2026. október 31., szombat

Stephanie Garber: Spectacular

A Caraval Holiday Novella

Kedves Olvasó!

Öt évvel ezelőtt olvastam a Caraval trilógiát, majdnem két évvel ezelőtt pedig a Volt egyszer egy összetört szív sorozatot. Így a Spectacular olvasásakor már csak halványan emlékeztem a korábbi történetekre és azok szereplőire. Ahogy azonban egyre jobban haladtam előre, úgy kezdtek lassan felidéződni bennem az ismerős nevek, arcok és a régi olvasmányélmények. Jó érzés volt újra találkozni ezekkel a karakterekkel, még akkor is, ha eleinte egy kicsit össze kellett szednem az emlékeimet.

You Yeong-Gwang: Az ​esőpiac

 

Kedves Olvasó!

Nagyon aranyos, könnyed történet, egyszerűen imádtam! Már az első oldalaktól magával ragadott a hangulata, és pont azt adta, amire szükségem volt egy kis kikapcsolódást a mindennapok zajából.

Halász Rita: Mély ​levegő

 

Kedves Olvasó!

Szeretem a magyar irodalmat, a kortárs műveket pedig mindig is különlegesnek tartottam. Hiszen olyan szerzők alkotásait olvashatjuk, akik ugyanabban a korban élnek és alkotnak, mint mi. Olyan történeteket mesélnek el, amelyek a jelenünkhöz kapcsolódnak, és olyan problémákat, élethelyzeteket mutatnak be, amelyekkel akár a saját környezetünkben is találkozhatunk.

Olvasóként általában a szép irodalmi megfogalmazásokat keresem. A hétköznapokban, illetve a filmek és sorozatok világában gyakran találkozom káromkodással és nyers beszéddel, ezért az olvasás számomra sokszor egyfajta menedék, ahol szívesebben merülök el az igényesen megformált mondatokban. Nos, Halász Rita Mély levegő című kötete egészen más élményt nyújtott. Nyelvezete kifejezetten mai, szókimondó és szabad, olykor már-már nyers, de éppen ettől válik annyira hitelessé.

2026. október 29., csütörtök

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

 A csütörtöki nyomozóklub 1.


Kedves Olvasó!

Van egy kedves ismerősöm, aki már körülbelül két éve ajánlotta nekem Richard Osman A csütörtöki nyomozóklub című könyvét. Akkor valahogy mégsem került sor az olvasására, majd tavaly megjelent a regény filmadaptációja, amit szinte azonnal meg is néztem, és egyszerűen imádtam. Így idén már tudtam, hogy mindenképpen időt kell szakítanom a könyvre is.

Elena Ferrante: Aki ​megszökik, és aki marad

Nápolyi regények 3.


 Kedves Olvasó!

Elképesztő volt visszanézni, hogy már körülbelül öt éve olvastam a Nápolyi regények második kötetét. Bár nagy vonalakban még emlékeztem az előzményekre, jólesett a történet elején újra áttekinteni a szereplőket, és néhány mondatban feleleveníteni, kivel mi történt korábban. Így könnyebben visszarázódtam Elena Ferrante különleges, olykor nyomasztó világába.

Öt év távlatából is élénken emlékeztem az írónő szókimondó stílusára, amelyben nincs helye a köntörfalazásnak vagy a szépítésnek. Mégis akadtak olyan részek, amelyeknek a keménysége ezúttal is meglepett. Az előző két kötet után valahogy más folytatásra számítottam. Lila története mintha fokozatosan a háttérbe szorult volna, és csak apró részletekből értesülhettünk arról, hogyan alakul az élete. Ezzel szemben Elena került a középpontba, az ő felnőtté válását, nővé érését és az önálló élet felé vezető útját követhettük nyomon.

Rényi Ádám: Erika néni

és további felnőttmesék


Kedves Olvasó!

Sajnos ismét sikerült meglepnem saját magamat azzal, hogy egy korábban már elolvasott könyvről kiderült valahogy lemaradt róla a blogbejegyzés. Ezúttal Rényi Ádám Erika néni és további felnőttmesék című novelláskötete járt így, amelyről már régóta szerettem volna mesélni nektek.

Korábban már olvastam és imádtam A bezzeggyerek és más felnőttmesék , valamint az Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek című novellás köteteket, sőt még a A hosszú élet titka című színházi darabot is volt szerencsém megnézni. Annyira megszerettem ezeket a rövid, olykor meghökkentő, máskor egészen hétköznapi élethelyzeteket bemutató történeteket, hogy nyugodtan mondhatom: Rényi Ádám rajongója lettem.

Diana Wynne Jones: A ​vándorló palota

Ingary trilógia

Kedves Olvasó!

Először teljesen véletlenül találkoztam a Studio Ghibli gondozásában készült A vándorló palota című animációs filmmel. Régebben nagyon szerettem animéket nézni, így már önmagában az is nosztalgikus érzéseket ébresztett bennem, hogy ismét egy ilyen világba csöppenhettem. A történet szinte azonnal magával ragadott, Sophie karakterével pedig könnyen tudtam azonosulni. Humoros, bájos és varázslatos mese, amely már elsőre belopta magát a szívembe.

Lisa Wingate: Elrabolt életek


Kedves Olvasó!

Lisa Wingate Elrabolt életek című regényét már korábban is nézegettem, sőt, egy időben még a kívánságlistámon is szerepelt. Valahogy azonban sosem jutottam el odáig, hogy beszerezzem és elolvassam. Aztán egyik nap megláttam a Voxa kínálatában, és amint észrevettem, hogy Földes Eszter a könyv felolvasója, rögtön tudtam, hogy eljött az ideje, hogy megismerkedjek ezzel a történettel.

2026. október 10., szombat

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

 


Kedves Olvasó!

2024 júliusában kezdtem el olvasni ezt a könyvet, de akkor mindössze néhány oldalig jutottam. Egyszerűen nem tudtam igazán ráhangolódni, aztán a vizsgák is közbeszóltak, így végül félretettem, és egészen mostanáig nem vettem újra a kezembe. Kicsivel több mint két évvel később viszont szinte azonnal magával ragadott a történet, és örülök, hogy végül adtam neki még egy esélyt.

Khaled Hosseini: Papírsárkányok

Hazatérés Afganisztánba

Kedves Olvasó!

Nehéz ennél a könyvnél megtalálni a megfelelő szavakat. Sokáig állt a polcomon, majd amikor megláttam a Voxán Wunderlich József felolvasásában, úgy éreztem, ez egy jel, hogy végre ideje meghallgatnom. Wunderlich Józsefet korábban már láttam A padlás című előadásban, de különösen szeretem, amikor feleségével, Bach Katával Sohonyai Attila Szem a szemhez című versét adják elő. Imádom! Így számomra a történet szinte összeforrt Wunderlich József kedves hangjával.

A történet Afganisztánban, még a tálib uralom előtt kezdődik, és Amir, egy kisfiú szemszögéből ismerhetjük meg az ország kultúráját, a családját, a szokásokat és az ottani társadalmi hierarchiát. Utóbbi számomra eleinte kissé nehezen volt átlátható, de ahogy haladtam előre a történetben, egyre jobban megértettem, milyen meghatározó szerepet játszik az emberek életében, hogy milyen családba és társadalmi csoportba születnek.

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

 


Kedves Olvasó!

A Manderley-ház asszonyával már többször is találkoztam az évek során, más könyvekben is ajánlották, ráadásul a történetből készült filmet is láttam, így idén nagy örömmel vetettem bele magam végre az olvasásba. Kíváncsi voltam, milyen élményt nyújt majd a könyv azok után, hogy a történet már valamennyire ismerős volt számomra.

Han Kang: Görög leckék

 

Kedves Olvasó!

Már korábban is szemeztem az írónő könyveivel, ezért a Voxa Útlevél kihívására ezt a kötetet is beválasztottam. Barta Ágnes hangját különösen szerettem hallgatni, szerintem nagyon illett a történet hangulatához.

Paolo Cognetti: A magányos farkas boldogsága

 

Kedves Olvasó!

Korábban már szemeztem az író könyveivel, de végül a Voxa Útlevél kihívása miatt választottam ezt a történetet. Imádom a különféle olvasási kihívásokat, úgyhogy nem is kellett sokáig győzködnöm magam. A döntésemben ráadásul az is közrejátszott, hogy nagyon szeretem Pál Tamás hangját, és a TikTok-csatornáját is szívesen követem.

Mikki Brammer: Minden, amit megbántam


 Kedves Olvasó!

A borító és a cím azonnal megfogott, amikor pedig megláttam, hogy Balla Eszter olvassa fel a könyvet, már tudtam, hogy meg kell hallgatnom. Nagyon szeretem a hangját és a színészi játékát. Legutóbb a Fekete Péter című színházi előadásban láttam, amit imádtam, emberként pedig különösen felnézek rá.