Lori Nelson Spielman: Sors, szerelem, Toszkána
Köszönöm szépen a Next21 Kiadónak a lehetőséget és Finy Petrának az ajánlást!
Először azt hittem egy lágy, nyári romantikus könyvet fogok a kezembe. Mind a borító, mind a cím és a fülszöveg is megfogott, kíváncsian vártam mi fog belőle kisülni.
Vágytam egy nyugodt, romantikus történetre, ami majd nem fog felkavarni, végül nem ezt kaptam, de nem bántam meg, hogy elolvastam. A regényben megjelenik egy átok, ami a másodszülött lányokat örök magányra kárhoztatta. Én az átok helyett inkább egy komoly transzgenerációs traumát láttam, amit a család tagjai folyamatosan felemlegetnek, erősítik szegény lányokban a magányt és az elutasítást. Nagyon nehéz volt ezeket a részeket végig olvasnom, dühös voltam a családra, akik megpecsételték, traumatizálták, kihasználták ezeket a lányokat.
Egy hiba mellett nem tudok szó nélkül elmenni, nagyon sok olasz szó és mondat szerepelt a szövegben, amik dőltbetűvel és csillagozva jelentek meg a lapokon, viszont sem lábjegyzetben, sem az utolsó oldalakon nem szerepelt a fordításuk. Sajnos a szövegkörnyezetből gyakran nem derültek ki a jelentésük, ami elég zavaró volt.
A történet főszereplője Emilia is egy másodszülött lány, akit a családja teljesmértékben kihasznál, a nővére gyerekeire vigyáz, amikor csak testvére felhívja ő rögtön rohan hozzájuk, sőt süt is rájuk. Alárendelt, elnyomott szerepet tölt be a családjukban, nem próbál kitörni, inkább az átok mögé bújik és nem is teremt kapcsolatokat másokkal. Ebbe a szörnyű helyzetben érkezik hozzá Poppy nagynéni levele, amiben magával hívja egy olaszországi kirándulásra.
Poppy volt az a szereplő, akit rögtön megkedveltem, felüdülés volt olvasni a hozzászólásait, a hozzáállását adott helyzetekhez. Több titok is kiderül vele kapcsolatosan, amitől a könyv még izgalmasabb, fordulatosabb és kicsit szomorúbb is lett.
Lucyt, aki még csatlakozik az előbb említett két másodszülött lányhoz a túrában, eleinte nem sikerült megkedvelnem, inkább ellenszenves volt. Főként azzal húzta ki nálam a gyufát, ahogy Poppy-hoz illetve, ahogy az öreg hölgyről beszélt. Semmi tisztelet, inkább ki ha én nem stílus, öltözködésében és viselkedésében pedig egy elkeseredett lány volt, aki bárkinek odaadja a testét egy kis szeretetért cserébe.
A két fiatal lány Emilia és Lucy ugyanakkor bebizonyították a könyvben, hogy Poppy segítségével, iránymutatásával felül tudnak kerekedni múltjuk démonjain, a családjuk elnyomásán. Így a könyv közepetájékán már mind a kettejüket meg tudtam kedvelni, persze továbbra sem annyira, mint Poppy-t, ő maradt a nagy kedvencem. 💖
A végét kicsit megkönnyeztem, de mosollyal az arcomon tettem le a könyvet.
(4/5)
Idézetek:
"- Luce, hogyhogy hallgattál az anyádra?Nagyon hosszú ideig nem válaszol, végül megvonja a vállát.- Azt hiszem, ugyanazért, amiért te is Nonnára. Figyelmen kívül hagyjuk, amit a szívünk diktál, amikor úgy gondoljuk, ezzel szert tehetünk valaki szeretetére.""(...)Akik nem képesek szeretettel megnyerni a szíveket, gyakran félelemmel irányítanak másokat.""– Ne feledjétek terjeszteni a napfényt. Soha ne becsüljétek alá a ragyogásotokat, ha olyannal van dolgotok, aki felhőtakaró alatt él.""Minden alkalommal, amikor szeretsz, legyen szó gyermekről, macskáról vagy lóról, valami színt hozol a világba. Ha elmulasztasz szeretni, kitörölsz egy színt."
