Kedves Olvasó!
Szeretem a magyar irodalmat, a kortárs műveket pedig mindig is különlegesnek tartottam. Hiszen olyan szerzők alkotásait olvashatjuk, akik ugyanabban a korban élnek és alkotnak, mint mi. Olyan történeteket mesélnek el, amelyek a jelenünkhöz kapcsolódnak, és olyan problémákat, élethelyzeteket mutatnak be, amelyekkel akár a saját környezetünkben is találkozhatunk.
Olvasóként általában a szép irodalmi megfogalmazásokat keresem. A hétköznapokban, illetve a filmek és sorozatok világában gyakran találkozom káromkodással és nyers beszéddel, ezért az olvasás számomra sokszor egyfajta menedék, ahol szívesebben merülök el az igényesen megformált mondatokban. Nos, Halász Rita Mély levegő című kötete egészen más élményt nyújtott. Nyelvezete kifejezetten mai, szókimondó és szabad, olykor már-már nyers, de éppen ettől válik annyira hitelessé.
Nagyon magyar, nagyon mai történet. Olyan élethelyzeteket és problémákat helyez a középpontba, amelyekről fontos lenne többet beszélnünk. Megjelenik benne a családon belüli erőszak, a bántalmazó kapcsolatból való kilépés nehézsége, a drogprobléma, a párkapcsolati bizonytalanság, a szeretői viszony, valamint a gyermeknevelés mindennapi kihívásai. Mindazok a terhek, amelyek egy idő után annyira összegyűlhetnek, hogy az ember úgy érzi, egyszerűen összedől körülötte a világ.
A történet középpontjában Vera áll, akivel kapcsolatban meglehetősen kettős érzéseim voltak. Voltak pillanatok, amikor nagyon együtt tudtam érezni vele, megértettem a döntéseit, a félelmeit és a vívódásait. Máskor viszont kifejezetten idegesített, és nehezen tudtam azonosulni a viselkedésével. Talán éppen ettől lett olyan életszerű a karaktere, nem egy idealizált főszereplőt kapunk, hanem egy esendő nőt, aki próbál eligazodni a saját életében, miközben számos nehézséggel és ellentmondással kell szembenéznie.
A regény kíméletlen és kemény, helyenként ironikus, máskor kifejezetten feszültséggel teli. Nem próbálja megszépíteni a valóságot, és nem kínál egyszerű válaszokat azokra a kérdésekre, amelyekkel a szereplőknek meg kell küzdeniük. A történet végig fenntartja a feszültséget, majd szinte váratlanul véget ér. És talán éppen ez az, ami miatt különösen emlékezetes maradt számomra. Amikor eljutottam az utolsó mondatokig, végre én is újra mély levegőt vehettem. Mintha a történet során felgyülemlett feszültségtől csak a befejezéssel együtt tudtam volna igazán megszabadulni.
Hangoskönyvként hallgattam, Pálosi Hanna előadásában, és nagyon tetszett a hangja. Úgy érzem, tökéletesen illett a regény hangulatához és Vera karakteréhez, sokat hozzáadva az amúgy sem könnyed történethez.
Egy nyers, őszinte és elgondolkodtató kortárs regényt ismertem meg, amely kényelmetlen témákat feszeget, és nem fél kimondani azt, amiről sokszor inkább hallgatunk. Nem feltétlenül az a könyv, amelyhez bármikor szívesen visszatérnék, de mindenképpen örülök, hogy megismertem.
(4/5)
A könyv adatai:
Kiadó: Jelenkor Kiadó
Legutóbbi megjelenés: 2023
Oldalszám: 194
Felolvasta: Pálosi Hanna
Felolvasás időtartama: 5 óra 38 perc
Fülszöveg: