A Caraval Holiday Novella
Kedves Olvasó!
Öt évvel ezelőtt olvastam a Caraval trilógiát, majdnem két évvel ezelőtt pedig a Volt egyszer egy összetört szív sorozatot. Így a Spectacular olvasásakor már csak halványan emlékeztem a korábbi történetekre és azok szereplőire. Ahogy azonban egyre jobban haladtam előre, úgy kezdtek lassan felidéződni bennem az ismerős nevek, arcok és a régi olvasmányélmények. Jó érzés volt újra találkozni ezekkel a karakterekkel, még akkor is, ha eleinte egy kicsit össze kellett szednem az emlékeimet.
Bevallom, nem egészen ilyen történetre számítottam. A Spectacular egy különös, karácsonyi hangulatú kis kitérő, amely elsősorban az ünnepi varázslatra és a már jól ismert világ felidézésére épít. Nem igazán viszi tovább az eredeti történetszálakat, és nem is tesz hozzá különösebben a korábbi kötetek eseményeihez. Inkább egy kedves kikacsintás, amely lehetőséget ad arra, hogy egy rövid időre ismét elmerüljünk Stephanie Garber varázslatos világában.
A karácsony közeledtével különösen kellemes olvasmánynak bizonyult. Nem váltotta meg a világot, és nem is adott olyan meghatározó élményt, mint a korábbi trilógiák, de a maga módján aranyos, hangulatteremtő történet volt. Egy kis ünnepi varázslat azoknak, ak
ik szívesen visszatérnének ebbe a különleges világba.
(4/5)
A könyv adatai:
Kiadó: Hodder & Stoughton
Legutóbbi megjelenés: 2026
Oldalszám: 224
Illusztrálta: Rosie Fowinkle
Fülszöveg: