóvá szövődtek.

Ahhoz, hogy felfedjék a titkot, Gideonnak és Gwendolynnak nem elég eltáncolni egy menüettet a 17. század egyik legpompásabb bálján, hanem hanyatt-homlok kell belevetniük magukat a kalandokba bármelyik évről is legyen szó…

Érzelmi hullámvasút az évszázadokon keresztül: Gideon és Gwen kalandjai Kerstin Gier, kitűnő bestseller-szerző tollából.

Beleszeretsz!