2026. szeptember 19., szombat

Ann Patchett: Tom Lake

 


Kedves Olvasó!

Nagyon szerettem ezt a könyvet. Külön örültem, hogy részt vehettem a könyvbemutatóján pár évvel ezelőtt, mert azok az emlékek a nehezebb vizsgaidőszakokban is sokszor eszembe jutottak. Ahogy megkaptam a könyvet, azonnal elkezdtem olvasni, de a vizsgákra való készülődés miatt sajnos ezt is félre kellett tennem. Idén, amikor újra folytatni szerettem volna és megláttam, hogy a Voxa oldalán elérhető hangoskönyvben gondoltam az elejét, amit már egyszer elolvastam most emlékeztetőként meghallgatom. Nagyon szerettem Bánsági Ildikó előadását. Ugyanúgy megfogott a történet, mint az elején, és ezúttal már meg sem álltam a végéig.
A könyv több szempontból is emlékeztetett Az anyám és más futó bolondok a családból című filmre. Talán az sem véletlen, hogy Szabó T. Anna és Dragomán György is részt vettek a könyvbemutatón, Szabó T. Anna pedig az általam említett filmben is szerepelt. Amikor a bemutatón megemlítettem neki a párhuzamot, rögtön ő is talált kapcsolatot a két történet között, és úgy érezte, számára hasonló lehetett az a szerep, mint Lara számára a történetben.

Ha meg kellene fogalmaznom, milyen könyvek tartoznak igazán az én zsánerembe, ezt biztosan közéjük sorolnám. Nincsenek benne világmegváltó gondolatok vagy hősök, egyszerűen csak hétköznapi embereket ismerhetünk meg a ’80-as évek Amerikájában. A történet lassan bontakozik ki, és Lara életét követi végig a középiskolás éveitől egészen idősebb koráig, amikor úgy dönt, hogy mesélni kezd a lányainak a múltjáról, és már nem akar több titkot megőrizni előttük.

Van benne szerelem és vágy is, de szerencsére nem a túltolt, kizárólag a szexről szóló jeleneteken van a hangsúly. Sokkal inkább a lélek, az önmagunkra találás, a fejlődés és a felnőtté válás kerül a középpontba. Különösen tetszett, ahogyan azt mutatja be, hogy egy baleset után Lara hogyan próbál újra talpra állni, miközben lassan rájön, ki is ő valójában, és mit szeretne kezdeni az életével.

Egyszerűen imádtam!

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)


A könyv adatai:

Kiadó:               21. Század Kiadó

Megjelenés:         2024

Oldalszám:         336

Fordította:         Csonka Ágnes

Felolvasta:         Bánsági Ildikó

Felolvasási időtartam: 12 óra 16 perc

Megvásárolható:     21. Század Kiadó


Fülszöveg:

2020 tavaszán Lara három lánya visszatér a Michigan északi részén található családi gyümölcsösbe. Cseresznyét szednek, és közben kérlelik anyjukat, beszéljen Peter Duke-ról, a híres színészről, akivel annak idején együtt lépett színpadra a Tom Lake nevű társulat tagjaként, és kettejük között érzékeny szálak szövődtek. Miközben Lara felidézi a múltat, lányai végiggondolják saját életüket és anyjukhoz fűződő viszonyukat – ennek során átalakul az egész világról alkotott képük. Amiben biztosak voltak, azt most teljesen másképp látják.

A Tom Lake töprengés a fiatalkori szerelemről és a házasévek alatti szerelemről, arról, hogy hogyan éltek a szüleink, mielőtt mi megszülettünk. Reményteli és elégikus történet – azt vizsgálja, mit is jelent boldognak lenni, miközben a világ darabjaira hullik.