Rejtő Jenő: Konzílium az őserdőben
Kedves Olvasó!
Rejtő eme könyvének keletkezéséről csak feltevések vannak, maga a megjelenése is jóval az író halála után történt. A történet központjában egy bennszülött kultúra találkozik egy Morbicer nevű civilizációból érkező orvossal. A kiindulópont, hogy a bennszülöttek főnöke súlyosan megbetegszik, mire hívni kell a furcsa orvost. A morbid párbeszédeken túl a mélyebb értelme sokkal érdekesebb volt a könyvnek. Később az utószóban mind Rejtőről, mind a könyv előéletéről és utóéletéről sok információt tudhat meg az olvasó.
Érdekes volt olvasni a civilizációba visszavágyó, majd egy újságcikk után mégis Afrikában maradó orvosról, valamint azokról a bennszülöttekről, akik furcsa szokásaikkal, kicsit sem vágynak fejlődésre. Ebbe az ellentétbe beleláthatjuk a 20.század háborúitól megroppant emberek idillikus tudatlanságába vágyását és még sok mást is, amit az utószó szépen taglal is.
Nem éreztem az elolvasásakor, hogy könnyű, szórakoztató olvasmány, mégis örülök a vételének és elolvasásának. A tizennégy karátos autó mellé helyezve a Konzílium az őserdőben című könyvében érződik mennyire megváltozott az író lelki világa, a környezete, ugyanakkor az is, hogy már sem ideje, sem lehetősége nem volt befejezni. A lábjegyzetek és az utószó is tetszettek, többé tették a történetet.
Aki szereti Rejtőt, annak ez a könyv is kötelező gyűjtemény darab. 💖
Értékelésem: ✯✯✯✯✯
(5/5)
Idézetek:
"Nem szeretik. Ez a törzs Moskovsky mellett volt. A fán lakó pigmeus törpék főnöke azonban az erdő túlsó végéről is eljött Debussyért, és nem tudom, mit nem adott volna Rachmaninovért."
"Nem volt kétség számára, hogy a háborús szigor miatt nem érdemes nyilvánvaló utalásokkal próbálkozni, a cenzúra nem épp a humoráról híres. (...) Így aztán maradtak a rejtett poénok, melyek megértéséhe némi műveltség is kellett (ami az átlagos ponyvaolvasóból hiányzott, de Rejtő nem adta alább...)"
Rejtő Jenő 1941 táján írhatta életművének eme kevéssé ismert darabját. Az Afrikában játszódó kisregény főhőse egy orvos-kalandor: az abszurdba hajló alaphelyzet, illetve Morbicer és a bennszülöttek kulturális különbségei számos komikus helyzetet eredményeznek. Az elbeszélés azonban jóval mélyebb üzenetet is hordoz: a humoron túl a hagyományos életrend és a modern civilizáció ütközésének tragédiájáról is szól. Mindez nem meglepő, hisz a II. világháború idején Rejtő maga is megtapasztalhatta a 20. század technikai fejlődésének zsákutcáit, a szilárdnak hitt értékek amortizálódását, a morális értékek morzsálódását (fegyverkezés, az államhatalom túlburjánzása, jogfosztottság stb.). A nyersanyag-lelőhelyeket hajszoló, szerelmi csalódásában vergődő, a bennszülöttek szemében mitikus lénnyé váló Morbicer azonban gyógyít is – teszi ezt annak dacára, hogy nem jár érte köszönet.
„- Mi, orvosok tudjuk jól, hiszen magunk között vagyunk, Tökász: hogy vannak úgynevezett bacilusgazdák, ez annyit jelent, hogy valaki lop, nem lesz semmi baja, és egy másiknak a közelében olyan lesz a gyomra, mint a bőr lábszárvédő. Ezért te mint a törzs varázslója elmondod, hogy kitől és mit loptatok, addig nem tudom meggyógyítani a főnököt, mert gondolhatod, hogy más betegség lesz, ha valaki egy négertől ellopja a halászózsákját, vagy egy misszionáriustól a hosszú csövet, amin keresztül befolynak a távoli fák és hegyek, egészen az ember szemébe. Vagy más betegsége lesz valakinek, akit megrúgok, mert elvitte házam elől a fölfűzött szárított húst…”