2021. augusztus 30., hétfő

2021. augusztus

Sherry Gammon: Hihetetlen

Kedves Olvasó!

Nagyon szerettem Maggie és Seth történetét, és kíváncsian, kicsit megfakult emlékekkel kezdtem bele Lilah és Cole történetébe. Ahogy a Szerethetetlen című könyvet, úgy a Hihetetlent is rögtön szívembe zártam és hat évvel később is ott őrzőm. 

A történet három évvel a Szerethetetlen című könyv után játszódik. Lilah az előző részben megismert két kábitószer kereskedő húga, akit apjuk azért küld Port Fare-be, hogy bosszút álljon a családját ért gyász és pénzveszteség miatt. Természetesen hamar rájön, hogy az apja továbbra sem az igazat mondja neki és inkább az új családját támogatja. 

Cole, a másik főszereplő, az ügyetlen doki, aki mindig megüti magát, elesik, csetlik, botlik, kivétel a műtőben, ott mindig profi. Szerethető karakter volt, jó volt olvasni a három cimbora évődéseit. Imádtam a Shakespear idézeteket és Lilah, Cole közötti játékot. 

Ahogy az előző kötetben, úgy ebben is voltak meglepő fordulatok, betegség, humor, romantika, titkok, árulás és sok szeretet. 

Értékelésem: ✯✯✯✯✯

                              (5/5)

Idézetek: 

"Megfordul a fejemben, hogy talán beszélni kéne a Mindenhatóval, mégis hogy van az, hogy egy férfi mindent ehet büntetlenül, akár több tányér ételt is belapátolhat minden következmény nélkül, de egy nő már attól is szélesedik csípőben, hacsak rágondol a csokira."

"-Semmi sem lehetetlen, Cole, csak nyitottnak kell lenni – mosolyog a lány."

"– Szeretlek, Lilah – mondja minden teketória nélkül. A szívem beleremeg, mert most mondta ki először.
– Én még jobban – suttogom, mert alig jön ki hang a torkomon.
– Az lehetetlen – vágja rá."

Fülszöveg:

Már ​három éve, hogy a Dreser fivérek megpróbálták uralmuk alá hajtani Port Fare-t. Az ügy még mindig érzékenyen érinti a város lakóit. A híresztelések szerint a kegyetlen testvérpár apja, Harry Dreser is meghalt egy rosszul elsült kábítószerüzlet során. De persze a pletykák nem mindig igazak. A Dreser fivérek féltestvére, Delilah Lopez Dreser a városba érkezik, hogy bevégezze, amit a bátyjai elkezdtek. A lány gondosan eltervezi a bosszú lépéseit, és megpróbál közel férkőzni ahhoz a két nyomozóhoz, Seth Prescotthoz és Booker Gattóhoz, akik állítólag a fivéreivel végeztek. A legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, ha Lilah behálózza Cole Coltert, a két rendőr barátját, aki orvosként dolgozik a helyi kórházban.
De ahogy telik az idő, Lilah nemcsak arra döbben rá, hogy apja hazudott neki, de kötődni kezd ehhez a társasághoz, és végzetesen beleszeret Cole-ba. Ám a helyzet kezd egyre tarthatatlanabbá válni. Lilah választás elé kerül. Ha véghez viszi a családi bosszút, olyan emberek életére kell törnie, akik – talán életében először – szeretettel veszik körül. Ha viszont szembeszáll apjával, nem csak saját életét sodorja veszélybe, hanem mindazokét is, akiket éppen meg akar menteni.