Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete
Kedves Olvasó!
Nincs időm olvasni kihívás keretén belül olvastam el ezt a fantasztikus könyvet!
Imádtam a hangulatát, az írónő írásmódját! A kedvenc szereplőm maga a Fügefa volt, akinek a humora gyakran mosolygásra késztetett. Nagyon szerettem azt a részt, ahol a fügefákról mesélt, ahol azt ecsetelte mennyivel jobbak a többi fánál, sőt az emberek rosszul tudják, mert Ádámot és Évát igazából egy füge csábította el, nem egy szimpla alma. Ugyanakkor gyakran általa tudtam meg a múlt szomorú emlékeit is. Különlegesen bemutatta az ökoszisztémát, az élőlények fontosságát.
További számomra kedves szereplők közé tartozik Kosztasz, aki érzékenységével, az állat- és növényvilághoz való kapcsolódásával csak kedvelni tudtam. Yusuf és Yorgosz és a Boldog Füge is azonnal a szívembe zártam. Bevallom ez a történet után nagyon szeretnék egy fügét.
Ebben a könyvben nagyon komoly családi traumák is megjelentek. Korábban nem hallottam Ciprus történetéről, a háborúról, a kettéosztottságáról. Olyan családi traumákról olvastam, amik könnyet csaltak a szemembe. Szomorúan olvastam ezeket a részeket.
Három síkon játszódik ez a történet, Ada, Kosztasz és Defne lányának a trauma feldolgozás. Mai világban a sok kutatások által megtudtuk, hogy a családi traumákról hiába nem esik szó generációkra akkor is öröklődnek a sebek. Ada tinédzser, aki nem rég vesztette el az édesanyját, édesapukáján kívül nem ismeri a többi rokonát, így gyökerek nélkülinek érzi magát. Mégis az egyik nap betoppan az életébe Meryem, anyja nővére. Rajta kívül még a korábban említett Fügefa szemszöge és a múlt is megjelent a könyvben.
Nagyon tetszett az a rész, amikor a Fügefa elmondja, hogy kinek milyen fára lehet épp szüksége, valamint amikor Kosztasz elárulja a lányának mit vesznek észre az emberek a fákon és ez mit árul el rólunk.
Nagyon megszerettem ezt a könyvet! Biztos, hogy fogok még olvasni az írónőtől. Csak ajánlani tudom!
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
Idézetek:
"A bevándorlóknak és a száműzötteknek, éljenek bárhol is,
azoknak, akiknek kitépték a gyökereiket, azoknak,
akik újra gyökeret eresztettek valahol, és a gyökértelenek,
És az emlékeinkben gyökerező fáknak, amelyeket hátrahagytunk..."
"Egyszer volt, hol nem volt, még az emlékezeten is túl, a Földközi-tenger legtávolabbi szegletében volt egyszer egy sziget, olyan gyönyörű és kék, hogy a sok utazó, zarándok, keresztes lovag és kereskedő mind beleszeretett, és vagy soha többé nem akarta elhagyni, vagy megpróbálta kenderkötelekkel elvontatni egészen a saját országáig."
"A csillanást nem egy élőlény idézi elő, hanem egy antik zsebóra- gyöngyház tokba zárt tizennyolc karátos aranyóra, amelyre egy sorait gravírozták:
A sorsod az, hogy oda megérkezz,
De az utazást semmiképp ne siettesd...
És a hátlapon két betű áll, pontosabban ugyanaz a két betű kétszer leírva:
Y és Y"
"Az idő egy énekesmadár, és mint minden más énekesmadár, fogságba ejthető. Fogva tartható egy kalitkában, tovább is, mint azt az ember gondolná. Csakhogy az időt nem lehet örökre féken tartani. Nincs örökké tartó fogság."
"Az első generációs bevándorlók - amikor nincsenek mások a közelben - mindig beszélnek a fáikhoz. Megbíznak bennünk, elmesélik az álmaikat és a vágyaikat, azokat is amelyeket maguk mögött hagytak, akár a gyapjúszálakat, amelyek egy kerítés átmászásakor fennakadtak a szögesdróton. De ami a legfontosabb, egyszerűen csak élvezik a társaságunkat, és úgy beszélgetnek velünk, mint egy öreg, régen látott baráttal. Vigyáznak a növényeikre és gondoskodnak róluk, különösen azokról, amelyeket elveszett szülőföldjükről hoztak magukkal. Mert mélyen, legbelül tudják, hogy amikor az ember megment egy fügefát a vihartól, az olyan, mintha megőrizte volna valakinek az emlékét."
"Nem akarom lekicsinyelni növénytársamat, de hogy lehetett az ízetlen almát összekeverni a mézédes fügével, aminek egy örökkévalósággal az eredendő bűn után is olyan az íze, mint az elveszett paradicsomnak?"
"Mindezek ellenére hét évembe került, hogy újra képes legyek gyümölcsöt hozni. Mert az elvándorlás és az újra letelepedés ezt teszi velünk; amikor elhagyjuk az otthonunkat az ismeretlen partokért, nem tudjuk egyszerűen ott folytatni, ahol abbahagytuk; egy részünk legbelül meghal, és egy másik rész tud újrakezdeni mindent."
"És mi, fák, néztünk, vártunk és tanúi voltunk mindennek."
"Ha a családok a fákra hasonlítanak, ahogy mondják, és ugyanolyan szerteágazó struktúrák bonyolult gyökérzettel és egyéni ágakkal, amelyek különös szögekben állnak ki, akkor a családi traumák olyanok, akár a sűrű, áttetsző gyanta, ami a fa megsebzett kérgéből csöpög. És ezek a traumák lecsorognak a következő generációkhoz."
"A babonák az ismeretlentől való félelem árnyékai."
"Nekem azonban számít, és amíg csak el tudom mondani ezt a történetet, addig beleveszem az én ökoszisztémám teremtményeit is - a madarakat, a pillangókat, a méheket, a hangyákat, a szúnyogokat és az egereket -, mert egy dolgot megtanultam: ahol a háború van, és fájdalmas választóvonalak, ott nem lesznek győztesek, sem az emberek, sem mások."
"Világszerte bárhol, ahol valaha polgárháború dúlt vagy etnikai konfliktusokra került sor, a fák sokat tudnak mesélni minderről. Ugyanis mi, fák vagyunk azok, akik némán virrasztunk az emberi maradványok mellett."
"Milyen különös, hogy a háborúk, erőszakos áttelepítések és brutális erőszak által sújtott családokban úgy tűnt, hogy a legfiatalabbak emlékeztek a legjobban a legrégebbi dolgokra!"
A könyv adatai:
Kiadó: Európa Kiadó
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 434
Megvásárolható: Libertine Könyvesbolt
Felolvasta: Csáki-Sipos Kata & Nagy Marietta
Fülszöveg:
Nicosia az egyetlen kettéosztott főváros a világon. Más nyelv, más írás, más emlékezet uralkodik a két oldalon – írja Elif Shafak új regényének elején. Mégis van, ami akadálytalanul jár át a görög és a török Ciprus határán: a szél, a madarak – és a szerelem.